Kassai Ujság, 1920. április-június (82. évfolyam, 76-147. szám)

1920-05-30 / 123. szám

2. oldal is a kár, még­pedig korlátlanul. Ez a hármas állapot, amelytől eddig tuda­tosan megfosztották a tömeget, csak­hamar olyan állapotba hozza, amely­ben teljesen elveszíti minden értelmi képességét, s minden ereje rombolás­ban, erőszakoskodásban, sőt vadálla­tiasságban nyil­tkozik meg amelyre, mint egyes ember sohasem volna képes. Ez a korlátbn szabadság azonban nemcsak a tömegre nézve kedvező, hanem az egyénre nézve is. A sza­badság rendszere alatt ki­ásó egyé­niségek gyorsabban emelkednek, mint a jogközösség, jogkényszer bármely formája al­tt és­­ gon­dam r a tömeg élére kerülnek, mint azok vezetői. A tömeg pedig áhítja a vezetőt, akinek varázslatos erejében a maga erejét, nagyszerű tudásában a mrga tudását (mert a tömeg értelmi színvonala mindig sokkal kisebb mint az egyes emberé), acélos akaratában a maga kilendítő akaratát látja megtestesítve Másrészt azonban azt sem szabad figyelmen kívül h­gynunk, hogy az embernek lelke meg ha tömegbe ve­rődik h­a‘ nincs álla­dó rombolásra, gyilkolásra és vadállatiasságra be­rendezve Az emberiség szivében ige­nis ott ég soha ki nem alvó lánggal a szépnek, j­nak­ és igaznak kivé­nÍe. Ettől egy pillanatra vak dühé­ben eltérhet ugyan, de a rombolást, gyilkolást és vadálltiasságot szép­nek, jónak és igaznak véglegesen el nem fogadja­­s nem vallja. S amily mértékben mégiszenv­edik a tömeg a vértől, a könytől, a bruta­litástó és rombolástó­l­ s meget ön­maga követ el olyan mértékben nő annak az embernek a befolyása, ha­talma, varázsa, megigézése, aki vagy a népből emelkedett ki, vagy a népre való hivatkozással cselekszik a nép érdekében S most mi a nép érdeke, kíván­sága és akarata? Az, hogy a vérontás megszűnjék, a rombolást alkotó munka várja fel és a vadá­sfktias^ág helyébe a szelíd er­kölcsök lépjenek. S most már egyál­talában nem bmja, hogy a nép nevé­ben dolgozó olyan rettenetes hatalmat kap, amellyel a nép elle­n is sikeresen tud operálni, cs­ak k pja galmst, a békét, az alkotó meg a nyu megélhe­tési lehetőséget és a fájdalommentes állapotot. Ezért ül minden alulról jövő terro­rizmus aj­akára az abszolutizmus Okos em­er tabut nem teszi koc­kára a forradalo­mban elérhető es­he­tőségen ért a nyugodt haladás biztos er­dménye t. Mert igaza van Wisley­nak: Semmi tényleges egyenlőtlen­séget sem szabad törvény által te­remten­i, de semmi természetes egyen­lőtlenséget sem szabad elfog dni tör­vényé­nek, de az ember természetes szabadságát mindenfé­l erővel bizto­sítan­i kell. A t­eror pedig mindkettőnek az elter­kezőjét teszi ! Kassai Tijssig Sorozások előtt Juniusban sorozás alá keltenek a 20­22 évesek - Miés?$ kapnak be*>ivek*.« a na agy m4 katonaakttte esek? - A had*« biagéatiiő para* e«»ek nyilatkozata A „Kassai Újság“ egyik multheti számában, közölte, hogy a cseh-szlovák katonai hat­ságok rendelete értelmében ez évben az 18­98—1900 évfolyambeliek­­ kerülnek sorozásra — most már nemzetiségi különbség nélkül. Ez a hit nagy izgalmat keltett a városban, hiszen a katonás­kodást 5 évi háború után jóformán mindenki megelégelte Hogy a hit felől bizonyosságot sze­rezzünk, felkerestük a kassai hadkiegészítő­­parancsnokság vezetőjét, aki a következőket volt szíves mondani: — Az újsághír való. A hadügyi kormány rendelete értelmében a sorozást ebben az év­ben az 1898—1900 évfolyambeliek között tart­juk meg, tehát a 20—22 évesek kerülnek mérce alá. A rendelet egyik fontos újítása az, hogy már a magyar és német anyanyelvűek­­ is be lehet so­rozni, illetve ezek is kötelesek bevonulni Eddig az volt az