Kassai Ujság, 1920. április-június (82. évfolyam, 76-147. szám)
1920-06-01 / 124. szám
2. oldal könyveinket akarják ellenünk szegezni.“ Kéri a tuló dalt, hogy vegyék elő jobbik eszüket és erre a veszedelmes területre ne lépjenek. Aki ezt nem látja be, „attól utóink elválnak és ha rákényszerítenek, úgy a romboló elemekkel szemben egyedül vesszük fel a harcot!“ R&ffly egyenesen nekimegy a katholikusoknak, és a protestáns 70 g ok elkobzásávl vádolja meg őket. Egy debreceni lapban pedig azt elvessük, hogy a Horthy uralmát pápizmusnak dekrarálja, amellyel szemben minden reformátusnak bizalmitlennek kell lennie. Úgy áll tehát a dolog, hogy Magyarországon az osztály 09 politikai harc mellett a vallási küzdelmek is kitörőfélben vannak. Óh, ha innét meghallhatnék a mi kétségbeesett felkiáltásunkat és könyörgésünket, amellyel őket egyetértésre és együttérzére akarjuk rávinni! Mert nagyon fáj minden emberszerető szírnek, ha polgártársait egymás elleni gyűlöletben égni látja, de még jobban égeti az ember lelkét ez a fájdalmas gyűlölet, ha otthonától távol kell szemlélnie és sírnia a borzadalmas leromboláson. Nincs is ebből más kiút, mint visszatérni a teljes egyenlőséget és szabad vallást hirdető demokrácia liberális eszméjéhez, amely nem ismer felekezeti különbséget, amely összehozza az embereket a közös jólét és boldogság megművelésében l Marczali tanár könyvet ír a békéről Marczali Henrik egyetemi tanár, a kiváló történetíró, hatalmas békekönyvön dolgozik. Könyvének tartalmáról így nyilatkozott: — Egy békekönyvön dolgozom, amelyből meg van az első fejezet, a másodikat most írom és hamarosan, május 1-éig befejezem az egészt. Az első fejezet Magyarország határairól szól. Kimutatom, hogy eddig már háromszor törtek össze teljesen határaink és még ma is élünk. Az első nagy nemzeti szerencsétlemség a tatárjárás idején volt, a .után jött a török dúlás és végül a Baek-korszak. A második fejezetben fel fogom vonultatni mindazokat a megprTM Kassai Újság náltatásokat és viszontagságokat amelyen hazánk Magyarország eddig keresztülment. A harmadik fejezetben az eddigi európai békékkel fogok foglalkozni, ki fogom mutatni, mit akartak megcsinálni és milyen kevés csinálódott meg belőle. A negyedik feje et ,a legnehezebb és a legkomolyabb. Higgadtan, nyugodtan fel akarom sorolni, hogy mennyit köszönhet Európa a mi kultúránknak. Azután a mai helyzetre, az elmúlt borzalmakra került a sor és a professzor érdekes eseteket sorolt föl, amelyek szerint világosan látta, hogy a második Mohács felé rohantunk. A történetíró, amikor a sors valóban a történelem forgatagába dobta, nem maradhat tétlenül. Ma is éles szemmel igyel és minden illetékes tényezővel sokszor érintkezik. Természetesen beszélt Apponyival, a békedelegáció tagjaival és az információk alapján tisztán látja mai helyzetünket. A mai szituációról ezeket mondja: — A béke megkötése halasztást szenvedett, mivel azonban az békére szüksége van az ententenak, nemcsak nekünk, a végleges megoldás soká nem késhetik. Gróf Apponyi Albert Neuillybem szinte emberfeletti munkát végzett ée el is ért bizonyos eredményeket. Ezek között a legfőbb az hogy kezdenek minket megérteni és kevesebb animazitással tárgyalják ügyeinket, mint eddig. Nemcsak Angliában van számos nyílt jóakarónk, hanem a francia közvélemény is kezd már megoszlani rangunkban. Hogy eddig külső politikánk nagyobb