Kassai Ujság, 1938. március (100. évfolyam, 49-75. szám)

1938-03-29 / 73. szám

SK Zsolna—FC Raff­ka 2:0 Fülesd FC—Trencséni TS 2:0 WWW A csehszlovák főiskolások 10 húsát lőttek az angoloknak Prágából jelentik: US Praha -London College of Pharmacy 10:1 (5:0). A tanulmányi kirándulá­son­ levő angol főiskolások második súlyos­­ vere­sége. (Pilsenben 12:2 arányban kaptak ki.) A gó­lokat: Halász 4, Jaros, 3, Barghton 2, Drotár (KAC), ill. Lewín, Biró, Lemen­­d. A belgrádi mérkőzésre készülő lengyel vál. utolsó próbáján Varsó ellen 7:1 arányban győzött. Kiütéssel szenvedett vereséget Róth világbajnok Berlinben a félnehézsúlyú világbajnokság döntő­jében. Az első kiegyensúlyozott menetek után a német Heuser az 5­. és 6-ik­ menetben pontelőnyre tesz szert, majd a­ következő menetben egy ke­mény ütéssel földre sújtja ellenfelét­. Ettől kezdve Róth egymás után még háromszor került földre, úgyhogy Heuser technikai k. o. győzemét hirdeti a vezetőbíró. Fölényből volt mégis nehezen győzőtt az $H Zsolina Zsolnáról jelentik: SK Zsolna—Ruttkai FC 2:0 (1:0). Diamant sípjelére így állt fel a két csapat: SK­ Zsolna: Pochaba, Derkics, Al­tusz I. Vrsanszky, Riedl, Altusz II., Rysavy, Jasso, Sztárek Prudovics, Pazsicky.— Rutt­kai FC: Holma, Kozma, Száva, Halma II., Blahuta, Veszelszky, Cibula, Kramár, Her­mann, Seffer Engli. Az SK Zsolna mindjárt­ támadólag lép fel, de fölénye meddő. Helyzetei is adódnak, de nincs, aki gólra váltsa. A 45-ik percben mégis eredmény születik: Jasso-Prudkovics kom­bináció után Pazsicky védhetetlenül bevág­ja a bőrt. Szünet után a ruttkaiak átszervezik csa­társorukat, de ez sem segít. A 4-ik percben Rysavy beadásából eldől a mérkőzés sorsa, miután a jól helyezkedő Pazsicky újabb gólt rúg. A gól után a ruttkaiak kihagynak két jó helyzetet, majd az SK Zsolna ostromol, de Holma remek védésein minden további kí­sérlet meghiúsul. Zsolnából Poohaba, Derkics, Altusz I., Vrsanszky, Prudovics, Ruttkánál Holma, Kozma, Seffer és Cibula emelkedtek ki. Külföldi eredmények San Remo: A nemzetközi ten­niszversenyen: Lessieur francia—Boss­ 5:7, 7:5, 9:7, Rado­r-Do­­nald 6:0, 6:1, Bawarowski, Metaxa osztrák—Gá­­bory, Asbóth magyar 6:4, 6:2 és az ír Rogers— Butler pár ellen 6:2, 6:2. Dallos m.—Petra francia 7:5, 6:3, Palmieri—Dallos 6:4, 4:6, 6:2. Női: San­­der­­-Hobotka csehszl. 6:2, 6:3, Hammer német— Whitmarck 3:6, 6:3, 7:5, Kovács (Jugoszlávia)— Herkeren 6:1, 6:2, Hein (Csehszlovákia)—Arosio 6:0, 6:0. Vegyespáros: Hein, dr. Buss német— Edwards—Bu­tler 6:4, 6:1, Whitm­arch, Lessieur— Hammer, Vodicska csehszl 6:1 9:7. London: Az Angol Kupa középdöntői: Preston —Aston 2:1 (2:1), Huddersfield—Sunderland 3:1 (1:0).A múlt évi győztes meglepő veresége! A ligában: Birmingham—Blackpool 1:1, Charlton— Wolwerhampton 4:1, Chelsea—Everton 2:0, Leeds —Derby 0:2, Wiherpool—Manchester 2:0, Middles­brough­—Brentford Oil, Stoke—Bolton 3:2, West­­bromwich—Arsenal 0:0. A forduló óriási szenzá­ciója a vesztett pontok tekintetében legjobban álló Wolwerhampton súlyos veresége. Az élcso­port helyzete