Katholikus Hetilap, 1882 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1882-10-19 / 42. szám
360 kor ,így én. II. Nyári napnak drága fénye Mi hirt hozol e gyászos szobába? Ah! szivemnek nincs reménye, Eleget tűrt, remény lett hiába! Menj, menj! süss csak boldogabbra, A ki még hisz csalfa sugaraknak; Mit is sütnél tar talajra; Melyről mindent — mindent learattak ?! KATHOLIKUS HETILAP, cse-kisérlők káros experimentatióit, a kath. közönség szántszándékos félrevezetését, leálcázná a jó czégér alatt, drága pénzen káros olvasmányokat nyújtó üzéreket. Épen a napokban, közvetlen forrásból értesültünk, hogy miként akartak busás 6000 forintnyi honorárium mellett szerződtetni egy jótollukat.áldozárt,aki neve alatt tartozott volna egy már odiosussá vált eseményről bizonyos faj mellett német lapokban tárczákat írni. . A csábítók törekvése hajótörést szenvedett a megkísértett szilárd jellemén. Nem adta el tehetségeit oly ügy szolgálatába, mely meggyőződésével nincsen összhang- ban. Pedig ha e kisértés sikerre vezetett volna, az első czikknél körülbelül tájékozva lettünk volna a dolog érdeme felől. Mennyivel rosszabb helyzetben vagyunk jelenleg kath. irodalmunk terén, hol — mint fönnebb is érintők — épen nincsen kizárva ezen esetnek az ellenkezője, hogy saját ellenségeink álnevek álczái alá rejtőzve, akár el is nyomhatnak bennünket, anélkül, hogy szent ügyünk védelmére kelnénk. E bajon segítnünk kell. Szüksége nagyon is égetővé vált már. Bármily nehéznek mutatkozzék a kivitel, mindnyájunknak meg kell kísérelnünk annak megkönnyítését. A melléktekintetek és apró aprehensiók nem képezhetnek akadályt ily nagy fontosságú kérdésben. Ezeket versenyezve kell legyőznünk. Össze kell szedőzködnünk saját jó szántunkból, mielőtt a jövő még keserűbb tapasztalatai söpörnének össze bennünket. Hazai egyházi íróinkból, elsősorban pedig a központban solidaritásra vezető egyesületet kell alkotnunk, hol tisztességgel állhasson meg a véleménykülönbség és csak egy legyen kizárva, a c h a r i t a s hiánya. Lám a liberálisok már jó eleve megelőztek bennünket. Ott van hírlapíróik egyesülete, ott a különféle irodalmi társulatok. A mi szügyünk nem volna talán méltó, hogy ily eszközökkel is támogassuk? Meggyőződésünknek adunk kifejezést, midőn hangsúlyozzuk, hogy a magyar katholikusok szervezkedésének a hazai egyházi írók és kath. sajtó tömörülése képezi egyik elő feltételét! Mig ezt létre nem hoztuk, elvesztegetett idő ábrándozni a másikról! Emer: III. Miért jöttetek messze földről Egy-két drága lélek? Miért jöttetek? . . . Látni engem. Hogyan tengek-élek ?! Nem éleszt már szerelmetek Lángsugára, fénye: Késő van már! Mért jöttetek Halálom elébe? Mért jöttetek messze földről? . . El kell válnunk újra Mért jöttetek? hogy a válás Lelkemet feldúlja? Könyetek most nehezíti Utolsó órámat; Hogyha késtek, könnyítené . Legalább — fejfámat! . . 42. szám. Koltai Virgil. Az idő tartósai!) a szerencsénél. Fernan Caballero beszélye. (Folytatás.) — Egy kis türelmet kérek főtisztelendő úr, még nem jutottam a végére; válaszold Bernardo melegséggel, hallgasson meg végig és azután ítéljen! — Pillanatra nem tudtam mit tegyek. József megszökött a katonaságtól és sehol sem találhatták fel; épen igy állott a dolog a gyilkossal is. Én úgy gondolkoztam, hogy ez az istentelen, ha meg tudná, hogy be van vádolva, képes lenne megölni Józsefet, nehogy ez ellene tanuskodhassék. Arra a gondolatra jöttem tehát, hogy okosabb lesz a vádaskodást mindaddig felfüggeszteni, mig a tettes el nem fogatik s lehetetlenné nem tétetik neki uj bűntény elkövetése. Én egy írnokot bíztam meg fényes jutalom ígérete mellett, hogy mihelyt egyik vagy másiknak elfogatásáról hírt vesz, azonnal tudósítson engem arról, habár mindig azon meggyőződésben voltam, hogy mindkettőt ide fogják hozni, s itt tárgyaltak le pöreik. De úgy látszik, mintha kútba esett volna mindkettő, mert évek múltak el anélkül, hogy csak legkissebbet is hallani lehetett volna akár egyik, akár a másikról. Történt e közben, hogy bizonyos ügyben Rondába kellett mennem, honnét a szomszéd helységeket is meglátogattam. Bizonyos reggelen egy nyulat hajszolván, mélyebben találtam a hegység belsejébe hatolni. Egyszerre csak egy kecskepásztort látok magam előtt, kiben meglepetésemre Józsefre ismertem. Fiú — kiáltok rá — te itt, e járatlan után? Igen Bernardo bácsi, válaszold minden zavarodás nélkül. De ne szóljon kend rólam senkinek se kérem, nehogy újra visszahurczoljanak ezredemhez s reám húzzák az egyenruhát és nyakkendőt! Magad szöktél meg onnét? Kérdem tőle. Nem bácsi, volt a felelet, egy másikkal, de nem szabad őt megneveznem, mert megkért, s én hallgatást ígértem neki anyám szellemére. Jól van, mondom, nem tudakozódom utána, de mondd meg nekem ember, mit csináltatok, midőn megszöktetek a katonaságtól? Az algari hegyekbe menet