Katholikus Hetilap, 1882 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1882-01-12 / 2. szám

10 K­i­r­á­l­y h­y­m­n­u­s­z. Isteni eszme a király. Az a honszeretet, Mely mint ragyogó napsugár A nemzetek felett Varázs hatással ömlik át: Rónán és bérczeken: Hogy boldogítsa a hazát Király é­s honszerelem. Nincs üdvözítőbb gondolat, Mint Isten, hon s király. A népdicsőség ez alatt Öröklő fényben áll. A nemzet, mint egy nagy család Az ég áldásiban, Hogy védelmezze önmagát, Jól biztosítva van. Hős, szent királyok árnyai Védik a koronát, Ezek fogják fentartani • Évszázadokon át. A szent korona nagybecsű Országos ékszerünk, Egy ezredéves keletű Hitelt ez ad nekünk. Mit a bon szivén lázroham, Vagy önkény karja vág, Minek titkos hajtása van, Az mind oly vérvirág, Mit külbefolyás ültet el Az élhomály alatt; Mig a királyi hitjével Atyai frigyet ad. E frigykötésben a haza Biztos jövőt talál.­­— Szabadságának önura; A koronás király kegyelmet oszt törvény szerént. Vagy érdemelt halált, Ha az igazság mérlegén A bűn súlya leszállt. KATHOLIKUS HETI­LA­P, hanem a kat­ho­li­ka egyház ellen. A római bit­or-uralomnak gyászos vége lesz, mert a szentség­­töréssel betolakodott, és sorsa miatt sajnálandó olasz király áldozatul fog esni dédelgetett forradalmárainak s kérdés, hogy esése után lesz-e alkalma valaha lábra állani. A pápa szintén áldozatul eshetik, — de a pápa­ság nem. Háromszáz év tanúsítja, hogy a pápákat meg­ölték, — de a pápaságot nem tudták megölni. Annak élni kell a századok beteltéig. A nap Róma fölött ragyog, és minden élő hittel biró keresztény katholikus hiszi, hogy ezen n­a­p csak az utolsó napon fog leáldozni. S ez legyen a kath­. világ hite, reménye és vigasz­talása. A legmagasb jogfelfogást képezi e viszony. Világos ez szemlátomást A birodalmakon. Szabadság és testvériség Uj korszakot nevelt, Hol nem talál Isten s az ég — E legfőbb eszme helyt! ? E tan megfordított labor Fejével lefelé; Elvesz a nép, bűnös a kor, Mely e tant emelé. Népmilliók imáiban Egy hit örökre él: Hol a király jogara van, Ott nincs baj, nincs veszély. Föl szent imára magyarok! Éltessük a királyt; A merre honfisziv dobog, Zengjen föl egyaránt: Érje meg nagy aranykorát A népszerű király, Ha majd előtte egy világ örömriadva áll. Sántha Mihály. A divatos sátán. — Beszély. — (Folytatás.) Hétváry némi bosszankodással és ismét némi elégültséggel tapasztalt, hogy a kelletlen vendég nem­csak nem zavarja meg szalonja összhangját, sőt ellenke­zőleg annak nimbusához is hozzájárul. A hölgyek szinte neheztelni látszottak, midőn Hétváry kijelentette, hogy elég lesz az angol nyelvből, s illő dolog, hogy Gubacs­­ Bálint úr átsétáljon a szomszéd terembe s tegyen ott rigorozumot. A nagyvilági delnők ugyanis bizonyos koron túl könnyebben osztják rokonszenveket minden embernek, csak fiatal legyen s tudjon csevegni. Ezek már túlvannak az élet sokoldalú reményein. Ott minden fiatal ember hódít, csak legyen hozzá való kiü­tése. Ellenben nehezebb a próba a modern nevelés szerint iskolázott gyöngébb nemnél, mely az élet sokoldalú reményeit még nem tette le, sőt ellenkezőleg azzal táp­lálkozik. Itt kell Gubacs Bálintot bemutatni. Azután­­ Gubacs Bálint maga itt mutassa be, hogy mit tanult Birminghamban. Bálintnak azonban esze ágában sem volt bemu­tatni tudományát és ismereteit. Igen könnyedén, s ott­honosan vette a dolgot. Midőn Hétváry átvezetne őt a fiatalság közé s ott bemutatta, mint birminghami isme­rősét s egyúttal rögtön magára hagyta, a fiatalság, mint igen természetes, nagy szemekkel fogadta az is­meretlen vendéget s első pillanatban minden arcz, min­den szem rá vala függesztve. Bálint pedig azzal kezdte meg a társalgást, hogy Izabella elé lépett s kérdezte őt: emlékezik-e még azon napra, midőn látta őt kék blouseben, füstös arczc­al, kormos kezekkel, emlékezik-e még arra, mennyire örült 2. szám.

Next