most ez: Arsenal 41, Wolwerhamp­ton 40, Preston 40, Middlesbrough 38, Charlton 38, Brentford 38 pont. Tirana: A 7-ik albán bajnokságot, az SR Tirana nyerte 35 ponttal a Vlaznya Skutari 29, Besa Ka­­vaja 22 pontjával szemben és még hét csapat előtt Athen­: A nemzetközi olimpiai bizottság határo­zata értelmében az olimpiai szent liget olajágával tüntették ki Georgakopulos görög kultuszminisz­tert, a lengyel Konopacka kisasszonyt az 1928 évi amsterdami olimpia diszkoszvető bajnoknőjét és Lumi angol síversenyzőt. Liverpool: Huszonkétezer néző előtt találkozott a bantam boxvilágbajnokság döntőjében Benny Blynch és öreg riválisa az angol Peter Kane. A tizenkétmenetes küzdelem döntetlenül végződött, de a döntést a tömeg elégedetlenül fogadta és tüntetett ellene. Lynch a légsúlyú világbajnok egy kevéssel túljutott a súlyhatáron s ezért 100 fontos pénzbüntetéssel sújtották. Az első négy menetben Kané tiszta fölényben volt, azután feljött ellenfele, de az utolsó két menetben kiütéshez közel állt, mégis döntetlent hirdettek, ami elég volt címe megvédéséhez. A rendezőket hatalmas csalódás érte, mert 40.000 nézőre számítottak. Sestrieres: A 2500 m.-es nemzetközi lesiklóver­­senyen: lantschner német 2.17.4, Mellitor svájci 2.24,6, Menardi olasz 2.28.6, Chambest francia 2.30. Női­ Steur­ svájci 3.06.1, Nielsson 3.18.2 perc. 75 induló. A Monte Travettan rendezett 2700 m.-es verseny meglepetéssel végződött. Ez volt a sorrend: Augnal francia 3.36.2, Portsch 3.39, Lantschner 3.42; a hölgyeknél: Steur­ 4.38, Niels­­son svéd 5.00.2. — A Veldbergen rendezett ver­senyen Wörndle német 1.45 alatt győzött Matt osztrák, Walch német és Kralinger osztrák előtt. A női versenyben Christi Cranz nyert Nielsson előtt Budapest: A káposztásmegyeri lóverseny Rákos­­díjas akadályversenyében a csehszlovákiai Komu­­nik-istálló „Valentin“ nevű favorit lova győzött. Bécs: Az Angliában túrázó Bergmann és Liebster, világhírű osztrák ping-pong játékosok nem térnek vissza hazájukba. Elvesztette veretlenségét a KAC az ungvári divíziós­ derbin Végig támadott és mégis kikapott a kék-sárga csapat (Kiküldött munkatársunktól) RUSJ Un­gvár— KAC 2:0 (1:0). Ismét nyílttá vált­ a bajnokság sorsa a keleti divízióban! A Rusj legyőzte nagy riválisát, a KAC-ot és egy pontra redukálta a kék­sárga csapat 3 pontos őszi előnyét. Pedig a KAC mindent megtett pozíciója védelmére. A szurko­lók mintha érezték volna, hogy baj van a csapat formájával. Tömegesen vonultak fel az ungvári ■ négy­, mérkőzésre, hogy biztassák, lelkesítsék és győzelemre serkentsék a játékosokat. Mintegy 50 magánautó és egy különvonat ontotta a KAC drukkereit, akik valósággal megszállták az ung­vári kávéházakat. A vasútigazgatóság Mincsik Dezső főtitkár vezetésével ugyanis különvonatot indított erre a mérkőzésre, mely 100 lelkes KAI szurkolót szállított a­ nagy mérkőzésre. Ungvár az elmúlt vasárnap a divíziós rangadó lázában égett. Az­­ emberek mintha­­ elfeledkeztek volna egyéb bajaikról, csak tippeltek, csak az érdekelte őket ezen a napon, a KAC győz, vagy