Kassai Ujság, 1934. július (96. évfolyam, 148-172. szám)

1934-07-08 / 152. szám

IC My­stapid 7:1 — Perry a világbajnoki. Huszár voltak. A LAFC-nál csak Kolonkás és Schönfeld érdemel említést. Slavia—FTC 2:0 (1:0). Bíró: Gottreich. Az FTC csak a második garnitúráját szerepeltette és így rájuk nézve az eredmény nagyon hizelgő. A játék képe után ítélve, a Slavia csak szerencsével győ­zött. Az FTC sokkal jobban és szebben ját­szott és ha csak egy lövő csatára lett volna, úgy nem maradt volna el a nap másik meg­lepetése. A vezetést Pentka szerzi meg az e­ső fél­idő 2. percében. A II. félidő 20 percében Krop­­ka kapura emelését Luspay véletlenül beüti. A Slavia legjobbjai: Berázs, Zsenna, Mizsur és Pentka voltak. Az FTC és a mezőny leg­jobbja Mihók 111. jobbösszekötő volt, jók vol­tak még Luspay és Váradi. LAFC—FTC 1:0 (1:0). Erre a mérkőzésre a LAFC több helyen megváltoztatta csapatát. Sokkal jobban azon­ban most sem játszott, mint az előző napon. A LAFC kezdi a játékot. Ferenczy II.-et rögtön lerúgják s ettől kezdve a LAFC úgyszólván 10 emberrel játszik. A 30. p.-ben Konrád 40 m-es büntetője be­repül a hálóba. A LAFC-ban a védelem jobb volt, mint az előző napon. A halfsorban Schönfeld, a csa­társorban a két összekötő volt a legjobb. Az FTC-ben Luspay, Felföldy II., Váradi a leg­jobbak. Grünbaum bíró abszolút rossz. Slavia—ASC 2:1 (1:0). A serlegért való döntő mérkőzés a Slavia szerencsés győzelmét hozta. Igazságos ered­mény a fordított lett volna. Az ASC lelkesen és jobban játszott, de sokkal veszélyesebb is volt ellenfelénél és csak a csatárok puha­sága ütötte el a csapatot a megérdemelt győ­zelemtől. A mérkőzés 5. p.-ben Mackó egyéni akció­ból a Slaviának megszerzi a vezetést. A 40. p.-ben lenne alkalma az ASC-nak egyenlíte­nie, amikor Lipták lövését Zsolna az üres kapu előtt az utolsó pillanatban menti kor­­uerre. A II. félidő 3. p.-ben Huszár lövése ki­perdül Berázs kezéből és a befutó Szikora kiegyenlít. Tovább támad az ASC. A 15. p.­­ben Procházka lövését Uram kapufára tolja. A 20. p.-ben Zerkóczy centerét Kucsera ka­pásból bevágja és ezzel beállítja a végered­ményt. A Slavia legjobb emebere Zsolna hátvéd volt. Berázs kapus nagyon rossz napot fogott ki. Jók voltak még: Mizsúr, Zorkóczy, Mac­kó. Az ASC legjobbja Bukovszky volt, aki a mezőny fölé emelkedett intelligens, tiszta játékával. Hegedűs. Uram, Szikora említen­dők még meg. Diamant bíró jó. Végeredmény: 1. Slavia, 2. ASC, 3. LAFC, 4. FTC. Belföldi eredmények S. K. Modry Kamen—Vasas Lucenec 5:4 (2:1). Barátságos mérkőzés Kékkőn. Vendé­gek igen szép játékot mutattak, de a lelke­sebben küzdő hazaiak megérdemelt győzel­met arattak a csatársor szép kombinációjá­val. Védelemben kitűntek: Bánovsky, Kardos és Mráz. A győztes csapat