Kassai Hirlap, 1915. január-június (12. évfolyam, 1-145. szám)

1915-04-17 / 87. szám

2. oldal. KASSAI HÍRLAP Tisztjeink. * * * Szeptember tizenkettedikén a 20. számú gyalogezred az orosz túlerő által való átkarolásnak szívós bátor­sággal állott ellen. Mig az ezred példás kitartással igyekezett feladatá­nak megfelelni, kozák csapatok mint a dög­keselyük követték szétszórt és elmaradt embereinket, kikre szo­morú sors várt, mert többnyire meg voltak sebesülve és menetképtelenek voltak. Az ellenség üldözését figye­lemre alig méltatva, csak egy derék orvos, dr. Boenig ezredorvos maradt vissza, a­ki a sebesülteket mindenütt felkereste, sebeiket bekötötte, a be­tegeket felüdítette és ily módon sok embert megmentett. A mezőn és erdőszélén az utolsó szétugrasztott emberek bolyongtak, minden az orvos veszedelmes fel­adatát befejezte és az egészségügyi járőrt is visszaküldte, hogy az elfo­­gatás elől megmentse. Ő maga azon­ban tisztában volt azzal a veszéllyel, mely a kimerült, magára maradt le­génységet fenyegette. Az oroszok minden oldalról ordi­­tozással lövöldöztek a nekik biztos préda közé és zárt csapatokban fel­lépő nagyobb közelebb jöttek. kozák járőrök mind­ E pillanatban derék orvos a közelben levő embe­­­reinket összehívta és maga köré gyűjtötte oly módon, hogy a mene­külőket rendszeresen feltartóztatja, míg végre körülbelül harminc fegy­verképes emberből álló csapat állott rendelkezésére. E kis csapattal az erdőszélet megszállotta, mondván: „Mindjárt meglátjátok, hogy fogjuk az oroszokat sakkban tartani!“, mire a tüzelés megkezdésére parancsot adott. A katonák a bátor orvos vidám nyugalma az ellenség közvetlen kö­zelében annyira felbátorította, hogy nyugodtan el kezdtek lőni és nem sokára a legmeszebbre előretört ko­zákjárőr megtizedelve és a nem várt ellenállás által sodrából kihozva vad futással menekült. A következő orosz csapatok meg­hökkentek és egymásra torlódtak, a midőn az erdő szélén harcrakész osztrák-magyar csapatokat megpil­lantották. Cselt gyanítva a túl heves üldözést abbahagyták. Az ellenség tétovázását kis csapatunk okos ve­zetője kihasználta és embereit vígan és baj nélkül a hátvédhez vezette, melynél örömmel üdvözölték őket. E derék férfiú lélekjelenléte és tett­ereje nélkül mind elvesztek volnak. Az ezredorvos mellét a katonai érdem­érem díszíti. Mili­s Szvetozár m. kir. 28. hon­­véd gyalogezredbeli főhadnagy a Re­­dino Brdo melletti ütközetben mint a gépfegyverosztály parancsnoka rend­kívül előnyösen megválasztott had­állásból jól célzott tűzzel az ellen­ségnek — főkép az ellenség tüzér­ségének — meglepő gyorsasággal oly veszteségeket okozott, hogy a szerb kezelő legénység — amennyi­ben még életben volt — az ágyukat egyszerűen cserben hagyta és a fu­tásban keresett menedéket. E kitü­nően vezetett tűz folytán egy magá­ban 5 ágyú vétetett el az ellenség­től. E haditett a hadiékitményes 3. oszt. katonai érdemkereszttel lett megjutalmazva. Tisztjeink a hősiesség legmaga­sabb fokáig képesek emelkedni, ha arról van szó, hogy veszteségek és kimerülés folytán ellankadt derék katonáinkba lelket öntsenek. Schil­cher Hubert 25. gyalogezredbeli fő­hadnagy haditette tisztjeinkben lakozó bámulatos bátorság fényes példáját szolgáltatja, melynek más hadsereg­ben alig van párja. Augusztus utolsó és szeptember első napjaiban a Za­­mosc és Komarow közötti vidéken lefolyt nehéz harcokban történt meg a következő eset. A 25. gyalogezred már több súlyos hadműveleten át­esett volt és ismét döntő jelentőségű heves tűzben állott. Schilcher főhad­nagy rajvonalából egy altiszt jelenti, hogy már nem bír lőni; annyira rezket a keze, hogy nem talál. A fő­hadnagy egy pillanatig gondolkodik, azután a tizedes felé fordulva így szól: „Használja fel a vállamat ván­kosul“ miközben a tizedes elé fek­szik, a­ki most már a főhadnagyon keresztül nyugodtan tudott lőni. Húsz lövést adott le az altiszt ily módon, de tovább már nem folytathatta a tüzelést, mert eközben a főhadnagyot három ellenséges golyó érte. Schil­­chert súlyosan sebesülve szállították el a harcvonalból. Tettéért a hadi­ékítményes katonai érdemkeresztet kapta jutalmul. Napokig tartó fárasztó menetelések és harcok után a 73. gyalogezred egyes részei augusztus 20-án alig hogy néhány óráig a szabad ég alatt pihentek — hajnalban 3 órakor új­ból folytatták a menetelést. Öt óra­kor reggel a kis hadoszlop Fodran­­ska-Ljesnica mellett ellenséges tüzér­ségre bukkant, mely ágyúfödözetű erősebb gyalogcsapat fölött is ren­delkezett. Eme ellenséges csapatok tüze egy másik hadoszlopunk elő­nyomulását nagyon megnehezítette. A helyzetet felismerve a 73-asok — fedezett előhaladásukat kihasználva az ellenséges tüzérség ellen rajta­ütésszerű támadást