Katholikus Hetilap, 1884 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1884-02-21 / 8. szám

Megjelenik minden Csütörtökön. — Előfizetési ár: egész é­vre 4 frt, fél évre 2 frt, negyedévre 1­art. — Hirdetések ára: 4 hasábos petit sor 8 kr Az előfizetési pénzeket a Szent-István-Társulat igazgatóságához, a kéziratokat a lap szerkesztőségéhez (IV. Lövész-utcza 13. sz.) kérjük küldeni. Budapest, 1884. 8. szám. Február 21. Gróf CZIRÁKY JÁNOS.­ ­ 1884. február 9-én. A szörnyű végzet lecsapot ismét a hazára, Még mielőtt Mailáth sírja behorpadozott. Még mielőtt a vér fölszáradt volna az oltár és trón zsámolyain, mely ma is égbe kiált. Már ott van vele szemközt a szentkeblü Cziráky. Hívek az életben, szentek az érdem után. Országos gyásznak kell őt a sírba kisérni. Mint azokat, kikről dalban örök Helikon. Nagy Széchenyi, Deák, Eötvös, Mailáth az igazság; Oh haza gyöngysorodat nincs-e siratni okod? • Most zászlósodat is viszi karján a nagy enyészet, Hogy vesztett kincsünk több legyen a rög alatt. ' Keljen eléje magyar boglárral Károlyi István, S a haza zászlóját sorba dicső fiai Lengessék szabadon, mikor a hit s honszeretetnek Nagy küzdelmeiben kétes a szent diadal. Eszterházyak, Apponyiak, Zichyk szűz lobogóján Égi örök fényben jel legyen a feszület! Erről ismerjék meg az ősök hű követőit: Itt nincs közbajnok, mind ugyanannyi vezér. Honfi! ha a vész, melynek magját hintegetik most, Mind kikel és a hazát vérbe borítja, figyelj! A történelem azt a tényt fentartja örökre: Hogy válságok előtt végzetes ily kimúlás. * * *■ Nemzetek Istene! egy árvult nép kéri Czirákyt Vissza a sírtól, ahi ezret adunk helyibe. Vagy pótold ki nekünk lelkét, ki erős paizsunk volt Folyvást a keserű szellemi harczok alatt. Egy nemzet könyörög bús szívvel drága fiáért. Emlékén koszorú nemzeti hála legyen! Sántha Mihály. Gróf Cziráky János halálára. Isten veled dicső, szeplőtelen bajnok, Kinek szive soha alkura nem hajlott Hitnek s honnak árán! Nagy szellemed immár bontja szárnyát sasként, Mely örül a reggnek s üdvözli a napfényt Pirló láthatárán! Isten veled Jézus’ harczban ősz vitéze, Sas lelked az örök Nap szemébe nézve Emelkedik immár! Kit a Gave partján zengve fölkerestél, Kinek oltárára magyar zászlót tettél, Pálmalombot himbál! Elhagyod az édes szép Magyarországot, El az ősi kastélyt, a kedves családot, Szállsz a nyílt egekbe! Öröm ez tenéked, — jaj, siralom nékünk, Hogy bírásodat már szerencsétlen népünk Meg nem érdemelte! Mint a csillagokkal­ terhes, tiszta égbolt, Jellemed oly fényes, oly magasztos szép volt, Dicső pátriárcha! Kétszáz üstökössel, kétszáz hü magyarral, Tündököltél nemrég szemben a viharral! . . . . . Félvilág csodálta! . .. Szikla volt a szíved, tántoríthatatlan. — Láttuk és csodáltuk e bün-sivatagban Mint meredt az égre! Szikla volt a szived, de forrás patakzott Belőle, mit Jézus keresztje fakasztott Áldásul e népre! Óh miért is rendült meg a föld alattad, Miért is repedt meg,­­ hogy e sivatagnak Ne legyen forrása! Óh, nagyobb űrt hagytál e honnak szivében,. Mintha elsülyedett volna közepében A felleges Mátra!

Next