Katolikus Főgimnázium, Kassa, 1915

9. December 7-én, a Szeplőtlen Fogantatás előestéjén a Mária-Egyesület rendezett nagyszabású ünnepséget az „eleink vérével szívünkbe oltott“ Mária-kultusz ápolására és az idei Konstantin-jubileum emlékezetére. Az ünnepély műsora és lefolyása a Mária-Egyesület rovatában található. 10. Január 6-án, a főgimnázium kegyurának, m­éltóságos és főtisztelendő Dr. Takács Menyhért jászóvári prépost-prelátus úrnak nevenapján hálaadó istentiszteleten vettünk részt. 11. Március 15 ét, a szabadság nagy napját a régi hagyományos fény­nyel és lelkesedéssel ünnepelte meg az intézet. Műsoráról és lefolyásáról a Bajza önképző­kör rovata számol be. 12. Május 1-én Kárpát-nap­ot ültünk. Az osztályfőnökök méltatták a Kárpátok történeti jelentőségét, majd az ifjúság a tanári karral kivonult a Fő utcára s itt a dalkör és a zenekar közreműködésével folyt le a gyűjtés, az orosz dúlta kárpáti falvak javára. 13. Június 3-án tartottuk meg a miniszteri rendelet értelmében az év­záró „Te-Deum“-ot, hálát adva az Egek Urának, ki munkánkat ebben a ne­héz háborús esztendőben is megáldotta és fáradalmaink jutalmául megen­gedte, hogy a tanítványainkkal elért sikert az egyház és haza oltárára leg­szebb áldozatul letehessük. 14. Június 8-án, apostoli királyunk koronázásának évfordulóján a a tanári kar az igazgató vezetése alatt képviseletben vett részt a Dómban tartott ünnepélyes hálaadó szent­misén. Alapítványok. A főgimnáziumhoz kötött alapítványok, a folyó iskolai évben hattal szaporodtak. Ezek az alapítványok, úgyszólván valamennyien, nemcsak a szülői szeretet megható megnyilatkozásai korán elvesztett, sok szép reménnyel kecsegtető gyermekük emléke iránt, hanem egyszersmind örvendetes bizonyságai a szülői ház, illetőleg a tanítványok hálájának és ragaszkodásának, az iskolával szemben. A nemeslelkű alapítók fogadják a tanár karnak, a jutalmazandó és segélyezendő tanulók nevében is kifejezett hálás köszönetét. Az egyiket Kohányi Kálmán, m. á. v. felügyelő úr és fele­sége: Kohányi Kálmánná úrnő tette, orosz fogságban elhunyt Kálmán fiók emlékére ; a másodikat Hellner Károly, kir. főügyészhelyettes úr és felesége : Hellner Károlyné úrnő, az 1915. évben elhunyt, VI. osztályú fiók: Sándor emlé­kére ; a harmadikat Kosztka József dr. úr az Erzsébet-Egyesület javára ; a negyediket Fazekas Kálmán, posta- és táv.­tanácsos úr és felesége : Fazekas Kálmánná úrnő, a Lovcsen melletti harcokban hősi halált halt Andor fiuk emlékére; az ötödiket pedig az intézet 191516. isk. évben végzett tanulói volt osztályfőnökük. Dr. Kovács Lajos iránti tanítványi hálájuk kifejezéséül. A) A Kohányi Kálmán emlékére tett alapítvány. Alapító-levél. Alulírott, boldogult Kálmán fiam emlékére 300, azaz háromszáz koro­nás alapítványt teszek. Fiam nyolc éven át volt a kassai premontrei főgim­náziumnak jó magaviseletű, szorgalmas és kiváló előmenetelő tanulója; a világháború kitörésekor, mint tüzér zászlós az északi harctéren harcolt ha­zájáért, majd orosz fogságba esvén, élete tragikus véget ért. Az alapítvány feltételei a következők : 1. Az alapítvány címe: Kohányi Kálmán alapítvány.

Next