Kassai Ujság, 1936. április (98. évfolyam, 77-101. szám)

1936-04-07 / 82. szám

KSC—Rozsnyói SK 4:1 — P. Törekvés—PIVE 4:1 Az olimpiai bajnok, Elis Viklund (svéd) nyerte a Solleftea-verseny 18 km­­-es küzdelmét. Idő: 1:16:42. A magyar Bajnokságban KSC győzelmet kazalt a derbi (Saját tudósítónktól.) KSC—Rozsnyói SC 4:1. (0:1). Igen álmos játék folyik az első félidőben. Különösen a helyi csapat nem tud belemelegedni a játékba, úgy, hogy a 19- ik percben sikerül a rozsnyóiaknak Seré­nyi révén a­ vezetést is elérni. Szünet után a 20- ik percben Pohary­ kiegyenlít, majd Ig­­nátz, Pohary és Ignátz újabb góljával, nem remélt, nagy győzelmet ér el a KSC. Benes bíráskodásával szemben­ a vendégcsapat igen elégedetlenkedett. BSC—Jászai AC 2:2. Igen hízelgő helyezést ért el az utolsó helyezett, a nemrég még bajnokjelöltként emlegetett helyi csapattal szemben. Presovi Törekvés— PTVE 4:1 (1:1) Biró: Kőszegi. A két csapat így áll ki: P. Törekvés: Ambrózy, Adamcsák, Szpodnyik, Csejnik, Suga, Tamás, Jeles,, Babuska, Lő­­ricz, Ma­rk­ovics,­ Bárd­ovszky. ETVE: Ka­csain, Szabói, Lojdl, Miklós, Bihary, Virágh, Köhler, Timnkó, Miklós II., Miklos­ I., Gresták .. Kezdés­­ után a Törekvés kerül fölénybe. Tíz perc múlva az PTVH támad és­ számtalanszor veszélyezteti ellenfele kapuját. A 22-ik perc­ben egy hirtelen lefutásból a Törekvés meg­szerzi öngóllal a­­ vezetést.­■ A PETVE két percre rá ,Miklós,­’ I. .révén' kiegyenlít. A má­sodik­­ félid­őben, a­ PT­VE teljesen­­ letörik. A játék­­ vége felé, a PTVE még , egynéhány tá­madást­ intéz, de eredménytelenül. A PTVE csapatában, Bihary, „aki egy­­ évi, pihenés után most játszott először, Szabói, 1.oldl .hátvédek és Miklós I., a Törekvésben Szpodnyik, Lő­­ricz­­ és Markovits tűntek ki. Vincz 2, Markovics, Pepp, illetve Gólokat Lő- Miklós 1. rúgták. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. KSC­­ 23:7 10 2. RVSC 15:9 1­0 3. Rozsnyói SC 26:12 9 4. P. Törekvés 13:19 8 5. Szepsi­i SC 20:20 7 6. PTVE 14:27 3 7. Jászai SC ■ . . . 10:27 2 A KSC propaganda érdéi iaféicrseiifé (Saját­­ tudósitónktól.) A csermely völgyi, kioszk környékén.; rendezett verseny sorrendben a m­ár a 3-ik ilynemű­­ verseny­e volt a szezonnak. A ver­seny jó­ propagandája , volt az­ atlétikának. Eredmények: 8000 in jupior: Mahek I. 16.15, Mahek II. (mind­kettő KACS) 38.05, Vidomsky KSC 38.08­ perc. Nem '­igazoltak:­­Sikora 38.43, Simon (mindkettő KAC) 42.18 perc. 3000 m Ifjúsági: Nemes (KAC) 10.25, Komjáti (KAC) 12.11 perc Nem igazolt szenior: Fried (KAC)- 1b06, Hor­váth (KAC) 11.20, Sebők (KSC) 11.30 perc. Nem igazolt ifj.: Wehgrin 1. 11.32. Wengrin II. 12.1­2, Koleszár (mind KSC). 13.15 perc. A rendezés mintaszerű munkájában: Braun mér­nök, Braun Andor,­­ Mikita, Rajczy, Lukács­­­ és az MTSz képviseletében. Kerekes vettek részt. @p@danéEif@k Kosice: Cs. SK II.