Munkás, 1924 (15. évfolyam, 131. szám)

1924-11-07 / 131. szám

I. oldat. Ilyen aggályaink voltak például a nem­zetiségi és a szakszervezeti kérdésben. Fi­gyelmeztettünk ezekre a dolgokra és a Kommunista Internacionálé képviselője faként tartott beszédjében kijelentette,­­ hogy a Komintern tett is engedményeket sok tekintetben, de nem a vezéreknek, ha­nem a tömegeknek. (Verőik elvtárs közbe­­kiált.) Verőik elvtárs, amiről te szólsz, azt nem írtam meg nyilt vitacikkben, hanem "az ötödik kongresszusra kiküldött delegá­ciónak és azért hajlandó vagyok vállalni is a felelősséget. Ha ezekben a kérdésekben meg is le­hetett találni a megegyezést, lehetetlen volt elfogadni azokat a módszereket, ame­lyekkel az ellenzék itt fellépett. És ha ez­zel szembehelyezkedtünk, nem szabad eb­ből levonni azt a következtetést, hogy a Kommunista Internacionálé ellenségei vol­nánk. Nem akarunk harcot a Kommunista Internacionále ellen, tudjuk, hogy forradal­mi munkát csak ennek az Internacionálé­­nak keretében lehet végezni és tudjuk,­­­­hogy csődöt mondana mindenki, aki a Kommunista Internacionále keretén kívül akarna helyezkedni vagy ha harcolni akar­na az Internacionále ellen. Akkor azonban, mikor megindul a vi­ta, nekünk is jogunk van megmondani vé­leményünket. Nem igaz az, hogy Bzá­rm­om állást foglaltunk volna azok ellen, akik Mi a Komintern álláspontját védik. Rátérek a végrehajtó bizottság összeté­telének kérdésére. Nyíltan megmondtam a vita elején, hogy ott állunk azokon a he­lyeken, ahová megválasztottak bennünket ,és igyekszünk ezeken a helyeken köze­lebb hozni a pártot a bolsevizáláshoz. Ha ez nem sikerül nekünk, az elvtársaknak joguk van ítéletet mondani felőlünk és bennünket megfelelőbb elvtársakkal kicse­rélni. Ezzel szemben nem volt semmi ki­fogásunk. De kifogásunk volt az ellen, hogy egyes elvtársak szerint nem ennek a kon­gresszusnak van joga dönteni afölött, hogy milyen lesz az új végrehajtó bizottság ösz­­szeállítása. És amikor a brünni konferen­cián az ellenzéki elvtársak igyekeztek el­fogadtatni olyan határozatot, hogy a kon­gresszusi delegátusok kötelesek a kon­gresszuson lévő Komintern-megbízott uta­­z­s­ai szerint szavazni, állást foglaltam a­­ mandátum ellen. Kijelentem, hogy ez a kongresszus szuverén kinjogú­ és szaba­don dönthet az új pártvezetőség összeté­tele fölött. Meg kell indulnia a pártban a lázas munkának és ehhez meg kell választani az új vezetőséget. Azt mondták nekünk: Hogy az új vezetőségben meglegyen a garancia a világkongresszusi határozatok végre­hajtásához, kell, hogy a felénél nagyobb többség ellenzéki elvtársakból kerüljön ki. Nem tettünk ellenvetéseket. De most azt mondják, hogy az arány 8:1 legyen az ellenzék javára és ebben a tekintetben már a kongresszusra vár a feladat, hogy ezt eldöntse. ­ Marx Károly Sorozatosan közölni fogunk részleteket Mehring ragyogó Marx-életrajzából, amelyet bebörtönzése alatt Jevgenij elvtárs fordított magyarra. Első részletnek Mehring előszavát közöljük. ELŐSZÓ Ennek a könyvnek van egy kis története. Mikor szó volt a Marx és Engels között lefolyt levélváltás kiadásáról, Lafargue Laurat­ asz­­szony hozzájárulását, amennyiben arra szük­ség volt, attól tette függővé, hogy én mint az ő megbízottja vegyek részt a szerkesztésben, egy 1910 november 10-én Draveilben kelt meg­hatalmazásban megbízott engem, hogy eszkö­zöljem