Kassai Hirlap, 1921. január-június (18. évfolyam, 2-135. szám)

1921-01-15 / 11. szám

XV»II« évfolyam: fHCatia Január 15 Szombat mm Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kosice, Fő­ utca 60. sz. Telefonszám: 184. Megjelenik naponta d. u. 4 órakor. POLITIKAI N­AP 11 «les«. Előfizetési árak: Egész évre 216 K, félévre 108 X, negyed­évre 54 K, egy hóra 18 K. Egyes szám ára 1 korona. FELELŐS SZERKESZTŐ: LÁSZLÓ BÉLA. Német jegyzék a lengyel terrorról. Berlin, jan. 13. A német békedelegáció a nagyköveti tanácsnak, valamint az angol, olasz és francia kormánynak jegyzéket nyújtott át, mely a következő­ket tartalmazza : — Az augusztusi lengyel felkelés óta Felső-Szilézia déli és keleti határán a helyzet napról-napra tarthatatlanabb. A leghihetetlenebb erőszakosságok napi­renden vannak A lengyelek a politikai terrort minden elgondolható alakban használják Hogyha rendes szavazásra fog a sor kerülni, akkor a német kormány elvárja, hogy az ántant a lehető legha­­marább energikus ellenintézkedéseket tegyen. A bizonytalanságot csak azzal lehet megszüntetni, ha a déli és keleti határokat elzárják s ha a rablók és gyil­kosok ellen kihirdetik a statáriumot. A tavaszi háború élénken foglalkoztatja az egész európai közvéleményt A sajtóharsonák Kelet felé fordulva fújják a riadót­ A konszoli­dáció bölcsőjében ringó Európában politikusok és diplomaták futkosnak lázasan , szövetségeket bontva és szö­vetségeket keresve tulajdonképen cél­tudatosan növelik a káoszt- Talán egye­dül a magyarországi sajtó az, mely nem bízik a Keletről jövő áradatban, de ennek a nem­nek okét rossz helyen keresve azt a benyomást kelti,­­hogy a rém­ben való hitetlensége csak jámbor öntimitás. Az új vörös háború lehetőségénél nem szabad figyelmen kívül hagyni az orosz forradalom történetét. A cárizmus idején csak korlátlan hatalmú nemesség és korlátlanul elnyomott parasztság volt. Középosztályt, mely minden nyugati államnak tulajdonképpen a gerincét alkotta, ott nem ismertek. A februári forradalom folytán Kerensky vette kezébe a kormányzói gyeplőt, de a hatalmat pártja gyengesége miatt már októberben a bolsevikoknak kényszerült átadni. Kerensky, ez a kétségtelenül nagy diplomata és pénzügyi tehetség már akkor, 1917-ben megjósolta, hogy oly mozgalom, melyet cári tisztek vezetnek, a vörös uralmat nem buktathatja meg. Jóslata bevált. Igaz, 1918. júniusában a szibériai szovjetet csehszlovák légio­nisták segítségével megdöntötték. Úgy látszott, hogy demokratikus irányzat veszi kezébe a sors folyását s ennek köszönhető, hogy az ellenforradalmárok a Volgáig nyomultak előre. Megalakul­tak a régi pártok, amelyek a cárizmus alatt voltak s így nem érthetetlen, hogy az u­­n. junkerek, a cárizmus régi kö­vetői kezébe csúszott át lassan a hata­lom, ami a demokrata irány bukását jelentette. Koltschak admirális-elnökből kor­mányzó lett s alatta ugyanazon borzal­mak játszódtak le, mint amelyekért a külföld elfogult Csonkamagyarországgal szemben. A börtönök nagyrészt telve voltak bolsevikiekkel, mensevikiekkel, demokratákkal, szociálforradalmárokkal. Egyes zászlóaljak csak zsidóüldözést provokáltak. A cári tisztek egész Orosz­országból Szibériába gravitáltak, hogy ott Koltschaknál alkalmazást találjanak. Koltschak kormánya végül is tisztán cári generálisokból állott. A lakosság megborzadt az emberpusztítástól, más uralomra vágyott. Az ország belsejében bolseviki bandák alakultak, amelyek újra a vörös zászlóra esküdtek fel. Koltschaknak, bár az ántant támogatta, meg kellett buknia, mert a csehszlovák légionisták, akiknek uralmát tulajdon­képpen köszönhette, tiltakoztak rend­szere ellen és tiltakozó jegyzéket intéz­tek z­antánihoz, majd otthagyták a frontot. Ez megpecsételte sorsát. Koltschak menekült a vörösek elől. Az is borzalmas