­—SK Tahanovce 4:0 (1:0). Gólok:,Now 2,. Horák, Virágh. Bíró: Moucka. Presov: PTVE—Törekvés 3:2 (0:1). Ifjúsági. Gólok: Vavrek, Tomecskó,­ ill. Batykó.­­ Hajdúk. Bíró: Keller. Torna: KAC II.—TSC 1:0 (1:0). II. osztályú baj­nokság. A gólt Makay adta. Zsizsnyovszky (KAC) kivédett egy 11-est. Biró: Klein. Losonc, Slávia—SK Hadlova.. 3:2. A vendégek már 2:0-ra vezettek­ a­ győztes gólt­ Brendt adta, míg Hadlova­ egy 11-est nem bírt értékesíteni. 4 K4C és a kieső bravúros győzelme Ungvári tudósítónk jelenti: Kassai Törek­vés—CsSK Uzhorod 3:2 (3:0). Biró: Varga. Törekvés: Prinz; Leskó, Tróják; Blintzer, Takács,­ Winkler; Ungár, Barbarics, Drab, Zeller, Grün. CsSK: K­opeczky; Sichtár, puszinko; Vavra, Svoboda, Melnik; Libert, Skaronka, Gerstl, Varovic, Kafunek. A szélről támogatott Törekvés kerül fö­lénybe és a szépen, kombináló belső csatá­rok több gólhelyzetet teremtenek, amiből a 20. percben­ Grün, a 27. és 32. percekben Drab három szép góllal terhelik a hazai csapat hálóját. ,, Szünet után az erősödő szél segítségével a­ CsSK irányítja a játékot, a Törekvés nyolc emberrel védekezik, de három csatárának szórványos lefutásai mindig veszélyesek. A hazaiak erősen harcol­nak, de a jól védekező ellenfelüknek a A?. percben 25 méteres, büntetőből és az utolsó percben kornerből tudnak csupán Vavra, ill Skaronka révén két gólt visszaadni. A győztes csapat volt egységesebb és a kezdetben elbizakodott ellenfelével szemben megérdemelten győzött. Egyénileg Drab, Zeller, Tróják, illetve Ska­ronka és Sichtár tűntek ki. Kornerarány 6:4. A Nagykaposra kitűzött Kaposi TK—Ung­vári TK, valamint a Csapra kitűzött Csapi SE—Ungvári AC, továbbá a Huszti SE— Beregszászi MSE mérkőzések az esőzéstől felázott pályák miatt elmaradtak. UMTE—UKMSC 3:0 (1:0). Biró: Győrf­fy. Az első félidőben az egyetlen gólt tizenegyes­ből érte el az UMTE a békéscsabai Lipták révén. Szünet után az UKMSC is 11-eshez jut, de nem tudja értékesíteni. Az UMTE Benes II. és Lipták révén beállítja az eredményt. A győztes csapatból hiányzott a sérült Kellemes és­­ a védelem oszlopa, Balogh hát­véd, aki gyásza miatt nem játszott. KASSAI AC—MUNKÁCSI SE 1:0 (0:0). Biró, Heidekker. — A KAC Jurenkó és Tóth nélkül vette fel a küzdelmet, míg­ az MSE-ből a sérült Kann és Feiler hiányoztak. A tartalékos jobbszárny­ a fő okai hogy a kék-fehér támadások­­— az egyenlő mezőny­játék dacára — eredménytelenek maradtak. A győztes gól a II. félidő 19. percében esett Fazekas lövéséből. A II. félidőben Darabost és Erdeit durváskodásért kiállította a bíró. Munkácsi SE II.