Kárpáti Igaz Szó, 2017. november (13. évfolyam, 163-179. szám)

2017-11-04 / 162-163. szám

2. KÁRPÁTI IGAZ SZÓ Aktuális • Álláspont 2017. november 4., szombat Szálka vagyunk? Minap kifakadt a me­gyevezető az ország ve­zetése ellen: hol vannak a beígért turisták, az infrastruktúra, az útja­ink!? Hennagyij Moszkal közönséges tolvajoknak titulált egyes Kijevben ülő állami funkcionári­usokat és hivatalokat, mert csak úgy elvettek régiónktól 41 millió hrivnyát. Ezt a pénzt, mely a vámhivatal be­vételeinek terven felüli részéből származott, a megye az utak javítá­sára fordíthatta volna. Márpedig, a kátyúkból ítélve, erre nagy szük­ség lenne. Az összeget elhappoló tárca azzal magyarázkodott, hogy azt a bevételi tervüket nem teljesítő vámhiva­taloknak adják. Akkor meg minek iparkodunk? Mi értelme a munkánknak, kesereg a megyevezető, és bosz­­szankodhatunk mi is. A halandóban akaratla­nul felmerül a gyanú: nem véletlen dologról van itt szó. Ez sokkal in­kább tűnik bosszúnak az állam részéről azért, mert a mi Moszkalunk szembe megy az árral. Egyébként a regnáló államfő embereként vidékünkre került gu­bernátor becsületére legyen mondva, immár nem egy alkalommal mondott elmarasztaló véleményt egyes lát­szatreformokról: bel­­ügy, igazságügy, medi­cina stb. Nemtetszését fejezte ki a vidékünk és magyarságunk elleni, egyre hevesebb aljas propaganda hadjárati kapcsán is. De az is piszkálhatja a hivatalos Kijev csőrét, hogy a me­gye első embere az itt élő kisebbségek, közte a magyarok anyanyelvi oktatását lenullázó tör­vénytervezetet is bírálja. Nem tudhatjuk, való­ban bosszúhadjáratról van-e szó. Az viszont elgondolkodtató, hogy kis megyénkhez - noha a geopolitikai szempon­tok ezt feltételeznék - sohasem viszonyult­ kedvezően az aktuális ukrán vezetés. Elég csak arra gondolni, hogy or­szágos viszonylatban. S itt a legalacsonyabbak a bérek, hogy ez a vidék kapja a legsilányabb minőségű földgázt, s a mi régiónkban közle­kednek a legócskább, másutt rég kiszuperált­a­ n „elektricskák". ________ Г Uj partnerek a turizmusban A napokban került megrendezésre a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) beregszászi irodájának őszi üzleti fó­ruma. Már megszokott, hogy a rendezvény tema­tikáját mindig egy adott gazdasági ágazat köré csoportosítják. Most a turizmus és a vendéglátás került terítékre. - A Magyar Nemzeti Ke­reskedőház tevékenységét és szolgáltatásainak sorát széles körben megismertet­ték az érdeklődőkkel, ezért a jövőben inkább a szakmai rendezvényekre helyezzük a hangsúlyt - emelte ki Kincs Gergely irodavezető. Szingert Balázs, a keres­kedőház kelet-európai tevé­kenységéért felelős külpiaci tanácsadójának elemzése után a résztvevők - többek között Hajdúszoboszlóról és Nyíregyházáról érkezett turisztikai szakemberek — mutatkoztak be. Megtudhattuk, hogy ez év márciusában a MNKH által szervezett Kárpát Expo ideje alatt aláírt part­neri szerződésnek köszön­hetően minden nemzetközi engedély birtokában - pár­huzamosan a Beregszász— Budapest menetrendsze­rű buszjárattal - elindul a Beregszász-Debreceni Repülőtér-Hajdúszobosz­­ló járat. A szakemberek a Fox Kapitány Utazási Iroda jó­voltából kárpátaljai köruta­záson vehettek részt. H. Cs. Gyümölcsöző volt az üzleti fórum Útjavítás Bótrágyon Hosszú tervezgetés és az engedélyek megszerzése után Bótrágyon végre hoz­záláttak a mellékutcák leasz­­faltozásához. Ugyan egye­lőre csak kettőben sikerült elvégezni a munkálatokat, nem kizárt, hogy a közeljö­vőben a többire is sor kerül. Mindez a jövő évi költség­­vetéstől függ, illetve attól, ismét megkapja-e a falu a remélt támogatást - árulta el lapunknak Markó János, Bótrágy és Harangláb pol­gármestere. A javítást egy munkácsi cég vállalta, az összköltség mintegy 521 000 hrivnyát tett ki. A Puskin utca eseté­ben a pénzt teljes egészében a község adta, míg az Ivan Franko út leaszfaltozásához a megyei tanács nyújtott anyagi támogatást. M. Cs. HÍR-TÁR Utalják a KOMPENZÁCIÓT November 2-án el­kezdték kifizetni a meg­takarított szubvenciók után járó kompenzációt. Erre azok a háztartások jogosultak, amelyek az előző fűtési szezonban takarékoskodni tudtak és a szociális normatí­ván - kevesebb, mint 100 köbméter gáz és 150 kW villany­­ alul fogyasztottak. A szoci­ális miniszter azt ígéri, november 15-ig minden igénylő, azaz 1,7 millió háztartás megkapja a 700 hrivnyát. Erre a célra 1,2 milliárd hrivnyát különí­tettek el. TÍZ NAPIG TARTOTTÁK FOGVA Emberrablás és egyéb súlyos bűncselekmé­nyek elkövetése miatt állítanak bíróság elé két