azokat a megjegyzéseket, magyarázato­kat és törléseket, amelyeket elengedhetetlenek­­nek tartok. Ennek a meghatalmazásnak azonban tény­legesen nem vettem hasznát. A kiadók, illetve a kiadó Bernstein (mert Bejjel csak a nevét adta) és köztem nem merültek fel lényeges né­zeteltérések és, megbízóm szellemében, sem ürügyem, sem jogom s természetesen hajlandó­ságom sem volt, hogy kényszerítő vagy lega­lább is komolyabb ok nélkül belekontárkod­­jam a munkájába. Ezzel szemben a levélváltás körül végzett hosszas munka során kerek egésszé lett ben­nem az a kép, amit évtizedes tanulmányok ál­tal Marx Károlyról megalkottam magamnak és így önkénytelenül feltámadt bennem a vágy, hogy életrajzi keretet adjak ennek a képn­ek, annál is inkább, mert tudtam, hogy Lafargue asszonynak nagy öröme telnék benne. Barát­ságát és bizalmát nem azzal nyertem el, mint­ha apja tanítványai közül a legtanultabbnak vagy legélesebb eszünek, hanem mert annak tartott, aki apja emberi lényébe legmélyebben hatolt bele és legtalálóbban tudja jellemezni. Levélben és szóban gyakran igazolta, hogy sok félig elmosódott visszaemlékezés a szülői házból a párttörténelmemben*) és főleg a ha­gyatéki kiadásomban foglalt leírásból lett *) Mehring írta meg 4 kötetben a német szo­ciáldemokrácia történetét és ő rendezte sajtó alá és látta el életrajzi ismertetésekkel Marx­ Engels irodalmi hagyatékát, előtte újból friss és eleven, hogy sok név, amit a szüleitől gyakran­­ hallott, csak általam lett előtte puszta árnyból megfogható alakká. Sajnos, a nemes asszony előbb halt meg, semhogy az apja és Engels közt lefolyt levél­váltást kiadni lehetett. Néhány órával ezelőtt, hogy az önkéntes halálba ment, még szíves üdvözlő szókat küldött nekem. Örökölte apja nagy szellemét és én még a sírban is meg­köszönöm neki, hogy hagyatékából számos kincset kiadás céljából rámbízott, anélkül, hogy a legcsekélyebb kísérletet tette volna arra vo­natkozó kritikai ítéletem befolyásolására, így megkaptam tőle Lassallenak apjához intézett leveleit is, bár a párttörténeteimből tudta, hogy milyen határozottan és milyen gyakran kel­tem Lassalle védelmére az ő apjával szemben. E nagylelkű asszony lényének egyetlen szik­ráját sem mutatta ezzel szemben a marxizmus szentségének két főpapja, akik, mikor most h­ozzáláttam életrajzi tervem megvalósításához, belefu­tak az erkölcsi felháborodás harsonájá­ba, mert a „Neue Zeit“-ban*) néhány kritikai megjegyzést tettem Lassa’senak és Bakunin­­nak viszonyáról Marxszal szemben és ez al­kalommal nem tettem meg az illő bókot a hi­vatalos pártlegenda előtt. Kautsky K. előbb általában „Marx-gyűlö­­letet“ és egy állítólag Lafargue asszonnyal szemben elkövetett „bizalomsértést“ különös­képpen vetett a szememre és, amikor továbbra is megmaradtam azon szándékom mellett, hogy megírom Marx életrajzát, a Neue Zeit-nak tud­valévően nagyon drága helyéből nem keve­sebb, mint vagy hatvan oldalt áldozott fel egy pamflettre, amelyben N. Riazanoff"­ olyan vá­daskodások özönével, melyek lelkiismeretlen volta egy színvonalon állott esztelenségükkel,­­ a Marxszal szemben elkövetett legaljasabb árulással akart megvádolni. Nem sajnáltam ezektől az emberektől az utolsó szót, mert olyasmit éreztem, amit udvariassági okokból rém akarok igazi nevén megnevezni, köteles­ségemnek tartom azonban megállapítani, hogy az ő meggyőződésterrorizmusuknak