Kárpáti Igaz Szó, 2017. május (13. évfolyam, 66-78. szám)

2017-05-25 / 76-77. szám

2. KÁRPÁTI IGAZ SZÓ Aktuális • Álláspont 2017. május 25., csütörtök Messziről jött érdekelt rki­n A múlt hét végi tábla­­kirakósdival kapcsolat­ban sokan megszólaltak az ügyben, tiltakoztak, nyomozást követeltek, mutogattak összevissza. Igazuk volt, bár nyitott kapukat döngettek, csak a nem éppen épeszű gondolhatta azt, hogy і azoknak köze lehet a kár­pátaljai magyarsághoz, eleve bárkihez, bármihez­­ Kárpátalján, aki, ami normálisan gondolkodik. A cél - fogalmazták meg többen -, hogy a provoká­cióval egymásnak ugrasz­­szák kies vidékünkön élő különböző nemzetiségek képviselőit. Egy nagy fe­nét, mondom erre én, arra alapozva, hogy szűkebb pátriánkban a kesze-ku­­sza ukrajnai belpolitikai helyzet ellenére a túlnyo­mó többségnek még min­dig józanul működnek az agytekervényei. Kihez is szólnak akkor ezek a színkavalkádos táblák, ezek a helyesírá­si és stilisztikai hibáktól hemzsegő feliratok? Nos, ismétlem, semmi esetre sem maréknyi hazánk ál­lampolgáraihoz. Sokkal inkább szólnak azokhoz a milliókhoz - országhatá­ron belül és kívül -, akiknek halványlila gőzük sincs a valós helyi állapotokról, a magyar nyelv helyesírási szabályaival, pontosab­ban magával a magyar nyelvvel meg nagyjából annyira vannak tisztában, mint amennyire én a gö­röggel, azaz sehogyan! Kérdés: vajon kinek az érdekeit és milyen célt szolgált ez az akció. Ennek kiderítésére megvannak a kompetens szervek és szakemberek. Az azonban egyértelmű, hogy aligha a jó szándék vezérelte az ötletgazdákat és a kivite­lezőket. Az már csak sej­tés, hogy akár Kijev, akár Moszkva is hasznot húzhat abból, hogy emberek milli­óit megetették ezzel a vir­tuális, még pontosabban hazug kárpátaljai helyzet­képpel. Az első azért, mert elmondhatja saját állam­polgárainak, még inkább résen kell lennünk, hiszen a Moszkva által táplált sze­paratizmus, lám, a legnyu­gatibb megyében is termő­talajra lel. A második meg azt sugallhatja a saját ál­lampolgárainak, látjátok, milyen antidemokratikus­­ a kijevi rezsim, már még a magyar közösség is láza-­­­dozik ellene. Egy szólás kívánkozik­­ ide: a messziről jött ember­­ azt mond, amit akar. Még­­ pontosabban, azt, amit az érdekei megkívánnak. Bárhol, bármikor. Mi viszont vigyázzunk­­ egymásra: egyre több lesz­­ a messziről jövő érdek. mi ! Megszülett a csoda A budapesti Várkert Ba­zárból 2015-ben elindított Boldogasszony kiállítás egyre inkább beteljesíti ne­mes hivatását: művészi, lelki és szellemi kapocsként köti össze a Kárpát-medencében szétszórt nemzettársainkat. A kortárs magyar művészek ábrázolásai már bejárták a történelmi Erdélyt és a Par­­tiumot. Megcsodálhatták a Bánság trianoni határán innen és túl, valamint a Délvidék különböző helye­in. Beregszász után most Nagyszőlősön rendezték meg a tárlatot. Fráter Olivér elmondta, a zarándokúton az a legcsodálatosabb, hogy általa minden tájegység és minden magyar ember meg­szólítva érzi magát. Mert a Szűzanya mindenhol otthon van, Kárpátaljára is hazaér­kezett. - A kiállítás-sorozat meg­szervezésével intézetünk célja a nemzet megmaradá­sának zálogát jelentő keresz­tény hitnek és értékrendnek a felmutatása - hangsúlyozta a Nemzetstratégiai Kutatóinté­zet (NSKI) elnökhelyettese. - Három esztendővel ez­előtt kaptam a feladatot, hogy 55 kiemelkedő kortárs alko­tót felkérjek, fogalmazzák meg a Boldogasszony sok­rétegű, összetett képét, hisz azt a művészet évezredek óta korról korra megteszi. Nos, a művek elkészültek, és létre­hozták azt a csodát, melyet minden ember magában hor­doz- fejtette ki Tóth