látvány lehetett, amint szétszórt csapatok, tisztek családjaikkal, éhező gyermekeikkel rongyosan, mezít­láb gyalog menekültek ezer és ezer kilométeren át, kisérve a kiütése­s tífusz­tól, mely tízezerszámra szedte az áldo­zatokat. Koltschakot végül kiadták a legionisták a vörösöknek, csapatai tör­melékei pedig Mongóliába menekültek Ugyanez játszódott le délen Denikin vezetésével, akinek sikerült külföldre menekülnie. Judenitsch Pétervárott fész­kelte meg magát, de uralma szintén ha­mar véget ért- Elbukott Wrangel is, da­cára, hogy ő sikerekre is tekinthet vissza. Még egy ellenforradalom volt, amikor 1918-ban a szociálforradalmárok Moszk­vára akartak törni. Azonban ez sem sikerült. A kisebb lázadások, amelyek esetleg napirenden vannak, nem jelez­­hetőek nagy fontosságúaknak. Oroszországban az tehát a helyzet, hogy a lakosságnak két rossz: a cáriz­mus és a bolsevizmus között kell vá­lasztania. Mivel kisebbik rossznak a bolsevizmust tartják, ahoz csatlakoznak inkább. Erőszak nem használ ez ellen. Európa annyira beteg, hogy saját meggyógyítá­­sához erőszakosan kell hozzányúlnia, nemhogy ő volna képes kellő erőszakot kifejteni. Az orosz bolsevizmust tehát csak békés úton, békés fejlődéssel lehet megszüntetni. Ha Anglia intenciói ez irányban megnyerik Európát, akkor a tavaszi vörös háború lehetetlensége már önmagában adva van- Kassai cégek versenye Szepesremetén. Intimitások egy pályázat körül. — A Fleischer-cég a zsupánhoz fordult elintézésért. (Saját tudósítónktól.) A maga nemé­ben egyedülálló eset tartja élénk izga­lomban Szlovenszkó vállalkozó világát. Szepesremete község elöljárósága pár hónappal ezelőtt elhatározta, hogy a községbe bevezeti a villanyvilágítást. Szükségessé vált így egy villanytelep felállítása. A községi elöljáróság tehát pályázatot hirdetett egy viziturbina fel­állítására. A pályázati feltételek szerint a pályázó cégek, illetve vállalkozók zárt írásbeli ajánlatot tartoztak be­nyújtani. A pályázati felhívásra be is érkezett körülbelül egy tucat ajánlat, amelyeket négy nappal ezelőtt, a pályázat lejárta­kor bontottak fel. Az összes ajánlatok között megközelítőleg legolcsóbb két kassai cég ajánlata volt: a Fleischer és társa cége 600.000 korona összegben és a Polednnák Károly gépgyár r. t- ajánlata, mely 680 000 koronáért volt hajlandó a turbinát felállítani. Ez volt a helyzet az ajánlatok fel­bontásakor, az eredmény kihirdetése előtt pár órával- Bizonyosnak látszott tehát, hogy a viziturbina felállítását, mint a legolcsóbb ajánlattevőre, a jó­­nevű Fleischer és társa cégre bízzák. Ekkor azonban (nem tudni miért?) a Poledniák gyár képviselője 680 000 koronás ajánlatot leszállította 600.000 koronára és az eredmény kihirdetésekor a mun­kát a kassai Poledniák-gyár kapta meg. Az ügy felebbezés alatt van. A Flei­scher és társa cég beadvánnyal fordult a zsupánhoz, amelyben a szepesrem­etei községi elöljáróság határozatának érvénytelenítését kéri kimondani. Ruman János dr. zsupán a legszigo­rúbb vizsgálatot fogja elrendelni ez ügyben. Az emberi események a prágai nemzetgyűlésben Smeral a balszárny működéséről. — A balszárny az önálló cseh­szlovák köztársaság mellett. — Kritika az esküdtszékek megszünte­téséről. — A szoc. párt ezidő szerint nem léphet a kormányba. — A szoc. párt elfogadja a pótköltségvetést. — Az éhhalálra ítélt német tisztek. A militarizmus ellen. Wittich a nemzetiségek szabadságáért. Prága, január 13. (Csi) Egy napos szünet után a nemzetgyűlés ismét ös­­­szeült. Tomasek elnök megnyitotta az ülést, majd elfogadták a főleg Szloven­­szkóra nagy jelentőséggel bíró holttá­nyilvánítási eljárásról szóló törvényt. A büntető eljárásnak Szlovenszkó és Ru­­szinszkó területén való gyorsítására vo­natkozó kormányjavaslatot levették a napirendről. E kérdésben