Kassai Hirlap, 1920. január-június (17. évfolyam, 1-146. szám)

1920-06-03 / 125. szám

XVII. évfolyam Kosice, 1920. június 3. Csütörtök POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kosice. Fő-utca 60. sz. Telefonszám: 184. Megjelenik naponta d. u. 4 órakor. FELELŐS SZERKESZTŐ: LÁSZLÓ BÉÜL 125. szét* Előfizetési árak: Egész évre 160 K, félévre 80 K, negyed­évre 40 K, egy hóra 14 K. Egyes szám ára 60 fillér. Englis pénzügyminiszter aktuális kérdésekről. Englis dr. pénzügyminiszter fogadta a prágai ,,Venkov“ munkatársát, aki előtt a csehszlovák köztársaság kü­lönböző aktuális pénzügyi kérdései­ről a következőket mondotta: — Nincs szándékomban valuta­­technikai vagy pénzügyi kísérleteket folytatni. Közgazdasági életünknek első­sorban nyugalomra van szük­sége, amelyet nem szabad kísérlete­zésekkel zavarni. Vissza kell állítani a pénz és pénzügyi szervezetekbe vetett bizalmat. A pénzintézetekben levő betétek szentek és sérhetetle­nek. Egész pénzügyi és pénzrend­szerünk a bizalmon alapul és enél­­kül nem állhat fenn. Az állam pénz­ügyi krízise csak átmeneti, amint ez nem is várható másként háború után a fokozott állami feladatok és a la­kosság gazdasági erejének csökke­nése mellett. — Meg vagyok győződve, hogy államunk, amely gazdag természeti forrásokkal rendelkezik, csakhamar felülkerekedik a pénzügyi válságon, mihelyt a leszerelés megtörténik és kielégítő takarékossági rendelkezések történnek. A pénzpiacon ugyan fe­szültség uralkodik, melyet egyrészt indokol, hogy fokozott tőkékre van szükség a gazdasági élet helyreállí­tása céljából, másrészt, hogy a kor­­mány semmi körülmények között sem akar államjegyek nyomása út­ján híveit igénybe venni. — Remélem sikerülni fog önkén­tes kölcsönt szerezni és ez által időt nyerni a jelenlegi pénzügyi válság leküzdésére. A kormány, melynek kebelében helyet foglalnak a nagyobb politikai pártok képviselői, hi­vatásának magaslatán állva, megvalósí­tani igyekszik mindama óhajokat, ame­lyeknek megvalósítására vállalkozott is. Nyugalom, béke és rend csak az esetben várható, ha mindenki megtalálja itt lét­föltételeit. Hogy sokan nehezen illesz­kednek bele az új helyzetbe, ez érthető és méltányolja maga a kormány is, mert hiszen senki a világon nem lett máról­­holnapra más ember. S ha valaki nehe­zen szokik bele az uj helyzetbe, ebből nem lehet, nem szabad renitenciára, vagy pláne ellenséges indulatra következtetni s mindjárt azzal fenyíteni, hogy megfoszt­ják kenyérkeresetétől. Van elég példa arra, hogy épen azok, akik látszatra nem voltak megelégedve uj helyzetükkel, a legodaadóbb, legmegbízhatóbb és leg­pontosabb munkásoknak bizonyultak s az irányadó körök csak akkor vették észre, mennyire tévedtek föltevésükben, amikor az ilyeneknek munkáját komoly bírálat tárgyává tették. Különösen áll ez a tiszt­viselőkre, akik felől talán semmi jót sem tételeztek föl, de azután be kellett látniok, mennyire tévedtek. A tisztviselő épen olyan munkás, mint akármelyik bérmun­kás. Ha képesnek érzi magát bizonyos feltételek teljesítésére, szívesen dolgozik, már csak azért is, mert tudja, hogy munka nélkül meg nem élhet, tudatában van továbbá annak is, hogy ő a világ folyását meg nem akaszthatja, a világ rendjét meg nem változtathatja. A viszo­nyok konszolidálódásával erre a belá­tásra jutott a kormány is és nem tekinti ellenségnek a régi rezsim embereit, akik maguk is belenyugodtak már a változha­­tatlanba. Eleddig nem annyira általános emberi, mint tisztán nemzeti szempontok szerint történt a nevelés. Ám az intelli­gens ember a belátásnak magas fokára emelkedve észrevette ennek a nevelésnek ferdeségeit, hiányait és minden rendelke­zésére álló eszközzel iparkodik a nevelé­sébe csúszott hibákat kijavítani, a fele­ségeket kiküszöbölni. Innen magyarázható a jelenség, hogy a szolgálatban megtar­tott tisztviselők és más alkalmazottak szívesen tanulják a szlovák