Katholikus Hetilap, 1873 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1873-10-23 / 43. szám
43. szám. Pest, 1873. Október. 23. Megjelenik minden csütörtökön. — Előfizetési ár : egész évre 4 frt, fél évre 2 frt. negyed évre 1 frt. — Hirdetések ára : 4 hasábos petit sor 8 kr. Az előfizetési pénzeket, valamint a lapba szánt kéziratokat a Szent-István-Társulat igazgatóságához (Lövész utcza 11. sz.) kérjük küldeni. Az egyetemes egyház és nemzeti egyházak. Az eddigiekből láttuk, hogy mit tett a protestantismus a lelkismeretek méltóságára nézve, midőn az egyetemes egyház helyébe nemzeti egyházait állította. Művének mindenütt ugyanazon eredményei vannak : a népek politikai fejére ruházott korlátlan vallási mindenhatóság, a szabadság ürügye alatt és annak nevében a lelkismeret elnyomása, a hitvallásnak országok határai szerinti felosztása: »Cujus regio, illius religio« (akié a tartomány, azé a vallás). Feladatunkhoz képest most szemügy alá veszszük a nemzeti egyház egy másik példáját : a görög, nevezetesen az orosz egyházat. A bajok közt, melyek a múlt századokból reánk maradtak, alig van régibb a görög szakadárságnál. A történetíró, ha e gyászos szakadás első eredetére vissza akar pillantani, alig tudja, hol állapodjék meg. Görögország elfoglalván Kis-Ázsiát, Thrácziát, Syriát, Egyiptomot, egész Keletre görög jelleget nyomott; míg Róma behatolván Hispániába, Galliába, Afrikába, Germániába, tőle egész Nyugat latin jelleget nyert; e nagymérvű megkülönböztetés, mely az óvilágnak egy birodalomba való egyesülését túlélte, tekinthető kiindulási pontjául annak, ami bekövetkezett. Midőn Konstantin Rómából visszavonulva Byzanczba tette át császári székét, a keletiek és rómaiak közt levő feltűnő különbség a versengés jellemét ölte magára. Ekkor két világváros volt : Roma, mely megszokta volt az egész világnak parancsolni, és Konstantinápoly, mely telve nagyravágyással, nagyratörő reményekkel a Roma általi hosszú elnyomatásért beszélt lihegett. Nehéz volt az egyházat menten tartani azon érzelmektől , melyek akkor a keleti és nyugati világot izgatottságban tartották. A római püspök minden időben, Keleten úgy mint Nyugaton, az egyetemes egyház fejének tekintetett. Követei által elnökölt a niczeai zsinaton ; a keleti zsinatok és püspökök több ízben hozzáfolyamodtak vitályaik elintézésére, a fegyelem szabályozására, a hitdolgok megállapítására. De ha a pápa az összes egyház egyetemes püspöke volt, nevezetesen püspöke volt a római egyháznak, és feje az egész nyugati pátriárkaságnak; e körülmény, mely a görögökben féltékenységet kezde ébreszteni, a pápa és több keleti püspök kánoni állása közt némi hasonlatosságot látszott előidézni, mert több keleti püspök szintén kiterjedett joghatósággal birt bizonyos egyháztartományok fölött; e joghatóságot részint az apostoloktól nyerték, mint az alexandriai és antiochiai pátriárkák, részint újabb volt e hatalom, mint a jeruzsálemié, részint még el sem ismert, mint a konstantinápolyié. A keleti pátriárkák igen széleskörű hatalommal bírtak. De nem is ez egyedül képezte a görög egyház erejét. Isten ez egyházat kiváló lángelmékkel áldotta meg. Ezen egyházban fénylett egy sz. Athanáz, egy sz. Cyrill, egy Aranyszáju sz. János, egy Nazianzi sz. Gergely, egy sz. Vazul. Azonfölül volt ez egyháznak politikai hatalma is. Görögország saját császárral birt. És e császárok sorában voltak közben kitűnő fők is, mint Konstantin, Theodosius, Justinián. Ezen kitűnő fejedelmek mellett a püspökökhöz közel állott a veszély, hogy a hatalom varázsa alatt meghajoljanak, és hogy az ellentétességük mellett is összeférő kevélység és gyöngeség — az udvaronczok e szokott két tulajdona — férkőzzék lelkekhöz. A törvényalkotók is megtették a magukét: az őket jellemző rugékony szellemmel mindinkább kifejték az absolut hatalom rendszerét, és a hízelgés, kielégített nagyravágyás és emberimádás ez összegéből képződött lassan kint eszménye a görög császárnak, ki a birodalom kedvező napjaiban az egyháznak theologusa is, védnöke is volt. 43