Katholikus Hetilap, 1874 (30. évfolyam, 1-53. szám)
1874-07-16 / 29. szám
más lenni. Hozzánk illik tehát leróni emlékének hálaadónkat, egy oly férfiú emlékének, ki hivatásunk s feladatunknak mindenkoron becsületére vált, s ki az ítészet s publicistika terén s félszázadon át aratott dicsőségével távozék el körünkből anélkül , hogy csak egyetlen ellenséget hagyott volna hátra.« — (Szül. 1804. dec. 11., meghalt 1874. jul. 19.) M. Az üstökösökről. (Vége.) 1531-dik évben augusztus közepén újra feltűnt egy üstökös; nem igen volt jelentékeny, de Apianus császári csillagász Ingolstadtban pontosan megfigyelte. Újra háború, döghalál és minden egyéb szerencsétlenség bekövetkezését találgatták, de arra, mi ez üstököst mindenekfelett érdekessé tette,, senki nem gondolt. Ki is hitte volna, hogy e csillag az 1456-ban megjelent nagy üstökössel ugyanazonos ? E két üstökös külső alakja és futásuk látszólagos iránya a csillagok között egyáltalában nem hasonlított egymáshoz, de midőn a csillagászok mindkettőnek pályafutását kiszámították s összehasonlították, következő eredmény mutatkozott. Az 1456-ks üstökös a naphoz legközelebb ért, midőn az égboltozaton a hosszúság 301 fokáig jutott; távolsága a naptól akkor 11,800,000 mértföldet tett. Pályája 18 foknyi szögben szelte a föld pályáját, s a föld mozgásával ellenkező úgynevezett retrograd irányban hátrafelé haladott. Ami az 1531-ks üstököst illeti, ez a naphoz legközelebb szintén a hoszszúság 301 fokánál állott, s attól legkisebb távolsága szintén 11,800,000 mértföldet tett, pályája a földet 17 foknyi szögben hasította, s annak irányával ellenkezőleg mozgott. Nem volt-e igazuk a csillagászoknak, midőn e jelenségből következtették, hogy e két csillag, különböző külsejök daczára, ugyanegy ? Világos pedig, hogy az esetben, ha e következtetés alapos, az üstökösnek később újra meg kell jelenni és pedig minden 75-dik év után, mert ennyi idő telt le az 1456-ik és 1531-ik évi tünemények fölmerülése között. S valóban ez be is következett; az üstökös a fenebbi időszakokban pontossággal megjelent és a csillagászok által megfigyeltetett. Azon csillagász tiszteletére, ki az újra visszajövetelt egy bizonyos évre előre jelezte, ez üstökös Halley nevet visel. Ez üstökös miután bizonyos időkben visszajön, az időszaki üstökösök csoportjához, tehát ahhoz tartozik, melyről határozottan tudjuk, hogy állandóan a mi naprendszerünkhöz tartozik. Ha vájjon ez valamennyi üstökösre nézve áll-e , oly kérdés, melyre biztos felelet még nem adható. Lehetséges, hogy az általunk látható legtöbb üstökös pályafutási ideje olyan, hogy emberi viszonyok tartamához mérten igen hosszúnak tekintendő, mert oly üstökös, mely talán csak minden 100.000 évben jön vissza, ránk nézve annyit ér, mintha többé soha sem jelennék meg. Mint fenőbb említtetett, az eddig följegyzett üstökösök száma 700, de valóságban véghetetlen sok lehet, mert csak jelentéktelenül csekély számban közelítenek felénk annyira, hogy jó távcsövek segélyével láthatók legyenek. Ezenkívül az esztendő egy nagy része megfigyelésekre nem alkalmas, mihez még hozzájárul, hogy az üstökösök épen a föld közelében igen gyorsan haladnak. Az üstökösök mellett szám tekintetében, jelentéktelen csekély helyet foglalnak el a planéták, azon csillagok, melyek, mint földünk, inkább köralakban forognak a nap körül. A nap uradalmában az üstökösök mintegy a népet képviselik, a népet, mely minden réteget betölt, míg a planéták egyedül uralkodójok, a nap közelében állnak, és keveset tudnak arról, mi a nép között történik. A Halley-üstökösön kívül van egy másik