eljárás, hogy jelentkezni ki­vétel nélkül bármelyik katonakötelesnek kellett. A cseh illetve a szlovákokat tényleges szolgá­latra hívtuk be, a magyarok és németek ellen­ben igazolványt kaptak, amelynek alapján bizony­talan idejű szabadságban részesültek. A sorozás pontos idejét még nem isn­ézjük, úgy hallottam azonban, hogy a sorozásokat június havában fogjuk megtartani. Mi igaz abból, hogy dacára az úgyneve­zett bizonytalan idejű szabadságolásnak, az utóbbi napokban több magyar katonakötelest, illetve fiatalkorút hívtak be ? — kérdeztük. — Tömeges behívási rendeletet nem adtunk ki. Csupán azokat a magyar illetőségűeket hív­tuk be — akik dacára a kiadott rendeleteknek — egyáltalában nem jelentkeztek, még nyilvántar­tásra sem. Hogy ez említettek a határon meg ne szökhessenek, elren­deltük behívásukat. Megemlítheti még — fejezte be a parancsnok a beszélgetést, — hogy a hadköteles korban levő fiatalok csak úgy kaphatnak útlevelet, ha erre tőlem engedélyt kapnak. Ezt az engedélyt azon­ban csak megfelelő biztosíték (fogadalom) mel­lett adhatom ki. ma »xi^xxamsiisssxmiammssmam Lengyel-magyar tervek A .-tadtj és »feje sett tény? »Kurier L­ odzienny­« vezércikkben fog­lalkozik a lengyel-magyar uniós tervek­kel. En­nek­ a lapnak a véleménye annál figyelemre, méltóbb, mivel érezzük,­­hogy a cikk tartalmával egyetért a lengyel közvélemény naíigrásza. A cikk­­ m­ega­­­lapítja, hogy a lengyel-magyar szövet­ség befejzett tény. Előbb azonban Ma­gyarországnak a románokkal kell meg­egyezni, hogy a lengyel-magyar Szö­vetség létrejöhessen. Az említett lengyel lap­­ másik helyen egy kiváló m­a­­yar tudós értekezését ültette át lengyel né­v­­ro, mely a magyar-lengyel szövetség előnyeivel foglalkozik. Ezek az előnyük a következők lennének: 1 A közélelm­ezés kérdése: A magyar alföld nyersterményeit előnyösen le­hetne kicserélni a lengyel ipar árui­val. 2. Ha a tescheni kérdés miatt Cseh­szlovákia is a lengyel nemzet közeli háborúra kerü­lne a sor — Szlovensz­­kó is lángba borulna. Azt azután min­denki tudja, hogy fegyverrel könnyen lehet rendet teremteni. 3. A katonai kérdés: A magyarság közelebbi pártfogóra kedvezőtlen föld­rajzi fekvése miatt nem találhat. Olaszország, illetve Anglia nagyon messze esik Magyarországtól. A len­gyeleknek szintén szükségük van szö­vetségesre. u. 4. A cseh-orosz szövetség veszedés­ko. Nem engedhetik m­eg a lengyelek, hogy három ellenség vegye őket kö­rül: a német, az orosz­­ bolsevikjei, és a csehek. 5. A lengyelek is nagyon jól tudják, hogy a magyarok szövetségesek nél­kül nem élhetnek. A németség szíve­sen nyújtana kezet Magyarországnak, hiszen a német minden alkalmat meg­ragad, hogy régi hatalmát visszasze­­­­zh­esse Éppen ezért a magyarság most válaszúton van, hogy várjon a németekkel, vagy a lengyelekkel kös­sön szövetséget? A magyar tudós fejtegetéseihez a len­gyel lap pártoló megjegyzéseket fűz. A len­gyel-magyar szövetség megalakítása — írja — elsősorban Lengyelország ér­deke. A szövetség megalakításának azon­ban nagy akadálya, hogy a magyarok halálos ellenségei a románoknak. Ha a magyarság azonban ki tud egyezni a román vezetőkkel, mi örömmel állunk be a szövetségbe: harmadiknak. A »’Slo­­venska Politika« e tervhez megjegyzi, hogy a szövetség nehezen valósulhatna meg, mert a ’­omán-mag­yar unió meg­valósítása elsősorban a románok vesz­tét jelentené, mert ha a magyarság meg­erősödik, elsősorban Erdélyt igyekszik majd visszaszerezni. A fiumei magyarok nagy nyomora Memorandum a magyar Lo]>mányhoz Fium­e, május. A háború hirtelen befejezése, a forra­dalom és az ola­sz megszállás körülbelül ül,­hatezer