előbb pártközi tárgyalás lesz. Az összes német pártok és a szoc­­dem­ balszárny sürgős interpellá­ciót terjesztettek elő az azok ügyé­ben való vizsgálatról, akiket a de­cemberi események során tartóz­tattak le­ . Az interpellációt nem engedélyezték. Az 1920. évi pótköltségvetést Srdinko dr- előadó ismertette. A pótköltségvetést indokolják többek között a nemzetvé­­­­delmi minisztérium előre nem látott szükségletei A szükséglet 2 milliárd 186 millió 521 ezer korona, melynek nagy részét fedezi a háború előtti osztrák­magyar adósságnak a köztársaságra eső része, 1 milliárd 217 millió korona, melyet előirá­nyoztak ugyan, de nem fizettek ki, mivel a jóvátételi bizottság még nem állapította meg. Megállapítja előadó, hogy a költség­­vetésben a kiadások csökkennek, a bevételek pedig emelkednek. Kívánja,­­ hogy a jövőben a költségvetést ne tár­gyalják olyan sürgősen le­ Ha másként nem megy, ideiglenes költségvetéssel kell meg­elégedni, a rendes költségvetést pedig mérc­­s­ e előtt, vagy a költ­ségvetési év elején terjesszék elő jan. 1. helyeit április 1-i hatállyal. A pótköltségvetést elfogadásra ajánlja­ A decemberi események. A költségvetési vitához Smeral dr. (szoc. dem. baloldal) képviselő szól, kizárólag a decemberi eseményekkel fog­lalkozik és azt akarta bebizonyítani, hogy a köztársaságban a munkásmozgalmak hallatlan üldözését kezdték meg. Tiltako­zott az ellen, hogy nyilvánosan a legna­gyobb hazaárulónak nevezték, noha az államügyészség még máig sem kérte ki­adatását a parlamenttől megbüntetése vé­gett. Kijelentette, hogy a szoc. dem. balszárny működése nem irányul az állam ellen. Ellenke­zőleg, pártja elismeri az államot és határait s érdeke az, hogy a köztár­saság önálló állam legyen. A szoc. dem. balszárny nem akarja a cseh­szlovák köztársaságot szétrobbantani, hanem azt meg akarja őrizni. Panaszkodik, hogy azokkal, akiket a decemberi eseményekből kifolyólag letar­­­­tóztattak, rosszul bánnak. Beszéde közben a szoc­­dem­ párt két szárnya közt zajos jelenetek játszódtak le. Smeral azzal fe­jezi be beszédjét, hogy okait a zajban nem tudja kifejteni. Binovec (csehszl. dem.) képviselő polé­miát kezd. A decemberi események okát abban a hibás politikában látja, amelyet Smeral dr. követett a háborúban és Ausztriával szemben. Személyileg tartja felelősnek Smeralt azért, hogy oly sokszáz ember b­örtönbe került Ha a kommunisták elismerik az államot, dolgozzanak is érte. Az állam tekintélyét megóvni kívánja, majd a földművelés- és lakásügyi kellemetlen­ségekkel foglalkozik. Kiebi (német nemz.) képviselő elítélő­­leg nyilatkozott az esküdtszékek meg­szüntetéséről­ . A kormánynak ez nem állott jogá­­­­ban, mert a decemberi események nem tekinthetők bűnténynek, ez csak politikai mozgalom volt-A kormány ezt a rendeletet helyezte hatályon kívül. Slaviček (szoc.) képviselő szerint pártja csak azért szavazott a sürgős javasla­tok ellen, hogy az állam védelmét le­­­­hetővé tegye- A kormány intézkedése hiányos a lisztadagolás tekintetében. Ez a szemrehányás azonban nem azt jelenti, hogy a kormány távozását kívánja- A párt ez idő szerint nem léphetne a kormányba. A kritika egészen tár­­­­gyilagos és nem irányul a kormány megbuktatására. Kívánja a tisztviselők létszámának szükség szerinti leszállítását, de tisztes­séges fizetést adjanak nekik­ Az állam nyújtson segélyt a válságban levő kis­iparosoknak. Pártja elfogadja a pótkölt­ségvetési kötelességből és szeretetből az állam iránt. Bor (német kér. szoc) képviselő az­­ államkölcsön sikere és az adózás növe­­­­lése érdekében szükségesnek tartja a hadikölcsönök teljes kifizetését.Ekkor a karzatról egy ismeretlen férfi röpcédulákat dobott a terembe, melye­ken ez állt: „Kenyeret és munkát a német nemzetiségű tiszteknek. Éhhalálra vagyunk ítélve-“

Next