Katholikus Néplap, 1852. július-december (5. évfolyam, 28-52. szám)

1852-07-07 / 28. szám

Megjelenik e lap hetenkint egyszer , Sierdán. Elő­fizethetni rá P e s t e n, a jó ős olcsó könyvkiadó társu­lat ügynökénél — czukor- utcza 6 szám, első emelet, s a szerkesztőségnél. Vidéken ács. kir postahivataloknál. Előfizetési díj Budapesten kihordással félévre 1 ft. pp vidékre postán borítékban félévre 1 ft. 20 kr. p.p. A lap szerkesztését illető levelek egyszerűen ,,a Kát holikus Néplap szerkesztőségéhez“ czímezendök. (Pesten a központi papnöveldében.) Dicsőség magasságban az Istennek , s a földön békeség a jó akaratú embereknek. Luk. 2, 14. Budapesten, julius 7. 1852. A jó fia és fejedelmi kegy. Elzugolt az átkos harcz vihara Hunnia téréin. Az ábrándok rózsafellegei szétszakadozának . . . s egy öszbeborult atya nyögi a felzajlott keblek utókinjait. Elszakasztva családjától, élete édes párjától s négy gyermekétől, a fogház csendes magányában tölti ő bus napjait. Egyedüli örömét ö a fellegeken felül, a jobb lét, a hitnek soha sem csaló hazájában képzeli. S igy a mint tölti bus napjait, megnyílnak börtönének ajtai, s ő a képzelet andalgó szárnyain véli körülle­begni édes övéit, nem hisz a jelennek, s csak álmai képzeletében véli átkarolni kedves hitvesét, s tiz éves egyik gyermekét. De való s nem álom képzelgése ez; a szerencsétlen férjt látogatni jött a hü életpár, és kedves magzat. Elfelejtve lön most a jelen kesergő helyzete, öröm lengi körül a fogoly szivében az egy időre száműzött fájdalomnak helyét; olly boldog ö! De üt az óra, az elválás kinos órája; a szerető nőnek haza kell térni, a gazda nélküli csekély gazda­ság után látandó. Sürü könnyek közt csattant el a bú­csú édes-keser csókja, zokogás tölló el a csendes ma­gányt . . . áldását osztja a szerencsétlen atya kedves gyermekére, kit soká . . . vagy tán soha nem látand többé. Elválasztott-e már édes olvasóm a sors mostoha csapása kedves övéidtől ? s ha el : úgy képzelni tudod az elválás gyötrelmeit; ha pedig nem érzéd még a sors e csapását, úgy hiába irandom azt le; holt betűim nem képesek azt voltakép előidézni, ha bár lángbe- tükkel Írhatnám is le ama gyötrelmeket. Távozni akar a nő s magával vinni kedves gyer­mekét; ez atyja karjaiba fogódzik, sir, rimánkodik, ö kedves atyját a nyomorok közepette nem akarja el­hagyni. . . . Sirás és zokogás tölti el a termek bus fa­lait. A börtön-őr a szokatlan zaj hallatára a történtek színhelyére siet; szive megindul,elválhallanul csiiggni látván a szerető gyermeket atyja kedves karjain. Hiába a kecsegtelö szavak, hiába minden rábeszélés és ipar­kodás : a gyermek atyja szomorú sorsában osztozni akar. Atyjával együtt, szól a fiú, megy csak haza; nélküle élete kin és fájdalom. Értésére esett e tény a vár jó szivü parancsno­kának is. Megjelen a jó ur a fiúi szeretet és hála eme gyászhelyére, s ö is biztatja a fiút, atyjának sorsát ró­zsaszínben festi le a gyermek hiszékeny szive előtt; de ez egyszer csalatkozott a gyermeki szivek ltöny- nyenhivőségében. A háladatos gyermek előtt semmi­féle okoskodás és tekintély, csak ön szive határozott. A fiú rendületlen maradt atyja kebelén. A szerelő gyermek érzelmei megrezzenték a parancsnok szive gyengédebb húrjait „Igen fiam, szóla ö, te atyádnál maradsz, és hogy szükséget ne szenvedj semmiben, arra gondom leend.“ Zokogva távozott a szerető nő és anya férjétől, s szive szerette zálogától; a jó fiú pedig atyjával örömmel osztozott a fogság keservein. Kedves atyámfia ime a jó nevelés gyümölcse; s higyjétek nem más, mint a keresztény nevelés olta a gyermek szivébe illy nemes érzelmeket, melly e szók­kal : „tisztelt atyádat és anyádat, hogy hosszú életű lehess e földön“, a háladatosság és szeretet legma- gasztosb érzelmeit fejezi ki; mert a kit én szívből tisztelek, azt igazán szeretem is, és a kit igazán szere­tek, azért e világi múlandóság mindenségét feláldozni szivem ellenállhatlan ószlönekint kész vagyok. Elle­het képzelni a világ fájdalmai közt, milly édesen eshe- tik az atyának a fiúi szeretet e remekét bírhatni. És ellenben atyák és anyák higyjétek el, ha gyermekei­tek hálátlanságán könnyezni van okolok, többnyire önmagatok vagytok a hibások. — A gyümölcs nem esik messze fájától. De térjünk tárgyunkra. Egy hosszú tél múlt el, s a szerető fiú édes atyja oldala mellett a nyomorúság 28

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék