Kassai Ujság, 1921. április-június (83. évfolyam, 74-145. szám)
1921-04-01 / 74. szám
Myolcvanharmadik évfolyam, 74. szám Péntek, 1921 ápris 1 £ £ főserkesztőség és kiadóhivatal: Kosice, Fő utca 64. szám, l&kiszint. (Nemzeti szinházzal szemben.) Telefonszém: 183. & o o Megjelenik hétfő kivételével naponta reggel, o o o FELELŐS SZERKESZTŐ: DR KÖVES ILLÉS Előfizetési díjak helyben és vidéken: Egy egész évre 216 korona, félévre 108 korona, negyedévre 54 korona, egy hónapra 18 korona. — Egyes számára 1 korona. Károly exkirály kardot rántott Lehár ezredes katonáival Károly mellé állott. — Budapest ellen akar vonulni. — Károly király átvette a nyugatmagyarországi csapatok főparancsnokságát. — Csapatai harcra készen állanak..— A nagy- és kisantánt tiltakozott Károly trónralépése ellen. — Visszatérésének ismeretlen részletei. — A kisgazdapárt Károly ellen foglalt állást. Nincs Budapesten kormányválság. — Teleki eltűnt. — Minisztertanács Prágában. — A csszt. határőrséget megerősítették. Budapest, márc 31. (Saját tudósítónk távirata) Félhivatalosan jelentik. Szombaton éjjel fél 11 órakor IV. Károly exkirály váratlanul megjelent Szombathelyen és a püspöki palotában szállott meg lelki gyakorlatok végzése céljából. Szombathelyen tartózkodó Vass közoktatásügyi miniszter Teleki miniszterelnököt, aki Sigray Antal kerületi kormánybiztosnál tartózkodott, odahivatta. A miniszterelnök a felszólítást éjfél után két órakor vette kézhez s hajnalban gróf Sigray kormánybiztossal együtt Szombathelyre érkezett s csupán ott szerzett tudomást Károly megérkezéséről. A miniszterelnök és Vass miniszer reggel fél 7 órakor indultak Budapestre, hogy a reggel 8 órakor elautazó királyt megelőzve, a kormányzónak szükséges jelentéseket megtehessék. Géphiba következtében azonban csak a király beérkezése után érkeztek Budapestre. A király azonnal felkereste Horthy Miklós kormányzót és vele hosszabb megbeszélést folytatott. A kormányzó az ország érdekeit szem előtt tartva rámutatott annak szükségességére, hogy a király az országot mielőbb hagyja el. A király a fővárosból azonnal el is utazott anélkül, hogy bárki mással érintkezett venni. A kormányzó a király megjelenésével előidézett súlyos helyzet megoldása céjból a kormány Budapesten időző tagjait, valamint néhány vezető politikust tanácskozásra hívta meg. A politikusok a kormányzó eljárását teljes megnyugvással vették tudomásul, majd a kormányzó elnöklete alatt megtartott újabb tanácskozásokon megállapították a teendő intézkedéseket, valamint lépéseket tettek az irányban, hogy a királynak idegen országok területén át való akadálytalan utazása lehetővé tétessék. Erre a vonatkozó biztosítékokat a király Szombathelyen várja be, ahol Teleki miniszterelnök gondoskodott biztonságáról, valamint arról is, hogy a király itt tartózkodásának magánjellege minden tekintetben megóvassék. Eddigi megállapítások szerint a király utazásáról egyetlen magyar tényezőnek sem volt előzetes tudomása s az felelőtlen befolyásra vezetendő vissza Az országban nyugalom. Budapest, márc. 31. (Saját tudósítónk távirata) Az utóbbi napok eseményei folytán a kormányválságról elterjedt híresztelésről nagyatádi Szabó miniszter az újságíróknak kijelentette: — Nem látom megokoltnak a kormányválságot. A helyzetet úgy látom, hogy ellentétek elsimulnak és minden rendbe fog jönni. Budapest, márc 31. (Saját tudósítónk távirata.) Csütörtök este a kereszténypárt és kisgazdapárt értekezletet tartottak, melyen döntöttek a mai nemzetgyűlés programjáról. (CTK) Wien, márc. 30. A bécsi esti lapot Károly excsászárnak Magyarországba való visszatérésével kapcsolatban jelentik. Az excsászár máig is Mikes püspök szombathelyi kastélyában tartózkodik, ahol engedélyét várja, hogy Magyarországból elutazhasson. Ezzel szemben a Neues Wiener Abendblatt azt a hírt közli, hogy az excsászár már nem Szombathelyen, Gödöllőn van. Az osztrák kormány álltal megindított vizsgálat eddig még nem állapította meg, milyen módon jutott az excsászár Magyarországba. Az egyik verzió szerint Tirolon át utazott és Bécsen keresztül jutott el Magyarországba . A másik verzió szerint, amelyről az Arbeiter Zeitung esti száma is megemlékszik, az excsászár ántánt katonatiszti egyenruhában Frankfurton és Passaun át jutott el Bécsbe. Általában azt