Kassai Ujság, 1926. december (88. évfolyam, 271-295. szám)

1926-12-01 / 271. szám

LXXXVIII. évi. 271. szám. Lapunk mai száma 1^ oldal. Szerda, 1926. december 1. ét k­iadóhivatal: Kon­ce-Hassa, Fő-U. 64. földszint. (Nemzeti Színházzal szemben) Telefon: 185. o­o­o­o­o­o Mentelenl­ naponta, o­o­o­o­o­o Felelős szerkesztő: DE: KÖVES ILLÉS BlőfIzetési díjak helyben és vidéken: Eg­y egész évre SIS korona, félévre 108 korona, negyedévre 8« korona, egy­benarra so borona. — Egyes szám­ára 1 borona. A román király menthetetlen! Hat évi­­ egyházra itélték a feleséggyilkos­ság­ kereskedői. — A bodrog­közi nagy árviz a törvényszék előtt. — Beszélgetés Balczernével a hírhedt találkahelyről. — Két gyermek tragédiája. SAPIEHA HERCEG, Lengyelország Berlinbe kinevezett kö­vete, a leggazdagabb lengyel mágnás, egykor Pilsudsky, ellenfele, ma leg­hívebb barátja. Éles ellentétek Anglia és Franciaország között a német lefegyverzés kérdésében London, nov. 30. (Saját tud. táv.) A német leszerelésről a megbeszélést a szövetséges államok és Németország külügyminiszterei tovább­folytatják. Az ellentétek ebben a kérdés­ben Páris és London között még mind­’', igen nagyok. Anglia igen erős nyomást igyekszik gyakorolni Franciaországra, hogy az ő álláspontja érvényesüljön. Anglia például nem tartja túlságosan aggá­lyosnak a német titkos szervezeteknek felfegyverezését, mert a háborút ma nem a gyalogság dönti el, hanem a technikai felszerelés és felkészültség. Az angol álláspont a königsbergi és glo­­gaui erődök lerombolásához sem ragasz­kodik, míg a franciák ehhez görcsösen ra­gaszkodnak. Egyéb kérdésekben is nagy ma még az ellentét, de a francia sajtó teg­nap óta enyhébb hangon bírálja az angol memorandumot, így nőtt a remény, hogy a német fegyverkezések ellenőrzése tárgyában olyan megegyezést fognak találni, amely mindhárom felet kielégíti. Csak a nemzeti öntudat! Hans Otto Roth dr., az erdélyi né­met kisebbség­i párt elnöke mondotta bukaresti előadásában, hogy a kisebb­ségi élet jövője, súlya és reménységei nem annyira az illető kisebbség létszá­mának nagyságától függ, mint inkább a nemzeti öntudattól. Nem a lélekszám a fontos, hanem az öntudatnak erős­sége. S habár a német politikus ott az aránylag kis létszámú szászság népi jelentőségét igyekezett kiemelni, mégis igaza van. Megállapítása pedig alkal­mas arra, hogy szempontnak használ­juk fel a magyar kisebbségi politika törekvéseinek és eredményeinek mér­legelésére. Annál inkább, mert itt Szlo­­venszkón hangzott el először felelős állást betöltő magyar pártvezértől az a katasztrofális kijelentés, hogy „első a gazdasági érdek s aztán jön a nem­zeti érzés“. A számok, a népszámlálási, népes­ségi adatok csak fekete jegyek a fehér papiroson, a valóság az emberek lel­kébe van beleírva. Mint ahogyan min­den szervezeti szabály azt is csak írás, semmi egyéb, ha nem a lelkek össze­fogása, együttartása és közös akaratra nevelése a cél Sem számjegyekkel, sem betűvel nem lehet a lényeget meg­menteni. Hasztalan számítunk magunk közé embereket, mint egyszerű nume­rusokat, ha azok lélekben eltántorod­­tak mellőlünk, vagy ha nem állanak a közös cél szolgálatában rendelkezésre. És viszont hiábavaló a népiségi szám­adatok