Kárpáti Igaz Szó, 2016. július (12. évfolyam, 94-109. szám)

2016-07-19 / 103. szám

2016. július 19., kedd HÁGÓN, HATÁRON INNEN KÁRPÁTI IGAZ SZÓ 3 F Olyasón Féry, tízéves a Krisztina Július 15-én ünnepelte megalakulásának 10-ik év­fordulóját a nagybégányi művelődési ház Krisztina tánccsoportja. A rendezvény a kultúrházban kezdődött, ahol az együttes koncertet adott, majd az ünneplés a beregdédai Bumeráng üdü­lőközpontban folytatódott. A Krisztina tánccsoport 2006-ban alakult, vezetője Nagy-Kelemen Krisztina. Je­lenleg 30 tagból áll. Reperto­­árjában ukrán, magyar, szlo­vák, moldáv és modern táncok szerepelnek. A rendezvényen elismerő oklevéllel tüntettem ki a tánccsoport vezetőjét. Ezúton szeretnék köszö­netet mondani az alkalom le­bonyolításához nyújtott se­gítségért Horváth Attila ma­gánvállalkozónak, és Lukács Teréziának, a Nagybégányi pékség tulajdonosának. Göncz Tibor, a Beregvidéki Petőfi Sándor Nyugdíjas Egyesület elnöke Turul Expo harmadszorEseménymorzsák­­ Tiszapéterfalva egy kis időre Kárpátalja magyar központja lett, hiszen az elmúlt napokban népzenei tábor zajlott, a hétvégén pedig nagyszabású rendez­vénysorozatra került sor a Tisza Stadionban. Harma­dik alkalommal került sor a Turul Expóra. A kétna­pos programban öt ország 82 kiállítója vett részt. A kiállítás és vásár keretében több üzletember-találko­zót és előadást is tartottak. - A magyar kormány gazdasági eszközökkel tá­mogatja a kárpátaljai ma­gyarság megmaradását - je­lentette ki a gazdaságdiplo­máciáért felelős államtitkár Tiszapéterfalván, amikor megnyitotta a 111. Turul Expót. Magyar Levente be­jelentette, a Kárpátaljának szóló gazdasági támogatási program keretében néhány napon belül kiírják az első pályázati fordulót, ami több ezer vállalkozónak, gazdál­kodónak jelentős, idén két­milliárd forintos támogatást jelent. Elsősorban a mező­gazdaság, ipar és turizmus terén működő kárpátaljai­ak magyar vállalkozókra szá­mítanak, mert ők hoznak létre munkahelyeket - tette hozzá az államtitkár.­­ A határon túli magyar közös­ségek között a kárpátaljai magyarság küzd legszívó­­sabban a megmaradásért, s a magyar kormány megfelelő gazdasági eszközökkel támo­gatja ezt a küzdelmet - fogal­mazott Magyar Levente. - Komoly célokat tűztünk ki, komoly terveink vannak, és nagyszabású rendezvé­nyek zajlanak annak érde­kében, hogy megőrizzük magyarságunkat, hagyo­mányainkat, kultúránkat, és fejlesszük gazdaságun­kat. Köszönöm a Kárpát­aljai Magyar Vállalkozók Szövetségének (KMVSZ), hogy harmadik alkalommal is megszervezte az expót, melyen amellett, hogy a ter­melők kiállíthatják terméke­iket, kapcsolatok születnek, tervek, célok kerülnek kitű­zésre - fejtette ki Brenzovics László parlamenti képviselő. A Kárpátaljai Magyar Kul­turális Szövetség (KMKSZ) elnöke kitért a gazdaságfej­lesztési program lebonyolí­tására is. Mint mondta, az a legfontosabb, hogy minél hamarabb meghirdetésre ke­rüljön a pályázat, és az elérje a célját, mégpedig azt, hogy életet leheljen a kárpátaljai magyar vállalkozásokba. Szász Jenő kifejtette, a mai nap mindannak a szorgos munkának az eredménye, amit a gazdálkodók az el­múlt időszakban