Katholikus Néplap, 1852. július-december (5. évfolyam, 28-52. szám)
1852-07-07 / 28. szám
Rendeletét betűre teljesiték a tolvajok. Körülfogák a kapitányukat rejtő sátort s várák az ellent. Nem sokára egy pár közeledett feléjök s midőn elég közel ért, elkiáltá magát : Én vagyok a borjú tulajdonosa. E szavak hallatára utána eredtek e szemtelennek, ki sebesen elfutott; de mig ők a vélt ellent üldözik, addig egy más pór lépett be a sátorba, s elővevé öltönye alól a borjufarkot— mert ez volt az igazi borjutulajdonos, ki a tolvajok által kergetett pórt egy aranyért megfogadta, hogy üldöztesse, de el ne fogassa magát általuk — és megint elveri a kapitányt kérdezve őt : valljon borjú- vagy gödölyefark-e ez. Visszajöttükkor halálkinok közt találták kapitányukat a tolvajok. „Ássatok egy sirlószólt ez elhaló hangon-fektessetek be élve s hireszteljétek el mindenütt halálomt és eltemettetésemet, hogy a borjú tulajdonosa valahára felhagyjon üldözése és kínzásával.“ Parancsa teljesítve jön. A tolvajok leereszték őt az ásott sírba, körülülök azt s beszélgettek késő estig, azután magára hagyák őt. Alig mentek el, midőn egy ember lépett elé — ki újra a pór volt — öltönye alól egy borjufarkot huzva ki, mellyet a haldoklónak mutatott e kérdéssel „Borjú vagy gödölye fark-e ez?“ ,Oh —sohajta keserűn a haldokló —■ hát egész a sírba üldesz?4 „Igen — viszonzá a per — de a büntetés, melly rád a túlvilágon vár, még szörnyűbb lesz.“ Így szólva újra neki készült az ütésnek. Ekkor felkiálta a kapitány ,Iin szavamat adom, hogy károdat megtérítem, s magamat kivánataidnak alávetem.4 „E feltét alatt megbocsátok — felelt a pór — kelj föl s fizesd meg nekem tízszeresen borjúm árát.44 A kapitány beleegyezett s híven megtartá szavát. E borjufarkkal ellátott pór, lelkis mereted oh ember! Fuss bárhova előle, mindenütt megtalál! Knauz Nándor. 20. Quid est veritas? Pilatus. Mellyek szoros vizsgálat, s bírálatra bocsátatván a 250 p. forint jutalomra érdemesnek az első mondatu munka ítéltetett. A nevet rejtő jeligés levél felbontatván, kitűnt, hogy a szerző I. Munkay János esztergom-megyei áldozár, balassa-gyarmati káplán. A munka a jutalmazott költségén az alapítvány értelmében sajtó alá fog bocsátatni. A másik pályamunka a hittani kar alulírt elnöklő dékánjától mindenkor viszszavehető. A theologiai kar kötelességének ismeri belbecsét e munkának is kiemelni, mellyet tagadhatatlanul eredetiség, s a bölcsészetbeni jártasságigenis ajánl. Óhajtható volna, ha más után és más alakban e munka is napfényt láthatna. Ezen alkalommal alólirt ismételve szóba hozza a fölemlitett kar által kitűzött, és már egyszer hírlapok útján kihirdetett következő pályakérdést : „Hiteles kútfőkből adassék elő, miilyen viszonyban áll a katholicismus benső hitélete, azaz a hit és erkölcs emelkedése annak külterjedelméhez 1840. óta Európában?“ A legjobb munka jutalma 250 forint. A pályairatok beküldésének határnapja, mellyen túl senki munkája el nem fogadtatik, Martius 19-ke 1853. Minden pályairó munkáját idegen kézzel, és tisztán írva, lapozva, kötve, név nélkül tartozik a hittani kar dékánjához bérmentesen küldeni. A munka jelmondata legyen a szerző nevét külünös borítékban rejtő levélben is. A pályairat átadója minden zavar elhárítása végett téritvényt kérjen magának. Pesten, junius 26-án 1852. A theologiai kar nevében, Lopussny Ferencz, s. k. ugyanazon kar’ elnöke és dékánja. Horváth József, néhai kalocsai kanonok alapítványát illető jelentés. A pesti theologiai kar által néhai Horváth József, kalocsai kanonok alapítványa értelmében az 1851 —ki mártius 15-én kitűzött következő jutalomkérdésre : „Czáfoltassanak meg korunk fő tévedései a religio körül, u. m. a materialismus, skepticismus, indifferentismus stb. hét sz. beszédben.A folyó év martius 19-ig, mint kitűzött határnapig két pályamunka érkezett illy jelmondattal : 1-mo. Hoc est autem judicium, quia lux venit in mundum et dilexerunt homines magis tenebras, quam lucem. Joann. 3. 14. Katholikus hitélet. LXXV. Szikszó, jun. 26-án. Múlt év Nagy-Boldogasszony-napján ismertettem meg először híveimmel a Jézus sz. gyermekségéről nevezett társulat czélját, s abból reménylhező üdvös eredményeket s azóta örömkönnyes szemekkel láttam minden hó első vasárnapján, az eddig forma szerinti társulatba alakult kisdedeket fillérjeiket az oltár zsámolyánál lerakni, s kétszeres lesz örömöm azon meggyőződésben, miszerint ezen kisdedek legnagyobb része olly szegény szülők gyermekei, kik nem minden áldozat nélkül válnak meg fillérjeiktől. A ki meg tudja fontolni, melly leirhatlan nagy haszna leend ezen társulatnak magokra a kisded tagokra, midőn gyönge koruktól a tevékeny szeretet terére lépnek, s távol tartományokban lakó szerencsétlen társaiknak üdvéről gondoskodni tanulnak, ennek eredménye kiszámíthatlan azért