Katholikus Hetilap, 1883 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1883-10-18 / 42. szám
382 KATHOLIKUS HETILAP 42. szám. Hívők eleinte, hogy nem érdemes e rozsdás fringiával harczoló kurucz- hősöket figyelembe venni, kiket vastag hang, vékony tett, nagy száj és kicsiny kéz jellemez, kik jelenben már az ellen protestálnak, hogy nincsen mi ellen protestálniok, — de mégis szükségesnek láttuk védelmére kelni szentjeinknek s kifejezést adni méltatlankodásunknak a történeti tények hamis magyarázása és elferdítése fölött. A magyar kath. egyház ősi kegyeletével soha sem fog kufárkodni, hanem nagy fiainak emlékét áldásban fogja őrizni mindenkor, s ha érdemről, elismerésről van szó, nem nézendi, vájjon az, ki jót, nagyot, érdemesíten, kurucz volt-e — avagy labancz ? Malachias látása. Czedron hímes partján, myrrtusok árnyában Egyedül ül csendben az éj magányában Jehova küldöttje, az Tír prófétája. Késő nagy éjelen Istenét imádja. Itt imádja mélyen, egyedül lelkében Azt, ki főn lakik az egek fönségében, Majd arczára borul le egész a porba, Sírva sir szivében keserűn zokogva. Mi bántja a szentet? mért zokog, kesereg? Szelíd ábrázatját mi bánat törte meg? Jeruzsálem, Juda, izraeli népek Istenetek szól ma, halljátok, értsétek! »Fölépült a templom, megépült a város, Elmúlt a nagy rabság, el a bús, a gyászos. Én hoztalak vissza hazádba, szól az Úr — Nem öl, pusztít Bábel, nem a gőgös Asszur.« »Szabad lől, vérkönnyed Eufrát nem iszsza, Szabad én általam, hogy fizetsz most vissza Nékem Jehovának ? ki ura az égnek, — Nézd oltáromat rajt’ gaz-kivetek égnek!« »Elvetlek bennetek, nem kell áldozattok, Nem ti papjaitok, hozzám nem hűk azok. Én vagyok az egy Ur, ég föld alkotója, Ti hálátlan semmik.« — Imigy szól Jehova. Ezen sir a látó, úgy ezen kesereg. Hideg lett az Úrhoz Lévi, mint a tömeg. Szive bánatjában még mélyebbre borul. Térj meg a Izrael, mit daczolsz botorul! A borús jövendő Jehova haragja. Fáj a prófétának, szivét az szaggatja. Fölkelne, de nem tud, lesújtja a bánat. Ámde mi ez ? mi lesz ? mi fény, mi rá árad ? • Fölnéz a próféta, tekintete éled. Lelke lát, ajka szól: »Irgalma van véled Izraelnek jobbja, irgalma az Urnak, Jóságos csodái benned megújulnak!« »Messze, messze innen fényes dicső jövő, fáradt lelkem látja: ragyogva tündöklő Vár e hűtlen népnek késői sarjára, Mit az ég szent Ura készítend számára. »Áldozatot szerez az egeknek szentje, Minőt Ábrámnak tett Melchizedek rendje, Áldozatom nagy lesz, — igy értem az Urat, Abban magasztalja nevem kelet, nyugat. »Áldozatom más lesz, nem tűzben elégő, Tiszta lesz az, szent lesz, vértől nem gőzölgő. Az lesz, mi még nem volt: lélek eledele: Szentségétől ég, föld áldással lesz tele! »Papjai, kik jőnek, csodásan születnek, Nem Áron sarjai, de Melcbizedeknek Utódai, velők én leszek s kezeik ! Áldást osztogatnak nyugattól keletig. »Eljövend angyalom, kit várnak a népek, Szentség száll le véle: én uj frigyre lépek A nagy ivadékkal, az egész világgal, És betöltök mindent csodával, áldással.« »Mert az Úr én vagyok, én a nagy alkotó, Imádás illet meg, tisztelet hódoló, Elküldöm angyalom, hogy készítsen nékem Kedves áldozatot a földkerekségen.« Az Isten embere igy szól, dicső jövőd, Szemlél lelke előtt az égből közelgőt, Illetődött arcza... szent öröm ül rajta. Boldogan rebegi: felkéi az Úr napja! Dereng már a hajnal ébredő világa S magasztos glóriát rajzol homlokára A prófétának, ki myrrtusok árnyában Áldja nagy Jehovát ihletett imában. Rábay Tertullián. A végzetes álom. — Beszély. — (Vége.) Ezen időtől kezdve különféle nevek alatt, különféle fürdőhelyeken fordult meg, életét játék által tartva fönn. A szerencse különösen kedvezett neki, mig végre itt ellene fordult. Tegnap este azt hitte, hogy ismét rámosolyog, midőn ön közelében helyet foglalt, s oly módon fürkészé őt, hogy azt kell hinnie, hogy ön fölismerte. Ezen pillanattól veszteni kezdett, legbiztosabb számításai is dugába dőltek, minden vagyonát a bank nyelé el. Az ön fürkésző tekintete, növekedő félelme és lelkiismeretének szava, mely eddig alig furdalá, most oly szorongást okozott neki, hogy ájulás kezdé környezni. Hogy mi történt tovább vele, nem tud reá visszaemlékezni, de hogy vége felé jár élete, ezt érzé, azért hivatott engem magához, minthogy földje lévén egyedül hozzám van bizalma. Én szintén cseh vagyok és pap, nevem Kapnik és Prágában lakom, most pedig a fürdő használata végett itt tartózkodom. Szobám Hascheké mellett van, s innen ismeretségünk, mely azonban csu-