Kassai Munkás, 1914. július-augusztus (8. évfolyam, 27-31. szám)
1914-07-04 / 27. szám
2. oldal. KASSAI MUNKÁS A kazán tehát tovább sült. És mivel az Osztrák-Magyar Monarchia nem engedte jól kormányozni, vasárnap délelőtt fölrobbant és egy nagyjövendőjű emberpárt halálra sebzett. Ötven milliónyi nép hivatalos, ráérő és kiöltözött világa siratta meg az elpusztult emberpárt. És ezek az urak, amikor a könnyek fölszáradtak, vagy lassúbb tempóban csurgottak, dehogy is gondoltak arra, hogy ezentúl jó volna ezt a kazánt szakszerűen kezelni. Nem. Ehelyett a kazán széttörését sürgetik. Mindenki közboldogulása helyett öldöklő háború után kiabálnak. Újabb veszedelmekbe akarnak sodorni milliókat, mert az okulás helyett bosszúért lihegnek. Hiszen oly egyszerű a kérdés, hogy még egy fajmagyar szolgabíró is megérthetné. A Monarchiában nem kellene egyebet csinálni, mint a hatalmat megosztani a néppel és a saját boldogulásunk mellett a szomszédok boldogulását is örömmel nézni. És akkor nem kellene a gyilkos háborúktól rettegni és az uralkodók is sétapálcával járhatnának. Az osztrák-magyar urak azonban ezt az egyszerű dolgot nem képesek megérteni. Ők könnyeznek és bosszúállás után ordítanak. Egyedül az okokat is látó nép nem könynyezik, hanem fáradságos munkával dolgozik egy olyan gazdasági és politikai helyzet kiépítésén, amely a millióknak jólétet és szabadságot, a fejedelmeknek pedig nyugodt kormányzást és életbiztonságot teremt. Azért nagyon helyes volt a Molnár elvtárs indítványa, amelyet a szombati folytatólagos közgyűlésen tett és amely azt célozta, hogy a záróóra szabályrendelet egy évig próbáltassék ki. Ezzel szemben azonban a nehezen pitymalló maradiság úgy döntött, hogy újabb szakvélemények megszerzése tárgyában azonnal intézkedjék a közgyűlés. Egyszóval a nehezen megalkotott záróóra szabályrendeletet egy kis savanyú szellő fenyegeti Még az a szerencse, hogy azok, akiknek ez a szellő ártalmas lenne, erősebben glédában állnak, mint azok, akik a szelet szuszogják. És amikor ezt megállapítjuk, ismételten figyelmeztetjük a kiskereskedőket, hogy ne kövessék a forró vízbe kívánkozóó rák példáját, ne kívánkozzanak vissza a nyavalyákat szülő hosszú rabszolgaságba, hanem inkább segítsék elő a nép jobb megélhetésért folytatott harcát, mert ettől függ az ő helyzetük jobbrafordulása is. És ugyanezt mondhatnánk a kisemberek buzgó „mentőinek“ is, ha azok nem véleménytelen színészek volnának. Tusakodás a záróóra körül. A városatyák „mentik“ a kisembereket. A rákok lelkivilágába belátó emberek azt mondják, hogy nevezett állatok már annyira megszokták a forró vizet, hogy szinte kívánkoznak bele. És körülbelül így vannak a kassai kiskereskedők is. Annyira megszokták már az örökös rabságot, hogy a záróóra szabályrendelet életbeléptetésével, amelynek révén ők is emberségesebb helyzetbe jutottak, szinte boldogtalanokká lettek és most mindenáron vissza akarják állítani a régi rossz rendszert. Ők ugyanis azt mondják, hogy ha a jelenlegi helyzetet meg nem változtatják, úgy tönkremennek. Vagyis olyan dolog ez, mintha a kövér kákák tövén hüsülő rákok forró vizet követelnének, hogy ott halálra piruljanak. És az a legszerencsétlenebb ebben a kérdésben, hogy fölvilágosodottabbaknak vélt városatyák is úgy állítják be a dolgot, hogy az új szabályrendelet a kiskereskedőket tönkreteszi és hangos szóval követelik a szabályrendelet megváltoztatását. Ezek az urak nem akarják észrevenni azt, hogy a kereskedelem virágzása csakis a nép jólététől függ. Ha a tömegeknek elegendő jövedelmük van, akkor akár öt órás nyitvatartással is boldogul a kereskedő, de ha nincs elegendő kereset, akkor még 25 órás nyitvatartás mellett is tönkremegy. És bizony mostanában nagyon is vékonyan keres a munkásság és azért megy rosszul a kiskereskedőknek. Oly egyszerű kérdés ez, amelyet még talán az aszalói dohánykukások is megértenének, csak éppen a kiskereskedők és az ő reakciós fölfogásukat dudáló városatyák nem akarják megérteni. 27. szám. Tisza-bőrbe bujt plébános. Csendőrök a tanítóválasztáson. Az alsómislyei róm. kath. felekezeti iskolában 42 éven át oktatta a nép gyermekeit Straszburger Gyula tanító. Az öreg és sok tapasztalatokkal rendelkező tanító nemzedékeket nevelt föl, sőt még a papi maszlag által elsötétített felnőtteket is rászoktatta a praktikus életre. És az öreg tanítónak olyan nagy volt az életkedve, hogy ezt a szép munkát még tovább is folytatta volna, ha a pusztító halál közbe nem jön. Az öreg Straszburgert a rügyfakasztó május kidöntötte az élők sorából. Az öreg és hasznos életű tanító egy özvegyet és három árvát hagyott hátra olyan szegénységben, mint ahogy az a mai világban egy hasznos néptanítóhoz illik. Az özvegy, a három árva és hét falu népe megtörve állták körül az öreg tanító koporsóját. A család siratta a kenyérkeresőt, a falvak népe pedig a legjobb tanácsadót. Egy vigasztalásuk azonban mindannyiuknak volt. Az öreg Straszburger legöregebb árvája, Endre, most végezte el a kassai magy. kir. katholikus tanítóképzőt kitűnő eredménnyel. Az apja nyomdokain haladó fiú ugyanilyen sikerrel szerezte meg a kántortanítói oklevelet is. Úgy számított tehát mindenki, hogy az öreg Straszburger örökét a fiatal Straszburger fogja átvenni. Igen ám, csakhogy ekkor közbelépett a keresztényi szeretet reverendás dudása, Dusek János plébános úr, aki már akkor nézeteltérésbe jutott az özveggyel, amikor fiatal korában gazdasszonykeresés közben rá is gondolt és az ifjú Straszburger megválasztását szuronyos csendőrséggel akadályozta meg. A Tisza-bőrbe bujt plébános erőszakoskodása óriási elkeseredést szült Alsómislye és környéke népe között. Ennek következtében Alsó- és Felsőmislye, Zsadány, Eszkáros, Garbócbogdány, Csáj és Balogd községek megbízottai fölkerestek bennünket és kérték, hogy a plébános urnak ezt a fölháborító viselkedését leplezzük le, ha az szavanként akár egy koronába kerül is. Az igazságukat kereső emberektől természetesen mi egy krajcárt sem fogadtunk el, mert lapunk célja az embertelenségek üldözése, még akkor is, ha azért a bíróság jóvoltából néha-néha még néhány havi fogházacska jár is. Az erőszakoskodó plébános által semmibe sem vett nép most még a tanfelügyelőségben bízik némileg, hogy az majd igazságot fog tenni. Gyökeresebb változások persze ilyen helyeken is csak akkor lesznek, ha az iskolák ügyei nem a felekezetek, hanem az állam kezén fognak elintéződni.