hiszik, hogy útját Wienen keresztül tette meg. Az újságok olyan híreket közölnek, amelyek hitelességét ellenőrizni lehetetlenség. Egy hír szerint az excsászár már március hó 24-én Bécsben volt és egyik nemes családnál tartózkodott. Ebédet is adtak tiszteletére, amelyen tizennégyen vettek részt E hír szerint az excsászár egy volt császári adjutáns és magyar nemes vendégszeretetét élvezte volna. (CTK) Wien, márc. 30. Mai budapesti jelentések szerint a szövetséges antant államok képviselői ma délelőtt a magyar kormánynál Károly excsászár visszatérése miatt lépéseket tett. Megjelentek Franciaország, Angolország és Olaszország képviselői, akik közösen óvást emeltek. Utánuk következett a csehszlovák köztársaság képviselőjének közbelépése, aki hasonló tiltakozást jelentett be. A jugoszláv kormány képviselője hangsúlyozta, hogy Károly excsászárnak Magyarországon való tartózkodását casus bellinek tekinti. A román követ kormánya nevében diplomáciai érintkezés megszakításával fenyegetődzött, hogyha Károly excsászárt Magyarországból minél előbb el nem távolítják. A kisantant budapesti képviselőinek Horthy azt a választ adta, hogy a magyar kormány nem azonosítja magát Károly király eljárásával. (CTK) Wien, márc. 30. Az Abend jelenti: Nyugatmagyarország lakosságát az excsászár szombat esti értekezéséről értesítették. A Lehár-detachement csapatai és tisztjei megszállották az összes postai és távirdai hivatalokat. A vasvári, zalai és soproni helyőrségek parancsot kaptak a harci készenlétre. A katonaságot jelenleg Szombathely körül összpontosították. A 6 Uhr Blatt jelenti: Lehár katonasága Károly excsászárnak hűségesküt tett. A császár állítólag kijelentette, hogy a francia kormánytól felhatalmazást kapott a Magyarországba való visszatérésre. Erre Fouche francia követ kijelentette, hogy az ő kormánya erről mit sem tud és Parisban sem tudnak a dologról semmit. Ilyen értelmű értesítést kapott ma a követ a francia kormánytól. Az Uhr Blattban olvassuk: Főleg Lehár ezredes dolgozóit az excsászár visszatérése érdekében, mert Lehár nem akarta, hogy Horthy magát királynak megválasztasa. Horthynak népszerűsége ugyanis naprólnapra növekszik és ezt kellett megelőzni Károly király visszahívásával. dr. Az 8 Uhr Blatt’szerkesztője előtt Schäger kijelentette, hogy az excsászár egyenlőre Szombathelyen marad a hozzá hű L'hár ezredes katonasága körében. Róma, marc. 30 Károly excsászárnak Magyarországba van visszatérése az olasz diplomáciai körökben egy meglepetést és kedvetlenséget idézett elő. Ez a hangulat Magyarországra nézve, melynek békére és nyugalomra van szüksége, végzetessé válhatik. Az antanthatalmak kabinetjei között ez ügyben élénk jegyzékváltás történik. A nagyhatalmak teljesen egyetértenek abban, hogy a volt király trónra való visszahelyezését meg kell akadályozni. Az ántánt már régebben tüzetesen megállapította magatartását arra az esetre, ha Károly lépéseket tenne elveszített trónjának visszaszerzésére. A Budapestről érkezett jelentések szerint az ántánt a magyar kormány magatartását megnyugtatónak találja. Rámutatnak azonban Horthynak egy kijelentésére, amelyet nemrég tett egy párisi újság képviselője előtt, amely nyilatkozat a trónra való visszahelyezés érdekét szolgálja. Az ántánt megbízottai erre a nyilatkozatra való célzással megjegyzik, hogy Károly bizonyára nem ment volna Magyarországba, ha nem támaszkodhatott volna párthíveinek széles és szilárd rétegeire. Teljesen bizonyos azonban, hogy az ántant el van tökélve arra, hogy a király kérdést Magyarországon minél előbb véglegesen elintézze. (CTK) Wien, március 31. Az itteni lapok jelentik, hogy tegnap este 9 órakor Szombathelyen ünnepélyesen kihirdették Nyugatmagyarországra a diktatúrát. Károly volt király mint magyar király vette át ezen katonai diktatúra vezetését és a magyar hadseregek főparancsnokává Lehár ezredest nevezte ki. Lehár körülbelül 15 000 főnyi katonasággal rendelkezik, tehát kb. az ántant által Magyarországnak engedélyezett katonai erőnek a felével. volt királynak föltétlenül Lehár ezredes a rendelkezésére bocsátotta magát és késznek nyilatkozott Sigray gróffal együtt, hogy katonaságával Budapest elén induljon, hogy ott, ha kell erőszakkal is, Karoly király trónigényeit érvényesítse. A vonatok Szombathely felé tömegesen szállítják