elvégeztek. - Azért szeretek ide jár­ni székelyföldi emberként, mert itt újra megtapaszta­lom azt az őszinteséget, azt a tisztaságot, azt a küzdeni akarást, amit fiatal korom­ban Székelyföldön is érez­tünk. Itt a legtisztább a ma­gyar világ, ide mindannyian erőt meríteni jövünk - húzta alá a Nemzetstratégiai Kuta­tóintézet elnöke. Dr. Szabó Balázs, a Föld­művelésügyi Minisztérium parlamenti és társadalmi kapcsolatok főosztályának vezetője megjegyezte, a Tu­rul Expo fejlődőképes kez­deményezése bizonyítja, a fejlődést előmozdítani képes szereplők között is megin­dult a párbeszéd. Kocsi Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) külkapcsolatért fe­lelős igazgatója felolvasta Győrffy Balázs, a NAK elnöke üdvözlő levelét. Dr. Orosz Ildikó, a II. Rá­kóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora elmondta, az oktatás és a gazdaság egymást kiegészí­tő institúciója társadalmunk­nak, hiszen erős gazdaság nélkül nincs jó oktatási rend­szer, és ez fordítva is igaz, az oktatási rendszer mindig a jövő gazdaságát hordoz­za magában. Éppen ezért az egymásra utaltságot kell szem előtt tartani. A magyar állam ezt felismerte, a kár­pátaljai gazdaságfejlesztés­be jelentős összegeket fektet, ugyanúgy a szakképzésbe is. Virág László köszönetét fejezte ki Magyar Leven­tének, Szász Jenőnek, a magyar agrárkamarának és mindenkinek, aki felkarolta a rendezvényt. - Biztos vagyok abban, hogy emlékezetes lesz a ki­állítás, a jövőt építjük együtt, közösen, amihez támogató­kat találtunk. Szövetségünk jövőre húszéves lesz, azt szeretném, ha olyan eredmé­nyeket tudnánk produkálni, melyek méltóak az évfor­dulóhoz - jegyezte meg a KMVSZ elnöke. A Turul Expón több tucat vállalkozó mutatta be, és árusította standján az általa előállított terméket. Volt ott fafaragó, kézműves-fameg­­munkáló, bőrdíszműves, hordókészítő, és természe­tesen az ételek sem hiányoz­hattak. Első osztályú mézet, mézeskalácsot, sajtkülönle­gességeket, és persze hús­ból készült finomságokat lehetett megkóstolni, és vá­sárolni. Beregi ízek címszó alatt Barta Szabolcs és Nagy György sertésből készült ínyencségeket kínált. - Első alkalommal ve­szünk részt az expón -mondta Barta Szabolcs - Mindketten gazdálkodunk, saját szántófölddel, sertés­teleppel rendelkezünk. Fél évvel ezelőtt jött létre kö­zöttünk a szövetség, és úgy gondoltuk, eljövünk kicsit reklámozni a termékeinket. A legnagyobb keletje a nyer­sen érlelt szaláminak van, de sokan dicsérik az abázolt szalámit is. Hasonlóan finom ízvilág várt a következő standon. Itt a beregsomi Barkaszi Leven­te és Csilla házi sajtot kínált. Leventétől megtudtuk, két és fél évvel ezelőtt kezdtek sajtkészítéssel foglalkozni, először csak saját részre, aztán úgy döntöttek, széle­sebb körben is bemutatják terméküket.