Kassai Ujság, 1935. október (97. évfolyam, 223-248. szám)

1935-10-08 / 229. szám

1935. október 8. — 229. szám Reggel kardpárba­jt, délután pisztolypárbajt vívott egy ügyvéd Szombathelyről jelentik: Véres kardpár­bajt vívott Pitlich János ügyvéd és Wellich János szolgabíró. Kényes természetű ügyben szólalkoztak össze néhány nappal ezelőtt és a majdnem tettlegességig fajuló nézeteltérés következménye volt a párbaj. Már az első menetben fején és jobb felső karján érte Wellichet Pitlich János kardja, de Wellich abban a pillanatban ’"'•'osztozott és s Pitlich homlokán ejtett hosszabb vágást. A­­ vezető segéd nyomban beszüntette a párbajt, s a vérző feleket az orvosok vették gondjaik­­­­ba és egyúttal megállapították Wellich János harcképtelenségét, akin láthatóan súlyos se­bet ejtett ellenfelének kardja. Még alig ült el a párbaj izgalma, mikor dél­után Pitlich megvívta második párbaját Kirchknopf Ernő kőszegi mérnökkel. A feltételek itt is súlyosak voltak: huszonöt lépés távolság, öt-öt lépés aüansz, kétszeri golyóváltás. Ez a párbaj sebesülés nélkül vég­ződött. A felek egyik párbaj után sem békü­l­­tek ki. ^&mTV§cág (Saját tudósítónktól). Elvetemült bűntény­­ történt városunkban. A Miszlókai ut egyik­­ házában meggyilkolva, holtan akadtak rá­­ Michalansky Mária 81 éves öregasszonyra. A ház, melyben a véres esemény történt, az utca egyik legcsendesebb, legelhagyatot­­tabb épülete. Három öreg ember lakik benne, akik csak a legritkább esetekben érintkeznek egymással. Egyik udvari szobában lakott ma­gára hagyatva a szerencsétlen áldozat. A szomszédoknak végül is feltűnt, hogy az öregasszony már két napja nem mutatkozik és nem ad életjelt magáról. A ház két lakója, egy 78 és S3 éves aggastyán gyanút fogott és keresni kezdte a szomszédasszonyt. Az ajtót nyitva találták és mikor beléptek, orr­facsaró bűz fogadta őket. Beljebb lépve meg­döbbentő látvány tárult eléjük. A padlón dunnával letakarva feküdt hol­tan az áldozat. Orvost hívtak és nyomban értesítették a rendőrséget. Az orvos már csak a beállott halált konstatálhatta. A rendőrség nyomban hozzálátott a titokzatos bűntény kinyomo­zásához. Azt már első pillanatban megálla­pították, hogy rablógyilkosságról van szó. A gyilkos a hellyel ismerős egyén lehetett és olyan időben hatolt be a szobába, mikor a környéken senki sem járt. A szerencsétlen öregasszony irtózatos küzdelmet folytatha­tott életéért, a szobában össze-vissza dobált tárgyakról erre lehet következtetni. A gyil­kos kegyetlen módon bánt el tehetetlen áldo­zatával. Oly erővel szorította össze álkap­csát, hogy az összetört. Ezután telegyömö­szölte az öregasszony száját rongyokkal, hogy segítségért ne kiálthasson. A helyszínen megjelent Zak kormányta­nácsos rendőrigazgató és figyelemmel kí­sérte a nyomozás munkáját, melyet Garay István rendőrtanácsos, a bűnügyi osztály ve­zetője irányított. A hivatalos vizsgálat során megállapították, hogy a halált fulladás okozta. A hulla két nap óta heverhetett a lakásban és már osz­lásnak indult, mikor ráakadtak. Az elvetemült tettes egy sált, zsebkendőt és egy ruhadarabot gyömö­szölt az öregasszony szájába olyan erővel, hogy az orvosok alig tudták eltávolítani. A nyomozás munkája gyors tempóban ha­ladt előre. Megállapították, hogy Michalan­sky Mária, — aki egy vasutas özvegye — férje után havi 430 korona nyugdíjat kapott. Erre fájhatott a gyilkos