intéztek. A rajta­ütés oly heves volt, hogy az egész kezeli legénység és fogat valamint az ágyúfedözetül kirendelt ellenséges csapat az utolsó emberig lemészárol­­tatott. A hadállás az ellenségtől meg volt tisztítva és saját csapataink elő­nyomulása nyugodtan folyhatott to­vább. E fényes siker kivívásában Tomas Lajos százados nagy érde­meket szerzett magának, amennyiben a legénységet bátor nekivágásra buz­dította. E tettéért Tomas százados a hadiékítményes katonai érdemkereszt­tel lett kitüntetve. Április 17. Elveszik a földet attól aki nem miveli. * * * Kassa város és Abaújtorna megye törvényhatóságához igen nagy fontos­ságú kormányrendelet érkezett, amely a földek teljes megművelésének ér­dekében radikális rendszabályokat tartalmaz. Eszerint, aki nem műveli meg a földjét, attól elveszik. A rendelet kimondja, hogy a ha­szonbérlő tartozik földje megművelé­séről minden körülmények között gondoskodni. Ha akár katonai bevo­nulás, akár más dolog miatt is a bérbevevő nem képes ennek eleget tenni, akkor a bérbeadó visszaveheti tőle földjét, akárminő szerződés kö­telezné is. Ekkor a bérbeadó köteles megműveltetni a földeket, ha nem él ezzel a jogával, akkor elveszti. A bérlőnek csak az a joga van meg, hogy visszakövetelje esetleg a föl­dekre fordított költségét erre az esz­tendőre, meg, hogy ne fizessen árendát. Ha vitás kérdések merülnek föl a földátadásnál, ezekben a közigazga­tási hatóságok döntenek. Megyei köz­ségekben az 50 katasztrális holdnál kisebb földek dolgában elsőfokon a községi elöljáróság, másodfokon a főszolgabíró, annál nagyobb birtok­nál elsőfokon a főszolgabíró, másod­fokon az alispán dönt. A városok területén a városi tanács az egyetlen bírói fórum.­­ Ha valamelyik fél nincs megelé­gedve az ítélettel, akkor 30 nap alatt jogában áll a rendes bíróságokhoz fordulni és ott érvényesíteni az igé­nyét. rendelet Az erre vonatkozó miniszteri a kihirdetése napjától lép életbe. Azt hisszük, hogy a vármegyében egyaránt alig lesz intézkedni való az új rendelet után, mert már­is leg­nagyobbr­észt megtörtént a gondos­kodás a földek legteljesebb megmű­veléséről. Fejedelmi vendég Kassán. Ferenc Szalvátor főherceg látogatása. * Ma újra fenséges vendéget tisztel­hettünk városunk falai között. Ferenc Szalvátor főherceg, lovassági tábor­nok, a katonai egészségügyi ápolás főfelügyelője s a magyar korona or­szágai Vöröskereszt egyesületének fővédnök-helyettese tegnap este 7 órakor kíséretével együtt Kassára érkezett. A fenséges úr megérkezése után bejött a városba s a katona­­tiszti étkezőben megvacsorázott. Tíz órakor visszament az állomásra és szalonkocsijában töltötte az éjjelt. A fenség reggelijét is a szalon­kocsiban fogyasztotta el s a délelőtt folyamán megszemlélte a barakk­kórházat s mindazokat a Vöröskereszt intézményeket is, amelyeket első kassai látogatása alkalmával már nem állott módjában megtekin­teni. Mindenütt az illető intézetek vezetősége fogadta a magas látoga­tót, aki a tapasztaltak fölött a leg­teljesebb elismerését s megelégedését fejezte ki. Küldjünk katonáinknak thermos-üvegeket, teát, konyakot, likőrt, cso­koládét, caces-t! Az adományokat köszönettel fo­gadja és a hadtápparancsnok­­sághoz juttatja a honvédelmi minisztérium Hadsegélyző Hiva­tala, Budapest, IV., Váci­ u. 38. Egy 3­1-es baiis levele kassai barátjához. Fencsik Ferenc kis­gyermek korá­ban a kassai árvaházban nevelkedett. Tankötelezettségének leteltével ipari pályára lépett, de műhelyéből elszó­­lította őt is a Haza s az északi harc­térre ment, ahol súlyosan megsebe­sült. Most kórházban ápolják őt. A sebesült vitéz a napokban a követ­kező levélben kereste föl a szegény­ház egyik lakóját, Ruscsák Istvánt: Kedves István! A lapodat e hó 4-én megkap­tam, amelynek nagyon megörültem, hogy írtál nekem. Én nagyon kö­szönöm neked azt a szívességet, amit tettél. Én igazán nagyon meg vagyok sebesülve, mert két sebet kaptam, egy a szívem alatt ment át és a másik golyó pedig a lá­bamon ment keresztül. Igazán na­gyon de nagyon nagy fájdalmakat szenvedek, azt még elgondolni sem lehet, de ha a jó Isten meg­segít és­én vissza­megyek még egyszer, de akkor jaj, százszor is jaj amelyik muszka a kezembe kerül, irgalom nélkül lekaszabo­lom. Kegyelem nem lesz még az apámnak sem, igen vad leszek majd ha vissza­megyek.. Én két kitüntetést kaptam már eddig, a II. oszt. ezüst érmet és káplári kinevezést. Azt neked megírom, hogy miért. Egy kicsi, hogy az életembe nem került volna, de nem lett volna baj akkor sem, mert a hazáért haltam volna. Ilyen a 34-ik kassai házi­ezred bakája, győzni vagy halni, halált nem ismer. Atakkal és egy nagy ro­hammal nagyon nagy várost el­vettünk, üdvözöl Fencsik Ferenc a volt árvaházi fiú.

Next