a Rusj?... Közel ötezer ember szorongott , a nézőtéren és nézte fásultan a nívótlan, unalmas előm­érkő­­zést, melyet a Rusj második csapata nyert meg 4:0 arányban az ottani vasutasok ellen. A tribün jobboldalán katonásan megszervezve a KAC mint­egy 5 —600 főnyi Ungvárra jött szurkolótábora foglalt helyet,­­és'­­köszörüli a torkát. Durita András, Takács és Román Lajos­­ vez­érdrukkerek irányí­­tása alatt. Közben a mérkőzést megelőzően kínos intermezzo zajlik le. A KAC vezetősége csak Vas­váron tudja meg, hogy Pfiitzner dr., a kiküldött bíró nem érkezett meg, hanem Sanok [UNK] mährisch-ostraui bíró vezeti a mérkőzést. A KAC nem hajlandó ezt elfogadni, hanem, ragaszkodik ahhoz, hogy ez esetben a mér­kőzést dr. Fuchs,­ beregszászi bíró vezesse, aki meg is jelent Parázs vita következik. A KAC dr. Fuchshoz, a Russ Bánokhoz ragaszkodik. Fel­hívják a Csaj­ prágai központját A beszélgetés­nél a divízió képviselője is jelen­­ van. Nem tudtak zöldágra vergődni... Csak annyi derül ki, hogy a bíróküldés körül homályos dolgok történtek. Prágából végül is, azt tanácsolják, vezesse Sanok a mérkőzést és a KAC óvjon. így is történik. Óvás alatt indul meg a nagy mérkőzés Sanok bíró sípjelére. A két csapat:­­ KAC: Szacsury—Drab, Grossmann—Takács, Lebenszky—Pásztor—­Ortutay, Kovács, Vitéz, Kertész, Drottár I. Rnsl: Sasovec—TCrizs II„ Radik—Ivancsó, Kop­­csáy, Páskulyák—MöSer, Kobzát, Kármán, Krizs I., D­zsubán. 1 Az ■ ungvári csapat, kap először lábra és viharos tempót diktál. Mintha le akarná rohanni , a KAC-ot... Előbb Kobzár majd Krizs I. hibáznák tiszta helyzetben. Az" offenzíva tovább tart. Mo­ser feltartózhatatlanul lerohan, ideális beadását Krizs T. 4 lépésről Szacsury kezébe helyezi. A 10-ik percben a­ Rusj ellőtte puskaporát. Most feljön a KAC és teljesen kapujához szögezi ellenfelét. Formás akciók gördülnek az ungvári kapu felé, lábról-lábra vándorol a bőr, csak a befejező aktus hiányzik, — a­ gól. Ortutay nyitja meg a KAC- támadá­sok sorát. Lerohan, szép beadást tálal a kapu elé, Kertész kapásból lő­ a közönség, m­ár gólt kiált, de Sasovec i­­enti a menthetetlennek hitt lövést. Vitéznek ezen a mérkőzésén­ sehogy­­seki megy, a játék. Most­ is rontja Drottár szép beadását. A következő percben már jobban lő, de csak annyira, hogy bombája a kapu fölött zúg el. A Rusi csatársora is hátravonul segíteni. A KAC-hátvédek félpályán állnak és onnan küldik vissza a labdákat. A kapu előtt',nagy'tömörülés­ben Krizs Ts hendszet vét, de a bíró, füttye néma marad. A­ 18-ik percben Vitéz­ tisztára játsza­ ma­gát, elhúz a két bekk mellett, de lövése gyenge, a kapus kezébe gurul. Most, már nyomasztó a KAC fölénye. Ortutay az első sarokrúgást abszol­válja, mely eredménytelen marad. A további­ KAC támadásokat Ortutay, majd Vitéz kapufölélövése fejezi, be. Ismét Vitéz az, aki a vezetést megsze­rezhetné,­­­a középcsatár ezúttal jól is helyezi ,a labdát, de Sasovecet ma nem lehet becsapni, mint valami párduc vetődik és sarokra ment. Ez sem hoz eredményt. A KAC csatársorában egyetlen jól felelő