foga. Tudta, hogy az öregasszony mindig a hónap elején veszi fel a pénzt és ezt az időt szemelte ki tette elkövetésére. Michalansky Mária nagyon ke­veset költött magára. Ami pénzt a nyugdíjból megtakarított, azt a bankba tette, vagy roko­nai között szétosztotta. A gyilkos bámulatos hidegvérrel dolgozott. Tudta, hogy nem fogják megzavarni, így nyugodtan végezte gyilkos munkáját, áldoza­tát a szoba közepére fektette és letakarta a dunnával, ő pedig hozzálátott a lakás kifosz­tásához. Magával vitte az elsejei nyugdíjat, 430 koronát és az áldozat két betét­könyvét, melyekről még nem tudni, hogy milyen ös­­­szegre voltak kiállítva. A helyszínen Garay rendőrtanácsos mellett Pacsay rendőrkapitány, Turek dr. prokurá­­tor, Lendvay F­erdinánd dr. vizsgálóbíró, dr. Strimpl docens, dr. Cimbalkó rendőrorvos vettek részt a vizsgálat, illetve nyomozás munkájában. A helyszíni nyomozás pontos­ságára jellemző, hogy a rendőrség pár órá­val a gyilkosság felfedezése után nyomában volt a tettesnek. A gyanú Szabó Béla bor­­bélytanoncra, az áldozat 22 éves unokájára hárul, aki a gyilkosság óta eltűnt a városból. Akadtak tanúk, akik halottak, mikor Szabó pénzt kért az öregasszonytól és mikor nem kapott, azzal fenyegette meg, hogy elteszi láb alól. Szabót szombat délben látták utol­jára a pályaudvaron. A délután 5.20 perckor induló vonatra szállt fel egy nő társaságá­ban. A jelek szerint Presov vagy Igló irá­nyában szökött. A rendőrség rádiógram ut­ján továbbította körözvényét a nyomozóha­tóságokhoz. Ebben közölték a gyilkossággal gyanúsított borbélytanonc személyleírását is. Szabó Béla 170 cm magas, nyúlánk, oldalra­­fésült szőkehajú fiatalember. Baloldali zdpro­ga hiányzik. Eltűnésekor sötétszínű csikós ruhát és fekete félcipőt viselt. Hivatalos helyről nyert információink szerint a rend­őrségnek olyan adatok állnak­ rendelkezésé­re, melyek azt látszanak bizonyítani, hogy a bestiális rablógyilkosságot csakis Szalm Béla követhette el. A nyomozás munkájába belekapcsolódtak a külföldi rendőrségek is, melyeket az itteni nyomozóhatóságok távirati uton értesítették a sötét bűntényről. A budapesti rendőrfőka­pitányság utasította a miskolci rendőrséget, hogy a csehszlovák—magyar határ mentén éber vizsgálatot folytasson, mert nem tartják kizártnak azt sem, hogy Szabó Béla Ma­gyarország felé vette útját. Általában az a vélemény, hogy a rablógyilkost órákon belül rendőrkézre kerül. Unokája megfojtotta ás kirabolta a 81 éves nyugdíjas asszonyt Külföldi rendőrségek is Hajszolják a menekülő gyilkost tll.§3§&a cá £ ®­ fa a keraidnnyal való tárgyalásait Kiélesedtek az ellentétek Rásusék és a szlovák néppárt között Bratislavából jelentik. Az elmúlt napok­ban olyan hírek kerültek forgalomba, mely szerint Hlinka a szlovák néppárt kormány­­balépéséről tárgyalt Prágában. A szlovák néppárt sajtóorgánuma, a „Slovák“ most cá­folja a hírt és megállapítja, hogy Hlinka Ró­­­­zsahegy városát érdeklő kérdésekben tár­­­­gyalt a különböző minisztériumokban. Poli­tikai természetű tárgyalásokat nem folyta­tott, az erről szóló kombinációk tehát nem egyebek a puszta kitalálásnál. A szlovák néppárt és a szlovák nemzeti párt között a mandátumok elosztása körül támadt ellentéteket még mindig nem sike­rült elsimítani.