—Palánkai Testvériség 3:0 (1:0). Az MSE tartalékcsapata végig fö­lényben játszva biztosan győzött Ragyogó magyar győzelem a Hohe Warte poklában Szabó kapus a mezőny legjobb játékosa Bécs április 1. (Saját tudósítónk táv.) Ma­gyarország-Ausztria 5:3 (3:1). Hideg és erős szélben a már jelzett két csapat állott föl a Hohe Warte pályáján, melyet ezúttal éppen a kelle­metlen idő miatt „csak“ 35.000 néző keresett föl. A helyválasztásnál az osztrák kapitánynak, Smistiknek kedvez­ a szerencse­ s igy az osztrá­kok széllel, de nappal szemben játszanak az félidőben. Igaz, hogy a nap nem sokáig süt, mert I. beborul s ettől kezdve egyre tűrhetetlenebb, csí­pős az idő. A francia Leclorg bíró sípjelére rögtön osztrák támadás alakul ki, mert­ Cseh lábáról lsperdül a bőr. A tüzes osztrák ostrom három percig tart, a 4-ik percben Vince 20 méterről bombalövést ereszt meg, a hosszú, Havlicsek­ nehezen üti ka­puja fölé a bőrt. A 6-i­k percben megint az osztrá­kok rohamoznak, de Futó kornerre ment. Ezután az osztrákok mezőnybeli fölénye mellett folyik tovább a küzdelem, de az akcióikat nem kiséri a szerencse. Mindössze még egy kornert érnek el a 14-ik percben. Egy gyönyörű oxford és szomorú következménye. A 16-ik­ percben Sesta­ pompás, oxforddal küldi vissza mezőnybe a labdát, melyet azonban Szűcs csíp el. Kállaihoz ad, áld viszont Vincéhez továb­bit. Vince , a kifutó Cseh elé játszik, aki védhetet­­lenü­l megszerzi a vezetést. Nem sokáig tart az az öröm, mert alig kezd az osztrák csapat Hahnreiter sza­badrúgása Szabó feje fölött száll el, a labda a ka­pufáról Zischek elé pattan, akinek lövésével szem­ben a magyar kapus már sakk-matt. A kiegyenlítés után megjön az osztrák közön­ség hangja is és tüzetes buzdítással sikerül is né­mi­­ fölényt kiharcolni csapatának, de a 24-ik perc­ben újabb pompás magyar támadás indul az osz­trák kapu felé. Remek­ összjáték után Csehhez kerül a labda, aki még kicselezi Schmaust és a 6-osról újabb dugót lő az osztrákok kapujába. Azonban már a következő percben majdnem meg­ismétlődik az első magyar gól utáni eset, de végül is a védelem nehezen tisztáz. A 26-ik percben me­gint magyar támadás viharzik a pályán át és Kállai lövését nehezen menti kornerre a kapus. Titkos lesántul. A 30-ik percben a magyar balszélső összecsap az egyik osztrák védőjátékossal úgy, hogy meg­sérül és sántikálva elhagyja a pályát. Titkos tá­vollétében kissé megzavarodik a magyar együt­tes,­­de a 34-ik percben Vince hosszan Sas elé játszik, a légsúlyú szélső megszökik Havlicsek kétségbeesetten fut ki eléje, de közben Sas kö­zépre emeli a bőrt, amit Kállai a kapus feje fö­lött továbbít, a hálóba. Szünet után a magyar csapat játszik széllel. Úgy látszik az osztrákoknál használt a „fejmosás“, mert mindjárt kezdés után Meisl intenciójának megfelelően — fergeteges támadást indítanak a magyar kapu ellen. A magyar csapat még föl sem ocsúdik meglepetéséből Zischek már a kapuvo­nal közelében nyargal, beadása elszáll a megle­pett­ magyar bekkek előtt, a berohanó Brian háló­ba ragasztja a bőrt. Ezután a fiatal­ Sas csinál né­hány, szép lefutást, de beadásai célt tévesztve a ka­pus kezében kötnek ki. Az 5-ik percben kor­áért rúg , a magyar csapat,­­ majd csaknem állan­dósulnak a magyar támadások,­ ott kavargott a bőr az osztrák kapu előtt, de már öt perc múlva változik a­ helyzet. A két osztrák hátvéd a félpályán állva veri vissza a kibontakozni nem tudó magyar támadásokat. Me­leg percek következnek a magyar kapu előtt. A 13-ik percben sarokrúgás, a következő percben a tisztán álló Stoib­ernál van a bőr Szabó kifut, de a labda róla Biianhoz perdül. Az osztrák csa­tár 6 méterről üres kapu fölé bombázza a hallat­lan nagy helyzetet. A 15-ik percben megint Kor­­ner, most Bíró lábáról. Utána az egyik lövésszerű fejes kapulécre száll, de Szabó bravúrosan ki­­boxolja a lepattanó bőrt. Az osztrákok most hihe­tetlen lelkesedéssel harcolnak s csaknem teljes negyedóráig levegőben lógott a kiegyen­lítés. Végre fölszabadul a magyar kapu a borzalmas nyomás alól, de ezután mintha visszaesne, régi hibájába: pepecselni kezd. A csatársor több jó helyzetet szalaszt el forgolódásával, mellyel időt­­ adott, az osztrák védőjátékosok közbelépésére. A­­ 19-ik percben Zischek támadását Biró sarokra­­ szereli, a következő percben Sas lendül támadás­­­­ba, Vinczét szökteti, akinek pazar lövését az osz­­­­trák kapus nehezen üti kapu fölé. A következő percben Sesta majdnem gólt fejel. A kemény kötésű osztrák hátvéd a kis Sas elől haza fejel, de úgy, hogy Havlicsek csak nehezen menti meg csapatát az öngóltól , kapu mellé üti a bőrt. A korner után Urbanek a Kállai-Sas táma­dást újabb korner árán tudja megakasztani, de már a következő percben Lázár ment könnyelmű­en kornerre Zischek elöl. A 28-ik percben az osz­trák kirúgást Titkos csodás oxforddal csípi el Mock elől és máris törtet befelé húzódva a kapu felé. Hiába buktatja Sesta, a bőr mintha ragadna hozzá, majd beadását berohanó Kállai mintegy 15 méterről a jobb felső sarokba küldi. Kezdés után Schmaus lerúgja Kállait, aki ugyan hátraáll, de még sokáig simogatja fáj­dalmas arccal térdét. Nemsokára Lázár fejel ös­­­sze Stockerrel, utána szédeleg és kénytelen he­lyet cserélni Csehhel. Az újabb gól megrendíti az osztrákokat, a csa­társor már kapkod, de Seres mégis csak az utolsó pillanatban tudja sarokra szerelni Bicaut. A 33-ik percben Zischek fejéről megint sarokra perdül a bőr, de Szabó magasan felugorva­ kiboxolja a be­felé ívelő bőrt. A­ 37-ik percben helyreáll a rend: Cseh és Lázár visszacserélnek. A 40-ik percben Stocker lövése a hátrahúzódott Vincze lábáról jut. sarokra. A 42-ik percben újabb ragyogó ma­gyar támadás bontakozik ki. Korner után a felsza­badító rúgás Saához jut, akinek beadását Titkos a kapufára bombázza, a lepattanó labdát Kállai védhetetlenül szúrja a háló jobb alsó sarkába. Ezt a váratlan huszáros akciót még az osztrák közönség is kénytelen ho­norálni. 