­­ A kezdetektől részt veszünk az expón. Azóta sokat fejlődtünk, bár még most sem érezzük magunkat profinak, de sokkal rutino­sabbak vagyunk. Általában borkóstolókra rendelnek tő­lünk, mi pedig igyekszünk egyre nagyobb kínálattal szolgálni. Ma is több félét hoztunk. Vannak fűszeres gomolyasajtjaink, valamint lila- és zöldhagymával, ka­porral, csípős paprikával, dióval, köménymaggal íze­sített sajtok. A kiállítással párhuzamo­san növényvédelmi előadás­ra, turisztikai kerekasztal­­megbeszélésre, üzletember­találkozóra, illetve méhész­­fórumra került sor. Hegedűs Csilla A kétnapos programban öt ország 82 kiállítója vett részt ­ Nagycsaládosok Kékesfüreden Nagycsaládban élő és sérült gyermekek számára szervezett nyári tábort keresett fel vidékünkön Kar­dosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke. Kardosné Gyurkó Katalin az MTI-nek nyilat­kozva elmondta, első útja Kárpátaljára vezetett. Az alkalmat az szolgáltatta, hogy a NOÉ először szervezett a Máltai Szeretetszolgálat beregszá­szi járási szervezetével közösen nyári gyermektá­bort a Munkácsi Római Katolikus Egyházkerület kékesfüredi (szinvák) lelkigyakorlatos házában, ahol a nagycsaládban élő gyermekek együtt üdül­nek sérült társaikkal. Ilyen közegben a fiatalok közös élményeket szerezve kölcsönösen hatnak egymásra, bizonyítva, hogy sérülten is lehet teljes értékű életet élni. - Nagyon jók a kárpátaljai tábor tapasztalatai, ezért azt tervezzük, hogy jövőre is megszervezzük - fejtette ki az elnökasszony. A mostani egyhetes táboroztatásban ötvenketten vesznek részt, köztük keszthelyi nagycsaládosok gyermekei is. Kardosné Gyurkó Katalin elmondta, fontosnak tartja a NOÉ és a határon túli nagycsaládosok szer­vezeteivel folytatott együttműködést, ennek kere­tében több közös program megvalósítását tervezik. Önkéntes Tűzoltóság Csonkapapiban A Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltóság példá­jára - Szegljánik Péter csonkapapi tiszteletes és Temes Attila gondnok kezdeményezésére - most Csonkapapiban is hasonló szervezet van alakuló­ban. Mielőtt a tűzoltóság szolgálatába állnának, az önkénteseknek elméleti és gyakorlati képzésen kell részt venniük. Erre a minap került sor. Az újoncokat Zsukovszky Miklós református lel­kész, esperes, a derceni tűzoltók parancsnoka fo­gadta. Kiképzésüket a Magyar Tűzoltó Szövetség képviseletében Bélteki Sándor és Leitner Béla tanárok végezték. Huszonöt milliós hitelt vesz fel a vízművek Az Európai Befektetési Bankhoz folyamodik hitelért az Ungvári Vízművek. A régóta anyagi gondokkal küzdő vállalat huszonöt millió eurós se­gítséget vár a pénzintézménytől, melyet huszonkét év alatt kellene törlesztenie. A pénzből a vízveze­tékrendszert és a csatornahálózatot korszerűsíte­nék, a munkálatok elvégzése után olcsóbb lehetne a szolgáltatások díja, írja az ungvári polgármesteri hivatal sajtószolgálata. Az Ungvári Nemzeti Egyetem a 13. helyen A nyugat- és kelet-európai munkaadókat egyesítő Európai Tudományos­ Ipari Kamara összeállította az ARES-2016 rangsort. A lajstrom azt méri fel, a felsőfokú tanintézmények mennyire képesek tu­dásanyaggal felvértezni diákjaikat, milyen tudomá­nyos kutatást végeznek, s mennyire aktívan működ­nek együtt a leendő munkaadókkal. A hatvanegy ukrán egyetemet felsoroló ranglistában az Ungvári Nemzeti Egyetem a 13. helyre került a Lembergi Nemzeti Politechnikai Egyetem, valamint a Bánya­ipari Nemzeti Egyetem közvetlen szomszédságába. KISZO-összeállítás : —-------------—-- ----------------—..........

Next