Kassai Ujság, 1920. április-június (82. évfolyam, 76-147. szám)

1920-05-26 / 119. szám

2. oldal Ezek után azt kérdem a lakáshivataltól, hogy milyen törvényen, vagy rendeleten alapszik az ötös bizottságnak működése, mert én jogászem­­ber, csak akkor ismerhetem el egy bizottságnak jogos működését, ha annak működése törvényen, vagy rendeleten alapozik. Én tehát ezennel ki­fogást emelek a lakáshivatal rekviz­ Ió jogánál? átruházása és igy az ötös bizottságnak műkö­dése ellen. (Itt a cenzúra 10 sort törölt.) Dr. Sós Lajos ügyvéd. lH------------------- -WiiWIWS ÜCaasad Újság mucSk-zr'-vm ■’figmsm WWBRSESa»0BWSEBraBBKHBBMBBffl "(KERESZTÉNY MORÁL.) Alig akad magyar cikk, alig korául vita, ügyi oda­át, mint itt, melyben a vezérmotívum ne a keresztény erkölcs hangoztatása volna. Ideje ennek a divatos felfogásnak is szemébe­ nézni. Van-e hát speciálisan keresztény morál? Olyan, amely minden más erkölcstől különbözik? Buckle, a híres angol történetíró, azt hirdeti, hogy­ csak egyetlen erköcsi törvény uralkodik, minden korok és minden fajok fölött: gyarkorolni a jót, elkerülni a rosszat. Csakhogy a jó és a rossz relatív fogalmak csupá­n. Amit az egyik nép dicséretesnek ítél, azt a másik elkárhoztatja. És ezen fordul meg épen Buckle iskolájának tévedése.­ Az asszír király dicső dolognak tartja elevenen nyutatni meg a kezébe esett ellenséges fejedelmet s a saját dicsősé­gére emelt oszlopon maga kérkedik el vele, hogy negyven ily ellenségének bő­rét szereztette palotájának kapujára. Mi elszörnyedünk ettől a fölfogástól. A­­ pár­tai állami nevelő koplaltatja a reá bízott ifjakat, hogy lopásra szoktassa őket s az ügyetleneket megbünteti. A római hadvezér hajtóvadászatot rendez — vé­rebek alkalmazása mellett, — Corsica la­kosaira, hogy összefogdoshassa, 3 rab­szolgavásárra vitesse aziokat. A Fidzsi szigetek emberevője föllakomázza a ke­zébe esett fehér embert s nincs az az érzése, hogy erkölcstelen gonosztettet vitt végbe. Ily föl­fogást a keresztény er­kölcs nemcsak meg nem tűr, hanem fól­iázási ellene. >=.Annak az erkölcs? világfölfogásnak alapja, melyen va mai összes kulturálla­­mok fölépültek: a szeretet. A gyöngének istápolása, az­ elesettnek föl segítése. Részvét a fájdalom iránt, segélynyujtás a­­ szenve­d­nők. I­rgalom a legyőzött ellen­séggel szemben. Tiszta életmód a csa­ládban és a közéletben­ becsület, igaz­mondás s az ígérőinek megtartása min­den körülmények között. De­­ ez nem csup­án azért speciálisan keresztény morál, mert a többi hitvallá­sok ennek ellenkezőjét hirdetik. Ellen­kezőleg, sok megvan e tanításokból más vallásokban is. Confucius morálja csak­nem ok­ szigorú, mint a mienk. A török nép Mohamed vallását követi s mégis emberi Arrfil­ 0p emberszerető, becsületes és őszinte, akinek szavában Tűzni lehet s könyörületes, aki még a kóbor ebet sem kergeti el a küszöbétől. A civilizált országok morál­ja azért speciálisan keresztény, mert a világ köz­felfogásába a kereszténység*, vitte azt. Bele "A hittérítők, akik kockára vetve életüket, fnlkereszteik a teuton rengete­gek és pannnoniai mocsarak vad népeit , fölkeresik ma is Afrika belsejét, hogy a szeretet malasztját csöpögtessék­ a szi­vekbe. A hitvallók, akik a Idnpadon is bátran hirdették a szeretet tanait. A’ csöndes szerzetesekre akik lemondva az élet örömeiről, elhagyott erdőkben és pusztaságokon építették föl csöndes zár­dáikat s megtanították a fél vad népet a földmű­velésre. Főképen pedig az egy­házak az ő százados tanításaikkal. Ma az emberiség a morál és a kul­­túra terén egyaránt hullámvonalban ha­lad. Nem ugy ugyan, mint ahogy Spen­cer Herbert hirdeti, egyszer