Kassai Ujság, 1926. december (88. évfolyam, 271-295. szám)
1926-12-01 / 271. szám
LXXXVIII. évi. 271. szám. Lapunk mai száma 1^ oldal. Szerda, 1926. december 1. ét kiadóhivatal: Konce-Hassa, Fő-U. 64. földszint. (Nemzeti Színházzal szemben) Telefon: 185. oooooo Mentelenl naponta, oooooo Felelős szerkesztő: DE: KÖVES ILLÉS BlőfIzetési díjak helyben és vidéken: Egy egész évre SIS korona, félévre 108 korona, negyedévre 8« korona, egybenarra so borona. — Egyes számára 1 borona. A román király menthetetlen! Hat évi egyházra itélték a feleséggyilkosság kereskedői. — A bodrogközi nagy árviz a törvényszék előtt. — Beszélgetés Balczernével a hírhedt találkahelyről. — Két gyermek tragédiája. SAPIEHA HERCEG, Lengyelország Berlinbe kinevezett követe, a leggazdagabb lengyel mágnás, egykor Pilsudsky, ellenfele, ma leghívebb barátja. Éles ellentétek Anglia és Franciaország között a német lefegyverzés kérdésében London, nov. 30. (Saját tud. táv.) A német leszerelésről a megbeszélést a szövetséges államok és Németország külügyminiszterei továbbfolytatják. Az ellentétek ebben a kérdésben Páris és London között még mind’', igen nagyok. Anglia igen erős nyomást igyekszik gyakorolni Franciaországra, hogy az ő álláspontja érvényesüljön. Anglia például nem tartja túlságosan aggályosnak a német titkos szervezeteknek felfegyverezését, mert a háborút ma nem a gyalogság dönti el, hanem a technikai felszerelés és felkészültség. Az angol álláspont a königsbergi és glogaui erődök lerombolásához sem ragaszkodik, míg a franciák ehhez görcsösen ragaszkodnak. Egyéb kérdésekben is nagy ma még az ellentét, de a francia sajtó tegnap óta enyhébb hangon bírálja az angol memorandumot, így nőtt a remény, hogy a német fegyverkezések ellenőrzése tárgyában olyan megegyezést fognak találni, amely mindhárom felet kielégíti. Csak a nemzeti öntudat! Hans Otto Roth dr., az erdélyi német kisebbségi párt elnöke mondotta bukaresti előadásában, hogy a kisebbségi élet jövője, súlya és reménységei nem annyira az illető kisebbség létszámának nagyságától függ, mint inkább a nemzeti öntudattól. Nem a lélekszám a fontos, hanem az öntudatnak erőssége. S habár a német politikus ott az aránylag kis létszámú szászság népi jelentőségét igyekezett kiemelni, mégis igaza van. Megállapítása pedig alkalmas arra, hogy szempontnak használjuk fel a magyar kisebbségi politika törekvéseinek és eredményeinek mérlegelésére. Annál inkább, mert itt Szlovenszkón hangzott el először felelős állást betöltő magyar pártvezértől az a katasztrofális kijelentés, hogy „első a gazdasági érdek s aztán jön a nemzeti érzés“. A számok, a népszámlálási, népességi adatok csak fekete jegyek a fehér papiroson, a valóság az emberek lelkébe van beleírva. Mint ahogyan minden szervezeti szabály azt is csak írás, semmi egyéb, ha nem a lelkek összefogása, együttartása és közös akaratra nevelése a cél Sem számjegyekkel, sem betűvel nem lehet a lényeget megmenteni. Hasztalan számítunk magunk közé embereket, mint egyszerű numerusokat, ha azok lélekben eltántorodtak mellőlünk, vagy ha nem állanak a közös cél szolgálatában rendelkezésre. És viszont hiábavaló a népiségi számadatok hamisítása, ha a számok mögött nem állanak ugyanabban a rubrikában az emberek. A vallás szerinti osztályozás, a névhangzásból való nemzetiségmegállapítás csak szobatűzijáték, amihez sötétségre van szükség. Az élet nem arra viszi az embereket, ahova a számokat a hamisítók tologatják. Aki hamisít, voltaképpen önmagát csapja be. De csalódás éri azt is, aki többre becsüli a létszám nagyságát, mint a meg nem rendíthető nemzeti öntudatot. Mindez, amit itt csak hozzávetőlegesen érintettünk, minden országban a kisebbségi politikának az alfájához tartozik. A jövendőt nem azokra az úgynevezett sikereredményekre kell építeni, amelyek a kormányokkal és pártokkal kötött paktálások, vagy egyszerű tárgyalások következményeiként mint koncessziók várhatók. A nemzeti öntudat a kisebbségi törekvések lényege s ennek a fentartó-Szentképek, üveg, porcellán ajándékok sát, fokozását, táplálását nem lehet a pártpolitikai paktálással elintézni. A paktum siker akármilyen életbevágó fontosságú, a nemzeti öntudatot meg nem menti, a sikertelenség pedig meg nem öli. Minden szervezési és védő munkának a belső eredmények a fontosabb céljai, azok a mozgalmak és szakadatlan láncolatba szövődő törekvések, feladatelvégzések, amelyek a lelkek összefogását, nevelését, együtttartását viszik előre. Hogy annyi legyen a lélek, amennyi a szám. S ez a törhetetlen egység ki tud heverni esetleges taktikai sikertelenségeket is! Rienelhaupt M. i Kosice, Szobár u. 29. Teáskészlet már 45*— Kí-tól Ebédlők észlet „ 155‘- Kö-löl A szovjet nem számíthat a vörös hadseregre, mert a tisztikar