góljait lőtték: Friedrich 3, Snek és Fábry. Kosice. DSC—DSC 6:1 (2:1). Gólok: Lie­bermann 2, Hamalska II. 2, Deutsch II., Ki­rály, illetve Kellner. Dobsina: DSC—Karitas Roznava 4:0 (2:0). Revánsmérkőzés. Lélektelen, unalmas játék, inkább tréningszerű edzőmérkőzés, a techni­­kásabb csapat győzelmével. Gólokat: Skov­­ran, Rezes (11-esből), Skovran és Weissmann lőtték. Bíró: Linassy. Rimaszombat: RME—SK Zilina 2:0 (0:0). Kapuválasztásnál a zilinaiaknak kedvez a szerencse, mert az RME szél és nap ellen kezd, de ennek dacára jól védekezik, sőt ve­szélyes támadásai sok munkát adnak a jól működő zilinai védelemnek. A zilinai csapat is nagyszerű lendülettel ostromolt azonban eredményt elérni nem tud. Szünet után már az RME kerül kedvezőbb helyzetbe, mert neki segít a szél és Lőkös II. a 12. percben megszerzi a vezetést. Zilina most még job­ban belefekszik a játékba, de nem bír ki­egyenlíteni, sőt Járosi 20 méteres bombája beállítja a végeredményt a 41. percben. Biró, Mihók (Fülek) jó volt.­­ A Természetbarátok Turista Egyesülete vasárnap, júl. 8-án kirándulást rendez a ve!‘­­ká­lodinai KTK turistaegyesület weekend­­házánál tartandó nyári ünnepélyre. Útirány: Obisovce—Lujza forrás—gyaloglás a Hernád völgyén—V. Lodina. Gyaloglás összesen 3 óra. Indulás vasárnap reggel 5.40-kor az ál­lomásról. Vezető: Popovics János. Útikölt­ség: retour 5.80 Ke. — Július 10-én este S-kor a túrabizottság ülést tart. — Julius 25-én es­te S-kor szerdán rendes II. negyedévi tag­gyűlés az Iparoskor nagytermében. Stefáni­­kova 106. — Július 8-án a csermelyvölgyi üdülőtelepen inspekciós Deszberg Dezső. Jul. 8-án a Békefi-menháznál inspekciós Illyés József. A munkásolimpiász versenyei 80.000 néző előtt megindultak . — ——■ Magyar versenyzőnek sikerei Prágából jelentik: A III. munkásolim­piász tulajdonképpeni versenyei csütörtökön kez­dődtek meg. A 100.000 nézőre kontemplált strahov­i stadion csaknem megtelt. A nézők között helyet foglaltak az összes miniszte­rek, a hadsereg és polgári hatóság legfelsőbb notabilitásai. Megjelent Prága és Brünn vá­rosi tanácsa. A főbejárat előtt Masaryk el­nök szobra áll és a főtribün előtt vörös zász­lókat lenget a kellemetlen hideg szél... A versenyeket 4000 gyerektornász impo­záns bevonulása és szabadgyakorlatai veze­tik be, majd a nemzeti öltözetben megjelent vidékiek közel ezres csoportja mutat be kü­lönféle gyakorlatokat. Ezt követi Most, Mr. Boleslav és Pribran 395 férfi és 385 női tor­nászból, valamint Hr. Kralove és Pardu­­bic 520 főből álló vegyes csoportjának pom­pás mutatványai. Az olimpiász programjának további részé­ben egyszerre került sor a sportágak ver­senyeinek lebonyolítására. TORNA Az egyéni versenyben nagy meglepetésre csak 15 prágai, plzeni, brünni és prostejovi férfi és 12 prágai, m­­ostravi és brünni női versenyző startolt. A csapatversenyben Brünn győzött 956 ponttal Plzen (937.25) előtt. Az egyéniben Zak és Prokes brünni versenyzők végeztek elől. A női csapatok közül Mar.