Kárpáti Igaz Szó, 2018. szeptember (14. évfolyam, 126-141. szám)

2018-09-01 / 126. szám

2. KÁRPÁTI IGAZ SZÓ Aktuális • Álláspont 2018. szeptember 1., szombat veszítettünk?­ ­Magiját. Zsimecu-Valószínűleg könnyű lenne számba venni, mit is nyert Ukrajna azzal, hogy 27 éve függetlenné vált. Igen rövid lenne a lista. Mivel azonban semmilyen ünnepi hangulatot nem észleltem idén (sem) az évforduló nap­ján - a gondjaikba merült emberek döntő többsége számára ez csupán egy plusz szabadnap volt­, nyil­vánvaló, sokkal inkább vesz­teségekről beszélhetünk. Talán soha nem volt ilyen távol egymástól az oligar­chák uralta hatalom és a lakosság. A kriminogén kormány, persze a nyugati „partnerekre" hivatkozva, mintha direkt arra töre­kedne, hogy exportálja a munkaerőt. Akik marad­nak, azokat halálba kerge­ti. Ugyan az alkotmányban olyan államnak titulálják az országot, amelyben az em­ber, annak élete, egészsége, becsülete és méltósága a legmagasabb társadalmi érték, ezen elveket olyan durván megcsúfolják, hogy aki csak teheti, menekül. A lakosság mára az 1991 -ben mért 51 millióról 42 millióra apadt. Hivatalosan. Nem véletlenül halasztják el a soros népszámlálást. Hogy valójában mennyien ma­radta­k még, akik odatartják arcukat a kormányodnál állók csúfolódásának, ta­lán 2020-ban kiderül. Most éppen ekkorra ígérik a kö­vetkező számbavételt. Mert kit tölt el reménnyel, hogy otthona az egyetlen olyan posztszovjet állam, világvi­szonylatban pedig egyike azon háromnak, melyben a GDP alacsonyabb a három évtizeddel ezelőtt mértnél. Ahol már nemegyszer ellop­­­ták a megtakarított pénzét, ahol a lakosság háromne­gyede a szegénységi szint alatt él, ahol nincs lehető­ség arra, hogy megfelelő szintű egészségügyi ellátást kapjon, magas színvonalon tanulhasson, diplomájának megfelelően szakmájában tisztességes bérért dolgoz­zon, pihenhessen, művelőd­hessen, netán félretehessen autóra, lakásra, nyugdíjas éveire... Ki lehet elégedett, gondtalan egy olyan ál­lamban, ahol a meghirde­tett reformok sokkal inkább társadalmi népirtáshoz­ hasonlítanak, s a megbíz­ható szakemberek további elvándorlásához vezetnek, ahol négy év alatt tízszeresé­­re drágítják az energiahor­dozók árát, s emellett még előre számláznak is? Már a felsorolás is nyo­masztó, tragikus. A jövőkép hiányában felére csökkent a gyermekvállalási kedv is, ta­valy mindössze 249 500 cse­csemőt vállaltak. Ezzel Uk­rajnán 186. legalacsonyabb reproduktivitást felmutató ország - ezer emberre 10,5 újszülött jut. Világviszony­latban a 4., Európában a 3. legmagasabb halandósá­got mutató állam. S a veszteséglista­­ korántsem teljes. jp* AZ AJÁNDÉKNAK MINDENHOL ÖRÜLNEK 230 Bereg-vidéki elsőst ajándékozott meg teljesen felszerelt iskolatáskával Péter Csaba, a Kárpát Ház Civil Szervezet kurató­riumi elnöke. A megyei képviselő a jövőben gon­dolkodik, fontosnak tart­ja, és örül annak, hogy a nehéz körülmények elle­nére is megtelnek az első osztályok iskolapadjai, ami azt bizonyítja, hogy nem költözik el mindenki. Hálás azoknak a szülők­nek, akik itt képzelik el saját és gyermekeik jövő­jét, hiszen azt nem mások építik számunkra, hanem mi magunk.