Katholikus Néplap, 1850. július-december (3. évfolyam, 1-26. szám)

1850-09-26 / 13. szám

De én Istenemmel végeztem előre, Könyörögvén neki fia’ szent nevére, A’ szent szűz és minden szentek’ érdemére, Vigyázzon szolgája’ gyarló életére. Én őt nem akartam durván kisérteni, Mit bizony nem szabad az embernek tenni, De vele akartam azt elhatározni, Vájjon be lehet-e azt a’ gyógyszert venni. Ha, mondom, a’ cseléd hozza majd azt a’ sót. És én azt kérdezem tőle mint tanácsot, Vegyem-e avagy ne vegyem a’ mit hozott, ír­y fogja mondani nekem az igaz szót. Belép, és kérdezem. Ő nyíltan kimondó, Hogy talán nem lesz rész, mert a’ ki ajánló, Bizony mibennünket nem akart szedni rá, Hogy őt az Isten is áldja meg, így mondó. Ekkor én is kaptam azt a’ pohár vizet, Mellyben a’ goromba só elkevertetett, ’S úgy benyeltem biz én egyszerre a’ nedvet, Mint a’ vig czimborák azt az édes cseppet. Egyszer kétszer végig sétáltam a’ szobán, Aztán lefeküdtem hirtelen, szaporán; És ime, mondjam-e? az a’ jó, a’ pogány, Úgy kijött, mint bement valóságos útján. Az igaz, két éjjel még roszul aludtam, De többé azóta hideget nem láttam. Azóta már három négy éjjel jól voltam, Sőt még Homer’ híres dalát is rontottam. Az Isten áldja meg a’ bizonyos hegyet, Mellyben szerencsémre a’ kanálsó termett; De ezerszer jobban áldja meg a’ szivet, Melly illy olcsó szerrel kínált meg bennünket*). Pilisi L. *) Nekünk is volt alkalmunk többekkel beszélni, kik a’ föndicsért egyszerű orvosság által a’ hidegle­lésből kigyógyultak, ’s kik a’ derék kapitány ur’ emberszeretetét nem győzik dicsérni. Szerk. Sz. Venczel. Venczel, Wratislawnak, Csehország’ herczegének ’s Drahomirának fia volt. Atyja egy bölcs fejede­lem ’s jámbor keresztény volt. Anyja ellenben po­­gányhitü ’s gonosz egy asszony volt. Venczelt öreg­anyja, a’ sz. Ludmilla nevelte föl, ki is öt jám­bor ’s istenfélő kereszténynyé nevelte. Bratislav herczeg’ holta után Drahomira vette kezébe a’ kor­mány’ rúdját, s azonnal számos keresztény papot s elöljárót megöletett. Ezen bánásmód nem tetszett az ország’ nagyjainak; letették tehát Drahomirát, ’s helyébe Venczelt emelték a­ trónra. Drahomira ezen megboszankodván, sz. Ludmillát orgyilkosok által kápolnájában megölelte; sőt még fiának, sz. Venczelnek életére is tört. Az ifjú herczeg kormányzása kezdetén azon­nal hozzá látott az országos béke, igazság, ’s a’ keresztény vallás’ helyreállításához. Tanácsosaiul jámbor keresztényeket választott, az egyházi ’s vi­lági hivatalokba csak érdemes férfiakat emelt, ’s jám­borságban ’s erényességben mindenkinek például szolgált. Az isteni szolgálaton épületesen jelen volt, az oltári szentségben gyakran részesült, az éj’ na­gyobb részét imádságban töltötte, mértékletesen élt, s igen leereszkedő volt. A' szegények, bete­gek, ’s a’ fogoly keresztények közönségesen csak atyjuknak hívták jótékonysága miatt. A’ króni­ka ezt mondja róla, hogy olly nagy volt alázatossá­ga, miszerint éjszakánként önvállain vitt tűzifát a’ szegényeknek. Az oltári szentség iránt való tiszte­letét ’s ájtatosságát az által is megmutatta, hogy sz. mise alatt gyakran maga minisztrált a’ papnak, az ostyához szükséges búzát maga vetette ’s aratta le. A’ sz. miséhez szükséges bort is maga termesz­tette, ő maga kapálgatta e’ véget a’ szőlőt is, mint ezt képünk mutatja.13*

Next