Kassai Ujság, 1919. július-szeptember (81. évfolyam, 119-190. szám)

1919-09-11 / 174. szám

2. oldal # KASSAI UJJSÁO 1919, Szeptember 11 egyaránt. Csak így volt le­­­­hetséges kihozni nagy szá­­­­mot. Azt nem hagyjuk­­ figyelmen kívül, hogy a vá­­­­rosból részint a kiutasítá­sokkal, részint a vörösök­­­­kel rengetegen távoztak és­­ távoznak naponta el. A tisztviselők fölött, kik fogadalmat nem­­ tettek, még nem deponál­tak. Az állások közül 10— 12 napon belül a városi tiszti főorvosi állást töltjük be. Az új főorvos szemé­lyére még nincs megegye­zés. A jancsibankók ügye alaptalanul vert fel­­ nagy port a sajtóban. A hi­­­­vatkozott rendeletet nem én­­ bocsátottam ki, még csak­­ értelmi szerzője sem vagyok.­­ A rendeletet nem lehet vis­­­szavonni, különben ismét zavar lesz. Ez ügyben a teendőket illetőleg felter­jesztést is intéztünk a po­zsonyi vezérpénzügy igazga­tósághoz. Válasz még nem érkezett. A Spravny Vybor f. hó 12-én fontos ülést tart. Többek között szőnyegre kerülnek az utcaelnevezé­sek is. Ugyanis a letűnt órára emlékeztető neveknek (Kossuth Lajos-u., Deák Ferenc-u., Károly király-ut) el kell tűzmiök.­­ A licenszekre (különböző engedélyek) vo­natkozó miniszteri rendelet végrehajtási utasítását még nem kaptam meg. Végül megemlítette a pol­gármester, hogy Ivánka bel­ügyi referens távoztával a belügyi referátum, mint kü­lön osztály megszűnik. Azt közvetlenül Srobár minisz­ter fogja ellátni, míg az ügyeket dr. Markovic Iván fogja előterjeszteni. Friedrich pozíciója erősödik. Becs. (CTK) A „Neues­­ Uhr Blatt jelentése sze­rint Heinrich bukása erősí­tette Friedrich pozícióját A kormány mindinkább mo­­narchista tendenciát nyer, Magyarország jövő királyá­nak József főherceget em­legetik. 4 A városi tanácsnak az 1­­ és 2 koronásokra vonatko­zóan néhány nap előtt kia­dott rendelete folytán, amely­ről azonnal megmondtuk a véleményünket, már­is meg­indult az a lavinaszerű fo­lyamat, amelyet nem volt nehéz megjósolni és amely előbb utóbb szükségszerűen komoly zavarokhoz fog ve­zetni. Már a piacon, a mé­szárszékekben, a magánüz­letekben sem akarják elfo­gadni az 1 és 2 koronáso­kat, hanem — a városi ta­nács mintájára — a legki­sebb fizetésnél is kék bank­­i jegyet követelnek, amiből­­ természetesen nyugodt lelki­­­­ismerettel adnak vissza jan­­i­csi bankókat. Valósággal alarmirozólag hatott aztán a vállalatokra és a közönségre, amikor arra a tapasztalatra jutottak , hogy már a bankok, sőt maga az Osztrák-Magyar Bank sem fogadja el a 20 koronán felüli összegekben az 1 és 2 koronásokat Az ügy tisztázása végett beszélgetést folytattunk a kassai bankvilág egyik ve­zető személyiségével, ki a következőkben nyilatkozott munkatársunknak : Más a bankokban ural­kodó pénzhiány egyedül elegendő ok volna arra, hogy az 1 és 2 koronások bevál­tását megtagadjuk. Egész pénzkészletünket elvitték a vörösök, kapitalista közön­ségünk a különféle koroáy­­intézkedések — a betétek le­tiltása, pénzlebélyegzés stb. — hatása alatt teljesen elide­genedett a pénzintézetektől. Egyszerűen nem teszi senki a pénzét manapság a bankba . Az az arány­lag csekély bank­­jegykészlet, amely felett ren­­delkezünk, pár óra alatt el­fogyna, ha beváltásokat esz­közölnénk. Azonban nem itt van a legfőbb hiba. A fatális a dologban az, hogy sem a volt Osztrák Magyar Bank, sem pedig az adóhivatal nem fogadja el a jancsi­­bankókat, még tőlünk ban­koktól sem, jóllehet e két intézetnek mindaddig, míg más fizetési