nagybereznai férfit. A megyei ügyészség sajtó­szolgálatának tájékozta­tója szerint a tizennyolc éves cimborák úgy álltak bosszút haragosu­kon, hogy elrabolták és egy pincébe zárták, ahol tíz napon át tartották fogva. Amikor szabadon engedték, a „rabban” már alig volt élet. Drogos provokált VEREKEDÉST A közelmúltban bejelen­tés érkezett a rendőrségre, miszerint Nagypaládon a benzinkúton vereke­dést provokált egy férfi. A rendőrök a helyszínen egy 26 éves, igen rossz állapotban levő helyi lakost találtak, akit kórházba szállítottak. Az orvosok megállapították, hogy k­áh frtm/pomrfAH A . . .. ». a egy metamfetaminnal teli fecskendő is előkerült. Az ügyben büntetőeljárást indítottak. A hatóságok egyelőre vizsgálják, kitől vásárolhatta a drogot. Rablót fogtak Utcai rablótámadás elkövetője ellen indí­­tott eparast a rendörség Munkácson. A 42 éves férfi az esti órákban megvert, majd kirabolt egy járókelőt. A fiatal nő hazafelé tartott, amikor a támadója ököllel négyszer arcon ütötte és elragadta a táskáját. A bűncselek­mény elkövetőjéről kiderült, már ült bör­tönben. HÍR-TÁR Írja velünk a Kárpáti Igaz Szót! Bizonyára az ön kisebb vagy nagyobb közösségében is történnek események, amelyek, bár mi nem szerzünk tudomást róluk, megérdemelnék, hogy lapunk, a KISZÓ hasábjain megjelenjenek. Nos, önnek nincs más dolga, mint néhány mondatban megírni a történéseket, aztán elküldeni posta- vagy e-mail-címünkre. Még teljesebbé teheti a beszámolót, ha fotót is mellékel hozzá. A hír közlése garantált, írja velünk szűkebb pátriánk legidősebb, immár 97. esztendős magyar nyelvű sajtókiadványát! TÉLI GUMI NEM KÖTELEZŐ... (Befejezés) Télen gyakrabban fordul elő, hogy rosszak a látási vi­szonyok. Az elöregedett ablaktörlők hóviharban, de akár egy enyhébb havazásban sem szolgálnak megfelelően. Manapság a szürtes szervizt is egyre gyakrabban keresik az elhasználódott ablaktörlő cseréje miatt. Télen nehezebb feladat hárul az akkumulátorokra, hisz a hideg, fagyos idő miatt sokkal nagyobb igénybevétel­nek vannak kitéve. A háromévesnél idősebb akkumulá­tort érdemes műszeresen ellenőriztetni. Ebben az évszakban különösen fontos, hogy tényleg elvégezzük gépjárművünk világításának ellenőrzését és szintén fontos beállíttatni a fényszóró magasságot, hogy lámpáink megfelelően világítsanak nekünk, de ne vakítsák el a szembejövőt sem. Az indulás előtti motormelegítés olyan kérdés, ami még a szakembereket is megosztja. A szürtei szaki csak kifejezetten rövid ideig ajánlja, mondjuk 1-2 percig. Utána enyhe gázzal, finoman javasolt indulni, s a motor bemelegedéséig úgy haladni, így ugyanis hasznos autó­zás közben, s a melegítéshez mérten gyorsabban éri el üzemi hőfokát a motor. Lidija Macecka, a közúti járőrszolgálat szóvivője szerint november első napjaiban nőtt a karambolok száma. Azok jelentős részében a járművek még nyári abroncsot „viseltek”. Mint megjegyezte, nem állítható egyértelműen, hogy ez idézte elő a baleseteket, de köz­rejátszhatott azok kialakulásában. A nedves jeges útfe­lületen a téli abroncsokkal felszerelt autók féktávolsága ötször-hatszor rövidebb. A szakember úgy tájékoztatott, hogy Kárpátalján közlekedésbiztonság szempontjából a november 15-től március 15-ig terjedő időszakot tekintik télinek. Az autósok tehát okosan teszik, ha figyelembe veszik az időjárást, és mielőbb lecserélik a nyári abroncsokat. A romló útviszonyok miatt vidékünk autósai körében várhatóan a következő hetekben tetőzik és a tapaszta­latok alapján decemberig is elhúzódhat a gumicsere. Természetesen van, aki már váltott, ezt eddig főleg a távolabbi és külföldi úti céljaik miatt érezték szük­ségesnek. De mivel Ukrajnában nem kötelező a téli gumi használata, az autósok többsége kivár az első havazásig. A gépjárművezetők ne felejtsék el, figyelmeztet, hogy a közutakon október 1-től kötelező a nappali fényhasz­nálat. A rendőrség tájékoztatója szerint a lakott helyeken kívül be kell kapcsolni a tompított fényszórókat vagy a ködlámpát. A szabály május 1-ig van érvényben. A közigazgatási törvény 122. cikkének 2. része értelmében annak megsértőire 425-től 510 hrivnyáig terjedő bírságot róhatnak ki. Balogh Csaba, Szabó Sándor _________________________________________________ Hirdetés CS OK1 JÓINDULAT ÉS SZAKÉRTELEM garancia E-mail: smok@smok.uzhgorod.ua Ungvár, Üzlet - Munkácsi u. 40., tel.: 617­3^^ Korjatovics u. 13., tel.: 340-64 Hivatali cím - Ukrainszkaja u. 41., tel.: 615-^^1j Huszton:2-36-37, Beregszászon: 2-30-35,2-20-99, Munkácson: 3-21-26, Nagyszőlőst

Next