egy haj­szálnyit sem engedtem, hanem a következő oldalakon Lassalle és Bakunin viszonyát Marx­*) A német szocdem­ tudományos folyó­irata. *) Marx—Engels műveinek egyik legjobb ismerője, ma a moszkvai Marx—­Engels Inszti­­tut vezetői«, szal szemben, a pártlegenda teljes figyelembe vétele nélkül, a történelmi valóság követelmé­nyei szerint, írtam le. Ez alkalommal termé­szetesen újból eltekintettem minden polémiától, a megjegyzésekben azonban egy kissé lejebb­­szállítottam Kautsky és Rjazanoff ellenem in­tézett néhány fővádját, az etekíntetben ifjabb munkások okulására és felvilágosítására, akik­nek vérébe nem lehet elég korán beoltani a tel­jes ignorálás érzését a marxboncok roha­maival szemben. Ha Marx valóban az az unalmas mintagye­rek lett volna, akit benne a marxboncok cso­dálnak, sohasem izgatott volna életrajzának megírása. Csodálatom és kritikám, — s egy jó életrajzhoz egyforma mértékben hozzátartozik egyik is, másik is, — szól a nagy embernek, aki leggyakrabban és legszívesebben azt val­lotta magáról, hogy semmi emberi, dolog nin­csen távol tőle. Őt hatalmas, nyers nagyságá­ban visszaadni: ez volt a feladat, amit magam­nak kitűztem. A cél aztán már a célhoz vezető utat is megszabta. Minden történetírás egyben mű­vészet és tudomány, hát még az életrajzi le­írás. Ebben a pillanatban nem jut az eszembe, hogy melyik száraz csuka termette azt a nagy­szerű gondolatot, hogy a történelemtudomány csarnokaiban nincs mit keresniük művészeti szempontoknak. De, talán szégyenemre, nyíl­tan be kell vallanom, hogy nem gyűlölöm any­­nyira alapjában a polgári társadalmat, mint azokat a szigorú gondolkodókat, akik, hogy a jó Voltaire ráhúzhassanak egyet, egyedül az unalmas írásmódot tartják megengedettnek. Marxot ebben a tekintetben szintén terheli a gyanú, hogy a régi görögökkel ő is a kilenc múzsához számította Kliót. Valóban, csak az löki el a múzsákat magától, akit maguktól a múzsák ellöktek. Ha tehát számíthatok az olvasó hozzájáru­lására az általam választott forma tekintetében, annál inkább kell némi elnézést kérnem a tar­talom számára. Itt kezdettől fogva egy kér­lelhetetlen szükségesség állt előttem: annak szükségessége, hogy a kötetet ne duzzasszam meg túlságosan, ha azt akarom, hogy fejlettebb munkások számára is elérhető és megérthető maradjon; már amúgy is másfélszerese lett az eredetileg tervbe vett terjedelemnek. Milyen gyakran kellett megelégednem egy szóval, ahol inkább egy tort egy sorral, ahol inkább egy egész oldalt, egy oldallal, ahol inkább egy egész ívet szerettem volna írni. Ezt a külső kényszerhelyzetet különösen Marx tudományos írásainak analízise sínylette meg. Hogy ebben a tekintetben már előre eloszlassak minden ké­­telyt, a nagy írók életrajzánál szokásos alcí­­met: Életének és munkáinak története, a máso­dik felével megkurtítottam. Marx összehasonlíthatatlan nagysága bizo­nyára nem utolsósorban áll abban, hogy benne a gondolat embere elszakíthatatlanul összefor­rott a tett emberével, hogy a kettő egymást kölcsönösen kiegészítette és támogatta. De ugyancsak biztos az is, hogy a gondolkodó ben­ne mindig helyet adott a harcosnak. Nagy út­törőink ebben a tekintetben mind egyformán gondolkodtak, ahogyan egyszer Lassalle kife­jezte magát: milyen szívesen megk­atlanul hagy­na mindent, amit tud, csak ütne végre egyszer a gyakorlati cselekvés