Katolikus Főgimnázium, Kassa, 1910

F) Iskolai ünnepek. Intézetünk ősi hagyományaihoz híven, régi szép múltjának folytatása­ként nem mulasztott el egyetlen kínálkozó alkalmat sem, hogy ünnepel­hessen mindannyiszor, valahányszor a vallásos érzelem, a hazafiúi szeretet, az emlékezés, a hála, a kegyelet, az emberi szív e legnemesebb érzelmei ünneplést követeltek. Gimnáziumunk helyiségeiben, a nagyszámú érdeklődő szülők és tanügybarátok jelenlétében, az egyes napokhoz méltó fénnyel ünnepeltünk s mutattuk be ifjaink nagy szorgalomról és sok szép tehetség­ről tanúskodó szellemi munkálkodásának eredményét. 1. Szeptember 4-én ünnepélyes „Veni Sancte“-ra gyűlt egybe az ifjúság tanárainak vezetése mellett, hogy leeldje a Mindenható áldását az egyház és a haza javát célzó nagy munkájára. „Veni Sancte“ után a dísztermül szolgáló tornaterem volt tanúja évmegnyitó ünnepünknek, hol a Hymnus lélekemelő, a Szózat lelkesítő énekhangjai mellett forrt egybe a lelkünk s az intézet új igazgatójának atyai szeretettel elmondott lelkes szavai ez alkalommal tanították először ifjainkat kitartó, ernyedetlen munkára, szorga­lomra, vallásosságra és hazaszeretetre. 2. Szeptember 10-én Istenben boldogult Erzsébet királynénkért mondott gyászmisére vittük tanítványainkat s róttuk le a kegyelet adóját. 3. Szeptember 11-én, Szűz Mária nevenapján volt a Mária-Egyesület új tagjainak ünnepélyes felavatása, melyről az illető egyesület rovata számol be. 4. Október 4-én apostoli királyunk Ő felségének nevenapján ünne­pélyes istentiszteleten imádkoztunk a koronás magyar királyért s a magyar haza boldogulásáért. 5. Október 6-át, az aradi vértanúk halálának évfordulóját ünnepies gyász-istentisztelettel ültük meg s ifjaink hazafias érzületének fejlesztésére és kegyeletének ápolására felidéztük megdicsőült nemzeti hőseink feledhe­tetlen emlékét, majd a honvédszobor megkoszorúzásához vonultunk. 6. Október 29-én a nagy Rákóczi örvendetes és örökké emlékezetes hazatérésének évfordulóján szent misét hallgattunk Vezérlő Fejedelmünk lelki üdvéért a Dómban, imádkoztunk koporsójánál s buzdítottuk növendékein­ket a honszeretetre. 7. November 19-én Istenben boldogult Erzsébet királynénkért gyász­misét, utána iskolai gyászünnepélyt tartottunk. Lefolyásáról részletesen be­számol az Erzsébet-egyesület rovata. 8. December 7-én a Szeplőtelen Fogantatás előestéjén a Mária-Egyesület rendezett nagyszabású ünnepséget az „eleink vérével szívünkbe oltott“ Mária-kultusz ápolására. Ez alkalommal avatták fel az új ifjúsági színpadot, melyet a Mária-Egyesület és Bajza önképzőkör tagjai karöltve létesítettek. Az ünnepély műsora és lefolyása a Mária-Egyesület rovatában található. 9. Január 6-án, a főgimnázium kegyurának, méltóságos és főtisztelendő Takács Menyhért dr. jászóvári prépost-prelátus úrnak nevenapján hálaadó­s istentiszteleten vettünk részt.

Next