előre más­kor hátrafelé, de két szélsőség között mozogva, mint az óra ingáj­ának Zengő­erkölcsi fölfogás, máskor lazább. Az ez­­sei. Némely időben szigorúbb minden, redik év körül, mikor a világ végét vár­ták az emberrek, senki sem törődött a lelki javakkal, ki akarták élvezni a még hátralevő rövid időt s5 az erkölcstelenség fertőjébe vetették magukat. Mikor meg­jött a visszahatás, mindenki lenézte a világ javait és örömeit, kizárólag a hit­nek éltek, százezrek indultak útra, hogy életük föláldozásával visszahódítsk a­ pogányoktól a szent sírt és kegyhelyeket. A keleten megismert új életörömök is­mét az ellenkező irány felé terelték az embereket, mig­­ Assissi Ferenc korában újra beállott a visszahatás; a gazdagok eladták és szétoztották nemcsak kin­cseiket, de felöltő ruháikat is s maguk kunyhókba és barlangokba­ vonultak, hogy Isten dicsőségének zengésére ta­nítsák az éneklő madarakat. S igy hullámzott föl és le az emberi­ség morális fölfogása örökösen. Mi mögöttünk, akik most élünk, egy új korszak száradott le, melynek feltű­nően laza volt az erkölcsi fölfogása. 1848 körül szigorú volt a morál. Az emberek «barátja az erényinek» címmel illették egymást. Szemere Bertalan, Magyaror­szág miniszterelnöke, puritán szigorú­sággal olykor napokon át csak puszta kenyeret evett s a Bach időben éhezett , és szűkölködött a birtoknélküli intelligen­­­­cia, de nem vállalt az idegen hatalomtól­­ hivatalt. Aztán változott az idő s meg­­­­kezdődött az aranyborjú körül a tánc. A kapzsiság, a vagyonnak minden megen­gedett ,és meg nem engedett utón való hajhászása s mindaz a bűn, ami ezekkel együtt jár. A lopás­,, sikkasztás, csalás, hamisítás, és uzsora. Legújabban:­ a lánckereskedés. A keresztény morál azt jelenti első­­­ sorban — csak azt jelentheti — hogy­­ ezektől a bűnöktől meg kell tisztulnunk. Tisztább erkölcsi alapon kell berendez­nünk az egész magán- és közéletet. Na­gyobb és mélyebb­ szeretetnek, szilárdabb becsületnek kell uralkodnia az emberek között. A keresztény morál a Szereteten­ épül­j föl, tehát lényege az, hogy ártatlanokat­­ nem üldözhet. Sújthatja és sújtja is a­­ gonoszt, akár keresztény legyen, akár­­ zsidó, de védelmezi az ártatlant, bár­­s minő felekezethez tartozik. Kihirdették a hazaárultat Ma fejezték be a Richter és társai ellen­ in­­dított bűnügyet a kassai hadosztálybíróság előtt. A nagyszabású bűnper vádját már több ízben ismertettük. Csaknem 20 napig tárgyalta a had­bíróság Bendy kapitány elnöklete alatt Richterék ügyét. A fővádlottnak — mint közöltük — sike­rült még jóval a főtárgyalás előtt megszöknie Magyarországba. A 26 vádlott közös bűnösnek mondották ki Ince Albert poprádi villamos vasúti hivatalnokot. Minhárom vádlottat ezért a 92. §. figyelembevétele mellett 7 büntetési évnek első és hetedik zárkával Simicek festő s Lebedov őrmester ellen el­követett gyilkosság büntette tekintetében Kreds­­tusz, Incze Albert és Temkovitz vádlottakra nézve a katonai Btk. 300. §-a alapján a hadbíró­ság illetéktelennek mondja ki magát és az ügyet . A tr .széplaki per ítéletét­­ Teszár Vojtech poprádi Kiad. alkalmazottat és Gundelfinger Marcellt, a dobsinai kohó főszám­­vevőjét a katonai Btk. 327. §-ába ütköző had­erő ellen elkövetett büncselekmény miatt, mert mint titkos szervezet tagjai, 1919 május és jan. havában Poprádon kárt akartak tenni a cseh­szlovák haderőnek, fegyvereket, lőszert, dinami­­tot és Dobsini­ől fölfegyverzett legénységet to­boroztak és olyan magaviseletet tanúsítottak, melyből a csehszlovák haderőre kár származott. Katonai Btk. 327. §. a alapján a évi nehéz börtönre ítélte minden hónapjában súlyosbított magán­a polgári bíróság hatáskörébe utalja. A többi vád­lottat a vád és következményei alól felmentették bizonyítékok hiányában. Az ítélet ellen úgy dr. Duffek ü­gy­ hadbíró, vádló, mint dr. Ladányi és dr. Grósz védők semm­iségi panaszt jelentettek be. Dr. Aczél letartóztatása Maor öTípimü1 ® © ,-y m #.