órája És, hogy meny­nyire igazuk volt ebben, azt borzadva értitte meg a mai időkben, mikor, komoly kutatók, akii­ három, sőt négy évtizeden át is kotlottak Marx műveinek egy-egy vesszője fölött, egy olyan történelmi pillanatban pedig, mikor Marx mód,f­iára cselekedhettek volna, és cselekedniök kel­lett volna, csikorgó szélkakasok módjára csak forogni tudtak saját tengelyük körül. De mégsem akarom eltitkolni, hogy máso­­kat megelőzve nem érzem magam hivatottnak arra, hogy elérjem annak az óriási tudásterü­letnek minden határát, amelyet Marx uralt. — Már arra a feladatra is, hogy leírásom szűk keretében átlátszóan világos képet nyújtsak a Tőke második és harmadik kötetéről, igénybe vettem Rosa Luxemburg barátnőm segítségét. Az olvasók ugyanúgy meg fogják köszönni ne­ki, mint én magam, hogy kérésemnek készség­gel eleget tett: a tizenkettedik fejezet harma­dik részét ő fogalmazta: Boldog vagyok, hogy ebbe a munkába tol­­sának egy remekét illeszthettem bele, am­it­­hogy nem kevésbbé boldog vagyok, hogy közöl barátnőnk, Zetkin Klára, megengedte, hogy ha a jócskámat az ő lobogójával bocsáthassam el a nyílt tengerre. Ezeknek az asszonyoknak ba­rátsága megbecsülhetetlen vigasztalás volt szá­momra olyan időben, melynek viharai a szo­­cializmus oly sok, férfias és rettenthetetlen elő­­harcosát, úgy sodorták el, mint az őszi szél az aszott leveleket. Steglitz-Berlin, 1918 március. Mehring Ferenc. *) Marx legidősebb leánya, aki Paul Lafar­­guehez, az ismert francia szocialistához ment feleségül. MUNKÁS A végrehajtó bizottság megválasztása Sorozatosan továbbra is közölni fogjuk a kongresszusi tárgyalásokat, most pedig az új végrehajtó bizottság összetételét és megválasztását ismertetjük (a legutóbb kö­zölt névsor hibás). Zápotocky elvtárs fenti beszédje szerint a jobboldal bele akart nyugodni a Komintern előterjesztésébe,­­ amely szerint a végrehajtó bizottság bal­oldali túlnyomó többségével biztosítja a párt bolsevik irányát és ők nem fognak harcot folytatni a hatalomért. Ezzel szem­ben meg kell állapítani, hogy csak a Kom­intern megbízottjának sikerült megakadá­lyozni, hogy a kongresszusra két jelölő lis­ta kerüljön és a jobboldali elvtársak igenis harcot akartak kezdeni a hatalomért a pártban. A kongresszus választási bizott­ságában folytatott hosszas tárgyalások után sikerült megállapodni, hogy az új végrehajtó bizottságban 18 baloldali és 14 jobboldali elvtárs fog helyet foglalni, így csak egy lista került a kongresszus elé, amely a következő összeállításban el is lett fogadva: 1. Dolezal János, Brünn. 2. Hruska Vince, Prága. 3. Hirtl Ernő, Ceskis Krumlov. 4. Haken József, Prága. 5. Horn József, Prága. 6. Klus Pál, Stanec. 7. Kalaph Erzsébet, Louny. 8. Kraus Jozefa, Prága. 9. Neurath Alajos, Prága. 10. Pfeilmayer Hermin, Ruttka. 11. Petr József, Mährisch-Ostrau. 12. Preisler József, Prága. 13. Riemer Ferenc, Georgswalde. 14. Seidler Ernő, Bratislava. 15. Safrankó Er­áimér, Ungvár. 16. Seglenz János, Karlsbad. 17. Stern Viktor, Reichenberg. 18. Vereik Gyula, Ruttka. 19. Hais József, Prága. 20. Harus János, Smidhov. 21. Ch­abera Vencel, Brünn. 22. Kroek Vera, Brünn. 23. Kejf Jaroslav, Kladno. 24. Keim Rudolf, Prága. 25. Mimna Alajos, Prága. 26. Lukavsky József, Beroun. 27. Maurer Gyula, Kassa. 28. Roucek Jaroslav, Brünn. 29. Skulák József, Prága. 30. Sm­eral Bohumir, Prága. 