Kassai Ujság, 1926. január (88. évfolyam, 1-25. szám)
1926-01-01 / 1. szám
2. oldal OLD ENGLAND angol és francia divat salon Tel. 697 KOSICE fö-u.48 Délutáni és estélyi ruhák Kömények, szőrme!undák. Eredeti párizsi modellek: Exclusív anyagok. 3080 <en kapcsolódni a nemzetközi szellemi és anyagi erőcsoportokba , főképpen pedig a belső krízisek nem fogják-e legjobb erőinket felemészteni, hogy a tulajdonképeni alkotó munkához nem fogunk-e már fáradtan hozzáfogni? Magyar kisebbség? A világtörténelem, az egész emberiség szempontjából olyan jelentéktelen valami ez. A világháborúban tízmillió ember pusztult el. Ki törődik ezzel? Ahogy nem fáj nekünk a marokkói kérdés, úgy nem törődnek velünk az amerikaiak és így tovább. Önmagunknak kell megteremteni jövő nemzeti életünk létalapjait és ez csakis nehéz, áldozatos munkával lehetséges. A probléma nagy és súlyos s a megoldáshoz nem lehet tanácsokat adni, legfeljebb mindenkinek egyéni képességeivel és munkájával hozzájárulnia. Addig nem követelhetünk másoktól semmit, amíg ugyanazt nem adjuk meg egymásnak. Amíg nem tiszteljük egymás meggyőződését, nem kívánhatjuk, hogy idegenek tiszteljék azt! És ne követeljünk mi ellenségeinktől jóindulatot és lovagiasságot, amikor egymás között is csak gyűlölködés és uralomvágy tobzódik. A végzet útjai kiszámíthatatlanok. Nem szabad elbizakodni, de talán nincs okunk kétségbeesni sem. Ki tudja, mit hoz a jövő? Békés munkát vagy újabb megpróbáltatásokat. A horoszkóp szerint egyelőre az utóbbit. KACSAI IMMAr. ........ ........ n V ' « ' '■ V Konfliktus a román trónörökös és a miniszterelnök között Bukarest, dec. 31. (Saját tudósítónktól.) A „Lupta“ írja, hogy Károly trónörökös és Bratianu Jones miniszterelnök között az állami repülőgéprendelések miatt súlyos konfliktus tört ki. A kormány intézkedésére ugyanis a repülőgéprendelésben szereplő tisztek ellen a hadügyminisztérium vizsgálatot indított. Károly trónörökös azonban erélyesen tiltakozott a kormány intézkedése ellen s kijelentette: nem tűri, hogy a kormány beavatkozzék az ő légügyi főparancsnoki hatáskörébe, még akkor sem, ha ő távol van az országtól. Egy ruszinszkói állatorvos életuntság miatt Munkácsról jelentik: Tegnap éjszaka Grieger Miklós 36 éves állatorvos revolverrel főbelőtte magát és meghalt. Az öngyilkosság váratlanul érte Grieger környezetét, mert előző nap ellátta hivatalát Régebb idő óta ugyan a búskomorság jeleit lehetett észrevenni rajta, de senki nem gondolt arra, hogy az ismert nevű állatorvos ilyen tragikus körülmények között fogja befejezni az életét. Már hosszú ideje idegbaj gyötörte Grie főbelőtte magát gert, aki egy időben idegszanatóriumban kezeltette magát. Mielőtt Munkácsra került, Nagybereznán élt, mindig rendezett körülmények között. Az öngyilkosság éjszakáján rendesen elbúcsúzott barátaitól, aztán hazament. A lövést senki sem hallotta ki, úgyhogy csak reggel vették észre az öngyilkosságot. Értesítették a rendőrséget, amely megindította a vizsgálatot. 1926. »aiasír l. l.sz*m Habsburg Albrecht — herceg Croiiy — II. Béla árpádházi király Mire alapítják a magyar fajvédők Albrecht trónigényét? Azok a kalandos körök, melyek rövid idő előtt Albrecht Habsburg herceg érdekében indítottak mozgalmat, arra is hivatkoztak, hogy édesanyja — Izabella királyi hercegnő — a Croi hercegi családból származik, mely pedig Árpádházi király leányára viszi fel a családfáját. Való, hogy a családfa ezt állítja. A gothai almanachban is ezt olvassuk, amelyben pedig a családokra vonatkozó adatokat az illetők bemondása szerint szokás közölni. Ilik (vak) Béla királynak leánya lett volna az ősanya, aki a picardiai Hainaut és Artois hercegéhez ment feleségül Franciaországba , akitől a Croy vagy Croi (sokszor Crouvnak is nevezett) grófi, illetőleg hercegi család származik. Innen érthető, hogy a fiatal főhercegnek V. Béla nevét szánták a hívei. Állítólag 1207 óta szakadatlan sorban tudták a Croi-ak előszámlálni őseiket, akiknek egy része Franciaországban és Belgiumban birt nagyobb birtokokat, az utóbbi időben pedig Westfáliában a dühlmeni uradalmat szerezte meg. Ennek a leszármazásnak azonban kár