üstökös, mely az általános érdeklődést igényli, és mely az »Eneke« nevét viseli, ki útját először számította ki. E minden negyedfél évben visszakerülő üstökös azon rendkívüli sajátsággal bír, hogy minden kerülés után valamivel gyorsabban érkezik a naphoz, más szavakkal körfutása ideje mindig fogy. Ez időrövidülés nagyon jelentéktelen, mert minden 9-dik pályafutás bevégeztével tesz egy napot, de mivel folytonosan így tart, kétségtelen, hogy ez üstökösnek egyszer a napba kell ütközni. S ha e föltevés való, — mire sok körülmény mutat — akkor egyszer a mi földünk is a napban lelendi halálát, mert a nap körüli forgás idejének rövidülése a földre nézve is épúgy áll, mint amaz üstököst illetőleg, habár ez a föld nagysága miatt még nem volt észlelhető. Hogy a föld ez után kétszázezer vagy két millió év után jut végromlásához, az magán a tényen nem változtat; amint földünk izzó tűzben nyerte téterét, épugy abban fog elveszni , és vele az emberi szellem és tevékenység minden alkotása elenyészik. Az üstökösök mintegy arra látszanak rendeltetve lenni, hogy a világszervezet változhatlansága és örökkévalósága iránti képzelődést, miről még némely tudorok mesélnek — teljesen megsemmisítsék. Mindjárt a harmadik időszaki üstökös — feltalálása után figyelmeztette B e 1 a a földi lakókat, hogy lakhelyöknek egy üstökössel való összeütközése nem épen kikerülhette. A B e 1 a-üstökösnek t. i. oly pályafutása van, hogy a földhöz igen közel jön, mi a számítások szerint oly években történik, midőn említett üstökös december hóban napközelbe jut. S mi történik ekkor, ha egy a földdel egyensúlyban levő üstökös azzal összeütköznék ? Nem nehéz kitalálni, hogy ezen esetben a föld összeomlása fogna keövetkezni; a föld egyes törött részei égő anyaggá változnának, s a földön minden élőlény megsemmisülne. De nem szabad számításon kívül hagynunk, hogy föltételezzük, miszerint érintett üstökös földünkkel súlyra nézve egyenlő. A valóságban azonban eddig nem mutatkozott oly üstökös, mely a földnek bár ötezred résznyi súlyával bírna, sőt ha az üstökösök oly rendkívüli légies alakját veszszük tekintetbe, alig tulajdoníthatunk azoknak nagyobb súlyt, mint a föld ezred része; de még ez esetben is nagy bajt idézne elő az összeütközés. Azonban nyugodtak lehetünk; eddigi számítások szerint 281 millió eset közel egyszer történhetik összeütközés, a lehetőség nagyon meg van, de a valószínűség elenyészőleg csekély. Visszatérve a Biela üstököshöz, az 1845-dik év vége felé újra feltűnt és a természettudósoknak azon igen csodálatos jelenetet mutató be, hogy két részre oszlott. A megfigyelők kíváncsisága nagyon fel volt fokozva az iránt, hogy az elvált részek további útjukban miként fogják magukat viselni, és látszott, hogy egymástól mind inkább és inkább távoztak, egész 40,000 mértföldnyire. Midőn a kettős csillag az 1852-ki nyár végén visszajött, távolságuk egymástól 340,000 mértföldnyi volt. 1866-ban újra visszajövendők voltak, s megfigyelésekre a csillagászok nagyban készültek, de ekkor nem jelentek meg. Lehet gondolni, hogy két ily nagy csillag kimaradása, mily feltűnést okozott. Éhez hasonló eset még nem történt. Különféle találgatások nyilvánultak az okokat illetőleg, de bizonyost megállapítani nem lehetett. Nem maradt egyéb hátra, mint azon üstökösök legközelebbi visszajövetelét bevárni, mi 1872-ben következett be, midőn is november 27-ikén az esti órákban, az észlelők nagy meglepetésére, hirtelen oly nagy számú csillaghullás történt, mely változatosság, tartósság és tény tekintetében minden azelőttit jelentékenyen felülmúlt. Egyes helyeken p. p. 293