31. Zápotocky Antal, Prága­. 32. Krenová Anna, Prága. Mjinyilszkij elvtárs ennek az egységes (18­14) listának előterjesztésénél a követ­kező tartalmú beszédet mondta: Egységes mu­nka a Komintern szellemben „Szeretnék néhány szót szólni abban a pillanatban, amely ezen a kongresszuson a legnagyobb jelentőséggel bír, abban a pillanatban, mikor e kongresszus hűséget fog fogadni a Kommunista Internacionálé ötödik kongresszusának határozataival szemben azzal, hogy egységesen fogja megválasztani a CsKP új végrehajtó bi­zottságát. Tudjuk, hogy a pártban voltak belső harcok, tudjuk, hogy harc folyt a vi­lágkongresszus által felvetett kérdések körül. Voltak pillanatok, mikor nézetünk volt, hogy a pártban két frakció létezhe­tik. A Komintern delegátusainak első kö­­lességük volt, hogy a pártegység biztosí­tásáról gondoskodjanak. Ebben az érte­lemben igyekeztünk a választási bizott­ságban olyan irányban hatni, hogy a kon­gresszus elé ne kerüljön két, hanem csak egy jelölő­lista, amely kifejezné a CsKP- nak azt a határozott akaratát, hogy végre fogja hajtani az Internacionáléval együtt a Kommunista Internacionálé utasításai és Irányelvei szerint az ötödik világkon­gresz­­szus határozatait. A Komintern vélemé­nyét fejezem ki, mikor kérlek, hogy az elő­terjesztett jelölőlista megszavazásával még jobban erősítsétek meg a CsKP-nak ezt az egységét. Azt hiszem, hogy ez volt minden, amit ebben a pillanatban még mondani akartam. Felhasználom az alkalmat és a Kommu­nista Internacionále végrehajtó bizottsága nevében kijelentem a következőket: A Kommunista Internacionále azt hiszi, hogy e választás megejtése után a pártban meg kell szűnnie a vitának. A Kommunista In­­ternacionále végrehajtó bizottsága azt hiszi, hogy a v­égrehajtó bizottság meg­választása után pártotokban meg kell szünniök a frakcióknak. A Kommunistái Internacionále végrehajtó bizottsága azt tartja, hogy a végrehajtó bizottság meg* * választása után pártotokban meg kell szi­lárdulnia a pártfegyelemnek, hogy egyfor­ma mértékkel legyen mérve minden elv­társsal szemben, tekintet nélkül arra, hogy melyik frakcióhoz vagy csoporthoz tar­tozott ezelőtt. Körülbelül ezen az alapon kell kongresszustoknak döntenie­ és sza­vaznia. Nemcsak a magam, hanem a Ko­mintern egész delegációja, sőt való­színűleg az egész Komintern nevében, hogy ezen a kongresszuson mindez meg fog történni és hogy ily módon meg lesz szilárdítva a CsKP egysége. Éljen a Cseh­szlovákiai Kommunista Párt Egysége!“ A Komintern képviselőjének sikerült tehát fellépésével megakadályozni azt, hogy a pártban folyó harc megrázkódta­tással járjon a pártra. Most meg kell szűn­nie minden eddigi vitának a világkon­gresszus határozatai felől. Egyetlen fel­adatunk van: a párt bolsevizálásának végrehajtása. A párt egységesen a Kom­munista Internacionálé ötödik világkon­gresszusán hozott határozatok alapjára helyezkedett és ha eddig voltak is eltérő nézetek, ha eddig voltak is ellenvélemé­nyek vagy aggályok, most feltétel nélkül a végrehajtáshoz kell látni. Ezt az intő figyelmeztetést tette Manuilszkij elvtárs beszédjében. A csehszlovákiai kommunista prole­­táriátus elvárja azoktól, akik eddig nyíltan vagy burkoltan szembehelyez­kedtek a Komintern Irányzatával, ezek után az új végrehajtó bizottság több­ségének alávetve fogják teljesíteni a bolsevizálás parancsait. november 7.

Next