nyelvet, de emellett saját anyanyelvüket sem hanya­golják el, mert ennek művelésére jogot ad mindenkinek a köztársaság alkotmá­nya s az a demokratikus szellem, mely ezt az alkotmányt létrehozta s mely át­hatja az összes intézkedéseket. Vannak ugyan egyesek, kik — mint mindenütt, úgy a csehszlovák köztársaságban is — azt hiszik, hogy csak fölfelé kell demo­kratának lenniök, lefelé pedig a legbüsz­kébb arisztokraták s nem törődve a de­mokrácia elveivel, a legvadabb tyranniz­­mus útjára tévednek, de ezek mindinkább háttérbe szorulnak s ezeknek működésé­ből nem szabad arra következtetni, hogy nem a demokrácia itt az uralkodó bolygó. Minél tovább megyünk az uj helyzet által vágott ösvényen, annál gyorsabban fölismeri mindenki, hogy mit kell csele­kednie, hogyan kell munkáját irányítania, hogy boldogulását megtalálhassa. A kor­mánynak intézkedései mindenben irány­adók. Azt pedig senki, még a legelfogul­­tab­b bíráló sem mondhatja, hogy a kor­mány nem áll szigorúan alkotmányos alapon , hogy bármely­ intézkedését ne lengené át a tiszta demokrácia szelleme. Tanúságot tesz erről most legutóbb a ta­­rtók fizetésrendezése, amely megüti azt a mértéket, amely kulturállamban köve­telhető. Fölismerheti ebben a rendelke­zésben mindenki a kormánynak az okta­tásügy iránt érzett meleg szeretetét, to­vábbá azt is, hogy milyen súlyt helyez a népoktatásügy fejlesztésére. Rendkívüli és drágasági segélyek utalványozása után­­ sor került a fizetésrendezésre, csak azt­­ nem tudjuk, hogy miért nincs egyúttal­­ még folyósítva is az új fizetés, legalább nálunk. Azt hisszük, hogy csak a végre­hajtási utasítás késik, amely azonban hamarosan meg kell, hogy érkezzék. A tanítók fizetésrendezése egyébként csal­hatatlan jele a demokrata szellemnek, s mely eddig minden államban hiányzott s s azért sínylődött nyomorban a népoktatás­­i ügy. A csehszlovák köztársaság az alap­­­­nál kezdi az építést, nem toldoz, nem­­ foldoz, hanem alkot s ezért a legteljesebb elismerés és bizalom illeti meg mindenki részéről a kormányt. Nem fizetik ki a visszatartott összeseket. Keletszlovenszkó legkülönbözőbb helyeiről még most is tömegesen érkeznek kérvények a pénzügyigaz­­gatósághoz, melyekben a lebélyegzés alkalmával visszatartott összegek kifi­zetését kérelmezik. A kérelmek sorsa legnagyobbrészt ugyanaz : viszauta­­sítás. Tekintettel arra, hogy a kö­zönség teljesen tájékozatlan, e kér­désben, felkerestük a pénzügyigaz­gatóság egyik magas állású tisztvise­lőjét, aki a következőket mondotta nekünk : — Amióta megkezdettük a lebé­lyegzésnél visszatartott összegek kifi­zetését, azóta a mai napig állandóan halomszámra érkezik hozzánk kére­­lem a kifizetés iránt. Az 1919. no­vember 30-át megelőzően beérke­­zett kérelmek már mind el vannak intézve, a később érkezettek azon­ban — egy rendelet értelmében — figyelembe nem vehetők. A tavaszi munkálatok megkezdése óta ezer­számra érkezik a kérvény, melyben gazdasági szükségletükre való hivat­kozással kérik a kifizetést. Az ily kérelmeket el kell utasítanunk. iö. — Vannak azonban oly kérelmek amelyekben a kérelmező szorult anyagi helyzetére hivatkozással kéri a kifizetést. Ha ez kellően igazolva van, mi az ily kérelmeket javasolva a bratiszlavai vezérpénzügyigazgató­­sághoz terjesztjük fel, mely ott nyer elintézést. Most is van egy eset, hol egy állásából elbocsájtott tisztviselő­nek, ki már 2000 koronát kapott, a hátralékos 880 koronáját is kifizet­jük. Ismételhetem — és itt hivat­koznom kell a bratiszlavai vezér­­pénzügyigazgatóságnak 1920. áprils 30-án kelt 50221—XII. számú ren­deletére — most csakis az esetben történhet kiutalás, ha a kérelmező igazolja, hogy a pénzre megélhetése biztosítására okvetlen szüksége van. Minden más esetben — és így a gazdasági szükségletek indo­kolásával is — a kérelem tel­jesen meddő és legfeljebb a közönség felesleges megterhelését jelenti. — Megjegyzem még, hogy