magyar családot, közöttük há­rom-négyszáz magyar tis­ztviselőcsalá­­dot tarart Flumében. Az azóta elmúlt másfél évet a legnagyobb fizikai és er­kölcsi szenvedések között éltek át a ma­gyarok a városba­n .A fu­tin-u lakó­­ság és a hatóságok, akik a magyar hazának mindig dédelgetett és mindennel ellátott gyermekei voltak, vad gyűlölettel fordul­tak ellenük, minden eszközzel igyekeztek őket kiűzni a városból. Jórészük haza is Magyarországba, a többieken pedig a magyar állam igyekezett segíteni, kiutalva nekik járandóságaikat mindmos­tanáig. Helyzetük azonban így is mind tarthatatlanabbá válik és már többször fordultak a kormányközi azzal a kérés­sel, hogy hozzák őket haza Magyaror­szágba. A fiumei magyar tisztviselők most a volt kormányzóh­­ely­ettes útján memoran­dumot juttattak el a kormányhoz, amely­ben megismétlik ezt a kérésüket. A me­morandumot egy volt fiumei magyar ál­­lamhivatalnok hozta el Budapestre, aki e hónap 16-án utazott el Fiuméból. A lm.gyár hivatalnok igen szomorú képet f­e­s a fiumei viszonyokról és különösen, a magyarok helyzetéről. Fiume foaxljf mindjobban élvezhetővé vá­­­­lt a minden oldalról felállított blokád, a városban nagy a­ nyomorúság. Az ok: :..,k bevonulása után az első időben Olaszország még ellátta a várost élel­miszerekkel, amint azonban D’Annunzio foglalta el a várost az élelmiszerkülde­­ményeket elöiször nagyon csökkentették, majd egészen beszüntették.­­A polgármes­ter március első nnapjaiban kórust in­tézett az olasz kormányhoz, hogy az éhező lakosságnak küldjenek újból élel­­miszereket; az olaszok a­ kérés teljesí­tését kereken megtagadták. A városban levő készletek pedig már kezdenek telje­sen kimerülni; a fejadagokat mindjobban megszorítják, a hivatalos ellátás már az éhhaláltól is alig menti meg a lakoso­kat. Legutóbb egy hónapra a következő élelmiszermennyiséget adták ki: fél kiló liszt, fél kiló kukoricaliszt, 30 db. cukor, 30 dió. zsír, 1 kilói burgonya és­ fél kik, makaróni. Zugkereskedőktől lehet u­nan vásárolni egyet-mást, ez azonban szinte megfizethetetlen. Egy kiló marhahús 130—160 jugoszláv korona, a borjúhús 200, disznóhús 250, hasonló mértékben drága a kevés főzelék, hal stb. Ezzel szemben a magyar tisztviselők fizetése havi 800—1300 korona, amely ép,­a családnak egy hétre sem elég. Igen nagy a városban a szénhiány is és miután szenet sem kapé a város se­ Sok lapnál a szerkesztőség nem is képzeli, hogy a kiadó milyen célzattal vezeti az orruknál fogva őket. Különösen áll ez ott, ahol a szerkesztők és kiadók szívből utálják egymást. Van például Kolozsvárott —­­a szedőt nagyon kérem, nehogy, Isten ments, (hoáicét) szedjen Kolozsvár helyett, mert ez átlátszó trükk volna!) — egy napilap, a büszke „Uj Világ“ című. Redakciója még hagyján, jó fiúk lehetnek, de a kiadók legkisebb munkáján is látszik, hogy szívvel — zsebbel — lélekkel — szubvencióval a „megértést“ szolgálják. Nos, egy kezünkbe került pár hét előtti ,Uj Világ“-gal történt meg e cifra eset. A lap első oldalán nemes hévvel kelnek párbajra azokkal, akik a magyar érdekek ellen dolgoznak künn és benn egyaránt. „A magyar csak magyarban bizhatik . . . .“ mintha ezt írták volna. A lap ugyanazon számának utolsó oldalán pedig megjelenik a hatalmas hivatalos hirdetmény: „Jegyezzétek a román államkölcsönt! Nagyrom­ánia üdve a mi üdvünk is! Boldogsága a miénk!