­­ Mint ismeretes, az ellen­tétek úgy robbantak ki, hogy a szlovák néppárt és a szlovák nemzeti párt a májusi nemzetgyűlési választások előtt olyan irányú megállapodást kö­tött, melynek értelmében a szlovák­­néppárt Rázuséknak egy képviselői mandátumot föltétlenül biztosít, a többi mandátumra vonatkozóan pedig az lesz irányadó, milyen eredményt érnek el Rázusék a tartománygyűlési választásokon. Tehát a Rázuséknak adandó mandátumok számát a tartománygyülési választások ered­ményétől tették függővé. A Rázus-párt a tartománygyülési válasz­tásokon szép eredményt ért el. Számbeli eredménye után 2 képviselői és 1 szenátori mandátum illette meg a szlovák nemzeti pártot. A mandátumok szétosztásánál azon­ban kijátszották őket,­­ mert csak egy képviselői mandátumot adtak nekik. Rázus lett csak képviselő. Most, a Ra­vasz-féle affér után úgy volt, hogy Ravasz dr. szenátori mandátumát Rázusék kapják. Hlinkáék ezt nekik ígérték oda. Úgy látszik azonban, ebből sem lesz semmi, mert dr. Ravasz mandátumának ügye nagyon kétsé­ges. A szlovák nemzeti párt körében emiatt nagy az elégedetlenség. Kifejezésre jutott ez a párt legutóbbi stubnya­fürdői elnökségi ülésen. A párt elnöksége határozott formá­ban leszögezte, továbbra is kitart amellett, hogy a szlovák nemzeti pártot 2 képviselői és egy szenátori mandátum illeti meg. Éppen azért követeli Hlinkáéktól, hogy tart­sák be és teljesítsék a választási megállapo­dást, mert így követeli ezt a kölcsönös biza­lom és az autonomista pártok politikai isko­lázottságának jó példája. ——««■■■■■ IWIIIIIIIWII A nyugati divízióban is két magyar csapat vezet... Fülekről jelentik: FTC—Trencéni TS 1:0. 1 (0:0). Mindkét csapat jó formát árult el. A győztes csapat jobb és gyorsabb összjátéká­­val érdemelte ki a két pontot. Pöstyéni FK— Komáromi FC 6:2 (4:0). Biró, Janecsek. A pöstyéni mérkőzés ered­ménye igazolja a PFK emelkedő formáját. Különösen a támadósor játszott hiba nélkül, a halfsor megbízható és szorgalmas, a vé­delem — Krizs kapus kivételével — jó. Egyé­nileg Divis és Rieger váltak ki. A magyar csapatban a csatársor és kapus érdemel di­cséretet. A II. félidőben a pöstyéni Pollák megsérült. Gólok: Dule 4, Rieger, Micoch, FC Vrutky—Ligeti 10:1 (5:0). A jobb napokat látott egykori bratislavai magyar bajnok katasztrofális vereséget szen­vedett a rohamra rohamot indító ruttkai csa­pattól. A gólokat: Seidl, Hochleitner, Gost­­orovszky 3—3, Tarday, illetve Müller rúgták. Zólyomi TK— Érsekujvári SE 3:3. (0:2) A mérkőzés végig izgalmas és élvezetes volt. A vendég magyar csapat igazolta jó formáját és pompás játékot mutatott. Jelenleg a legjobb csatársorral rendelkeznek a diví­­­­zióban. Különösen Kovács és Vérségi reme­keltek. A helyi csapatban a védelmi trió volt a csapat főereje, a balfsorban Lencsó, a csa­társorban a belső hármas vált ki. Gólok: lók: Horváth (11-es), Papurka, Besina, illetve Holcer, Vérségi, Csapó, Biró, Kupric. A tabella. A 3-ik forduló után is a két magyar csa­pat vezeti a mezőnyt (az érsekújváriak egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak). A kö­zépzónában nagy a „tolakodás“, viszont a veszélyes zónában a 3 magyar csapat hely­zete még nem olyan reménytelen, mint a ke­leti divízióban a Törekvésé. A tabella állása: 1. Füleki TC 11 pont, 16:10 gól. 2. Érsekújvári SE 9 pont, 18:10 gól. 3. Zilina 9 pont, 19:12 gól. 4. Pöstyén 8 pont, 27:19 gól. 5. Vrutky 8 pont, 23:13 gól. 6. Zólyomi TK 8 pont, 13:9 gól. 7. Trencséni TS 5 pont, 5:5 gól. 8. Komáromi FC 3 pont, 4:12 