lenne nagyobb súlyt tulajdonítani. Árpád házából való királyok leányai közül többen is mentek feleségül idegen fejedelmekhez, akiknek leszármazói ma is élnek. Akkor is több volt a királyleány, mint amennyi trón s a királyi szüzek beérték alkalomadtán kisebb uralkodó hercegek kezével is. Azok között pedig mindig akadt bőségesen vállalkozó, mert hisz Európa leggazdagabb királya abban az időben a magyar volt. Ha mindenki jogot formálna a magyar trónra, aki valamely Árpád-házbeli király leányával büszkélkedik a családfájában, úgy népes kaszinót alakíthatnának belőlük. Azonban egyes tudósok más vonatkozásba is hozták a Croi-családot az Árpádokkal s vannak olyanok, akik egyenesen III. Endre király férfiágon való leszármazóinak, tehát Árpád utódainak hirdetik őket. Ez a kérdés élénken foglalkoztatta a magyarokat az osztrák elnyomatás napjaiban. Nagy részük abban reménykedett akkor, hogy az emigráció férfiai idegen segítséggel véget fognak vetni a Habsburg-Lotringeni ház uralmának s a nemzet uj királyt fog választani. Mert senki sem akart köztársaságot, melyet a 49-iki detronizálás után hoztak be, hanem királyt óhajtott a közvélemény, aki teljesen nemzeti legyen. S ekkor fordult sokaknak tekintete a Croi-hercegek felé. Értekezésekben, könyvekben foglalkoztak származásukkal s még többet magánbeszélgetésekben. Báró Nyáry Albert, Botka Tivadar, gróf Majláth János, Fejér György, Érd é s mások foglalkoztak a historikusok közül ezzel a kérdéssel s egy részük amellett szállt síkra, hogy III. Endre velencei tartózkodása alatt feleségül vette Cumani Péter ottani szenátor leányát. Szibillát s attól két fia származott, akik Franciaországba vándoroltak ki. Egyiküktől állítólag a Crouy-, másikuktól a Croi-család származott. Báró Nyáry többek között azzal érvelt állításának igaza mellett, hogy a picardiai parasztlázadást 1252- ben „Maitre Jaque de Hongrie“ szer- Epilógus Az Óceán titkához (Or?h János főherceg és Stubel Milli színésznő szerelmi drámáiénak utóhangjai.) REGÉNY. ' 6 Mundákovics ezt a tekintetet nem tudta tovább állani. Teljesen összeroppant és hebegve kért bocsánatot. — Az Írásaimat méltóztassék, kegyelmes uram, visszaadni és én ígérem, hogy többé nem alkalmatlankodom! — Ez utóbbit nagyon helyesen teszi. Ezért a hálánk nem marad el — és a herceg kegyesen biccentett a fejével, evvel jelezve, hogy a kihallgatásnak vége van.— És az írások? — kérdezte szédülve Mundákovics. — Miféle írások? — Amelyeket kegyelmes uram most olvasott! — Ja, ezek ni? — Igen. — Majd először átvizsgáljuk őket, mert remélem hinni engedi, hogy a császár őfelségét János Szalvátor főherceg őfenségének sorsa, utolsó napjai érdekelni fogják. — Ezekre az írásokra nekem nagy szükségem van — szaladt ki az őszinte szó Mundákovics ajakán Rögtön észrevette, hogy akaratlan árulója lett önmagának, de már nem tudta helyrehozni hibáját — Tudom... tudom... — mosolygott a herceg. Az Írásokat visszakapja. Legyen nyugodt... Visszakapja a rendőrségtől — és a herceg máris fiókjába zárta az értékes okmányokat Mundákoviccsal forgott az egész világ Valami köszönőféltt rebegett és azt sem tudta hogyan került az utcára, hogyan botorkált haza. Otthon a szó legteljesebb értelmében összeesett és ágyba került. Egész élete munkáját, minden reményét, vágyát, célját, értelmét és értékét rombadöntötte ez a mai találkozás a főudvarmesterrel, aki még pénzzel is támogatta, minden költségét busásan fedezte, aki a katonaságtól szabadságot eszközölt ki és most — hogy a parancsot lelkiismeretesen, önfeláldozóan, életét kockáztatva teljesítette —, most elrogják és jutalom helyett örültekházával és rendőrséggel fenyegetik meg. Elkeseredése olyan nagy volt, hogy már-már az öngyilkosság gondolatával is kezdett kacérkodni. Erre azonban nem került a sor. — Egy napon előkelő rendőrtisztviselő kereste fel. Kölcsönös bemutatkozások után amelyeknél a rendőrtiszt igen vigyázott, hogy nevét Mundákovics meg ne értse, a rendőrtanácsos — a rangjelzést Mundákovics rendőrtiszt gallérjáról olvasta le — aktatáskájából különféle iratokat húzott ki. Azokat látszólag szortírozni kezdte, közben egészen közömbös dolgokról