Norbert, a kiállítás kurátora. - A művészek tisztelettel és szeretettel álltak hozzá ahhoz, hogy egy olyan ka­raktert hozzanak létre, mely a legjobban tudja átadni az anyaságot - fejtette ki Kopriva Attila művészettör­ténész, festőművész. A téma nagyon komoly, hiszen min­den művésznek sokat szá­mít a vallás, a hit, mindenki másképpen fogalmazza meg ezeket a dolgokat, tette hoz­zá a Kárpátaljai Képzőmű­vészeti Akadémia docense. H. Cs. Beregszász után most Nagyszőlősön tekinthető meg a tárlat Olvasói levél A Rákóczi szabadságharc 314-ik évfordulója alkalmá­ból a Vérke-parti városban Esze Tamás szobránál meg­emlékezést tartott a Rákóczi Szövetség Beregszászi Szer­vezete és az UMDSZ. Faragó László, a bereg­szászi külképviselet konzulja kitért Rákóczi azon bajtár­saira, akik névtelen szerep­lői voltak az eseménynek. A legfőbb célunk, fejtette ki, a Rákóczi hagyományok, vidékünk gazdag történel­mi múltjának ápolása, a kuruc kor tárgyi és szellemi örökségének megőrzése, a a Kárpátalján élő magyarság nemzettudatának erősítése, a szülőföld iránti szeretet ápolása. Bakancsos László, az UMDSZ alelnöke így emlékezett: történelmi atmoszférája van Bereg­szásznak, hiszen a vidék volt a Rákóczi szabad­ságharc bölcsője. A sza­badságharc jelszava — „Istennel a hazáért és a szabadságért"— a 314-ik évfordulón is időszerű, hiszen sajnos a 2­­-ik szá­zadban is akadnak olyan szélsőséges erők, amelyek megkérdőjelezik jogainkat és létünket. Cso­boly­a József történész, a Beregszászért Alapítvány kuratóriumának tagja az eseménnyel kapcsolatos verssel köszöntötte a jelen­lévőket. A Bereg-vidéki Nyug­díjasok Petőfi Sándor Egyesületének kórusa Krajnik Irén vezetésével kuruc dalokat adott elő, majd a jelenlévők meg­koszorúzták Esze Tamás szobrát, II. Rákóczi Fe­renc és Mikes КеІетеЛ emléktábláját. A rendez­vény a Szózat eléneklésé­­vel ért véget. Göncz Tibor, a Rákóczi Szövetség Beregszászi Szervezetének elnöke A KURUCOKRA EMLÉKEZTÜNK Hír-Tár Különleges élmény SziNEVÉREN Újabb egyedülálló tu­risztikai attrakcióval bővült vidékünk. A Szinevéri Nem­zeti Parkban már nemcsak a földön, hanem a fák koronái között is lehet sétálni, ugyanis itt alakították ki a régió első lombkorona sétányát. A mint­egy húsz méter magasban húzódó függesztett ösvény hossza ötszáz méter. A sétány extrém élményt nyújt, ugyan­akkor gyerekek és idősebbek is kipróbálhatják, hiszen a vállalkozó kedvű érdeklődő­ket biztonsági felszereléssel Ezüst táltos hatodszor Beregszentmiklóson a hétvégén hatodszor kerül látják el. A látványosság egyre több érdeklődőt vonz a nemzeti parkba. ÚJ NEVE VAN A Legfelső Tanács 234 igen szavazattal elfogadta a város önkormányzata indítványát, mely szerint a hivatalos Mukacseve nevet Mukacsevóra kell módosítani. Az indoklás szerint utóbbi megnevezést 1944 óta használták, míg a kifogásoltat három évvel később rendszeresítették. A hivatalos iratokban azonban zömmel a Mukacsevo név szerepelt, ezért logikusnak tartották ezt a változatot. megrendezésre az Ezüst táltos középkori hangu­latú fesztivál, amelyre a szervezők ezernyi turistát várnak. A rendezvénnyel kapcsolatos sajtótájé­koztatón elmondták, az események május 27-én közép-európai idő szerint 11 órakor kezdődnek ma­gyarországi, moldovai és belarusz résztvevőkkel. A várkastély falai között és a műemléképület környékén lovagi torna, várostrom, kosztümös felvonulás és számos más érdekes látni­való várja az érdeklődőket. a vezetéket karbantartó cég munkatársai tetten érték, amikor épp a csapszerkezet felerősítésével foglala­toskodott. A munkások rendőrt hívtak. Az akció­­csoport őrizetbe