<ß [UNK]•ssí&gaté» körül - Csinoeh légió r;*r­ua hadnagy és Werner igazfató »terepe - Stein nem Horthy szállítója - A Béssi Maffiar Uj«Ag megs­ólal A dr. Aczél Gyula kassai ügy­véd és Stein féle megvesztegetési üggyel, Stein Jenő szökésével és dr. Aczél letartóztatásával kap­csolatban a közönség körében már a legváltozatosabb kombi­nációk keringtek. A kassai lapok egy-egy rövid hírrel könyvelték el az esetet, csak a Kassai Mun­kás és legutóbb a Bécsi Magyar Újság hosszú és színes tudósí­tást közöltek az esetről, amely­nek Stein személyével foglalkozó részét természetesen kapcsolatba hozzák állítólagos nagyarányú áru­csempészésekkel, amelyek a Horthy hadsereg céljaira történ­nek Szlovenszkóból. A bonyolult megvesztegetési ügy tisztázása és dr. Aczél Gyula rehabilitációja érdekében közöl­jük az esetet összes részleteivel együtt. E rész­letek teljesen megvilágítják dr. Aczél jóhiszemű­ségét, de egyszermind itt korképet nyújtanak a mai kereskedelmi ügyletek lebonyolításának komp­likációiról és sajátságos eshetőségeiről. Tény ugyan az, hogy dr. Aczél Gyula a francia légió Cer­och nevű hadnagyának 20000 koronányi megvesztegetési összeget akart átnyúj­tani egy hatósági okmány kiállításának ellenérté­kéül, amely okmányban Csmoch hadnagynak hivatalos­an bizonyítani kellett volna, hogy Stein Jenő nem gyanúsítható árucsempészéssel, áruit a törvényes úton vásárolta, politikailag megbízható, tehát az ellene megindított eljárás beszüntetendő. Dr. Aczél Gyulát azonban abban a pillanatban, amidőn Cernoch hadnagynak ,Európa szállóbeli lakásán a kérdéses 20000 koronát a megbeszélt okmány ellenében át akarta nyújtani, a hadnagy a szobában előzőleg elrejtőzött két detektív közre­működésével letartóztatta. Az előzményei azonban a következők. Mint ismeretes Stein Jenő e­len nyomozás van folya­matban azon gyanú alapján, hogy 200,000 korona ér­ékű árut akart Szlovenszkóból Magyarország­ba szállítani. Bár az a tény, hogy az árut meg is találták, valószínűvé teszi, hogy Stein az árut nem kicsempészni, hanem kiszállítani akarta az exportálásra vonatkozó rendeletek intézkedései alapján, amelyek megkövetelik, hogy a faktúrák az exportot megelőzőleg már a kérvényezésnél­­ felmutathassanak. A kereskedőnek tehát már­ meg kell vásáro­nia előzetesen az árut s csak azután­­ gondol­hat kivitelre. Stein ellen azonban nyomo­­­­zást indítottak egyrészt az exportügy, másrészt­­ politikai okokból és Stein jobbnak látta kereket oldani, ami sikerült is neki.­ ­ Stein egyik kassai rokona, a Brody részvénytár­­­­saság Werner nevű igazgatója került most az eset központjába, mert Cernoch hadnagynak tu­domására jutott, hogy Werner Rokonának Stefn­­nak 50000 koronát kölcsönzött. Wernert kelle­metlenül érintette az eset ez a része, mert azt tételezte fel, hogy Cernechék a pénz hitel ön­tése és Stein szökése között összefüggést látnak. Aggodalma különösen akkor növekedett, mi­dőn Cernoch hadnagy látogatást tett nála és mindenféle keresztkérdéssel igyekezett kényes részleteket tudni meg a dolog felől. Werner igaz­gató ez érdekes beszélgetés kapcsán sejtetni engedte, hogy nagyon szeretne ettől az egész bonyolult ügytől szabadulni. Nagy zavarba jött azonban, amidőn Cernoch hadnagy egész érthe­tően megvesztegetést provokált és meglehetős érthetően arra látszott ösztökélni Wernert, hogy próbálja őt megvesztegetni. Werner ugyanis di­lemma előtt állott, mert nem volt tisztában az emberével. Attól tartott, hogy ha nem ad pénzt, ha a hadnagyot meg nem vesztegeti, akkor az kellemetlenkedni fog neki a Steinnak való pénz­­kölcsönzés miatt, ha pedig megvesztegetni pró­bálja, esetleg lefogatja megvesztegetés miatt. Ügyvéd barátjához fordult tehát tanácsért Cer­noch látogatása után. Ezek, köztük dr. Aczél Gyula azt tanácsolták neki, hogy az esetet haladéktalanul hozza a rendőrség tudomására.