beszélgetett. Mundákovics végre elveszítette türelmét és így szólt: — Uram, azt hiszem. Ön nem azért jött, hogy egészségem után tudakozódjék és a primadonna lábikrájának szépségéről nekem előadást tartson... — Ebben van valami igaza... — Legjobb volna, ha mindjárt a tárgyra térnénk. — Én is azt hiszem... — Elfogat? — Ugyan, hová gondol... Vagy talán méltóztatik hinni hogy erre megvan minden oka? — Én nem hiszek semmit! — De ez a kijelentés egyenértékű a bűnösség bevallásával. — Ha tanácsos úr úgy gondolja, rendelkezzék velem... — Egyelőre még nem, egyelőre még nemegyelőre... — ismételgette a rendőrtanácsos olyan kedélyesen, mintha csak arról volna szó, hogy egyelőre még nem iszik meg egy pohár bort, ellenben később akár kettővel is... Mundákovics mindent megértett. Most jön az ultimátum. Dac kékt szívében: ingyen nem adja magát!... — Először legyünk tisztában az Ön katonai szolgálatával.. Miért nem jelentkezett ezredénél? — Mert szabadságon vagyok! — Hol van ennek a nyoma? — Lichtenstein herceg őkegyelmessége szóban közölte velem a szabadságot — A kegyelmes herceg erre nem emlékszik, de nem is emlékezhet, mert ez nem tartozik hatáskörébe... — Tehát katonaszökevény vagyok! — Eltalálta! Sőt az elfogatóparancsot is kiadták Ön ellen, éppen két hónap előtt... — Szóval, bármikor letartóztathatnak... — Amikor a hadtestparancsnoknak tetszik.. — És miért nem fogtak le eddig? — Mert a hadtestparancsnok úr bizonyára még nem tud semmit a visszatéréséről. — De hiszen már voltam a tiszti kaszinóban, sőt úgy emlékszem, hogy a Jockey-klubban találkoztam is a hadtestparancsnok úrral... — Az lehet, de nem ismerte fel... Biztosítom, hogy holnap felismeri... — Szóval, ma dől el a sorsom.. — "Így van! Egy ideig hallgatásba merült a két férfi, azután a tanácsos komolyan Mundákovics felé fordult és így szólt: — Igaza van, uram, Iegjobb, ha nem kerüljük a forró kását, hanem mindjárt a tárgyra térünk. — Magam is azt hiszem. — Én Önnel üzletet akarok kötni. — Velem? — Mennyiért adja el az írásokat? — Én? Ezen még nem gondolkodtam. Pedig még ma kell döntenie! — Miért oly sürgős? — Mert holnap már a hadtestparancsnok úr hivatalosan értesül arról, hogy Ön itt van... — És letartóztat... — Lehet.. De az sem lehetetlen, hogy a rendőrség fog érdeklődni az Ön viselt dolgai iránt... — Viselt dolgaim iránt? — No... igen... Viselt dolgai iránt.. Maga vallotta be sajátkezű jegyzeteiben, hogy János Szalvátor főherceg ur Szeppi inasát eltette láb alól... Maga vallotta be... — Elég.. Flég!... Mondja meg, tanácsos úr, mit kérhetek? — Majd megmondom. De előbb más kérdéseket is kell tisztáznunk. Először az írások nálunk maradnak... — Természetesen, ha megveszik... — Másodszor: tiszti rangjáról lemond. Nyugdíjat vagy végkielégítést kap... — Borzasztó! Egész karrieremet kerékbetörik, csak azért, mert nekik szolgáltam — Sajnálom, de van még egy harmadik pont is. Ez talán a legsúlyosabb. Köteles Ausztria határát elhagyni. — A végén még hontalanná is tesznek. — Kérem, ha Önnek kedvesebb egy három méter hosszú, két méter széles állandó lakóhely, ám tessék nyilatkozni... Itt is szabad maradnia! — Az árat, kérem, az árat... — türelmetlenkedett Mundákovics. — Hiszem, nagyon meg lesz elégedve.. — Tessék nyilatkozni... — Százezer... — Forint? — Nem: korona. — Kevés. Legalább százezer forintot kérek. Ennyit megérdemlek munkámért és hallgatásomért. — No, nem bánom, legyen: hatvanezer. — Én is engedek Nyolcvanezer. Végre hosszú és hangos alkudozások után hetvenötezer forintban megegyeztek. Ezt nyugtázta Mundákovics. A pénzt a rendőrtanácsostól azonnal felvette és másnap elutazott. Münchenbe igyekezett. Amikor az osztrák határhoz ért, keserves átok hagyta el ajakát azok ellen, akiket eddig olyan hűségesen szolgált. Többé nem látták Bécsben és nevét sem emlegették soha... így viselkedett a császári udvar. A tisztességes, becsületes Stubel-családtól elvette az utolsó jogos fülért is, de a gazembert súlyos pénzekkel tömték, hogy szájára lakatot tegyenek... És Mundákovics hallgatott, mert tapasztalatból tudta, hogy Ali kezei hosszúak, de a császár kezei még hosszabbak! (Vége.)