-Ostrava 870.75 ponttal lett első. 2. Praga, 3. Brünn. Az egyéniben: Langro­­va, Kastrik és Postulkova foglalták le az első helyeket. 9 nemzet munkásversenyzői star­toltak az atlétikában s a versenyzők száma meghaladja a 400-at. A magyarok ebben a versenyágban kiválóan szerepeltek s több győzelmet arattak. EREDMÉNYEK: 110 m gát: Benzig magyar 18.3, Smrkovs­­ky P. 20.4, Smrkovsky J. (Most) 20.6 mp. Svédstaféta: Franciaország 2.21.1, Brünn 2.13.1, Plzen 2.13.5. 10.000 m: Németh magyar 33.44.4, Hrd­­acska Brünn 35.07, Mister mellel 3-ik. Távol női: Deák magyar 485, Durasz 1 magyar 473, Hruby Prága 456 cm. Hármas verseny: Jancsurova Pardubic 212.88, Patzmana Prostejov 198.80, Válková Prostejov 181.94 pont. A győztes részered­mények: 100 m: 13.5 mp., gerely: 20.75 m.; magas: 110 cm. HAZENA 112 csapat vesz részt. Plzen 9:5 (4:3) ará­nyú Prága elleni győzelmével a torna favo­­ritja lett. Az eddigi eredmények: Most— Prostejov 10:8 (4:5), M.-Ostrava—Bratislava 23:4, Brünn—Pribram 11:3, Plzen—Pribram 23:2, Most—Pardubice 14:5, Praha—Brno 10:5, Hradec Kr.—Pardubice 10:2, Proste­­jov—Hr. Kralove 5:4, Ml. Boleslav—Brati­slava 12:8, M.-Ostrava—Jihlava 29:2, ML Boleslav—Jihlava 16:3. A hölgyeknél: Bra­tislava—Prága 6:5 (4:3). PING-PONG A versenyben 8 csapat vett részt. Ered­mények: Prága—Plzen 5:1 és M.-Ostrava ellen 5:0, Hradec—Pribram 5:4, Plzen—Jih- csapat indult: Brünn—Jihlava 3:1, Pardubi­­lava 5:0, Pardubice—Brünn 5:1, Praha—Hr­­ce—M.-Ostrava 3:0, Jihlava—Hr. Králové Kralove 5:0. Végeredmény: 1. Prága, 2. Hr. 3:1, Prága—Brünn 3:2. Végeredmény: 1. Kralove, 3. Plzen. A hölgyek versenyében 6 Prága, 2. Brünn, 3. Pardubice. A Révatj serlegmérkőz­óen & mi legyőzte a KSC-t A napokban játszották le a Révay vándor­serlegért kiírt egyesületi tenniszcsapat ver­seny kosicei fordulóját, amelyet nagy meg­lepetésre a KAC fiatal erőkből álló csapata nyert meg s ezzel először verte ki a KSC já­tékerős csapatát. A győztes csapatban Váli Caca, Árváné, Bartha és Tréza, a KSC-ben Wandracsekné Gallus Gizi és Lengyel tettek bizonyságot jó formájukról. Részletes eredmény a következő: Női egyes: Árváné—Wandracsekné 4:6, 1:6; Váli Caca—Gallus 2:6, 6:0, 6:4. Női páros: Árvá­né, Váli—Wandracsekné, Gallus 5:7, 3:6. Fér­fi egyes: Bartha—Lengyel 4:6, 6:3, 7:5; Wirkman NI.—Kovács 6:3, 6:4; Tréza—Bar­­tos 6:3, 7:5; Csákó—Lüftner 6:3, 2:6, 4:6. Vegyes páros: Bartha, Váli—Lengyel, Vand­racsekné 6:3, 6:3; Tréza, Árváné—Gallus,­­ Lüftner 3:6, 7:5, 6:3. Férfi páros: Tréza, Csá­­­­kó—Kovács, Lüftner 6:2, 3:6, 3:6, Bartha,­­ Wirsmann NI.