a katonaságot. A vonatokat Magyarország jelvényeivel, valamint Ferencz József és Károly képeivel diszitették fel. Az érkezőket Károly király nevében gróf Andrássy Gyula üdvözölte. Lehár ezredes katonaságának példáját más helyőrségek is követik. A szombathelyi helyőrséget már tegnap mozgósították Budapest ellen. Károly király ezzel nem értett egyet és kijelentette, hogy még utoljára tárgyalásokba kell bocsátkozni Budapesttel, hogy a vérontást elkerüljék. Károly király a magyar kormánynak ultimátumszerű jegyzéket küldött. Horthy kormányzó képviseletében Gratz külügyminiszter két másik miniszter társaságában Szombathelyre érkezett. A küldöttség jelenleg Andrássy Gyula gróffal tárgyal. (CTK) Wien, március 31. A rendőri vizsgálat kiderítette, hogy Károly exkirály Wienen át utazott Budapestre. Pénteken a este 10 óra 30 perckor érkezett Wienbe Paris—Strassburgi gyorsvonattal. pályaudvaron senki sem ismerte fel. Polgári köpenybe volt burkolva és fején sapkát viselt, azonfelül megnövesztette szakákét, hogy még kevésbbé legyen felismerhető. Az a hír, hogy Károly antant-katonatiszti ruhában utazott volna, nem felel meg a valóságnak. A vasúti állomáson nem várta magánautó, miért is Károly bérautót használt, amelyen kíséretével együtt a Landeskreustrasse 9. számú házba hajtatott. Ebben a házban gróf Erdődy Tamás lakik. Itt töltötte az exkirály az éjszakát. Szombaton reggel fél ötkor autón gróf Erdődy kiséretében Wienből Magyarországba utazott. Útja Stájerországon át vezetett, ahol Pinkafőnél átlépte a határt. Útját Rotenturmon át folytatta, ahol Erdődy grófnak birtokai vannak. Midőn Rotenturmban a király kiszállt az automobilból, azzal a kérdéssel fordult sofőrjéhez, hogy tudja e, kit vitt. A soffőr kijelentette, hogy nem ismeri utasát. Erre Károly így szólt: Én Károly császár vagyok és a soffőrnek átadott 100 svájci frankot. Sem az osztrák, sem a magyar ellenőrző hivatalok nem ismerték fel a császárt. A király hamis okmányokkal utazott, de ez nem mint eddig hitték, Kovács Komornyik névre kiállított útlevéllel, hanem mint a Vöröskereszt tagja egy idegen állam útlevelével utazott. Adjutánsán kívül Windischgraz Lajos herceg és Erdődy Tamás gróf voltak. (CTK) Prága, március 31. A Csehszlovák kormány energikus diplomáciai lépéseket tett, különösen Belgrádban és Bukarestben Károly excsászár Magyarországra való érkezése miatt. Ezen diplomáciai akciónak az lesz az eredménye, hogy Károly királyt Magyarországból a legrövidebb időn belül eltávolítják. Ezen diplomáciai lépésről az antant hatalmakat is értesítették. Teleki miniszterelnök eltűnt Budapest, márc. 31. (Saját tudósítónk távirata.) Teleki miniszterelnök ma délelőtt 10 óráig még nem érkezett Budapestre és értesítést sem küldött, mikor érkezik a fővárosba A kormány Budapesten tartózkodó tagjai Gratz külügyminiszter elnöklésével minisztertanácsot tartottak. A nemzetgyűlés tagjainak túlnyomó többsége már Budapesten van vagy ma érkezik meg. A mai ülésen négy képviselő szólalhat fel a házszabályok értelmében. A felszólaló megokolják a rendkívüli ülés összehívásának indokait. A kisgazdapárt részéről Hentz Károly szólal fel és hosszabb deklarációt olvas fel. A kormányzópártok vezetői arra törekszenek, hogy a nemzetgyűlés lehetőleg a legnagyobb ite * ' Tőzsde-Deviza. Prágai devizaközpont Zűrichi valutapiac március 51. Bankjegyek Március 31. Március 31. Március 31. Budapesti tőzsde Budapesti valutapiac Március 31. Román Norvég Svéd Francia . Amerikai Lengyel Osztr. bélyegz. 72 Amsterdam . 2663’SO Milano. . . 310 — Berlin ... 12075 Páris ... 53250 Bukarest . . 104 Vs London . . 299 * Sz. fia . . . 9150 Bécs . . . 1072 Zürich . . . 1318.50 Pétervár . . 51 -Belgrád . 207 — New York . 74 -Stockholm . 178850 Brüsszel . . 557 — 104-68 Márka 1234-50 1313 50 52953 - 73 - 9- 10 72 Bolgár Svájc Dán Oasz Angol Budapest 120 75 87 25 1313-50 1344 50 310- 297 - 296 - 22 75 Berlin ... 915 New-York 576 — Bécs . . . 155 London . . 2268 Prága ... 755 Páris ... 4035 Milano . . 2385 Budapest . . 182 Bukarest . . 792 Oszt. bélyegzett P05 Magyar hitel 1750 — Jelzálogbank 780 Angol-magy. 855— Salgóarjáni 5275 Leszámítolt 780— Rimamurányi 2300 Lei .... 440— Dollár . . . 318 Márka . . . 540- Lira .... 1440 Font 1350— 1450 — Rubel . . 155 Bícs .... 53 - Sokol . 430-- 450