hamisítása, ha a számok mögött nem állanak ugyanabban a rubrikában az emberek. A vallás szerinti osztályo­zás, a névhangzásból való nemzetiség­megállapítás csak szobatűzijáték, ami­hez sötétségre van szükség. Az élet nem arra viszi az embereket, ahova a számokat a hamisítók tologatják. Aki hamisít, voltaképpen önmagát csapja be. De csalódás éri azt is, aki többre becsüli a létszám nagyságát, mint a meg nem rendíthető nemzeti öntudatot. Mindez, amit itt csak hozzávetőlege­sen érintettünk, minden országban a kisebbségi politikának az alfájához tar­tozik. A jövendőt nem azokra az úgy­nevezett sikereredményekre kell épí­teni, amelyek a kormányokkal és pár­tokkal kötött paktálások, vagy egy­szerű tárgyalások következményei­ként mint koncessziók várhatók. A nemzeti öntudat a kisebbségi tö­rekvések lényege s ennek a fentartó-Szentképek, üveg, porcellán ajándékok sát, fokozását, táplálását nem lehet a pártpolitikai paktálással elintézni. A paktum­ siker akármilyen életbevágó fontosságú, a nemzeti öntudatot meg nem menti, a sikertelenség pedig meg nem öli. Minden szervezési és védő munkának a belső eredmények a fon­tosabb céljai, azok a mozgalmak és szakadatlan láncolatba szövődő törek­vések, feladatelvégzések, amelyek a lelkek összefogását, nevelését, együtt­­tartását viszik előre. Hogy annyi le­gyen a lélek, amennyi a szám. S ez a törhetetlen egység ki tud heverni eset­leges taktikai sikertelenségeket is! Rienelhaupt M. i Kosice, Szobár u. 29. Teáskészlet már 45*— Kí-tól Ebédlők észlet „ 155‘- Kö-löl A szovjet nem számíthat a vörös hadseregre, mert a tisztikar túlnyomó része régi cári tiszt Az emigrációtól várják az ország megújulását. (Saját tudósítónktól.) A 15-ik kommunis­ta pártkonferenciáról kiadott hivatalos je­lentések nyomatékosan hangsúlyozták, hogy a párton belül felmerült differenciá­kat sikerült kiegyenlíteni. Stalin és hívei az ellenséggel szemben folytatott ideoló­giai harcban felülmaradtak és fennen hir­detik, hogy a párt egysége helyreállott. Mindazonáltal az orosz sajtónak a párt­­kongresszushoz fűzött kommentárjaiból kiolvasható, hogy az uralkodó klikk ezút­tal is csak pyrrhusi győzelmet aratott és hogy a bolsevizmus nagy krízise teljes erősségében tovább folytatódik. A fárad­ságos áron létrehozott kompromisszum, amint az a kongresszus eredményeinek végeláthatatlan publicisztikai pertraktálá­­sából is­­ kivehető, nem eredményezte a krízis megoldását, legföljebb a fegyver­­szünet helyzetét létesítette, amely alkalmas a nagy tömegek meg­nyugtatására és a tényleges helyzet­nek a külföld előtt hamis színben való feltüntetésére. Jellemző egyébként, hogy a pártkonfe­rencia vitái végtelen elméleti közelharcok­ban merültek ki, míg a legaktuálisabb gyakorlati kérdéseket gondosan elkerül­ték. A többség vezérei közül csak Buh­a­­rínban, a kegyvesztett Zinovjev prezump­­tív utódjában volt meg a bátorság, hogy a dolgokat saját nevükön nevezze és kije­lentse, hogy az ellenzéket a kormány nem nyomja el inkább, vagy kevésbé, mint azt a proletariátus diktatúrája megköveteli és hogy helyébe egy kis oligarchikus csoport egyeduralmát helyezi. Figyelemreméltó az a tény is, hogy a vörös hadseregnek és vezetőinek a kom­munista