5:2! Az ötödik dugó öröme túlságosan leköti a ma­gyar csapat figyelmét. Az osztrákok ezt kihasz­nálják, kezdés után Brian szinte akadálytalanul húz a­­ magyarok kapuja felé, 16-os sarkán kiját­­sza Serest és a meglepett Szabó mellett lapos, de nem túl erős sarkos védhető lövéssel szépít az eredményen. • A magyar csapat standard válogattotjai (Sárosi dr. Turay,­ Vágó, Toldi) nélkül is gyönyörű, mes­teri játékkal, szinte lehengerelte ellenfelét. Kön­­­nyen és biztosan győzött, mert az egész mérkőzés alatt megtudta őrizni 2 gólos vezetését. Dietz, szövetségi­­ kapitányt a legteljesebb mértékben igazolta ez az­ összeállítás, melyben a fiatalok játszották a főszerepet. Az ő lelkesedésük vezetett a jól megérdemelt győzelemhez. A védelemnek — melyben úgyszól­ván senki sem bízott — oroszlánrész jutott a si­kerből. Szabó ragyogóan védett, Biró-oszlop volt, de Futó is várakozáson felül szerepelt — főleg tértölelő felszabadításaival. A halósorban Szűcs emelkedett ki, utána Seres­ következett, míg Lá­zár ezúttal is könnyelműsködött s emiatt talán egyetlen gyenge tagja volt a csapatnak. A csa­társor remekelt: minden­­ tagja tudás javát adta. A „csodacsapatot“ ismét kifütyülték. Az osztrák csapatot már az első félidő végén mikor elhagyta a játékteret, hangos füttyszó kí­sérte öltözőjébe, majd a végén megismétlődött a tüntetés. Pedig a csapat nem volt rossz, de já­tékát nem kísérte ezúttal a­ szerencse. Különösen a II. félidő első felében volt szinte ellenál­hatatlan. Csak közvetlen védelme maradt alul a magyar csapat hasonló csapatrészének. Egyénileg Urbanék jobbhalf, emelkedett ki leginkább. A védelemben csak Sesta nyújtott elfogadhatót. A csatársorban Zischek és Stoiber voltak a legjobbak. * 1 A nyugati divízióban is sorozatos magyar győzelem... Pöstyénből jelentik: Füleki TC—PFR 3:2 (2:1). A Ligeti ellen elszenvedett vereségért hamar rehabilitálta magát a bajnokjelölt csa­pat. A gólokat: Kolovrat (2) és Pilát, illetve Rult lőtték. LIGETI—TRENCSÉNI TS 3:2 (3:0). A bratislavai csapat igazolta a Fülek ellen elért szenzációs győzelem realitását. A csa­pat ismét feljövőben van... A trencsénieknél a halfsor, különösen Hála, csődöt mondott. Gólok: Kirzle, Cellmayer, Mihalovics, illetve Fedor, Botka. KOMÁROMI FC—FC VRUTKY 3:2 (2:1). Értékes győzelem Ruttkán! A ruttkaiaknál már játszott az új kapus: Andrassik (Rima­szombat) és Hochleitner a csatársorban. Gólok: László (2, egyet 11-esből), Csukás, ill. Skovica, Gábor (Ruttka) egy 11-est mellé­­lőtt VAS—ZÓLYOMI FK 5:0 (0:0). Gólok: Fürst (3), Cséry. Horváth kapus egy öngólt vétett. KSE—SK ZILINA 5:0 (3:0). Az érsekújvári mérkőzés nem várt nagy­arányú győzelmet hozott. Az utóbbi időben nagy javulást elárult zsolnaiak csalódást kel­tettek. Gólok: Krajcsir, Kovács (2—2), Lackr. A TABELLA: 1. FTC 31:14 21 2. ÉSE 36:22 18 3. SK Zilina 32:22 17 4. TTS 19:17 14 5. Vrútky . 35:29 12 6. PFK 41:37 12 7. ZTK 18:21 12 8. KFC 19:25 12 9. VAS 20:43 7 10. Ligeti 14:40 6 Elkészült a berlini olimpiai stadionu

Next