sikerrel nem járt, annak okát Neuillyn és Párison kívül kell keresnünk. Egyelőre elég, ha a Magyarország felől való vélemény kedvezőbbre kezd fordulni. Honi állapotaink belső megszilárdulása mind nagyobb és külső politikailag is gyümölcsözőbb következményekkel kecsegtethet. — A külföld képviselőit, akik huzamosabb ideig tartózkodtak körünkben, többnyire sikerült álláspontunknak megnyerni és magyarbarátokká tenni. Meg vagyok győződve arról, hogy ezt a nézetüket Parisban is iparkodnak érvényre juttatni. Minél nagyobb lesz az ilyen barátaink száma és súlya, annál több a kilátásunk arra, hogy a béke legrosszabb esetben is Magyarország újabb emelkedésének és felvirágozásának lehet kiinduló pontja. Ezután az európai szituációt vázolta a professzor, majd az asztalra mutatott: — Nézze, milyen, érdekes dolgokat kaptam a francia missziótól. Párisban leadták francia és német nyelven a diplomáciai iratokat. Ami bennünket, magyarokat leginkább érdekel, az az, hogy ők a háború kitörése után rögtön megtudták, hogy gróf Tisza István a világháború ellenzője volt és hivatalos írásaikban mégis megmaradtak a történelmi lerdítésnél. Ez a kiadás mindenesetre már sokat lendít a külföldi tudományos körök egymás közötti érintkezésében. A diplomáciai írások őszintesége egy kessé más világításba helyezi a franciák állásfoglalását. Ez a leleplezés azért érdekes, mert nemrégen, egy francia tábornok mondott éles kritikát Tiszáról. 1 Szlovenszkó uj teljhatalmú minisztere Mvette hivatalát (CTK) Bratiszlava. Ma d. e. 11 órakor adta át a kormányépület nagytermében Szobár dr. mint Szlovenszkó volt teljhatalmú minisztere hivatalát az uj miniszternek, Dérer Iván dr.-nak. Szobár Dérer Iván dr -hoz beszédet intéztt, amelyben bejelentette, hogy az egyesült pártok megegyezése folytán Tusár min. elnök javaslatára átadja Szlovenszkó közigazgatását. Srobár dr. minisztertől Blahó dr. búcsúzott el a hivatali kar nevében, majd üdvözölte dr. Dérer minisztert, mint Szlovenszkó közigazgatásának új teljhatalmú miniszterét és azon reményének adott kifejezést, hogy Stobár miniszter utjain fog haladni s az általa kezdett munkásságot méltó módon tetőzi be. Bízik a miniszter igazságérzetében, de elvárja tőle, hogy a csehszlovák köztársaság egységének megbontói ellen a legerélyesebben fog eljárni. Dr. Dérer miniszter az üdvözlésre válaszol: Kötelességemnek tartom az alkalommal kifejteni véleményemet politikai életünk némely sajnálatraméltó és elítélendő jelenségeiről. Slovenszkón oly politikai és sociális forradalmat éltünk át, melyhez hasonló 1000 évben alig fordul elő. Átvettük a világháború borzasztó örökségét, teljesen kizsákmányolva vettük kezünkbe Slovenszket, átéltük a magyar bolsevista imperializmus invázióját, körülöttünk állandóan öltögették lángnyelvöket a sociális és politikai forradalmak, mindamellett békés munkát is tudtunk kifejteni. Hogy a szlovák revolúció nem fulladt vérbe francia, orosz, német és magyar módra, az az, önök érdeme. Amint a mi politikai és nemzeti felszabadulásunk a kulturális, gazdasági és politikai munkának volt a következménye, épúgy a gazdasági bajokat sem lehet máskép kiküszöbölni, mint munkával és demokráciával. Ezen az úton találkozni fogunk magyar és német polgártársainkkal. A szlovák népnek politikai, kulturális és sociális felszabadulása máskép el nem képzelhető, mint csehek és szlovákok együttes