Kataszteri Közlöny 1894 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1894-01-16 / 1. szám
247 KATASZTERI KÖZLÖNY. kérdést helyesen megfejtő pályamű jutalmazására fordítsuk. A kérdés a körül forog, hogy: Találtassák fel egy kulcs, amely szerint az egyes mérnökök munkaeredménye igazságosan és könnyen megbecsülhető legyen, különös tekintettel az állomásozás általi felmérésre belsőségek, szőlők arányosítására, a szerint, amint a felmérés sík, dombos vagy hegyes vidéken, szabad vagy korlátolt kilátás mellett történt, figyelembe véve egyszersmind a részletek rendes avagy rendetlen alakú jellegét is. A jeligével és lepecsételt jeligés levéllel éllé, volt pályaművek f. é. április hó 30-ig nyújtandók be. A pályadíj a legjobbnak talált pályaműnek okvetlen kiadatik. A közszolgálat érdekében hozott eme áldozatért a nemes adakozónak e helyütt is hálás köszönetét nyilvánítja a szerkesztőség. Az erdélyrészi birtokrendezés gyökeres reformjáról. Irta : Deák Gyula, birtokrendező mérnök. (Folytatás.) Nyolcz év alatt az erdélyi részek nyolcz vármegyéjében közel 50 község birtokosságát volt alkalmam birtokrendezési szempontból megismerni. Egyetlen egyet találtam olyat, hol az 5—10 holdas birtokosok majdnem egyhangúlag azt mondották, hogy adjanak nekünk csak egy tagot; rétre nincs szükségünk, majd csinálunk mi takarmányt. Igaz, hogy e községnek nem volt eladó gabonája, mert nem jutott a földből a takarmánynövények miatt, pedig a tagosítás előtt 15 évvel az egész határt felfogták s csak itt-ott hagytak ugarföldeket; de hatalmas vagyont képező hires marháik az istálló rendszer mellett sem győzték őket trágyával s a szomszéd ugarrendszeres községek trágyáját vásárolták össze és hogy teljes legyen a kép, még azt említem meg, hogy a tagosítás előtt 4500 forinttal kapdosták el egymás elől a jobbacska minőségű föld holdját, holott ama község nem fekszik vaisut mellett, sőt országútja se volt. Apróbirtokosságunk nagy tömege ha látja is a belterjes gazdaság eredményeit azt maga alkalmazni nem meri, nem tudja, mert nem képes kis arányokban folytatni, mit talán nagy arányokban látott. Ne higyyük azonban, hogy ama népfia tanulni nem törekszik, hogy az a kellő alakban előterjesztett tanácsokat, tanításokat szívesen ne venné. Én magam számtalanszor tapasztaltam beszélgetéseim közben, hogy kérdéseikkel halmoztak el, hogy mint gyermekek hallgatták magyarázataimat; beszéltem magyaroknak, szászoknak, oláhoknak, de az érdeklődést mindenütt egyformának találtam s a vége volt egy felsóhajtás, mely körülbelül igy hangzott : milyen jó volna, ha úgy volna, de mi azt nem tudjuk megtennni! ! Itt van a tér az állam közbelépésére! Itt van a szükség az állam erejére, az állam elhatározó erkölcsi súlyára ! Szervezzen az állam szükséges számú gazdasági vándortanítói állásokat a felnőtt kisgazdák számára. Legyen e vándortanítók kötelessége az év minden szakában kerületüket községenként beutazva, a momentán szükséghez mért előadásokat, tanításokat tartani, a néppel beszélgetve gazdasági terveket ajánlani, kérdezősködéseikre felvilágosító feleleteket adni, a tudomány vívmányait a szükséghez mérten ismertetni, ismeretlen kultúrnövények kezelése érdekében lehetőleg kísérleti telepeket felállítani, az okszerű állattenyésztést terjeszteni s a többi. Meg vagyok győződve, hogy a nép e vándortanítókat rövid időn jóltevőinek fogná tekinteni, tanításait örömmel hallgatná, tanácsait készségesen teljesítené s hálával tekintene fel a magyar államra, mely róla sem feledkezett meg, hanem emelni igyekszik őt a tudásban, a vagyonosodásban. Harmadik helyen szóljunk valamit a községek legrosszabb minőségű területeiről. Az 1879. évi XXXI. törvényczikk — az erdőtörvény — harmadik czime a kopár területek beerdősitéséről rendelkezik és pedig a 165. §. azt mondja, hogy : „Oly kopár területek, melyekben hegyomlások, hó- vagy kőgörgetegek megakadályozása,szélvészek és vizek rombolásának valamint a futóhomok továbbterjedésének meggátlása végett, a talaj megkötése közgazdászati szempontból szükséges — beerdősítendők " Általánosan gyakorolt usás, hogy a községek határainak ama legrosszabb területeiből, melyeket senki illetőségébe elfogadni nem akar, és senkire a tönkretétel veszélye nélkül ráerőszakolni nem lehet, közös legelőt csinálnak. És ez így van jól. De tény, hogy amely terület e czímen válik legelővé, mint legelő sem sokat ér, de a legtöbb esetben, mint feltétlen, erdőtalaj, beerdősítve kapitálissá volna tehető. Közgazdászati szempontból nagyon szükséges volna tehát, hogy ama területek beerdőslésére — tulajdonosaikra való tekintet nélkül — az erdőtörvény harmadik czímét az állam kiterjeszsze, mert az csakugyan nem elég jövedelem az ily területekről, ha rajta néhány zörgő csontú állatot találhatunk, midőn az mint feltétlen erdőtalaj idővel talán a vidék faszükségletét tudná részben vagy egészben fedezni. Ez is tehát egy oly feladat volna, melynek megolhozzájáruls nélkül teljességgel végre nem halladik,mi hajtható. Mielőtt tovább mennék, itt helyénvalónak találom