Katolikus Főgimnázium, Kassa, 1870

I. A classica óda története és Berzsenyi­ Agáczy Norberttól. A tudományos műveltségnek indulópontja min­den népnél a költészet. Ebbe olvad kezdetben a nemzetnek vallása, bölcselete s történelme, s a köl­tők a népek első oktatói, tanácsadói s történetírói. Ne gondoljuk azonban, hogy a költészet, mint minden nép szellemi életének első nyilatkozata, kezdetben mindjárt oly tökélyes, milyenné azt ké­sőbb a nemzet kül- és beléletére ható körülmé­nyek fejleszthetik. A természet nem hoz létre tökéletest, csak tökélyesülhetet­t úgy az anyag, mint a szellem világában. A költészet fejlődése egyenlépést tart a nem­zet fejlődési menetével; a viszonyok, melyek vala­mely nép belső és külső életére befolynak s tevé­kenységét különböző irányokban foglalkoztatják, a költészet fejlődésében is előmozdító, vagy akadá­lyozó szerepet játszanak. Még szorosabban össze­függ a költészet emelkedése a nyelv fejlődésével, mely az előbbinek, mint test a léleknek, érzéki burkolata. Előbb fejük s kell fejlődnie az érzéki­nek, a külsőnek — szóval a nyelvnek, s csak akkor, ha ez elérte azon fokot, melyen alkalmas eszközévé lesz a szelleminek, a belsőnek, — bon­takozik ki külső által a belső, anyagban a szellem, nyelvben a költészet. A nyelv pedig kezdetben szűk és szegény, mint a gyermekkorú nemzetnek, mely avval él, fogalom köre; szavaival csak a közelebb álló s szükségesebb fogalmakat jelöli, mig számos, a nemzet lelkében különböző viszonyok által keltett eszmék kifejezésére elégtelen. De amint a nemzet ébredezni kezd s szellemi tevékenységét más és más irányban nyilatkoztatja s az eszmék világában mindig nagyobb és nagyobb foglalásokat tesz, lassan­­kint érezni kezdi szükségét egy mívelt s a lelkében fakadt érzetek és gondolatok kifejezésére alkalmas nyelvnek is, jól tudván, hogy csak annyi eszmét mondhat sajátjának, mennyit megnevezni képes. A nyelv ezen mivelésének előharcosai jobbára ismét csak a költők, s a tér, melyen a fejlődő nyelv első alkalmazást nyer, s a költő lelkében meg­­fogamzott eszmék szétszivárogva a nemzet közös sajátjaivá lesznek,­­ a költészet. A nemzet és nyelvének fejlődése tehát épen úgy szükséges a költészet felvirágzására, mint ez utóbbi befoly a nemzet szellemi életére s fejleszti annak nyelvét. Tagadhatlan, hogy a népek fejlődéséhez az első mozgató okot a külvilág szolgáltatja. A külső természet jeleneteinek hatása az ezeket még meg nem fogható emberre, a különböző szükségletek, kölcsönös, hol barátságos, hol ismét ellenséges érint­kezés más népekkel, mindm­egannyi okot és alkal­mat szolgáltatnak az öntevékenység nyilvánítására s újabb és újabb eszmék birtokába juttatják a népet, mely mind­ezeket megnevezni még nem képes ugyan, de azokat érzéki jegyek által lelké­ben megörökíteni törekszik. Itt veszi kezdetét a nyelv művelése bővítés s újítás, utánképzés s gaz­dagítás által részint magából a nyelv természeté­ből annak eredeti törvényei szerint, részint s leg­­többnyire idegen elemek átültetése s meghonosítá­sával. „S mennyi vajúdáson kell átszűrűdnie a nyelvnek, az újítás és bővítés hány forradalmán keresztül esnie, míg végre hajlékonynyá s régi salakjaitól, nem különben a túlzó újítók által rel­ejtett foltoktól megtisztultan alkalmassá lesz, nem­csak az érzeménynyé érlelt egyéni gondolatnak, hanem egyszersmind a nemzet sajátos szellemének is hű kifejezésére.“ ,így van ez a költészettel is. Az ember csak 1*

Next