közreműködésével. Remélem, hgy a köztársaság érdekében ránk váró munkában bennünket az összes nemzetiségek képviselői támogatni fognak. A Kassai Újság Wagner-estélye Ungvárott A Kassai Újság május hó 29 én, szombaton az ungvári színházban tartotta első kulturális előadását. Ezt az első előadást Wagner nagy szellemének szentelte A közönség teljesen megtöltötte ez alkalommal a nézőteret. Egy jegy nem maradt eladatlan. Különösen nagy számban jelentek meg hölgyek, akik elejétől végig odaadó figyelemmel kisérték úgy a felolvasást, mint a művészek előadását. Sa j* nos, ugyanezt nem mondhatjuk el a karzat közönségéről, amely nem mélységes fejtegetéseket és rendű éneket várt, hanem magasabbkönnyebbfajtáju dolgokat Ezek figyelme hamar kimerült s suttogó beszélgetésben keresett — szórakozási A felolvasó asztalnál Keller Imre, lupánk helmunkavirra ült, aki tőle megszokot alapossággal elemezte Wagner lelket zenedrámáinak eszméit s mutatott reá arra a viszonyra, amelyben Wagner lángelméje „atzót” és „zenét“ formáival össze kötötte. Behatóbban külön-külön azt az öt zenedrámát Rienzi, Bolygó Hollandi, Tannhäuser Lohengrin és Mesteri Ja>kok) rejtegette, amely okból egy-egy Szibériai levelek Krasznaja Rjecska, 1917 aug. 1 Kedved Tériké, a nagy keritésen, melynek drótjain őrükké ott komolykodnak életünk szomorú egyhangúságának jelképei, a fekete hollók, a csukott nagy kapukon át beszállt ma hozzánk a nevetés, az élet boldogsága. Soha ide máskor be nem téved senki. Csizmás, szakállas orosz katonák őrzik a kaput és a sok katonaköpeny közt az egyetlen változatosság a kínai kuli, aki rossz lova van,a csukott vasbordélyán szemétért, moslékért jár a táborba és ráncos arcán, széthúzódik a bőr, mikor a fiuk nevetve köszöntik: — Sangó. (Üdvözlégy!) És ma reggel, mikor a tiszti szolgák nagy kosarakban a kapuk elé hordták a mosóasszonyoknak a szennyes ruhát, a kuli bordélyba után a kapunyiláson beszaladt hozzánk egy nevető kékszemét szökehaju, pisze kis orosz fiú. Riadalom lett a táborban, mint mikor a mandzsuriai mezők távolaiban, éjszakánkint megszólalt a rekedt kürt és szabadításunkra terveket forraló csunguz bandák biztatását hallottuk ki az értelmetlen jelekből. Gyerekeiket évek óta nem látott foglyok százai vették körül a kisfiút. És a gyerek nevetett, engedte, hogy kézen fogják és cipeljék befelé az udvar közepére, ahol óriáslevelű napraforgók és buja illatú kínai szegfűk virítanak. A gyerek nevetése visszasugárzott némen arcon, a fiúk táncoltak, fütyültek, mindenki a maszatosi kis kezeket akarta csókolni, az uj házasok, akik még csak levélből tudják, hogy apák lettek, komolykodva mustrálgatták. — Már tán az enyém is ilyen lefog. A gyerek meg nyinás :a ízlelgetett r. kérdésekre. — Hány éves vagy, kisfiam? Négy. — Hogy hívnak? — Pjotr. Itt aztán végeszakadt mindennek. Ahány nemzetiségű ember csali volt a táborban, az mind a saját nyelvén szólongatta. Akinek a gyerekét meg véletlenül Péternek hívják, az egészen átadta magát a gyönyörűségnek. S mindenki adni akart valamit a gyereknek és csak akkor láttuk, milyen szegények vagyunk és mennyire csak a létfentartásra van berendezve az életünk, nincs semmink, ami egy gyereknek is örömet szerezne. Csillogó ezüstöt és tizkopekeseket szedtünk elő a ládák fenekéről és tele tömtük vele a Péterke két kis gyermek zsebét, mikor az anyja katonákat küldött utána és fedezet mellett