Katholikus Hetilap, 1874 (30. évfolyam, 1-53. szám)

1874-07-16 / 29. szám

más lenni. Hozzánk illik tehát leróni emlékének hálaadónkat, egy oly férfiú emlékének, ki hivatásunk s feladatunknak minden­koron becsületére vált, s ki az ítészet s publicistika terén s félszázadon át aratott dicsőségével távozék el körünkből anélkül , hogy csak egyetlen ellenséget hagyott volna hátra.« — (Szül.­­ 1804. dec. 11., meghalt 1874. jul. 19.) M. Az üstökösökről. (Vége.) 1531-dik évben augusztus közepén újra feltűnt egy üstö­kös; nem igen volt jelentékeny, de Apianus császári csilla­gász Ingolstadtban pontosan megfigyelte. Újra háború, döghalál és minden egyéb szerencsétlenség bekövetkezését találgatták, de arra, mi ez üstököst mindenekfelett érdekessé tette,, senki nem gondolt. Ki is hitte volna, hogy e csillag az 1456-ban megjelent nagy üstökössel ugyanazonos ? E két üstökös külső alakja és futásuk látszólagos iránya a csillagok között egyáltalában nem hasonlított egymáshoz, de midőn a csillagászok mindkettőnek pályafutását kiszámították s összehasonlították, következő ered­mény mutatkozott. Az 1456-ks üstökös a naphoz legközelebb ért, midőn az égboltozaton a hosszúság 301 fokáig jutott; távolsága a naptól akkor 11,800,000 mértföldet tett. Pályája 18 foknyi szögben szelte a föld pályáját, s a föld mozgásával ellenkező úgynevezett retrograd irányban hátrafelé haladott. Ami az 1531-ks üstököst illeti, ez a naphoz legközelebb szintén a hosz­­szúság 301 fokánál állott, s attól legkisebb távolsága szintén 11,800,000 mértföldet tett, pályája a földet 17 foknyi szögben hasította, s annak irányával ellenkezőleg mozgott. Nem volt-e igazuk a csillagászoknak, midőn e jelenségből következtették, hogy e két csillag, különböző kü­lsejök daczára, ugyanegy ? Vilá­gos pedig, hogy az esetben, ha e következtetés alapos, az üstö­kösnek később újra meg kell jelenni és pedig minden 75-dik év után, mert ennyi idő telt le az 1456-ik és 1531-ik évi tünemé­nyek fölmerülése között. S valóban ez be is következett; az üstökös a fenebbi időszakokban pontossággal megjelent és a csillagászok által megfigyeltetett. Azon csillagász tiszteletére, ki az újra visszajövetelt egy bizonyos évre előre jelezte, ez üstö­kös Halley nevet visel. Ez üstökös miután bizonyos időkben visszajön, az időszaki üstökösök csoportjához, tehát ahhoz tartozik, melyről határozot­tan tudjuk, hogy állandóan a mi naprendszerünkhöz tartozik. Ha vájjon ez valamennyi üstökösre nézve áll-e , oly kérdés, melyre biztos felelet még nem adható. Lehetséges, hogy az általunk látható legtöbb üstökös pályafutási ideje olyan, hogy emberi viszonyok tartamához mérten igen hosszúnak tekintendő, mert oly üstökös, mely talán csak minden 100.000 évben jön vissza, ránk nézve annyit ér, mintha többé soha sem jelennék meg. Mint fenőbb említtetett, az eddig följegyzett üstökösök száma 700, de valóságban véghetetlen sok lehet, mert csak jelentéktelenül csekély számban közelítenek felénk annyira, hogy jó távcsövek segélyével láthatók legyenek. Ezenkívül az esz­tendő egy nagy része megfigyelésekre nem alkalmas, mihez még hozzájárul, hogy az üstökösök épen a föld közelében igen gyor­san haladnak. Az üstökösök mellett szám tekintetében, jelen­téktelen csekély helyet foglalnak el a planéták, azon csilla­gok, melyek, mint földünk, inkább köralakban forognak a nap körül. A nap uradalmában az üstökösök mintegy a népet kép­viselik, a népet, mely minden réteget betölt, míg a planéták egyedül uralkodójok, a nap közelében állnak, és keveset tudnak arról, mi a nép között történik. A Halley-üstökösön kívül van egy másik üstökös, mely