túlnyomó része régi cári tiszt Az emigrációtól várják az ország megújulását. (Saját tudósítónktól.) A 15-ik kommunista pártkonferenciáról kiadott hivatalos jelentések nyomatékosan hangsúlyozták, hogy a párton belül felmerült differenciákat sikerült kiegyenlíteni. Stalin és hívei az ellenséggel szemben folytatott ideológiai harcban felülmaradtak és fennen hirdetik, hogy a párt egysége helyreállott. Mindazonáltal az orosz sajtónak a pártkongresszushoz fűzött kommentárjaiból kiolvasható, hogy az uralkodó klikk ezúttal is csak pyrrhusi győzelmet aratott és hogy a bolsevizmus nagy krízise teljes erősségében tovább folytatódik. A fáradságos áron létrehozott kompromisszum, amint az a kongresszus eredményeinek végeláthatatlan publicisztikai pertraktálásából is kivehető, nem eredményezte a krízis megoldását, legföljebb a fegyverszünet helyzetét létesítette, amely alkalmas a nagy tömegek megnyugtatására és a tényleges helyzetnek a külföld előtt hamis színben való feltüntetésére. Jellemző egyébként, hogy a pártkonferencia vitái végtelen elméleti közelharcokban merültek ki, míg a legaktuálisabb gyakorlati kérdéseket gondosan elkerülték. A többség vezérei közül csak Buharínban, a kegyvesztett Zinovjev prezumptív utódjában volt meg a bátorság, hogy a dolgokat saját nevükön nevezze és kijelentse, hogy az ellenzéket a kormány nem nyomja el inkább, vagy kevésbé, mint azt a proletariátus diktatúrája megköveteli és hogy helyébe egy kis oligarchikus csoport egyeduralmát helyezi. Figyelemreméltó az a tény is, hogy a vörös hadseregnek és vezetőinek a kommunista párthoz való viszonya sem képezte megbeszélés tárgyát a kongresszuson. A Rul legutóbbi számában azonban cikk jelent meg egy „vörös tábornok“ tollából, amely az alábbiakban jellemzi a viszonyt: — A vörös hadsereg a kommunista párton kívül áll és számos volt cári tiszt teljesít benne szolgálatot, akik egyedüli feladatuknak a birodalom megvédését tekintik. Céljaik tehát kizárólag nemzeti és állami természetűek. A vörös hadsereg államszükséglet, amelynek jellegét a változó kormányrendszerek nem érintik. Ezeket a megállapításokat egy olyan hadsereg aktív tábornoka szögezte le, melyet a párt úgy szokott tekinteni, mint a vezérek kezében levő engedelmes eszközt. De még érthetőbben jellemzik a körülményeket ennek a nem-politikus tábornoknak azok a kijelentései, amelyeket az orosz emigrációhoz intéz, akiket túlnyomó többségben a fennálló bolsevista rendszer engesztelhetetlen ellenségeinek tekintenek. — Erőitekkel — írja — a jövőre kell takarékoskodnotok. Képezzétek ki magatokat speciális szakmátokban, kisérjétek figyelemmel a modern hadászat újításait, a köröttetek zajló életet, tanuljatok idegen nyelveket, hogy ezeket haszonnal alkalmazhassátok, ha elérkezik a ti időtök. De mindenekelőtt nem szabad elfelednetek, hogy mi jó állampolgároknak tartunk benneteket, nem mint vezéreket, nem mint harcosokat, hanem mint szántóvetőket, akik új eszmék magvait szórjátok szét az országban, hanem csak mint egyszerű honpolgárokat. Addig azonban hagyjatok bennünket békében. A cikkíró tehát a hivatalos véleménnyel szemben az ország megújulását az emigrációtól várja, egyben azonban figyelmezteti az uralkodó köröket is. Az időpontot nem jelöli meg ugyan a vörös tábornok, amikor az emigráció hazatérhet, de a következőkben legalább is jelzi, hogy nincs messze az idő. — Egyszer el fog jönni a nagy, döntő harc a pártok között és ebben az esetben amint elkerülhetetlen a terror, úgy holtbiztonsággal számolhatunk a katonaság proklamációjára is. És akkor újra fel fog tűnni a kronstadti tengerészek jelszava: Szovjetek — kommunisták nélkül. Ez már világos és tiszta beszéd, amely nem szorul bővebb kommentárokra. De nem kevésbé jelentős a cikknek az a részlete sem, amely a hadseregnek a hatalom jelenlegi birtokosaihoz való viszonyáról a következőket tartalmazza: — Teljesen értelmetlen volna abban reménykedni, hogy a helyzet pillanatnyi urai, akik a közigazgatást és a hadsereget kezükben tartják, valaha is kényszerítve éreznék magukat arra, hogy önként lemondjanak. A katonai karhatalom azonban „belföldi alkalmazás esetén“ tekintettel a közhangulatra, könnyen csődöt mondhat. Sokkal könnyebb és biztosabb a vörös hadsereget kifelé kijátszani. A bolsevikieket körülvevő bűvös körből ugyanis csak egy kiút van: a háború. Ne csodálkozzunk tehát, ha a szovjet vezető köreiben ismét gyakran beszélnek háborúról. A moszkvai diktátorok tudják, hogy helyzetüket egy megnyert háború megerősítené, egy elvesztett pedig lehetővé tenné számukra a szégyenmentes elvonulást. Hiszen a polgári kormányrendszerek is megbuknak a vesztett háborúk következtében. A bolsevista tábornok jól kijárta ennek a felsőbb haditudománynak a magas iskoláját...