játékos van," Kertész," de ő is sorra le­marad. A 31 .k percben nagy jelenet következik: Kertészt felvágják, a bíró szabadrúgást ítél A 20 méteres büntetőt Lebenszky irtózatos erővel lövi kapura, úgyhogy a bőr átszakítja a Rusj kapu hálóját. A KAC-szurkolók diadalittasan harsognak,­ de korai az öröm, a bíró már hamarább fütyölt és jelzi, hogy Kovács lövés közben lesre futott. A KAC hiába reklamál... Elkeseredetten harcol tovább, percenkint teremt minden csatára gól­helyzetet, de mintha meg volna babonázva a Rusj kapu. A lövések félre, vagy fölémennek, vagy pedig a kitűnő Sasovec fogja azokat. A 34-ik perc­ben újabb izgalmak: Vitéz kitör, már a kapu előtt van, mikor Rádik a kifutó kapus elől hátra rúgja a labdát, a bőr mintha a hálóba tartana. — de nem, a kapufa menti... Az utolsó 5 percben feljön a Rusj. Szabadrúgást ér el, melyet Krizs I. hatalmas erővel kapufának bombáz. A negyvenegyedik percben : a Rusj, gólt ér el Moser átjátsza magát,­ jobbszélén a KAC védelme megzavarodik, Szacsáry — ha hamarább futna ki — talán megmenthetné a helyzetet, de a kapus késlekedik s így a kiugró Kobzár lövése nyomán hálót ér a bőr. 1:0-ra vezet a Rusj. Kezdés után újra a KAC veszi át a kommandót, de eredményt nem ér el Az ungvári kapu előtt pattog a labda, mikor a bíró a félidőt jelzi. A m­ásodik félidő már szegényebb az esemé­nyekben. Krizs I. kitörése nyitja meg a küzdel­met, de a KAC újra magához ragadja az­ irányí­tást és egymásután 3 sarokrúgást ér el melyre a Rusi csak eggyel tud válaszolni. A 8-ik percben Kertészt a 16-os, előtt tiszta helyzetben felvágják. A büntető elé a Rusi sorfalat állít, nagyon okosan­., mert a. sorfal,, védi rá horribát. Á, veszély, azonban tovább tart Vitéz szerzi meg a bőrt, kitör és sarokra lő, de Sasovec éberen őrködik, — szög­letre menti a félelmetes, lövést Ok­utar újabb sarokrúgása is mintaszerű,­­ mint az előbbiek, de Kovács kapu mellé emeli a labdát nehéz hely­zetben. A 10-ik percben Vitéz­­ szeretné reparálni az előző hibákat. Kitörése most­ hibátlan, a lövés azonban kevésbbé és Sasovec könnyen fogja a bőrt. A mérkőzés egyik legszebb akciója követ­kezik: Drottár­­—Kovács—Vitéz—Ortutay, majd újra Vitéz a labda útja, a center lövése újra Sa­sovec kezében köt ki. Nem megy­ Vitéznek a lövés. A 15-ik percben eldől a mérkőzés sorsa. Pásztor, aki m­a, sehogy sem bírja fogni Mosert, hibát, vét. A Rüsj jobbszélsője megszökik, sarok­zászló tájáról bead. Krizs I. lő, de a­ bomba vis­­­szapattan Kármánhoz, majd újra Krizshez kerül a labda. két löveg zúg a kapu felé. A KAC vé­delem még állja a harcot, de csak pillanatokra. A kapu előtti nagy kavarodásban ugyanis Kollár­hoz jut a bőr, aki éles lövéssel állítja be a végeredményt. A KA­C m­ég mindig harcol de egyre kevesebb erővel. A 17-ik percben Kertész és Radik össze­futnak. Az ungvári védő elterül a földön, majd kiviszik és már vissza sem jön. Mindenki azt várja, hogy a KAC most döntő fö­lénybe kerül. A tempó azonban már kivette a kék-sárga csapat erejét. Három újabb kornerrel 8:1-re állítja a sarokrúgások