párthoz való viszonya sem képez­te megbeszélés tárgyát a kongresszuson. A Rul legutóbbi számában azonban cikk jelent meg egy „vörös tábornok“ tollából, amely az alábbiakban jellemzi a viszonyt: — A vörös hadsereg a kommunista pár­ton kívül áll és számos volt cári tiszt tel­jesít benne szolgálatot, akik egyedüli fel­­adatuknak a birodalom megvédését tekin­tik. Céljaik tehát kizárólag nemzeti és ál­lami természetűek. A vörös hadsereg ál­lamszükséglet, amelynek jellegét a válto­zó kormányrendszerek nem érintik. Ezeket a megállapításokat egy olyan hadsereg aktív tábornoka szögezte le, me­lyet a párt úgy szokott tekinteni, mint a vezérek kezében levő engedelmes eszközt. De még érthetőbben jellemzik a körülmé­nyeket ennek a nem-politikus tábornoknak azok a kijelentései, amelyeket az orosz emigrációhoz intéz, akiket túlnyomó több­ségben a fennálló bolsevista rendszer en­gesztelhetetlen ellenségeinek tekintenek. — Erőitekkel — írja — a jövőre kell ta­karékoskodnotok. Képezzétek ki magato­kat speciális szakmátokban, kisér­jétek fi­gyelemmel a modern hadászat újításait, a köröttetek zajló életet, tanuljatok idegen nyelveket, hogy ezeket haszonnal alkal­mazhassátok, ha­­ elérkezik a ti időtök. De mindenekelőtt nem szabad elfeledne­tek, hogy mi jó állampolgároknak tartunk benneteket, nem mint vezéreket, nem mint harcosokat, hanem mint szántóvetőket, akik új eszmék magvait szórjátok szét az országban, hanem csak mint egyszerű honpolgárokat. Addig azonban hagyjatok bennünket békében. A cikkíró tehát a hivatalos véleménnyel szemben az ország megújulását az emi­grációtól várja, egyben azonban figyel­mezteti az uralkodó köröket is. Az időpontot nem jelöli meg ugyan a vörös tábornok, amikor az emigráció hazatérhet, de a következőkben leg­alább is jelzi, hogy nincs messze az idő. — Egyszer el fog jönni a nagy, döntő harc a pártok között és ebben az esetben amint elkerülhetetlen a terror, úgy holt­biztonsággal számolhatunk a katonaság proklamációjára is. És akkor újra fel fog tűnni a kronstadti tengerészek jelszava: Szovjetek — kommunisták nélkül. Ez már világos és tiszta beszéd, amely nem szorul bővebb kommentárokra. De nem kevésbé jelentős a cikknek az a rész­lete sem, amely a hadseregnek a hatalom jelenlegi birtokosaihoz való viszonyáról a következőket tartalmazza: — Teljesen értelmetlen volna abban re­ménykedni, hogy a helyzet pillanatnyi urai, akik a közigazgatást és a hadsereget kezükben­­ tartják, valaha is kényszerítve éreznék magukat arra, hogy önként le­mondjanak. A katonai karhatalom azon­ban „belföldi alkalmazás esetén“ tekintet­tel a közhangulatra, könnyen csődöt mond­hat. Sokkal könnyebb és biztosabb a vö­rös hadsereget kifelé kijátszani. A bolsevikieket körülvevő bűvös kör­ből ugyanis csak egy kiút van: a há­ború. Ne csodálkozzunk tehát, ha a szovjet vezető köreiben ismét gyak­ran beszélnek háborúról. A moszkvai diktátorok tudják, hogy helyzetüket egy megnyert háború meg­erősítené, egy elvesztett pedig lehetővé tenné számukra­­ a szégyenmentes elvo­nulást. Hiszen a polgári kormányrendsze­rek is megbuknak a vesztett háborúk kö­vetkeztében. A bolsevista tábornok jól ki­járta ennek a felsőbb haditudománynak a magas iskoláját...

Next