gól. 9. Vas 3 pont, 8:24 gól. 10. Ligeti 2 pont, 7:26 gól. 5 AZ ÖN SZEMEI NEM MEGBÍZHATÓK... Szomorú dolog, ha az ön szemei e kalap megítélésénél megtéveszthetők! Gondos­kodjék róla, hogy szemei izzólámpák megítélésénél ismét meg ne tévesszék. Ha ELEKTRA lámpát választ a D-vel, úgy otthona kis áramköltségek mellett lesz legjobban megvilágítva! ELEKTRA LÁMPÁK MINDENKI ISMERI ÉS VÁSÁROLTA A D-JELZÉSÜ ELEKTRA LÁMPÁKAT! Magasabb ez a kalap vagy szélesebb? TÖRVÉNYKEZÉS Felmentették és megöléssel podfit­­rusi erdészse&az Ungvári tudósítónk jelenti: Az itteni es­küdtszék ma tárgyalta az emberöléssel vá­dolt Titel Ottó és Hrabinec Mihály turicai erdőőrök bűnügyét. A vádirat szerint 1934 május 15-én az antalóci erdőben holtan ta­lálták Jencsik Mátyás 36 éves vorocsói föld­művest, akit több golyó járt át. A csendőr nyomozás folyamán megállapítást nyert, hogy május 12-én éjjel Jencsik egyik társá­val vadászni ment, az erdőben azonban el­vesztették egymást szem elől és a szerencsétlen sorso­ ember nem is tért többé vissza. Hetekig tartó nyomozás után a csendőrök letartóztatták Tittel Ottó és Hrabinec Mihály erdőőröket, akik eleinte mindent tagadtak, később azonban beismerték, hogy ők lőttek rá Jencsikre. Az erdőőrök azt állították, hogy vadorzáson érték a földművest, akinél kato­­nai fegyver volt és amikor a fegyvert rájuk irányította, önvédelemből lelőtték. Az összeeső Jencsik segítségért kezdett ki­abálni , mert azt hitték, hogy a társai is ott vannak, elmenekültek és később sem mertek jelentést tenni az esetről. A bíróság számos tanút hallgatott ki, majd a vád- és védőbeszédekre került a sor. Az esküdtek verdiktje alapján a bíróság önvé­delem címén felmentette Tittel Ottó és Hra­binec Mihály erdőőröket a vád alól. § 4 évi fegyház kémkedésért. A késő éjsza­kai órákban hozta meg ítéletét az itteni ke­rületi bíróság abban a kémkedési bűnügy­ben, melynek Fejes György 26 éves cseh­szlovák állampolgár a vádlottja. Fejest ta­valy december 8-án tartóztatták le. A bíró­ság zárt tárgyaláson tárgyalta az ügyet, majd nyilvánosan hirdette ki az ítéletet, melynek értelmében Fejes Györgyöt 4 évi fegyházra ítélte. Ifj. Puta államügyész sú­lyosbításért fellebbezett.­­ 4000 koronás váltót hamisított. Váltóha­misítás miatt került a kerületi bíróság dr. Slezák büntető-tanácsa elé Mackóné Kocák Anna abaujszinai gazdálkodóia. Mackóné 4000 koronás váltót hamisított. A váltóra aláhamisította Hankoscák József és felesége aláírását. A pénzt felvette a nagymihályi Tatra Bankban, rendesen törlesztette az adósságot és fizette a kamatokat. Körülbe­lül 2000 korona tartozása volt­ még, mikor rájöttek a turpiságra. A bíróság Mackonet feltételesen 6 havi börtönre ítélte azzal, hogy a próbaidő alatt köteles a kárt megtéríteni. § Bűntettre való felhívásért 7 napi fogház. Lebovics Márkusz csákovi bádogos-segéd rendtörvénybe ütköző bűntettre való felhí­vás bűncselekménye miatt került a vádlot­tak padjára. A vádirat szerint Lebovics 1933 november 28-án Csákovon 14 ember előtt a nyílt uccán azt a kijelentést tette, hogy „ne fizessetek adót az adóhivatalnak, mert azok csak elvesznek mindent és semmi sem elég nekik!“ Lebovics a tárgyaláson tagadta a vádat, a kihallgatott tanúk azonban igazol­ták az inkriminált kitétel megtételét. A bíró­ság 7 napi fogházra ítélte a vádlottat. Az ítélet ellen dr. Silvay államügyész fellebbe­zett.

Next