eredményét,, ez min­den, amit el tud érni. Egyébként úgy néz ki, mintha m­ár feladta volna a harcot. A Russ lassan felnyomul és tíz emberrel is támad. Az eredmény már nem változik. Csak annyi történik, hogy Szacsuryt egy nehéz labda védése közben meg­rágják, hogy bedagad a szeme. A kitűnő kapus ezután még egy rúgást kap, mely után percekig élesztgetik. Ezután egyik Russ támadás után a háló felé perdül a labda, de Pásztor a­ gólvonal­ról ment. A 35-ik perctől ismét a KAC támad és megkí­sérli azt, ami előzően nem sikerült. A támadások biztatóak, gólt azonban nem hoznak. A KAC csatársora vesztette el ezt a mérkőzést. Szépségben haltak, meg akcióik. A két szélső még kitett magáért, a belső trió azonban nagyon rossz napot fogott ki A halfsor volt a csapat legjobb része, abban játszott a mezőny legjobb embere, Takács. Pásztor sokszor elengedte Mosert egyéb­ként nagy munkát végzett. Lebenszky kitűnő volt és ugyanezt lehet mondani a közvetlen védelem­ről is. A Rusj, legjobb része ezzel szemben a csatár­sor volt, a kiváló Kármánnal az élen. Kármán volt a támadások atyamestere, társai viszont, különö­sen Moser, nagyszerű segítőtársak voltak. A half­­sorban Ivancsó a legjobb. Nem sokkal marad el mögötte Paskulyák sem, aki azonban fölöslege­sen durva. Kopcsay a leggyengébb ebben a sor­ban. A két hátvéd hely­enkint átjáróház volt. Sa­sovec kapus­ több góltól mentette meg csapatát. Sanok bíró, akinek szereplése körül a mérkőzés előtt annyi vihar zajlott le, több hibát vétett, a mérkőzést azonban biztosan tartotta kezében. A nyugati divízió derbi­jában a magyar csapat győzött Füleki tudósítónk jelenti: Füleki TC—TTS 3:0 (2­-0). Biró Kuplíc. A két csapat: FTC: Reimann, Hódus, Böhm, Zupko,Csukás,Hu­­dec, Mihók, Havran, Siegmund, Egry, Gal­­bács. (Hiányzott Tóth és Juracsek). — TTS: Taraba, Fekete, Bujdosó, Schwartz, Hála, Holubek, Pecik, Löwenbein, Kmet, Botka, Varga. Az FTC már a 3-ik percben sarokrúgáshoz Ilit A sarokrúgásból gól is születik, azonban Kupric bíró érthetetlenül nem adja meg. Az 5-ik percben újabb sarokrúgáshoz jut az FTC. A 7-ik percben Siegmund megszerzi a vezetést a 15-ik percben Siegmund ismét eredményes. Az FTC fölénye sorozatos sa­rokrúgásokban nyilvánul meg. Az első veszé­lyes T­S támadás a 30-ik percben adódik, amikor is egy gyors lefutásnál Varga lövését csak a kapufa menti. Szünet után még nagyobb fölénybe jut az FTC ,és több sararúgáshoz is jut Az FTC védelem kifogástalanul játszott, de a fede­zetsor is jó volt A csatársor azonban nem volt kifogástalan, hiányzott Juracsek, itt csak Siegmund játékát lehet dicsérni. A TTS-nél a két hátvéd, Hála középfedezet és a Botka- Varga balszárny játéka érdemel említést. Löwenbein nagyon szürke játékot mutatott. FTC—LAFC XI 2:0 (1:0). Az ősztől ismétlésre elrendelt középkerü­leti I. észt bajnoki mérkőzés.