—Lengyel Bartos 2:6, 3:6; — 11 Ponteredmény: KAC 6, KSC 5. Lettered­­­­mény: KAC 14, KSC 13. Végeredmény: KAC 1 126, KSC 116. —■ I ■ I ——-----­ A csehszlovákiai magyar tenniszbajnokságok Csütörtök óta folynak a LAFC rendezésé­ben a m­agyar tenniszbajnokságok, melyben 70 főnyi mezőny vesz részt. A verseny legújabb eredményei a követ­kezők: Ferfi egyes I. oszt.: Mankovich—dr. Koller 6:2, 6:0, Csongor—Bartos 6:2, 6:2. Női egyes I. oszt: Barkász V._dr. Sala­monná 6:3, 6:4; Böhm—Kregár 6:4, 4:6, 6:3; Bellágh—Barkász B. 6:0, 6:3; Mihalcsics PTE— Kardosné LAFC 6:1, 6:1; Bárczy E.— Barkász V. 6:2, 6:8, 6:1. Férfi páros I. oszt.: Schwarc, Grün—dr. Ebeod, Rinner 6:4, 6:S, 6:3; Mankovich, Cson­gor—Nyáry K., Szam­ák 6:1, 6:1; dr. Koller, Lövy—Beinrohr, Szatm­áry 6:3, 6:1. Női páros: Böhm, Barkász V.—Bánóné, Tauszné 6:4, 6:1. Mihalcsics, Schalerné—dr. Vidáné, Szabó 7:5, 6:3. Vegyespáros: Csongor, Barkász—Schwarc, dr. Weinerné 6:1, 7:5; dr. Kakas, Kregár— Lövy J., Barkász B. 6:2, 6:4; Bárczy, Per­­hácsné—Riszner, Grosz 6:4, 6:2; Szatmáry, Feledi—Weidenhoffer, Mihalcsics 6:2, 6:3; Bartos, Vandracsekné—dr. Barati, dr. Vidá­né 6:2, 6:3; Gettmann, dr. Salamonné—Nyá­ry, Szabó 6:2, 6:2; Mankovich, Böhm—Szat­máry, Feledi 6:3, 6:2; Bartos, Vandracsekné —dr. Koller, Bárczy E. 8:6, 6:4; Nyáry I., Herzog—Gettmann, dr. Salamonné 6:2, 6:2. Férfi egyes junior: Grün—Gerő 6:2, 6:4, Schvarc—Lövy Gy. 6:1, 6:0; Nyáry Szam­ár 6:1, 6:1. Férfi egyes II. oszt.: Schvarc—Kováts 6:4, 6:1; Grün—Szatmáry 6:4, 4:6, 6:3; dr. Kakas —Bartos 6:4, 6:4; Gerő—dr. Baráti 3:6, 6:3, 6:4; dr. Kakas—Merényi 6:0, 6:1; Koller— Gerő 6:2, 6:1. Női egyes II. oszt.: Mihalcsics—dr. Wei­­nrené 6:0, 6:1; Feledi—Schoberné 8:6, 6:3; Bellágh—Reichmanné 6:1, 6:0. Július 8-án fél 6 órakor Szövetkezeti SporttelepA.C. Hova Vés - KAC revánsmérkőzés ÉLŐM ÉP KÖZ ÉS! Helyárak: 6, 5, 4 Ke. Tagoknak kedvezmény Vasárnapi sport D. u. 126 óra: AC Nová Vés—KAC (Szö­vetkezeti pálya). Alunkács: Főváros—Vidék válogatott mér­kőzés. Huszt: Királyhelmeci SC—HSE baj­noki. Losonc: Csehszlovákiai magyar ten­­niszbajnokság. Bratislava: Füleki TC—Ligeti orsz. bajnokság. Hakoah Becs—Makabi bir­­kozómérkőzés. Prága: Munkásolimpiász. — Budapest: Sparta—Hungária (Mitropa), Pos­tás—Elektromos Bpest bajnokság. Bécs: Ra­pid—Bologna (Mitropa), Magyarország-Ausztria. Szeged: Budapest—Dél, Tatabánya; Budapest II.