Katholikus Néplap, 1851. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1851-01-16 / 3. szám
18 Minthogy pedig a’ fegyelem szigort követel, ennek pedig szükség’ esetében fenyítékben is kell mutatkozni, mind a’ szigor, mind a’ fenyíték az iskolai intézetben is nélkülözhetlen a’ kellő fegyelem’ fentartására és a’ siker’ valósítására, pedig úgy az erkölcsiség’ tekintetében, mint a’ külső rendszer’ foganatosításában. Tudjuk ugyanis a’ megromlott emberi természet’ hajlamaiból, hogy inkább kész, nemcsak a’ lehetőségig kifejlett értelmű, de még a’ fejlődésben keveset haladt, de napról napra haladó gyermek is a’ rosszra és tilosra, mintsem a’ jóra és szabadra. Tudjuk, hogy a’ gyermeki pajakosságok, ha idején korán nem korlátozódnak, könnyen erkölcstelenségre fajulnak. Tudjuk, hogy az imádság, ájtatoskodás és egyéb keresztényi kötelességek’ gyakorlata, eszökbe sem igen jut a’ gyermekeknek, ha arra nem nógattatnak, nem köteleztetnek. Pedig ha gyengébb korukban azokat nem gyakorolják, meg nem szokják, később talán örökre is elmulasztják. Azért semmi sem szükségesebb az iskolai intézetekben, mint az erkölcsiséget illető és érdeklő fegyelem, szigor és fenyiték, mellyek által a növendékek a jóra, az erkölcsre hajtassanak, és azok gyakorlatába megtartassanak. Ugyanezek kívántatnak az iskolai elkerülhetetlenül szükséges külrendszer állandó fentartásában is, kivált az elemi iskolákban, hol a' rend- hez még nem szokott, virgonéz, gyengekorú ta-nulók közt csak alkalmas fegyelem, okos szigor, és helyes fenyiték által eszközölhető, hogy magukat a kellő iskolai rendszerhez alkalmazzák, a’ jó magaviseletben naponta jobban és jobban erősödjenek, és a szorgalmas tanulásban időről időre előbbre haladjanak. — De a mint mondám, legyen a* fegyelem alkalmas, azaz, a’helyhez, a tanulók életkorához, neműkhez szabva. Legyen a’ szigor okos, az az mérsékelt és nem túlfeszített. Legyen a fe- i nyitók helyes, az az, inkább lágyabb, mint kelleti- nél keményebb, megérdemlett és nem elhamarkodott, indulatból sohasem, és mindég higgadt elhatározottságból származott és ollyan, mellyröl biztosan föltehetni, hogy nem hasztalanul, de czélszerűen alkalmaztatik. — Itt tehát a’ tanítók’ okos belátása, és fölfogása igényeltetik. És hol ezek hiányzanak, ott a’ durva önkény, és vad indulatból származott igaztalan eljárás van napirenden, az iskolai intézet’ gyalázatára, az intézet tagjainak pedig legnagyobb kárára. Ugyanazért érdemes elemi iskolatanitók, fogadjátok szívesen hozzátok intézett egyszerű szózataimat. Vegyétek azokat telketekre. Használjátok hivatali pályátok’ dicsőségére és tanítványaitok’ jólétére, boldogságára, hogy dicső hivatástoknak megfelelvén, áldásban legyen, s maradjon emlékezetetek nemcsak azon polgártársaitok közt, kiknek az élet’ rögös és tövises mezején, bölcs oktatói,és jótevő vezetői valátok, de a’ később ivadéknál is. Az Ur kegyelme működjék általatok és veletök! Vezerle Gáspár: Jézus’ szent neve* napjára. Tizennyolczszáz esztendeje körülbelül, hogy Genezar et is taván egy kisded hajó vitorlázott a' túlsó part felé. Eleinte az idő szép volt ’s a’ hajó csöndesen ’s biztosan haladott kitűzött czélja felé. De ime egyszerre nagy szélvész támad, a’ tenger’ hullámai mindinkább dagadnak, s már már a’ kisded hajót elnyelni fenyegetik. — A’ hajóban ülök megrettenve költik föl a’ hajóban nyugodtan alvó mesterüket, kinek neve Jézus, és mondják: ,.Uram szabadíts meg, különben elveszünk.“ Fölkel Jézus, parancsol a’ tengernek s a’ szeleknek; s ezek, parancsszavára, azonnal lecsendesednek. Ezen kis, s a’ hullámokkal küzdő hajó, képe a’ katholika anyaszentegyháznak. Ez is már tizennyolcz század óta halad a neki kitűzött utón, mellyen csak ritkán mosolygott neki a’ fényes nap, hanem többnyire ellenséges szelek támadtak ellenébe, mellyek ötét eltemetni fenyegetődztek. De midőn a’ veszedelem legnagyobb volt, ’s a’ hajóban ülök