elvitték tőlünk a kapálódzó Péterkét. S az ebédnél nagy bajok voltak és a fiuk szomorúan ültek az asztaloknál: — Elment a napsugár, Istenkém, mikor jön ismét? Markup Bélának, és szobrásznak, támadt a mentő ötlete: — Estére, fiuk, kiállítást rendezünk. Mindenki előszedi a tárcákból, a kosarak fenekéről a kis gyerekképeket, miket az asszonyok talizmánként adtak az útra, vagy amik ide jöttek már vigasztalónak. A képeket kirakjuk a falakra és szépségversenyt rendezünk. A legszebb gyerek apja díszoklevelet kap. gy. Harsogó kacagás: nagyszerű, elsőrangs Szarnék, a tábor pénzügyére már csinálta is a terveket. Szavazni fogunk. Minden jegy tíz kapék. A befolyó pénzeket a habarovszki kórház beteg katonáinak felsegélyezésére fordítjuk. Délután a nagy terem egyik sarkából kiraktuk az ágyakat és a falakra még kis virágdíszekkel is felcicomázva egymás mellé került a sok kis kép. Nevető gyerekek és komolyan nézők, fehérruhás kislányok és bátor szemű fiúk, néhol kis csoportok, három gyerek, vagy négy is és a kép alatt az irás ágasbogas gyerekbetűkkel. Apukának a nagy távolba csókjaikat küldik: Amálka,, Judith, Sár és Loránd. Más képeken bánatos asszony, karján kis gyerek, áki még az apját se látta. És sok mindenféle nyelven, magyarul, németül, csehül, lengyelül, olaszul, hegyes, vagy gömbölyű asszonyírással, mindenütt csak egy a szöveg: — Bár csak a fénykép már ott se érne, s jönnél már haza, oh, hogy is várlak. És folyt a szavazás komolyan, ahogy a kis jogászok és a szerelmes vének szavaznak a nagy primadonnákra. Hogy nagyobb legyen a versengés, a szavazatok eredménye negyedóránkint feloyastatott és a záróra újabb negyedórákkal hosszabbíttatott meg. Pártok alakultak, melyek becsületbeli ügynek tekintették, hogy az ő jelöltjük győzzön. És a tábor egy izgalom volt, kislány- és kisfiú-nevek röpködtek a levegőben, az apák izgatottan viszgálták a fekete táblákat, pártok egyesültek nehony az erők tovább szétforgácsoltassanak és az esti órákban már csak két névvel folyt az izgatás. — Erzsi. — Klári. Két kis magyar apróság, akik boldogan alusznak most odahaza, nem is sejtve, hogy az ő kis képük tartotta egy teljes délután izgalomban a krasznajarjecskai tábort. Erzsi egy kékszemű kassai, Klári meg egy miskolci tizeé honvédtisztnek fekete lánya. Végül is Erzsi győzött és az Erzsi-párt óriási örömrivalgások közepette, diadalmenetben járta be a termeket. Elöl nagy, táblát vittek, rajta a név, melylyel győztek, — Erzsi — és a tábla sarkában* virágkoszoruval övezve a kis kékszemü leány. És a menet minden tagjánál sig, lavór, pléhtányér, vagy más hangadó szerszám és a fülsiketítő üten mélkül zene-hónából, időnkint kacagva-nevetve a diadalozditás: -- E’-e-rzsi. Aztán záróra. Az udvaron elfújják a takaródét, az ágyakat gyorsan a helyükre tolják, a fiúk szomorú életünkben egy vidám, kedves nap után lehányják magukról a ruhát, be az ágyakba. A napos tiszt végigjárja az ablakokat, az ajtókat, megnézi a szobákat és minden teremben, mielőtt tovább menne, hármat koppant az asztralra. — Isten, vigyázz Magyarországra! A takarók alól csöndesen hallik a válasz: — Vigyázz reál És aztán elcsendesedik minden A fiúk egymásután elalszanak, ma talán könnyebb az álmuk, mint más éjszakán. Én még ixok a nagy asztalnál a kis konyhalámpa mellett, de már engem is húz a könnyes szemem az álomországba. Sok kézcsók Terikének , Bálától. F. B