a kérelem bélyegmentes. Anna szerepe a vörös májasban. A brünni „Rovnosť“ c. szocialista orgániumban Votava Károly pártvezér feltűnést keltő cikket írt, amely egészen új megvilágításba helyezi a Szlove­nsz­­kón tavaly májusban lejátszódott ese­ményeket. Eddig senki se látott összefüggést Muna és Kun Béla, Budapest és Prága, illetve Kladnó között. A cikk most le­leplez és elmondja, hogy miért nem sikerült a magyar bolseviki támadás, úgy, amint azt Kunék Pesten remélték, miért nem borult lángba az egész mai Csehszlovákia, úgy,­­ amint azt akkor talán sokan szerették volna ? Egy kurír, név szerint Hosom­ volt az oka minden­nek . Ez követte el azt az annyira s hatásaiban oly fontos stiklit, hogy Jano­usek szlovák kommu­nista levelét nem Votava szerkesztőnek — a szóbanforgó cikk írójának — hanem dr. Winter Leó vasutügyi miniszter öccsének, Wimer vasúti mérnöknek adta át Fölbérelt emberek, kurírok egész raja bonyolította le az érintkezést Munáék és az akkori pesti vörös kormány között. A Muna elleni s most folyó perben — írja Votava szerkesztő — több he­lyütt említés esik arról, hogy Munának Pospisil nevű provokatőrrel mi és mennyi dolga volt. Ez a Pospisil — mondja Votava — abszolút nem ját­szott oly fontos szerepet az akkori ese­ményekben, ő vele mindössze egyszer volt beszélgetése Munának. Akkor is csak állítólag szóbeli üzenetet hozott Pestre. Ennél sokkal elitélőbben nyilat­kozott úgy Muna, mint Votava is az imént említett Hosounról, akinek áru­lása folytán kellő időben az egész bol­seviki betörés terve, annak minden részlete a kormány tudomására jutott. Az akkori prágai kormány ugyan már addig s azelőtt is tudott Mináék üzel­­meiről, de teljes precizitással csak ak­kor tárult fel előtte az egész helyzet, amikor birtokéba jutott a Munának­­ szánt levélnek. A levél maga tulajdon­kép egy kimerítő felhívás, meglehetős energikus és elkeseredett fogalmazás­ban. A magyar kommunista munkás­közösség segélykiáltása ez a cseh kom­munistákhoz­ Fojtogat — mondja a fel­hívás — a román és cseh imperializ­mus s ennek zsoldos hadai; veszély­ben, nagy veszélyben van az egész magyar „Munkáshaza“. Nincs tölté­nyünk, nincsenek fegyvereink, megfoj­tással fenyeget minden esetleges kato­nai támadás. Hozzátok fordulunk elv­társak segélyért e nehéz és vészes per­cekben. Április 30-ról május 1-re virra­dóra általános felkelést, zavart akarunk támasztani Szlovenszkón, hogy május 1-én kikiálthassuk a Szlovák Tanács­köztársaságot. E célból általános vasu­tassztrájkot provokálunk egész Szlo­venszkón, amelyhez a többi szakmák munkásai is csatlakoznak majd, akiket részben már fel is fegyvereztünk.Ezzel egyidejűleg gondoskodunk, hogy a bratiszlavai dynamitgyár s a komá­romi lőporraktár a levegőbe röpittessék s minden bizonyossággal számítunk arra, hogy az egész csehszlovák hely­őrség Bratiszlavánál és Komáromnál hozzánk pártol át. A felhlvás — melynek írója és alá­­rója Janousek Antal — még a szándé­kolt és tervezett intézkedések egész soráról ír. Elmondja, minőnek tervezik a szlovák tanácsköztársaságot, illetve annak legfőbb igazgató tanácsát. Ez — szerinte — áltana : hat szlovák, egy német, egy magyar és egy cseh nem­zetiségű tagból. Rajtatok múlik — mondja a felhívás — hogy az általános zavar szitásával, az általános sztrájk kihirde­tésével mindenben segítségünkre legye­tek, cseh testvéreink s hogy az egész pártszervezet egyöntetűen tiltakozzék bármiféle olyan kísérlet ellen, amely a csehszlovák köztársaság részéről elle­nünk irányulna. Ezt a Munának szánt közlést több irányban igyekeztek Budapestről eljut­tatni. Egy példány a minisztérium ke­zébe került s ez elég volt ahhoz, hogy a szlovák tanácsköztársaság gondolata elbukjon. A tervekből nem vált be más, csak a vérhullatás és ma már világos, hogy Európában egy újabb felfordulás nem szolgálhat emberi eszméket és célokat- Hirdessen a Kassai Hírlapon.

Next