vette a gyanúsítottat, és elko­bozta annak személygép­kocsiját is. Az ügyben nyomozást indítottak. Munkácsnak Hír-Tár­kafOK JÓINDULAT ÉS SZAKÉRTELEM KOMPUTEREK, NYOMTATÓK, FÉNYMÁSOLÓ BERENDEZÉSEK ÉS TARTOZÉKOK —t fc mm E—mail: smok@szaok.uzhgorod.ua Urzgyár, Üzlet - Munkácsi u. 40., tel.: 617-3221 Karja­topics u. 13., tel.: 340-04 Hivatali dm - Likrainszkaja u. 41., tel.: 61 Huszton:2-36-37, Beregszászon:2-30-35,2-20-99, Munkácson: 3-21-26, Nagyszőlősi Írja velünk a Kárpáti Igaz Szót! Bizonyára az Ön kisebb vagy nagyobb közösségében is történnek események, amelyek, bár mi nem szerzünk tudomást róluk, megérdemelnék, hogy lapunk, a KISZ­ hasábjain megjelenjenek. Nos, Önnek nincs más dolga, mint néhány mondatban megírni a történéseket, aztán elküldeni posta- vagy e-mail-címünkre. Még teljesebbé teheti a beszámolót, ha fotót is mellékel hozzá. A hír közlése garantált, írja velünk szűkebb pátriánk legidősebb, immár 97. esztendős magyar nyelvű sajtókiadványát! LeMBERGI OL­AJBÁNYÁSZ Lembergből származik az a 41 éves férfi, aki Nevicke közelében megkísérelte csapra verni a gázolaj veze­téket. Mint arról a megyei rendőrség sajtószolgálata hírt adott, az olajbányászt Tiltólistán A SZABAD GONDOLAT? (Befejezés) A szankciók nagy valószínűséggel elérik a céljukat. A Facebook már amúgy is „szorongatta” az orosz közösségi oldalakat, egyre növelve felhasználói táborát, mi több, a fiatalabb korosztályok már évek óta vándorolnak el a „elaggottnak” tartott felületekről és inkább Snapchat-et és Instagram­ot használnak. Az ukrán kormány a tiltással csak felgyorsította ezt a folyamatot. A meggondolatlan tiltás miatt felhördült a világ józanul gondolkodó része, mert szerintük ez a szabad informá­cióáramlás durva megsértése. Ezen az állásponton van az Ukrajnai Független Sajtószakszervezet Ungvári Szervezete is, tájékoztatta lapunkat Vaszil Bedzir elnök.­­ A közösségi oldalak, portálok tiltása érthetetlen, bár Ukrajna hivatalosan nem visel hadat Oroszországgal, azt csak agresszorként emlegetik. Az információs tér szűkítése ráadásul kétélű fegyver, amely elsősorban a mi országunk­nak árt - jegyezte meg az érdekvédelmi szervezet vezetője. Hozzátette, a korlátozással lehetetlenné teszik a saját vé­lemény orosz térfélre való eljuttatását. Vagyis, ha mi nem látunk, akkor minket sem láthatnak. Ám ennek rengeteg ne­gatív következménye lehetséges. A tiltott dolgok egyébként is vonzóak az ember számára, így azok is érdeklődni kezde­nek az oldalak iránt, akiknek ez eddig eszükbe sem jutott.­­ A mi szervezetünk azon a véleményen van, hogy ezt a káros rendelkezést mielőbb vissza kell vonni - jelentette ki Vaszil Bedzir. Néhány nap alatt máris jelentősen visszaesett Ukrajnában a szankciós listára került orosz közösségi portálok és más, korábban az országban igen népszerű internetes oldalak lá­togatottsága - közölte több ukrán lap a londoni székhelyű SimilarWeb informatikai vállalat mérési adataira hivatkozva.. A cég adatai alapján a VKontaktye látogatottsága május 20-a, vagyis azóta, hogy Petro Porosenko elnök aláírta a rendeletet, 10,1 milliós látogatói létszámról 6,75 millióra esett vissza, korábbi felhasználóinak nagyjából az egyharmada hagyta el az oldalt. A szankciós listára felkerült másik közösségi portál, az Odnoklassznyiki korábbi, csaknem 4,6 milliós látogatottsága 1,67 millióval csökkent az elmúlt napokban. A Yandex ke­resőoldal korábbi 6 milliós látogatottsága mintegy 2 millióval csökkent, a rendelet megszületése előtt körülbelül 4,62 milliós látogatottságú Mail.ru levelezőoldalé pedig 1,22 millió fővel. Balogh Csaba, Szabó Sándor

Next