Katholikus Hetilap, 1878 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1878-02-14 / 7. szám
50 A lehullott csillag. IX. Pius pápa meghalt! A Crux de cruce kiszenvedett; megmérte fájdalminak folyamát az, kit képviselt a földön; fölhívta az égi trónra, az üdvözültek királyi trónjára s vele letűnt a század legragyogóbb, legfényesb csillaga a földön. A keresztény katholikus világ, az üdvözitő igaz egyház elveszíté látható fejét. Most már csak a láthatlan kormányoz. Ha volt igazságszeretet fejedelem szivében, tekintetet nem ismerő, ha volt meggyőződés, mely alkuba nem bocsátkozott, ha volt erény, mely napként szórta szét meleg sugarait, ha volt becsület szilárd, ha volt elv, mely martyrókát terem,— mindez Piusé volt, e szent aggastyáné, kit a Gondviselés a jelen század roppant hullámzásai közepette odahelyezett az egyház sajkájára, hogy vezesse, kormányozza azt, hogy előkészítse az igazság győzelmének hajnalát, hogy a romlott korban mint élő, tiszta kovász jelezze azon hitet, azon meggyőződést, mely nem változott s nem változik soha. Mert még a legelfogultabb ellen sem tagadhatja meg, hogy IX. Pius volt a jelen század legnemesb, legdicsőbb alakja. Eszménye volt a jelenkor vértanuságának. Rab volt a hitért. A borús égen egyedül ragyogott s a késő század bámulattal fog egykor visszatekinteni emlékére, mint mely akkor világított, midőn az embeberiség az önzés és aljas romlottság vak homályába sülyedett, midőn erőszak ülte diadaltorát s az elme, a büszke ész dicsőségét találta a sárban. Ott ragyogott évtizedeken át, mint egy régészeti tünemény, meghazudtolása a hagyománynak, mely éveit előre megszámítá, mint problémája a politikának, melynek útjában állt, mint egy félelmes rejtély, mely előtt a világ hatalmasai öntudataikban megremegtek. Isten akara, hogy századunk e fénylő, egyetlen csillaga lehulljon! Ő tudja, miért! IX. Pius hármas koronát viselt. Egyet a hitért, melynek csalhatlan őre volt, egyet az erkölcsért, mely szent és dicső példájában nyilvánult, egyet meggyőződéséért, melyért kiszenvedett. Mind a három töviskorona volt. Ő az a legenda-király, ki szenvedésében egy második Golgothát járt meg. Pedig szerette az emberiséget, mint senki e világ fejedelmei között. Élete egy áldozat volt a társadalomért, szivének minden verése egy könyörgés volt a népek Urához azokért, kik őt üldözték. A kereszt tövében állt, s ott halt meg. Halála egy vértanúé, egy hősé, egy igazé. Író volt azon bibliai férfiú, kiben nem volt ármány soha. Élete, viszontagságai maga a század történelme. Egyetlen, kinek bűnét nem ismerte a kor, mert nem vala; egyetlen a legműveltebbnek hazudott korban, ki panasztalan hunyá le szemeit azok iránt, kik halálát siettették, kinek ajkai a végső elhagyottságban sem fordultak üldözői ellen, ki tiszta és szent bocsánattal lehelte ki lelkét. IX. Pius most már a történelemé. Életében sokat beszéltek róla, de holta után még többet beszélendnek. S most jó a kérdés, ki jön utána. Aki utána jő, annak neve ez: Lumen de coeto! Hisszük az Istent, hogy az lesz! Maszlaghy Ferencz. IX. Pius. A katholika egyház feje, IX. Pius pápa, a század legdicsőbb alakja, legnagyobb férfia, kiben mindazon erények és magasztos tulajdonok, melyek az embert Isten előtt kedveltté, az emberek előtt nagygyá, bámulttá, tiszteltté és szeretetté teszik, a legnemesebb értelemben, a legtisztább tökélyben összpontosulva voltak, — a ravatalon fekszik. Nemes, nagy lelkét visszaadá a Teremtőnek, bármennyire el lehettünk is reá készülve, hogy őt, ki annyit szenvedett, el fogjuk veszteni, a halál híre mégis meglepett megdöbbentett. Megdöbbentett annyival inkább, mert egészen váratlanul jött, hiszen még csak két nappal halála előtt kihallgatásokat adott s e hó 2-án a gyertyaszentelői szertartásokban mindvégig részt vett. A pápa állapota 7-én reggeli 4 órakor fordult hirtelen roszra. Rögtön hivatták Ceccarelli udvari orvost, ki a veszélyt fölismerve, a pápa másik két orvosát is a beteg ágyához hivatta.. A pápa a halotti szentségeket kérte. Reggeli 8/2 óra körül Billió bíbornok megáldoztatta, s délben reá adta az utolsó kenetet. Lelke délutáni 5 óra 45 perczkor költözött el. IX. Pius Ancona tartomány egy városában, Sinigagliában, a hajdani Senagallicában, 1792. május 13-ikán született. A szent keresztségben János Mária nevet nyert. Atyja Mastai Ferretti Jeromos gróf, Sinigaglia polgármestere, anyja Solazzi Katalin volt. A Mastai-család a tizenhetedik század vége felé lett gróffá, elismerésül számos és fényes szolgálatiért és érdemeiért. A Ferretti nevet egy házasság folytán vették föl a családi névhez. János Mária gyermekéveit a családnál töltötte, mely őt jámbor és vallásos nevelésben részesítette. Számos jellemvonás ismeretes a szívjóságról és mély vallásosságról, mely őt már gyermekkorában kitüntette. Midőn VI. Pius pápa fogoly lett, családjával könyek között s áhitatosan imádkozott Istenhez, hogy szüntesse meg Krisztus helytartójának ellenségeitől szenvedett üldöztetéseit. Akkor még nem is sejthette, hogy egykoron ő is fogoly lesz, s a katholikus világnak IX. Piusért is hasonló körülmények között könyörögnie kellenet. Tizenkét éves korában a volterrai collegiumba ment, hol szelídsége, engedelmessége, mély vallásossága és nagy tanulási buzgalma által tűnt ki. Hat év múlva, bevégezvén tanulmányait, visszament a családi tűzhelyhez. Háborús idők jártak. A fiatal