az általános érdeklődést igényli, és mely az »Eneke« nevét viseli, ki útját először számította ki. E minden negyed­fél évben visszakerülő üstökös azon rendkívüli sajátsággal bír, hogy minden kerülés után valamivel gyorsabban érkezik a nap­hoz, más szavakkal körfutása ideje mindig fogy. Ez időrövidü­lés nagyon jelentéktelen, mert minden 9-dik pályafutás bevégez­­tével tesz egy napot, de mivel folytonosan így tart, kétségtelen, hogy ez üstökösnek egyszer a napba kell ütközni. S ha e föl­tevés való, — mire sok körülmény mutat — akkor egyszer a mi földünk is a napban lelendi halálát, mert a nap körüli forgás idejének rövidülése a földre nézve is épúgy áll, mint amaz üstököst illetőleg, habár ez a föld nagysága miatt még nem volt észlelhető. Hogy a föld ez után kétszázezer vagy két millió év után jut végromlásához, az magán a tényen nem változtat; amint földünk izzó tűzben nyerte téterét, épugy abban fog el­veszni , és vele az emberi szellem és tevékenység minden alko­tása elenyészik. Az üstökösök mintegy arra látszanak rendeltetve lenni, hogy a világszervezet változhatlansága és örökkévalósága iránti képzelődést, miről még némely tudorok mesélnek — teljesen megsemmisítsék. Mindjárt a harmadik időszaki üstökös — fel­találása után figyelmeztette B­­ e 1 a a földi lakókat, hogy lak­­helyöknek egy üstökössel való összeütközése nem épen kikerül­hette. A B­­ e 1 a-ü­stökösnek t. i. oly pályafutása van, hogy a földhöz igen közel jön, mi a számítások szerint oly évek­ben történik, midőn említett üstökös december hóban napközel­be jut. S mi történik ekkor, ha egy a földdel egyensúlyban levő üstökös azzal összeütköznék ? Nem nehéz kitalálni, hogy ezen esetben a föld összeomlása fogna keövetkezni; a föld egyes törött részei égő anyaggá változnának, s a földön minden élő­lény megsemmisülne. De nem szabad számításon kívül hagy­nunk, hogy föltételezzük, miszerint érintett üstökös földünkkel súlyra nézve egyenlő. A valóságban azonban eddig nem mutat­kozott oly üstökös, mely a földnek bár ötezred résznyi súlyával bírna, sőt ha az üstökösök oly rendkívüli légies alakját veszszük tekintetbe, alig tulajdoníthatunk azoknak nagyobb súlyt, mint a föld ezred része; de még ez esetben is nagy bajt idézne elő az összeütközés. Azonban nyugodtak lehetünk; eddigi számítások szerint 281 millió eset közel egyszer történhetik összeütközés, a lehetőség nagyon meg van, de a valószínűség elenyészőleg csekély. Visszatérve a Biela üstököshöz, az 1845-dik év vége felé újra feltűnt és a természettudósoknak azon igen csodálatos jelenetet mutató be, hogy két részre oszlott. A megfigyelők kíváncsisága nagyon fel volt fokozva az iránt, hogy az elvált részek további útjukban miként fogják magukat viselni, és látszott, hogy egymástól mind inkább és inkább távoztak, egész 40,000 mértföldnyire. Midőn a kettős csillag az 1852-ki nyár végén visszajött, távolságuk egymástól 340,000 mértföldnyi volt. 1866-ban újra visszajövendők voltak, s megfigyelésekre a csil­lagászok nagyban készültek, de ekkor nem jelentek meg. Lehet gondolni, hogy két ily nagy csillag kimaradása, mily feltűnést okozott. Éhez hasonló eset még nem történt. Különféle talál­gatások nyilvánultak az okokat illetőleg, de bizonyost megálla­pítani nem lehetett. Nem maradt egyéb hátra, mint azon üstökösök legközelebbi visszajövetelét bevárni, mi 1872-ben következett be, midőn is november 27-ikén az esti órákban, az észlelők nagy meglepetésére, hirtelen oly nagy számú csillag­­hullás történt, mely változatosság, tartósság és tény tekintetében minden azelőttit jelentékenyen felülmúlt. Egyes helyeken p. p. 293

Next