Kassai Ujság, 1919. október-december (81. évfolyam, 191-267. szám)
1919-10-10 / 199. szám
2. oldal maga tesz lépéseket az anyagok beszerzése iránt, ami már részben meg is történt. A városi közművek igazgatósága által létesített bevezetéseknél hasznot nem kíllant fel, vagyis önköltségi árban számítja fel a munkát azoknál, akikkel szemben ez indokolt. Egy szobából és kenyhéből álló lakásba a bevezetés 150 koronába kerül, nem számítva a házhoz való bevezetést. Nehézséget okoz az is, hogy a villanytelep termelőképesség a kor’á oaott. Új bekapcsolások csak akkor eszközölhetők tehát, ha a fogyasztást a minimálisra korlátozzák. Ennek következménye, hogy a magyar kormány által kiadott rendelkezést itt is ki kell adni, mert lehetetlen, hogy a síros emberek minden szobában susztereket égessenek, amikor szegény emberekm ik még annyi világítás se jut, ami gyermekeik tanulásához és csecsemők gondozásához szükséges. Számítani kell tehát azzal, hogy egy lakásban csak egy égőt lesz szabad hsználni. Korlátozva lesz, hogy kávéházaiban, nyilvános helyeken és fizetekben meddig szabad világítani. Még ily módon is csak akkor lesz a világítási kérdés megoldva, fa» »2én lasz. Ha a városi villanymüvek csakia » vizierőre bazirozhatnak, könnyen megesbetik, hogy üzemzavar mellett belágy az egész világítás. Kőszén fűtésre, sőt ipari célokra is »iigfaa lesz. A közönség tehát alakut»««a át a kályhákat fával való fűtésre. F# elegendő van, » saját termelésen kívül a behozatal is rany mérvű. A fának szállítása is gondot okoz, mert a fovartelepeken levő lovak munkaerejét rab híján nem használhatják ki. S intézkdés történt arra, hogy Magyarországból rab hozassák be, sőt a katonaságot is megkeresik támogatás miatt. Kobou főkapitány megígérte, hogy mindenben a tanäcs kezére jár. A burgonya és káposztaoltás szintén nehéz kérdés. A* itteni és környékbeli termés rossz. Szépé» és Szabolcs* meg; 'k jöhetnek * pótlásnál számitásba. Zöldség elég van. Hagym* is jön még a városnak. A főzelék félék* *ről (b»b, borsó) megfelelő gondoskodás történt is legközelebb már ma. A hus és zsirkérdős nem került tárgyíiHí i, mert a referenst Pozsonyból most várják haza. Ez a kérdés a jövő files elé kerül. A város által megrendelt felsőruhák útban vannak. A közönséget a tanács idején fogja értesíteni. Mindezeknek a cikkeknek a beszerzése azért okoz különösebb fejtörést, mert a caeraüzletek nehezen mennek és emellett a tél minden eddiginél szigorubbnak ígérkezik. A villany árat is emelik, 3 fillérrel Bulgária új balkáni szövetséget tervez BÉRLIK A Vossische Zeitung egy Rómából keltezett nagy feltűnést keltő táviratot közöl. A távirat szerint Bulgária azzal a gondolattal foglalkozik, hogy egy új balkáni szövetséget létesít. Bulgária minden eszközt megragadott, hogy kívánságainak Párisban érvényt szerezzen. Ez a kibérelte meghiúsult és most Jugoszláviával fog tárgyalásokat folytatni. Az uj délszláv államszövetség révén a szlávok Dél Európában túlsúlyba kerülnének és így biztosítanák maguk részére a Balkánt KASSAI ÚJSÁG 19191 Oktober 10 Újabb fúzió a liberális pártok között. Keresztény fúzió. — A magyar politikai helyzet. A demokrata, a nemzeti szabadelvű, s mankapánban dolgosnak, hanem a Lovasay* pártban is. Mint ál8fentünk, az egységes párt programja számolni fog s közhangulattal és bír sssbadolva, de azért olyan politikát hidat, mely mis dac tekintetben megfelel az ország aerendtény jellegének. Budapest. A keresztény pártok rövidese egyesülnek. A pártok megbízottai egyöntetűen megalapítoták az irányelveket, amelyek szerint az egyesülést rövidesen tető alá viszik. Illetik cd helyen iraformseiet szemtünk a fúzióra vonatkozólag ahol a kövelksső fölvilágositást nyertük: Lápok kérdése anak, hogy a karesztény pártok egyesülni fognak egy közös cél érdekében. Egy nagy, hatalmas karesztény