­­Góllövők: Ko­vács (11-esből), Kalmár, Biró, Klein. Gólképtelen a Törekvés csatársora. Eperjesi tudósítónk jelenti: Presovi Tö­rekvés-Kassai Törekvés 3:1 (2:0). Biró: Vrancsik. A két csapat így állt ki: P. Törek­vés: Kovalyszky, Knapp, Sitár, Vozarik, Cichy, Olexa, Gavallér, Kád­ár, Hajdú, Ma­­kuch, Ádám. — K. Törekvés: Cimbala, Les­­ko, Martai, Zavecky, Nagy Ungár, Rauchman, Prinz, Juhász, Frolek, Kovács. Kezdés után a helyi csapat támad, aT3-ik percben a 20-as vonalon Kuchárhoz kerül a labda, aki azt bombalövéssel a hálóba juttatja. Szünetig a helyi csapat Hajdú révén még egy gólt ér el. A Il-ik félidőben a helyi csapat kissé visz­­esik,­ de ellenfele nem tudja kihasználni a helyzetet, úgy, hogy a játék vége felé a he­lyiek Gavallér egyéni kitöréséből még egy gólt érnek el Közvetlenül a játék végén Prinz szerzi meg a becsületgólt. A helyi csapat sokkal jobb volt ellenfelénél. Legjobbak: Makuch, Hajdú, Cichy és Gaval­lér, illetve Prinz, Ungár, Juhász. P. Törekvés—PTVE 2:1 (1:1). Bíró, Móni. Ifjúsági mérkőzés: P. Slavia—Slovan Solivar 9:2 (4:0). Biró, Gabányi. A mérkőzést Sóváron játszották le. A gólokat Lukács 4, Weber, Szenderszky, Pekarik, Chlebus, illetve Mruz és Olejnik lőtték. Slavia—Slovan 6:2 (2:1). Biró: Kozser Ifjúsági mérkőzés. Nehezen mented meg a LAFC egy pontot a hazai paipán Losonci tudósítónk jelenti: LAFC—RAPID 1:1 (0:1). Kis bíró sípjelére így állt fel a két csapat: LAFC: Eszter, Tolmácsi, Bukovszky, Kostyál, Ménessy, Madarassy, Schleider, Soós, Majlik, Trenka, Tulák. — Rapid: Obe­­da, Rychtarik, Braun, Zsigárdy, Meliska, Kristofik, Pofás, Malatinszky, Kaiser, Bouska, Bolcsák. Inkább a LAFC a többet támadó fél az első percekben, mégis a Rapid szerzi meg a ve­zetést a 6-ik percben. Kiss bíró túl szigorúan Ménessy ártatlan kezeléséért 16-os büntetőt ítél, amit Braun rúgott. A labda a kapu előtt pattog, míg Kaiser a kavarodásból berúgja. Felvillanyozza a Rapidot ez a gól. Csatár­soruk minden lerohanása veszélyt jelent s csak a védők önfeláldozó munkájának kö­szönheti a LAFC, hogy több gólt nem kapott. A LAFC a végén kissé összeszedi magát, de három sarokrúgásnál többet nem tud elérni. Szünet után A 8-ik percben Tulák lövését Braun az üres kapuból fejeli ki. A 15. perc­ben egyenlíthetne a LAFC, Majlikot faultol­ják a 16-on belül, a megítélt 11-est Soós a kapu mellé lövi. A 35-ik percben Tulák­ zavarja Obedát, a­ ka­pus Soós elé ejti a labdát, akinek sikerült ki­egyenlíteni. A LAFC-nál a közvetlen védelem volt a legjobb csapatrész. Különösen Talmácsi és Bukovszky játéka tetszett. A fedezetsor nem volt formában, míg a csatársor nem eléggé erélyes. A Rapidnál szintén a védelem volt jó. A fede­zet­sorban Meliska, míg a csatársorban a két szélső Polás és Bolcsák vált ki. RSC—TMSC 1:1 (0:0). Az őszről elmaradt bajnoki mérkőzés. Of­­csárik szerzi meg a vezetést a TMSC-nek a II-ik félidő 40-ik percében, míg két perc múl­va Kovács egyenlít ki. Biró: Hirsch.­­ A Nagyszöllösi SE, mely a kárpátaljai keleti kerület alosztályának a múlt évi baj­nokcsapata volt, az idei bajnoki fordulót le­mondta. A Nagyszöllösi S. E. magatartásá­val tiltakozását fejezi ki a kerülettel szem­ben, mely szerinte a Tiszaújlaki S. E. és a Bocskai S. C. közötti ügyben nem hozott objektív döntést.

Next