—Északnyugat atlétikai mérkő­zések. Kiadno: Ferencváros—SKK. Turin; Újpest—Juventus Mitropa Kupa mérkőzések. Megismétlődik a múlt évi világbajnoki döntő A wimbledoni torna eljutott a döntőkig. A brfi egyesben ismét Perry és Crawford ke­rültek a döntőbe. Némi meglepetést keltett az előmérkőzésekben nagyszerűen szerepelt amerikaiak kiesése. A női egyesben ugyanez a helyzet áll­t elő: Jacobs és Round kerül­tek a fináléba, amelyben múlt évben — mint ismeretes — Round szenzációs győzelmet aratott amerikai vetélytársnője ellen. EREDMÉNYEK: Crawford (Ausztrália)—Shields (USA)-^ 2:6, 4:6, 6:4, 6:3, 6:4. Perry angol—Wood (USA) 6:3, 3:6, 7:5, 5:7, 6:3. Lőtt, Stoefen (USA)—Denker, Henkel né­met 6:1, 13:11, 6:3. Jacobs—Hartigan (Kanada) 6:2, 6:2. Round —Mathieu francia 6:4, 5:7, 6:2. IEGTR1SSEBB SPORTHÍREK A KAC bajnokcsapatának utolsó erőpró­bája — az országos bajnokság döntője előtt — az AC Nováres elleni revánsmérkőzé­­sen lesz. A híres „szepességi csodacsapat“ Szlovenszkó legjobb együttesei közé tar­tozik s így a mérkőzés eredményéből kö­vetkeztetések is levonhatók a KAC liga­szereplésére. A revánsmérkőzés olcsó hely­árak mellett július 8-án a Szövetkezeti pá­lyán kerül eldöntésre. Előtte értékes elő­­mérkőzések kerülnek lebonyolításra. Belföldi eredmények. Michalovce: Kis­­klubok komb.—FÁK ifj. 4:2 (2:1). Biró Ber­­kovics és Jedinak. Gólok: Dzuppa, Kepics (2—2), Ul. Steinhardt, Resler. Az ifjúságiak 5 tartalékkal játszottak. Fák—SK Vranov 1:0. Biró: Dybak. A mezőny legjobb játé­kosa Alexi T. volt, a gólt Markovics J. is lőtte. Kezmarok: Popradi AC—Hagibor 2:0­­ (0:0). AS Vorwärts—FC Vrútky 3:3 (2:1). 3 Bíró: Karny. Sp Nováves: TCN—SK Sl­ez. f Ostrava 6:5 (3:4). A másnapi revánson 3:2­­ (1:2). Az AC Jednár nélkül játszott. Gólok:­­ Cefo 2, Vysopal, Stass, Fábián, Strnisko, í illetve Fábián 2, Cefo. Bírók: Doubrava,­­ ill. Semetkay voltak. — Leveca, Fokrok I Krompachy—SKL 3:1 (1:1). Gólok: Jerga,­­ ill. Kire. Misi SK 11-est nem értékesített.­­ Biró: Fidek. Kezmarok: Vorwärts—RSK Napred Nováves 4:1 (0:1). Kitűntek: Krisch, Szaniszló, Rams, Sonntag. Biró: Bresel Brezno. SKB—SK Podbrezovo 7:1 (3:0). Biró: Chudik, Liet. Lucka: SK Cementár­ka—9-es tüzérek Zilina 5:1 (2:0). Kitűntek: Perkovics, Papán, Turcsány. Smolnik, AC Nováves II.—ÁCS 3:1. Bodenbach: SVB— Teplitzer FK 4:1 (2:1). Komotau: DFR— DFC Prága 6:2 (4:1). Bratislava, Mór. St. Brno—SKB 5:4 (2:4). Meglepő vereség! Gólok: Lukmár 3, Masarovics, ill. Pesev, Chott (2—2). SKB II—PTE 7:0 (4:0). MLSz (csikó)—Zsidó vál. 0:0. SKB—Makkabea 5:1. Ifjúsági: Makkabea II.—SK B oldboy 4:2. Plzen: Slavia Praha Viktória 7:6 (3:1.) Praha: SK Náchod—SK Pardubice 4:0 (0:0). Gólok: Koutka 2, Vranovsky, Jóska. Az I. ligából kiesett Náchod fizetésképte­lenséget jelentett be. Tartozása 200.000 korona s valószínű, hogy emiatt föloszlik. Bohemians ifj.—Zabovresky 2:1 (0:1). — Brezno: SK Kremnica—SKB 6:5. Uzhorod: UMTE II—Rusj II. 2:1 (2:0). Brno: Spar­ta—Katonai vál. 3:6 (0:4). Levova: Juven­tus—Borbélyok 2:1 (0:0). Kornerarány 5:1. Biró: Studeny. B­­ystrica: SKB—SK­na 6:5. Bajnoki tenniszmérkőzés.

Next