­ Werner azonban félt a hadnagy ellen felje­lentést tenni. Nem fordult a rendőrséghez, ha­nem dr. Aczélhez f­ordult, akit arr­a kért, hogy minden áron szerezze meg Cernoch hagynagy és a Stemt rehabilitáló hivatalos nyilatkozatot. Dr.­­ Aczél erre két ízben kereste fel Cernoch had­­­­nagyot, hogy vele elintézze az ügyet, utóljára az Európa szállóbeli lakásán, hol aztán az ismere­tes letartóztatás következett. Dr. Aczélt még 14-én pénteken Bratizlaviba szállították, mivel Cernoch hadnagy az ottani parancsnokságnak­­ van alárendelve, az ügy tehát oda tartozik. Dr. Aczél Gyulának a nyomozás idejére való szabadlábra helyezése minden nap várható, mert teljesen nyilvánvalóvá vált és számos tanúval bizonyíthatja, hogy már két nappal, az eset előtt, vagyis szerdán fel akarta jelenteni az egész ese­tet az államügyészségnek és ezt csak azon aggo­dalomból nem tette, mert félt a csi, katonai hatóságok és tisztikar bosszújától. A Bécsi Ma­gyar Újság tudósítása tehát bár tartalmaz pár igaz adatot, legnagyobbrészt tendenciózus ko­holmány, annál is inkább, mert arra sincsen semmi bizonyíték, mint ha Stein a magyar kor­mány és hadsereg részére eszközölt volna szál­­­­lításokat. Mikor szüntethetők meg a földöaaltítl­a­ k A földbirtokok tekintélyes része még a békeidőben lekötött szerződésekkel mai viszonyoknak még távolról sem meg­­­­felelő bérösszegek ellenében vannak bér­­beadva. A földbirtokosok hiába erő­szakolták ki a földbéniek felemelését meg­engedő törvényit, ezt a cseh-szlovák nemzetgyülés korábban hatályon kivült helyezte, mintsem érvényesíteni lehetett­­ volna. Azóta e részben ujabb törvényes in­tézkedés nem hozatott s igy a békebeli jó szerződések minden előnyeit továbbra is a bérlők húzhatják. Bizonyos es­etek­­ben azonban a földbirtokosok javára szóló rendeletet adott ki dr. Szolhár I miniszter és kimondotta, hogy abban az esetben, ha a birtok művelője vagy tu­­­­lajdonosa a háborús rendkívüli viszo­nyok következtében földbirtokát vagy an­nak részeit illettőleg oly jogügyleteket volt kénytelen kötni, amelyek gazdasági szempontból hátrányosnak mutatkoznak, a teljhatalmú miniszter földmivelésügyi előadója, elrendelheti ezen ügylet fel­bontását és az előbbi állapot vissza­állítás­át. A vonatkozó kérvények alaposan meg­indokolva a főszolgabírói hivatalnál­­ nyújtandók be, mely­ a viszgálatot meg­­­­ejti és az ügyet, véleményével ellátva a minisztérium földmivelésügyi referensé­hez terjeszti fel. Következik ebből, hogy azok, akik pl. hadbavonulásuk vagy más hasonló kényszerítő okokból földjeiket hátrányosan adták bérbe, minden bírói eljárás nélkül egysz­erű kérvénnyel kér­hetik* az előbbi állapot visszaállítását. Hasonló esetben ezen rendeletre való * hivatkozással már ily értelmű döntést is­­ hozott a földmivelésügyi előadó és ha­­­­tározatát azzal közölte a felekkel: Lady­­ ezen határozat ellen felebbezésnak helye * nincsen. Gabona és Burgonya Bevásárlási Iroda Szlovenszkó részére Sürgönyeim FIÓKJA működik Kosieén, Fö­ntea B (SehalkhAz) Sürgönyeim Vikupilfii Terménykereskedőknek mindenmemü felvilágosítással szolgál ITykupus

Next