eszközről nem gondoskodnak, kötelességük volna azokat, mint törvényes fizetési eszközöket elfogadni. Egész természetes, hogy ily körülmények között, mi is kénytelenek vagyunk az 1 és 2 koronások elfogadását megtagadni, mert az Osztrák-­­ Magyar Banknál beváltani nem tudjuk, adót nem fizet­hetünk vele, fizetésképen nem fogadja el tőlünk senki , tehát a nyakunkon marad­nának. Az 1 és 2 koronás a leg­­­­forgalomképesebb pénzünk, mert a bélyeges 100 koro­násoktól a sok­ hamisitványt­ miatt, a cseh-szlovák 100 koronásoktól azok újszerü­­sége miatt idegenkedik a közönség. Hogy tehát épen ezt a pénznemet teszik ab­szolút forgalomképtelenné, ez gazdasági életünkben már most is a legképtelenebb zavarokat okozza s előbb-­­ utóbb katasztrofális vissza• j hatásra fog vezetni.­­Az 1 és 2 koronásokat­­ irtózatos tömegekben csem­­­­pészték be Csehszlovákiába, mert azáltal, hogy le nem voltak bélyegezve, 609/- os nyereséget biztosítottak be­­hozóiknak. Hiba, hogy ilyesmi megtörténhetett.Most ezt a közönséggel akarják megfizettetni, pedig úgy az­­ államnak, mint a városnak épen ellenkezőleg, meg kel­­­­­­lene ragadnia minden esz­közt, hogy e bankjegyek fizetőképessége fenmarad­­­­jon. Felkerestük azután Michá­­­­lek Józsefet, a volt Osztrák-­­ Magyar Bank helyére ala­­­­kult pénzintézet új igazga­tóját, ki a következő meg­nyugtató kijelentést tette a jancsi bankókat illetőleg: — Tény az, hogy naponta csak legfeljebb 20 koronás tételeket fogadunk el 1 és 2 koronásokban. Tudjuk, hogy a pénzügyminiszté­­rium­ ezen intézkedése mily súlyos zavarokat idéz elő, azonban csak ily kérlelhe­tetlen intézkedésekkel tudunk védekezni e bankjegyek be­­özönlése ellen. E súlyos hely­zet azonban csak az új cseh­szlovák 1 és 5 koronások kibocsátásáig fog tartani, ez pedig cirka 2 héten belül be­következik. A régi 1 és 2 koronások további sorsa felől még döntés nem tör­tént. Belgium ultimátuma Hollandiának. Rotterdam. A belga kor­mány ultimátumot intézett Hollandiához, amelyben 24­ órán belül követeli azoknak a német hajóknak a kiadá­sát, amelyek a fegyverszü­net ideje alatt belga kikö­tőkből megszöktek s­ ame­lyeket a holland kormány elkobozott, hogy aztán ké­sőbb Németországnak vis­­­szaadja őket. Belgium , fe­nyegetőzik, hogy minden holland hajót, amely belga vizeken horgonyoz, elkoboz. St Germain. A kérdéses hajók egyikét a belgák el­fogták a Rajnán és Antwer­penbe akar­tak vinni. A hol­landi katonaság azonban megakadályozta a kérdéses hajónak holland területen való átvitelét s a hajót visszajuttatta német tulajdo­nosának. A szlovák képviselők: H­link­a ellen. Prága. (CTK) A nemzet­gyűlési szlovák képviselők klubja szept. 9 én tartott ülésén foglalkozott Hlinka András képviselő, a szlovák Néppárt elnökének varsói és párisi útjával. A klub egyhangú határozattal meg­állapította,­ hogy Hlinka András a kormány s­zöze­geinek tudta és beleegyezése nélkül utazott külföldre, útjára egy politikai párt sem adott megbízást. A klub egyben tiltakozott az ellen, hogy idegen államokat belső politikai kérdésekbe bevon­janak A tiltakozó határozatot valamennyi képviselő, köztük Kmettykó Károly, a Szlovák Néppárt al­elnöke is aláírta. Az aprópénzkrízis az ujj bank­jegyek megérkezéséig tart. Michálek József az Aradné Banka igaz­gatója és egy kassai pénzkapacítás nyilatkoznak a „Kassai Újság“ mun­katársa előtt a pénzkrízisről.­­ Nö­vekvő bajok az 1 és 2 koronások kö­zül. — Már a piacon sem fogadják el a jancsibankót.

Next