­­ Tizenhárom tanintéz­ményt érint ez az akció, ami bizony nagy segítség nem­csak a rászoruló szülőknek, hanem a tehetősebbeknek is. Az ajándéknak szerintem Hegedűs Csilla felvétele mindenhol örülnek - mondta Tóth Győző, a KárpátHáz Civil Szervezet ügyvezetője. Az ajándékokat a tanin­tézmények vezetői, illetve képviselői Horváth Lász­lótól, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség Be­regszászi Járási Szerveze­tének elnökétől, a járási ta­nács alelnökétől, valamint Tóth Győzőtől vették át. H. Cs. Tizenhárom tanintézményt érint az akció MÁSHOGY DOLGOZIK A MENTŐSZOLGÁLAT Az egészségügyi reform az elsősegély-szolgálat ber­keibe is eljutott. A jelenlegi gyakorlat szerint a mentő­nek minden egyes hívásra reagálnia kell, nincs jogá­ban figyelmen kívül hagyni egyetlen segélykérést sem. Szeptember 1-jétől azon­ban változik a helyzet. Olga Szmetana, az Ungvári Városi Mentőszolgálat disz­pécserének elmondása szerint az elkövetkező öt évben a mentőt két részre osztják: ext­rém és gyorssegélyre. Utóbbi abban az esetben fog kimenni a helyszínre, ha a páciensnek például felmegy a vérnyomá­sa vagy a láza, esetleg súlyos­bodik a krónikus betegsége. Az extrém szolgálat pedig akkor érkezik, ha a páciens élete veszélybe kerül, mond­juk balesetekhez, ájuláshoz, eszméletvesztéshez, magasról való zuhanáshoz, törésekhez. Az életre veszélyt nem jelentő állapotok ezentúl a családor­vosok kompetenciájába tar­toznak. Ezt a rendszert vezetik be részlegesen szeptembertől. A laikusban felmerül a kérdés, vajon egy telefon­­hívás alapján hogy döntik majd el az orvosok, veszély­ben van-e a páciens élete vagy sem, tettük fel a kérdést Olena Umancevnek. A me­gyei egészségügyi főosztály sajtóreferense szerint az ed­digi előírás is hasonló volt: az extrém esetekhez a vá­rosokban 10, városon kívül 20 perc alatt oda kellett ér­niük az életmentőknek, míg a gyorssegélynek egy órán belül. Utóbbiak feladataik egy részét ezentúl átadhat­ják a családorvosi rendelők­nek, amelyek már szerződést kötöttek a Közegészségügyi Központtal. Az év végéig valamennyi egészségügyi intézménynek meg kell kötnie a szerződést, ami azt jelenti, hogy a család­orvosok munkájának díja­zását már az szabályozza majd. - Mi van, ha valakinek mondjuk éjjel 1 órakor megy fel a vérnyomása? A men­tőszolgálat diszpécsere el­utasíthatja, mondván ez nem életveszélyes az állapota, a családorvos meg nyilvánva­lóan nem jön ki éjjel injekci­ót adni, pláne a városokban. - Minden ember maga fe­lel az egészségéért. Ha va­laki hipertóniás és az előírás szerint szedi a gyógyszereit, nem valószínű, hogy felug­rik a vérnyomása. Ha mégis indokolatlan esethez riaszt­ják a mentőt, előbb-utóbb fizetett lesz az ellátás, mint például Szlovákiában. M. T. HÍR-TÁR HÁROM INFLUENZAVÍRUS FENYEGET Hamarosan megjelen­nek a patikákban a vé­dőoltások azon influen­zatörzsek ellen, melyek az idei télen cirkulálnak majd térségünkben. Az egészségügyi minisztéri­um információja szerint három vírus-A/Michi­­gan/45/2015 (H1N1) pdm09, A/Singapore/ IN­FIMH-16-0019/2016 (H3N2) és B/Colora­­do/06/2017 - megjele­nésére számíthatunk. Az influenza elleni aktuális védőoltások engedélyez­tetése jelenleg zajlik. Aki szeretné beoltatni magát, saját költségén beszerezheti a szérumot, amint megjelenik a pati­kában, s felkeresheti vele családorvosát, aki eliga­zítja. Egyébként a tavalyi influenzajárvány idején a betegek száma 31 száza­lékkal lépte túl a járvány­küszöböt. Közlekedj okosan! A nagy érdeklődés­re való tekintettel Gál Natália és Ferenci Attila ismét elviszi a kárpátal­jai magyar óvodákba a Közlekedj okosan! című tanmesét. Az idén tavasz­­szal 30 kárpátaljai magyar óvoda gyermekei láthatták a közlekedés szabályaira oktató, zenés produkci­ót a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház két színészének előadá­sában. Mivel nagy sikert arattak, ezért a támogatók - Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és Ma­gyarország Miniszterel­nöksége - úgy döntöttek, folytatják a körutat, így újabb 30 óvoda növendé­kei élvezhetik az előadást. Szeptember 4-én a bereg­szászi óvodások, másnap a salánkiak és feketepa­takiak, majd szeptember 12-én a nagygejőciek és császlóciak ismer­hetik meg a Közlekedj okosan főhőseit. Szer­vezik a derceni, somosi, munkácsi, ungvári, szalókai, eszenyi, csapi, tiszasalamoni, tiszabökényi, batári, ne­­vetlenfalui fellépéseket is. A gyermek MARADT Kénytelen volt meg­szakítani a gyermekével való utazást egy ukrán nő. A Tisza közúti határátke­lőn hétéves gyermekével jelentkezett kilépésre. Az iratait vizsgáló tisztnek azonban gyanús volt az apa nevére Ukrajna milánói főkonzulátusán kiállított meghatalmazás. A tüzetes vizsgálat kimutatta, hogy az okmány hamisítvány. A határőrök az ügyet gyer­mekcsempészés kísérlete miatt átadták a rendőrség­nek. Egyre több a SEGÍTŐ KÉZ (Befejezés) Nem csak a magyar szeretetszolgálat volt kész segí­teni, a nemrégiben alakult Te is segíthetsz! alapítvány száz gyermek beiskoláztatását támogatta. Az alapítvány kuratóriumi elnöke Pál Sándor. - Miért tartják fontosnak, hogy segítsék a rászorulókat? - Nekem ez a küldetésem, a feladatom. Korábban sok éven keresztül a református szeretetszolgálattal, egy ideje pedig a Te is segíthetsz! alapítvánnyal teszem ezt. Nagyon sok barátom, ismerősöm van, akik örömmel segítenek. Nagy örömömre szolgál, hogy Kárpátaljára sokkal több­ször jutok el, mint korábbi tisztségviselői koromban. Egy picivel több időm van, amit arra használok, hogy eljussak Kárpátalja legtávolabbi gyülekezeteibe is. Egy héttel ezelőtt a püspök úrral Técsőn, Aknaszlatinán és Rahón jártunk, élel­miszer- és iskolasegítési csomagokat vittünk. Ezen a héten a nagydobronyi líceumot kerestük fel, természetesen oda sem érkeztünk üres kézzel. Indokolt a heti látogatás, hiszen az adományok a sok segítőkészséggel megáldott embernek köszönhetően egy hét alatt olyan mértékben összegyűlnek, hogy azt el kell hoznunk. Ez erőt ad, és természetesen jólesik az emberek jó szándéka, együttérzése a rászorulók iránt. - Sokszor, sokan mondják, hogy évről évre több a rászo­ruló. Ön is így gondolja? - Valóban én is azt tapasztalom, hogy egyre több az elesett, de pozitív dolgot szeretnék mondani. Az pedig nem más, mint már fentebb is említettem, hogy egyre több a segítő is. Rengeteg magára hagyott idős emberrel találkozunk, akiknek talán a leginkább szükségük van a támogatásra. A következő programunk tehát az lesz, hogy segítsünk a rezsi terén, de a sürgősségi betegellátásban is nagy gondok vannak, ezért ebben is szeretnénk a bajban jutottak mellé állni. Hegedűs Csilla Írja velünk a Kárpáti Igaz Szót! Bizonyára az Ön kisebb vagy nagyobb közösségében is történnek események, amelyek, bár mi nem szerzünk tudomást róluk, megérdemelnék, hogy lapunk, a KISZ­ hasábjain megjelenjenek. Nos, Önnek nincs más dolga, mint néhány mondatban megírni a történéseket, aztán elküldeni posta- vagy e-mail-címünkre. Még teljesebbé teheti a beszámolót, ha fotót is mellékel hozzá. A hír közlése garantált, írja velünk szőkebb pátriánk legidősebb, immár 98 esztendős magyar nyelvű sajtókiadványát! Gázolt a szemetes Halálos kimenetelű bal­esetet okozott a munkácsi járási Nagylucskán az AVE egyik kukás autója. A szeméthordással foglal­kozó szolgálati gépkocsi a legelőre vezető úton elgázolt egy idős férfit, aki a helyszínen életét vesztette. A tragédia kö­rülményeit vizsgálják. HÍR­TÁR

Next