pir» lesz ez, amely mieásn liberális c..m ® 0i űzött merterkefiósnak az útjába áll. Tamanakodunk az orsaág hao* gulatéra, ahonnét olyan tiszta, nemzeti szellemben köszönésnek bennünket, amilyen ssenasn még nana uralkodott az országban. Ennek az áraamlatnak mos« miféle liberális törekvés nem élhatja útját. A nemzeti eszme ol fenségesen tör fök emberek lelkéből, «súlyén még a legnagyobb. Kossuth-kultusz idején s»m nyilának meg a namseVóea. E pártok valssinüleg az A,&?ye»ült keresztény nemzeti párt“ elnevezés alatt egyesülnek. A főatca az, hogy az elvekben egyetértünk, a párt einer azonban bizonyára mag fogunk egyezni. A liberális blokk tárgyalás, úgy látszik, minthi csődöt mondott volna. A gombamód, szaporodott pártok egyre zavarják a helyzet kápát, vácék. Mindsaütt kapkodás, csak a karasztény egységesek abban a felfogásban, hogy egyesüljenek. A kassai reálgimnázium ügye, Valló igazgató nyilatkozik a „Kassai Újság” munkatársának az új tanévről. — Ötvan százalékkal kevesebb a tanulók száma. — A magánoktatás ügye, a köztársasági és szabadelvű polgári pártok min őjs megtörtént. Ahhoz, hogy az összes liberális pártok harci rendbe sorrni az hasvanas, mielőbb létre kellene jönnie még egy másik iuzitnak is. Ebben a volt munkapárt szíyrésze a Lovdszypárt ás a polgári pért venne részt. A fúzió a három párt, vagy csoport között olyképpen jönne létre, hogy mind a három párt feloszlanék és azután egy egységes pártot hozna létra. Az új párt választmánya a volt képviselőkköl fog állani. A tárgyalások folyamatban vinnek és eredménnyel biztatnak. A méokapárt helyén alakult Nemzeti Társaskörben a fúziónak sok híve van, megnehezítik azonban a dolgot egyesek, akik a társaskörbe feljárva, nele igyekeznek, hogy ezt a tervet meghiúsítsák. Gyakran olyenok is jelennek meg itt ezzel a aveszióval, a iu nsm is tagjai 3 körrek. Bansk az eltenzásnek kettős oka van. Vannak politikusok, a kik a runkapárban azért dolgoznak a fúzió alien, mert a maguk esetleges későbbi vállalkozója számára szeretnék renerválni a párt értékes tagjait. Mások azért igy a kisnek rontani a hangulatot, mert ezt a megbízást kapták Friedrich Istvántól, aki azt hiszi, mofjy a fürdő 5 ellene készül. Ebben pedig téved a miniszterelnök- Igaz, hogy a pártok nem Friedrich István érdekében, de nem is ő ellena fuzionáltak. Ennél a személyi kérdésnél értékesebb és mélyrehatóbb politikai céhük van: az omag megmentése és ezt a célt együtt követhetik a miniszterelnökkel is, ha őt az entente elismeri és ha is ő Musimje cakugyan a kibontakozás felé vezet. Egyébként a futó ellen nemoaska A volt premontrei főgimnáziumban berendezett reálgimnázium működéséről, beosztásáról, tantervéről és a jövőbani szerepéről munkatársunk tegnap beszélgetést folytatott Failó igazgatóval, aki a következőket mondotta: — A reálgimnáziumban tizenh á osztály van, fiuk és ieányok vegyesen. Az A) osztályokban, mini törzsosztályokban, osad’szlovák nyelven tanitanak, amennyiben a tanerők csehek, míg a B) osztályok magyar osztályok. Elv ez, hogy eki tő‘ul beszél éa tót, vagy edér szülők gyermeke, még akkor is szlovák osztályba ívesnék be, ha tótul gyengébben beszél. Ezek a nyelvet egy hathetes kurzuson gyakorolják,mely idő alatt kevés anyagot alaposan dolgának fel, ás átmeneti idő nehézségeivel azámolva, a támlást a növendékek javára most gyengébben kezelik, mari meggyőződés az, hogy a szlovák nyelvű anírás később könnyebben fog men í — Csak azokkal törődünk, akik etnografiaiisg a csak szlovák köztárs anaághoz tártóinak tehát semmi kényszert nem gyakorolunk a behatást illetőleg. — Az intézet'.ek most 350 tanulója van. Az első két osztály túlnépes, a saagy ir osztályok, különösen a felsőbb osztályok gyöngébben látogatottak. Ez a szám 50 százalékos esést mutat az eddig a főgimnáziumban volt tanulók arányához viszonyítva. Ennek