Katholikus Hetilap, 1878 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1878-09-19 / 38. szám
Ja Budapest, 1878. 38. szám. Szeptember 19. Megjelenik minden Csütörtökön. — Előfizetési ár : egész évre 4 frt, fél évre 2 frt, negyed évre 1 frt. — Hirdetések ára: 4 hasábos petit sor 8 kr. Az előfizetési pénzeket a Szent-István-Társulat igazgatóságához, a kéziratokat a lapszerkesztőséghez (IV. Lövész-utcza 13. sz.) kérjük küldeni. Szalai a tűz. (K.) Speciális, nemzeti gyöngéink között, melyekkel annyira bővelkedünk, nem utolsó helyen áll azon tulajdonságunk, melyet szalmatüznek szoktak nevezni. Könnyen hevülünk mindenért, mi lelkünket megragadja, s egy szikra elég, hogy lelkesülésünket lángra lobbantsa, épugy mint a szalmát. De valamint ennek tüze csak ideig óráig tart, s mielőtt még jótékony meleget áraszthatna, gyorsan elhamvad, épugy múlik hirtelen a mi fölhevülésünk is, melynek könnyű hamvát a legelső szellő legtöbbször minden termékenyítő hatás nélkül tova lebbenti. A hideg, komoly megfontolás, mely lassan halad, előbb latba vet minden nehézséget, számol a várható sikert vagy eredménytelenséget feltételező körülményekkel s csak azután mondja ki az elhatárzó szót, nem természetünk. Innen van, hogy mint ezt különösen a legújabb időben is elég alkalmunk volt tapasztalni, legtöbb nemzeti alkotásunk az elhamarkodás jellegét viseli magán, hogy csak félig végzett mű, vagy pedig épenséggel már a kezdet stádiumában mint nem életképes sorvadásnak indul. Tapasztaljuk s érezzük ezen szalmatűznek hevítő hatását, főleg társadalmi téren s mindenféle vállalkozásainknál. Jótékony, irodalmi, közművelődési egyleteket, kereskedelmi és iparvállalatokat egyre másra alakítottunk, melyek legnagyobb részének fenállása azonban csak addig tartott, mig az első felhevülés mámora el nem párolgott. Ekkor kezdtük csak rendesen belátni, hogy erőnk felett vállalkoztunk s hogy az uj vállalkozásért a már meglevő, még egészen meg nem izmosultat, mely különben kellő támogatás mellett életképes volt s fölvirágozhatott volna, a táperők megvonásával veszélyesen megbénítottuk. Ahelyett azonban, hogy észretértünk volna, s a józan haladás elvét elfogadva s magunkévá téve felhagytunk volna a kapkodással, azonnal újra tüzet fogott hamis lelkesedésünk szalmája, mihelyt valaki a sallangos szavak bűvös lámpáját szemünk elé tartja. Ily körülmények között nem csoda, ha társadalmi és közgazdasági viszonyainkban nem találjuk fel azon szilárd alapot, melyen minden gondtól menten folytathatnék az építés munkáját. Bajainkért az uralkodó rendszert, a kormányt, a szerencsétlen időviszonyokat, az általános európai nyugtalanságot vádoljuk, csak magunkat nem jut eszünkbe felelőssé tenni, pedig magának a nemzetnek, a nemzeti szalmatűznek nem kis része van állapotaink szerencsétlen alakulásában. Ha a folytonos nyitás viszketege helyett a conserválás s a meglevőnek lassú, fokozatos javítása képezné törekvésünk főczélját, bizonyára kevesebb okunk lenne panaszkodni. Amíg kapkodó, a szalmatűz gyönge hevénél melegedő természetünkből ki nem vetkőzünk, mindig csak fél siker fogja kisérni törekvéseinket, s daczára nagy lépéseinknek, melyeket látszólag előre tenni sietünk, hátrafelé fogunk menni. A nemzetnek át kell alakulnia. Heves természetét a józan megfontolás jótékony mérséklésének kell ellensúlyoznia, mert csak ez vezet helyes irányban s óv meg a félrelépésektől, melyeknek bal következményeit mindig fájdalmasabb s nehezebb helyrehozni mint helyes előrelátással kikerülni. A növénynek a kertész tetszése szerénti alakot tud adni, s törpévé vagy óriássá tudja nevelni. A nemzetek egyéni idomulásának is a gondos nevelés adja meg