Katholikus Hetilap, 1882 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1882-04-20 / 16. szám
Megjelenik minden Csütörtökön. — Előfizetési ár: egész évre 4 frt, fél évre 2 frt, negyedévre 1 frt. — Hirdetések ára: 4 hasábos petit sor 8 kr. Az előfizetési pénzeket a Szent-István Társulat igazgatóságához, a kéziratokat a lap szerkesztőségéhez (IV. Lövész utcza 13. sz.) kérjük küldeni. Budapest, 1882. 1(2. szám. Április 20. A söpredék uralma. (Mag) Törökországnak nincsen aristokracziája s még most is, úgy, mint századok előtt, az utolsó favágó, ha van hozzá esze és bátorsága, vezérré lehet és intézheti nem csak hazája, de társadalma sorsát. Ezért van is mit tűrni a jó törököknek, kiket utó végre is azon dicsőséggel fognak kikergetni a miveit Európából, hogy jobb barátjai voltak a kereszténységnek, mint a mai czivilizáczió hősei. Nem politikai, hanem társadalmi szempontból veszszük a dolgot, mert ezen lapok hasábjai csak társadalmai kérdéseknek vannak nyitva. És mégis, mig az izlámnak szemére vetik ezen igen helyes értelemben felfogott demokrácziát s az üstfoltozóból miniszterré lett főurat más kollégák fitymálják s csak félvállról néznek rá, addig a világ legmiveltebb nemzeténél, a francziánál föl sem veszik, hogy kihívó országámítók, kávéházi és csapszéki szónokokból lett államférfiak egy olyan ország sorsát vezessék, mely a katholikus társadalomban vezérszerepre van hivatva. Ezen jelenség a franczia társadalomban annyira közönséges már, hogy azon csodálkozni sem lehet; a söpredék uralma ez, melynek mint a lepkebábnak eljött ideje. S ezen söpredék, melynek rendezett viszonyok között csak lent az iszapban van helye, — most uralkodik a társadalomban, törvényeket ir elő a lelkiismeretnek, meggyőződésnek, felállítja a boldogulás szabályait, körvonalazza az ismeretek határait, uralkodik lelken, szivén, elmén s hinti szét szennyeit, mint megannyi magvát a közjólétnek, melynek visszás áldásai alatt nyög a világ. A kereszténység volt az első e világon, mely a népjog fenségét hirdette, mely a valódi nemes, és áldásos demokráczia elveit megállapította. Hanem ezen dicső tan, az erkölcsi befolyás, a közjólétre irányzott törekvés egyenjogúságát hirdette, és nem a zsarnokoskodó vallástalanság, s tolakodó erkölcstelenség magánuralmát; ezen tan az ész, jellem, becsület s munka aristokracziáját állapította meg, nem a henye, kihivó és a más kárán boldogulni akaró demokrácziát, melynek haszonlesése megöl minden tisztességes iparkodást, önzése kiirt minden felebaráti szeretetet, dölyfössége felülmúl minden gőgöt, mely valaha létezett e földön. E demokratikus söpredék ámítja a népet, fosztogatja a jobb meggyőződést, egyedüli hatalmában dicsekszik az emberi jogok tiszteletével, rongyokkal, piszokkal takarja el bíborát, s az egyéni szabadság romjain hirdet a szabadságot. A társadalom már az előbbi századokban is látott nagy küzdelmeket, kiállott nagy viharokat, szemben állott nagy veszélyekkel; de azon eszmének vezérei, kik a társadalom jobb sorsáért küzdenek, a jellem emberei voltak. Lehettek téves magán meggyőződés, szenvedélyek, rögeszmék rabjai, de nem voltak az önérdek szolgái. Hozhatnánk föl számos példát a történelemből, kik jót akartak — rosszul. A világesemények e vezérférfiainak jellemében egy közös vonást találunk, mely a századok múltával kibékíti az utókort az ő hibáikkal. De azon század nem fog elérkezni soha, mely kibékítse a világot azok törekvéseivel, kik a jelen társadalom legszentebb intézményeiben hosszú küzdelmek eredményét megsemmisíteni törekesznek. A keresztény katholika anyaszentegyház évezredes hivatása ezen uralom ellen küzdeni; hivatása minden áldozatot, ami lehetséges, meghozni a keresztény társadalom megmentéséért. Azért ne csodálkozzék senki sem, hogy szemben ezen uralommal, Francziaországban az egyház egyelőre védő állást foglal el, s csak inti, óvja híveit, nehogy ez általános veszély örvényébe hull