oka az, hogy sokan kivándoroltak,, sokan elmentek a bolsevistákkal, sokan pedig állásukat vesztették. Agitáció is folyik olyan irányban, hogy a szülőket visszatartják illetve lebeszélik gyermekeik baiatásáról. Ez áll különösen az elemi iskoláknál. A szlovákul gyengébben tudók pedig attól félnek, hogy megbuknak és ez tartja őket egyelőre az iskolától vissza. — A tanulók kontingeisának növekedése a közeljövőben röviden bizonnyal várható. A tanév megnyitására a rendelet oly rapid jött, hogy magnvm is csak szeptember elsején jöttem ida Minden előkészületet nekem kellett megtennem az iskola megnyílására. Közben a miniszter elrendelte a magyar osztályok megnyitását is az egész vonalon eb így a szept. hó 16 ra elrendelt behatásokat csak 22 —25 én tarthattuk meg. Azóta még állandóan jelentkeznek újabb tanulók; további növendékszaporu’at azért is várható, mert a vidéki közönség még nem jutott hossá gyermekei beiMA-éhoz. Az ittani cseh* szlovák tisztviselők az utolsó pillasatig nem tudták, mi lesz, módjukkal lesse itt gyermekeiket beiratn! s ezárt vagy máshol íriék be őket, vagy eloeholták onnan, ahol addig tanultfik. — Magam intézet aa fejthetett ki még eddig semmi propagandát, hogy a diákokat a vidékről, esetleg a szomszéd magyókból itt írassák be a szülők. Elsősorbán a nem luteiner osztályok gyermekeire számít az intézet, hisz ezektől várja a csehszlovák nemzet a kiegészítését. Ha a kasmköusok megnyílnak és a szegényakták kedvezményt nyújtanak, a szlovák osztályok is hamar be fognak népesülni. — A közoktatásügyi referens arról történt megbeszélés alapján azok a taná.ők, akik grmnánumból léptek át a rózsakelábs lomcaffáre felvételi vizsgát a«masznak azágos év végén sem, hisz a magyar iskolás törvények közelebb hozták a reáliskolák tantervét a foimnáziumhoz a latin nyelv maghonositásé által. Felvételi vizsgát csak reál- és leányiskolái növendékek fognak tenni .ás év ?ágón latinból, franciából, kémiá** ból és abrossolő asártanból. Akik polgáriból léptek és, a magfelelő osztály ösazas tárgyaiból kőtatosok még,» tanév elején vizsgát tenni. — A történelem ismáját, mivel j» ,3 szapszatísinus Is solgáUtiban állott ás »íksimsa volt nemzatiségi inlentétak felidésesárs, falvéttette a világtörténelem és « helyi történelem. A latin nyelv teljesen kictejező, a harmadik a**« 1élytól kezdve kötelező a francia, a görögi* felváltja a természetiudományok intenzivebb művelése. — A diákok ellátása a drágaság miatt nehézségekbe ütközik. Ez sc.egyik oka »anak is, hogy s vidékről % gyermekek ■ nem igen jlhetnek egyelőre ide. Arra a kérdásra, hogy váljon ishetőnak tartja a a reál gmnázium n igazgatója azt, hogy a pempntóaierc magániskolát tartsanak fenn, Valló igazgató így válaszolt: t — A politika az intéseiből ki van térni. Politikát nem tűrünk sem a tanerők, se is növendékek részéről. Az intézető akciós: egy hivatása van: a konf ezolidációt propagílni. A magyarságnak eddig az uj államban már hat iskolája van: Komáromban, Érsekujváron,Rimaszombatban, Pozsonyban, Léván, Kassán, s míg a két milliónyi szlováknak a magléra alatt egyetlen iskola se volt. Mivel a magyar törvény m* is életben van a csehszlovák kormány rendelete folytán, a magánoktatásra csalá z jegyezhetem meg, hogy erre épp ugy mint a tanároknak is a magánórák tartóaiaja: engedélyt csakis a minisattrium adhatja mg. Ennek a rendelktzésnak oka bbbsa keresendő, hogy minden feHsti igyekszik meggátolni, hog területén az irredenta otthont ne találjon. Családi otthon Várszegénijeik számára APTÓBODAFALVA, Vasuti állomás Listószentmiklo. Kies fekvés. Naponta ötszöri étkezés tejkum. Kellemes kirindalésok, gyönyörü sétányok, legnagyobb nyugalom nap- és légfüriők. Mérsékelt dijai Az Otthon orvosa: DR. HOFFMANN LÁSZLÓ kórházi főorvos. Prospektnat küld: SEBESTYÉN MÁRIJ liptószentmiklós, postafiók 30 39í