“ Az „Uj Világ” című lapnál tehát vagy a szerkesztőségnek ment el az esze, vagy a kiadónak jött meg (mi ez utóbbira fogadunk). Mert ugyan, melyik az az erdélyi magyar — feltéve, ha nem az „Uj Világ" elő­fizetője — aki olyan őrült vagy gazember, hogy bevegyen ekkora maszlagot, hogy Nagyrom­ánia üdve az ő üdve, boldogsága az ő boldogsága volna! Az (itteni) állomáson vesztegelt erdélyi menekültvonatok mást mutatnak. Uj világot . . . Világesemény: a németek követe együtt vacso­rázott Párisban a többi követekkel. Milyen na­p dolog ez a kicsi esemény! Milyen sokat jelent, hogy a többiek méltó asztaltársnak akcep­tálják a világ egyik legnagyobb nemzetét hlett­e a vacsora a német követ urnak ? Nem hisszük. E a kü­­ntetés a maga megalázó mivoltában — hogy kitüntetés az, a­mi megilleti — kissé foj­togathatta a torkát. Mégis örvendetes, jelentős dolog. Arra vall, hogy lesz még kellemesebb lakomája is. E* Egy néma oszlop alján az ezeréves múltat idézték Magyarországon. Az oszlop Buda­pest végén nyugszik és akkor emelték, mikor az első ezer év betelt és az ország duzzadó reménységgel, fiatal népek napfényes hitével in­dult neki a másodiknak, ilyen műveket — meg­alkotásukban diso­ nélkül valót — emelhet bá­­­mely nép, ele neni mindegyik állíthatja oda szokat egy tíz évszázados nagyszerű múlt határ­­­kövének. A magyar nemzetet mindenki megcsal­hatta, csalódhatott még önmagában is, de ez a múlt, ez megvan, ez az ezer év, mely az övé, egy beteljesült valóság és annak tanulságaitól és kiapadhatatlan erőforrásaitól senki sem foszt­hatja meg. Ezer év folyamán megdőlt három világhatalom, mely a magyarságot uralkodó szerepétől akarta megfosztani és ez a múlt látta szétrohadni a világszövetségeket, melyeket ellene kovácsoltak. Levél nincs annyi u tán, amennyi nemzetközi szerződéseket kötöttek a kis magyar nép megsemmisítésére. (Itt a cenzúra 2 sort törölt.) r* Kezdenek már igazságosak lenni a magyarok­hoz. De egyelőre ez nem számit többet, mint a tyúkszem letiprása után felhangzó pardon. Igazságtalanok voltak, de ezt csak beismerik s nem teszik jóvá. Nem baj, a jóvátételt a magyar­ság önmagának fogja köszönni, ha beigazolja, hogy tyúkszeme ellenfeleinek is fáj. 1 * A nagyon rájár a rúd az idem­­enekült kommunista­­ elvtársakra! Nincs az a kemény szó, mely erős volna ellenük, mert egy újjászületett országot taszítottak a bolsevizm­us szégyenébe. Szomorú és lesújtó látvány az „emigráltakat“ nézni sülve-főzve egymás hegyin-hátán, de szászszor csúnyább és jellemtelenebb, hogy olyanok is dobálják őket sárral és szeméttel, akik maguk is emigrál­takká váltak volna, ha véletlenül tényleg egy kis „határkiigazitás“ történik . . . !* Zárt ülések hosszú sora követi egymást a magyar nemzetgyűlésen, pedig zárt ülésen nyílt sebeket nem lehet operálni A zárt ülés azt jelenti, hogy a nemzetgyűlés gyanakvó és bizal­matlan a nyilvánossággal szemben. És mi erre a legtermészetesebb válasz: a közvélemény bizalmatlan a nemzetgyűléssel szemben. De mit is művelhetnek zárt ülésen? Civakodhatnak és személyeskedhetnek, átengedik a teret azoknak az indulatoknak, melyek félik a sajtó és a közön­ség kritikáját, meztelenre vetkőztetik a sivár pártönzést és a gyilkos gyűlölködést. Meg vagyunk győződve, hogy Magyarországban nem akad jóravaló ember, aki mohón vágyódnék a fátylat letépni erről a sassi képről, mert amit alatta találna, attól nem épülne. De aggasztó e jelenség, mert a maroknyi magyarság képviselete meghasonlik, hogy nincs benne annyi lendület, hogy belátná helyzete rettentő válságait és nincs annyi elemi ismeret, hogy tudná: a sebet nyíltan kell hordozni, mert ha takargatjuk, csak elmér­gesedik és elgennyed. Pedig ez a seb nem az uraságok privát baj­a, hanem az ország fájdalma ■nzuavisauagKstaeco vKtassxmaaKarjrutsrssattKataxtiiit Teppiche, Vorhänge, Decken 4<59 TEPPICHHAUS HUGO KORVIN & BRUDER MÄHRISCH-OSTRAU.

Next