Katholikus Néplap, 1851. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1851-09-17 / 38. szám
magad vetted.“ — Alig múlt el nap, hogy Gáspárt napi foglalkozások közt apja így nem oktatta. De a leczkéknek lett is sikerük, mert fia az emberek meghazudtolása, csalásában mesterré lön. Az sem maradt el, hogy az apa, mikor fia valamellyej csint elkövetett , ezt rendesen meg nem dicsérte volna. Nemsokára lehetett látni, hogy a fia e szép tulajdont apjától elörökölte, s azért kiki tartózkodott vele társalogni, vagy üzérkedni. Gáspár nemsokára annyira haladt, hogy meghazudtolta és megcsalta apját szintúgy, mint egyéb embereket. — A pénzt igazságosan soha sem kézbesítő. Apja ennek nyomára jött, Gáspárt megbüntetni akarta, de ez már régen apját legkisebbé is tisztelni megszűnt, s neki ollyakat felelgetett, hogy apja derék kortyokban nyelhette. „Tőled életemben már semmi jót nem remélhetek,“ sopánkodott sokszor Jakab. „Te nekem még sok keresztet fogsz készíteni, s végre is a törvény karjai közé kerülsz.“ De Gáspár e szavakra keveset figyelt; nevetett s örült, ha apján uj cselt követhetett el. E mellett mindig aljasabb lön; eljátszó, megitta az apjától elorzott pénzt, s végre minden takarékosságot és munkásságot félre tevén, valódi naplopó lett. Jakab pedig egész vénkoráig nem látta be, hogy a rosz oktatással, a hazugság- s csalfaságra vivő leczkékkel, miket fiának eleinte adott, okozta e romlást. Természetesen nem igy volt László házában, kinek oktatása s példája gyermekeit első ifjúságuktól kezdve igazságra s őszinteségre vezette. Egyszer történt : sVlarcsa lánya örvendve jött haza s apjának elbeszélte, hogy az után egy ezüstözött hajtűt talált. Örült, hogy a legközelebbi ünnepen abban ékeskedik. „Mit? mondá az apa, te idegen jószággal akarsz páváskodni?“ M. Hisz találtam a tűt, tehát engem illet.“* L. Legkevesbbé! ha a tulajdonos jönne, s kérdene, valljon tűét nem találtad-e meg, eltagadnád? M. Épen nem. Akkor oda kellene adnom. De talán senki sem jön, talán senki sem kérdezkezösködik utánna. L. Akkor az igazság megkívánja, hogy a tulajdonos után kérdezkedjünk. M. Hisz hallgathatnánk, és ez nem lenne csalás! L. Hanem hamisság, mit lelkismereted nem helyeselne. Föltéve, hogy ma ezüst gyűrűt elvesztettél s a szomszédné megtalálta. Mi lenne kedvesebb előtted, ha a szomszédné elhallgatná, vagy lázadba hozná, mihelyt megtudta, hogy tied? mondd meg! M. Minden bizonnyal, ha elhozná. L. De ha a szomszédné mégis hallgatna, s csak hosszu idő után tudnád meg, hogy a megtalált gyűrűt eltitkolta, mit gondolnál, vagy mondnál felőle? M. Persze azt kellene mondanom, hogy igen rosszul cselekedett. L. Ha hát illy csaló lenni nem akarsz, holnap mindjárt menj a plébános úrhoz, mondd neki, hogy egy tűt találtál, szíveskedjék jövő vasárnapon a szószékről kijelenteni. — Ha akkor sem jön senki magát jelenteni, csak akkor tarthatod meg jó lelkiismerettel s nevezheted tulajdonodnak. László a földbér megadásban is fiait a legszigorúbb lelkismeretességre oktatta. „Semmi sem az enyém, mielőtt ezt legfontosabban ki nem szolgáltatom, szokta mondani. A földet ezen föltételek alatt vettem át. Adjátok meg mindig becsületesen tartozásokat, hogy nálunk semmi sem maradjon, mi nem a mienk; mert különben Isten áldása nem lesz rajtunk. A falu szegényeit se feledjük; ők is egyenek velünk s gyümölcseinkből részesüljenek. — Senkit meg ne csaljatok; mert nyereségtek mint a viz elfolynék.“ De László becsületessége az egész vidéken ismeretes is volt. Kiki hozzá sietett tanácsot kérni; özvegyasszonyok és árvák hozzá sereglettek, hogy pénzeiket őrizze. A tanácskozásban is nagy befolyása volt; ő kérdeztetett meg először s határozott. E jó példa gyermekeire is üdvösen hatott; s nem lehet kételkedni, hogy e becsületesség késő utódaira is átszármazik. Huszár Károly: A falu lelkipásztorára. Itt fekszik ő, utólszor látom őt. Én látom, ő nem lát már engemet. Két nagy szemében elhamvadt a tűz, Mellynek lángján a szív melegedett. — Kié ha nem tiéd a nyugalom ? Öröklő béke lengjen hamvadon !