Katholikus Hetilap, 1884 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1884-07-10 / 28. szám
Megjelenik minden Csütörtökön. — Előfizetési ár: egész évre 4 frt, fél évre 2 frt, negyedévre 1 frt. — Hirdetések ára: 4 hasábos petit sor 8 kr' Az előfizetési pénzeket a Szent-István-Társulat igazgatóságához, a kéziratokat a lap szerkesztőségéhez (IV. Lövész-utcza 13. sz.) kérjük küldeni. Budapest, 1884. 28. szám. Julius 10. Egy barátom neven apjára. 1875. Lantom bármi szerény, nagy uraknak tiszteletére Nem tud hízelgőn zengni dicséreteket. Látod, hogyha tavaly zendített üdvözölő szám Teljesedik, most nem hallhatod énekemet.T Am te a régi vagy és hozzám sorsodra hasonló, Önzés nélkül hát zenghetem érdemidet. Oh nem a rang és fény méltó dalhangra, barátom ! Fénytelen is de dicső, szép az erény, becsület! Mit nekem a zordon szírt, bárha magasra szökik fel, S büszke fejét fényben fürdeti alkonyatig ? Engemet a síkság s alacsony domb oldala bájol. Merre kalász leng és szende virág mosolyog. Ember az, aki nemes tettek közt csöndesen éli Éveit, áldással töltve be környezetét. Ami magasra szökik, noha fényben fürdik is, annak Hosszú árnyékát látja szemünk, ugyebár ? Légy hát lenn mi velünk fény nélkül boldog, a földi Nagyság álmaitól ment legyen a te szived. Vidámság, szeretet nyájas koszorúja lebegjen Homlokodon s kebled béketanyája legyen. Oly anya gyermeke vagy, kinek egy-két kedvese van csak, Míg a többieket mostohaként feledi. Mostoha sorsodban testvérként osztozik annyi Társad ; nem vagy hát elhagyatott egyedül. Fürjeid a kornak dere bár meglepte, de szived Mint a tavasz légyen holtig örülni tudó. S majd ha sírod szélén még egyszer visszatekintesz S tört szemmel látod fénytelen éveidet : Vigaszod ez légyen : ha sötét volt földi szerencséd, A hit, erény, becsület fénye kisért sírodig. S míg a földi szerencsének csáb fénye kialszik, Téged a hit s az erény fénye a mennybe vezet. Szülik József: A farkasveremben. — Beszély. — (Folytatás.) Adorján most már megérte, hogy itt valahol egy nő nagy veszélyben forog, s nyomban eleresztve kezéből a zsinórt, melyen a kutyáját vezető, rohamosan azon irány felé futott, ahonnét a segélykiáltás hallatszott. Szerencsére épen egy kivágott erdőrészt kellett átfutnia; a vékony, fiatal hajtások igen csekély ellenállást fejtettek ki, s így épen nem tartóztatták fel őt rohamos futásában, s alig pár pillanat múlva azon a helyen termett, ahonnét az időközben még többször ismétlődő vészkiáltást hallani vélte. Ezen segélykiáltásokat gyönyörű, ezüstcsengésű, zengzetes hang hallatta, melyet azonban, mint észrevenni lehetett, valami hirtelen ijedtség reszketeggé tett. Adorján most már tisztán kivette e hangot, mintha közvetlen közelében volna; de mindamellett, hogy a holdfény eléggé megvilágítá a terebélyes tölgyeket, melyek közepett a szerencsétlenség színhelyének kellett lenni, — nem vehetett észre sehol valami élőlényt. — Hol van itt valaki ? — kiáltá erős, férfias hangon, s pillanatra megállt. — Segítség! Gyorsan, gyorsan!! Ismétlő szikrázó, kétségbeesett erőlködéssel a csengő, reszketeg hang. — Megöl! Agyonnyom! Gyorsan !! A rémület, a halálos küzdelem kifejezése, melylyel a gyöngéd női hang e szavakat kiáltá, szárnyakat kölcsönöztek Adorján lábainak, s a következő pillanatban ott termett egy farkasverem mellett, melynek szélén gyorsabb lábú kutyája már hatalmas ugatással jelzé, hogy valaki benn van a veremben. Ezen vermet Adorján a múlt ősszel maga ásatta, amint az ilyen vermeket vadállatok tőrbeejtése végett az erdőkben alkalmazni szokták, eltakarva a verem nyílását gyenge faágakra rakott pázsit, vagy száraz falevelek által.