Katholikus Néplap, 1854. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1854-10-18 / 42. szám
360 e gyilkos és csaló már hajdanában Judást, Kaifást, czimboráit Pilátus, Herodes és Judea népével felizgató, hogy Jézust elárulják, kicsúfolják, verjék, és kereszten megöljék. Az emberiség ez ellensége most ármánykodott Jézus helytartója vesztére. Izgatásával rábirta Cenciust, Róma egy hatalmasát, ki azonkívül, hogy az emberiség valódi szemete volt, elkövetett kegyetlenségei miatt már régen kizáratott az Egyházból, hogy iparkodjék a sz. pápát elfogni. Elérkezett az emberek és angyaloknak örömet hozó Karácson. A fényesen világos Isten - házban megszóllalnak hálaénekek a Mindenható tiszteletére, az oltárnál ott áll a főpap, a sz. mise bemutatása közben égve szent áhitattal. A hivők azonban csak kicsiny száma látogatta az egyházat. Mert borzasztó vész és robaj megrázkódtatja a várost, és az eső patak kint ömlött az égből. Mindazáltal mit sem törődik azzal Gergely, hiszen szive szent szeretettől lobog! Istenhez imádkozott, és kikéré oltalmát s áldását Krisztus nyájára. Megenyhült és erősödött már ő és nem egy hivő az angyalok eledelével. De hah! mi erőszakos robaj az, melly olly hirtelen az Isten házába tör? Fegyvermoraj, és zugás hallatszik a szent helyen. A jelen volt világiak megdermednek félelemtől. Némellyek vérzenek, mások elhullanak kardcsapások alatt. Egy dühös csorda, hasonló ahhoz, kik hajdanra Krisztust az olajfák hegyén megtámadák, vonta be az egyházba. Cencius volt élén az ördög szolgáinak. Rohanva törnek, a botrány az istentelenek az Istennek szentelt oltárhoz, megragadják a sz. atyát, sebesitetten elviszik fogságba, és pedig Cencius egy vároldali bástyájába, melly Tiberis folyó mellett állott. Ott van tehát a Főpap befogva, azon főpap, ki mindezeket Jézushoz hasonlólag szelidség- s erős lélekkel tűrte, hasonlag az apostolokhoz örült, az igazság végett gyalázatot, és üldözést szenvedni. Villámkint széllyedett el e hit a városon. E gonoszság fölötti iszony tölti el mindnyájok kebelét, és jaj! hangzik mindnyájok szájáról. Erre a nép fegyvert ragad. A lovasság keresztül vágtat a városon, az egyház fejének szabadnak kell lenni, bármi áldozattal. A legborzasztóbb az volt, hogy a pápa holléte nem tudatott. Rómában van-e, vagy legalább életben még titok volt. A Capitoliumon összegyűlt nép kifejezhetlen félelem közt virrasztja át a rémletes éjt. Pirkadaregg, az eső és szélvész elhúzódott. Ekkor jelenti egy bizonyos fiatal római, hogy a pápa Cencius tornyában fogoly. Dühöngő szélvészhez hasonlag ront erre oda a fegyverzett néptömegű faltörők hozattak elő; a zsarnok és csordája azon esetre, ha a szent atya tüstént ki nem szolgáltatik — halállal fenyegettetett. A faltörők ütései alatt engednek már a bástyák; a zsarnok szolgái, és legelői azon szolga, ki a sz. atyát fejvesztéssel fenyegette — vérekben heverének már. Maga Cencius megrázkódik a közel halál előtt, és oda omlik a gyáva, Gergely lábaihoz, kegyelemért esdeklőleg. Az Isten érdemes helytartója a neki okozott bántásért bocsánatot rebeg; szeme elé állitja azon borzasztó megbántásokat, mellyekkel az Istent sértegető, ajánlva neki a jobbulást, poenitentia gyanánt a megrablottak kárpótlásául megparancsolja, hogy zarándokoljon a szent földre. Cencius minden követelésnek pontos elégtételt ígér. A szent atya erre az ablakhoz megy, és fölszólítja a tömeget, hagyna föl az ostrommal. De e fölszólítás nem érteték meg, azt hitték, hogy a pápa is veszélyben forog. Mindegyik megkettőzteté erre erőlködéseit; néhány percz alatt a vár megmászatott, és Gergely magát körülvétetni látja örömtől ujjongó szabadítóitól. Cencius és népe bizonyosan lemészároltattak, ha csak a pápa meg nem ellenzette volna. A győzelmeskedett néppel visszamegy most Gergely, de nem palotájába, hanem az egyházba, és a félbenhagyott misét bevégezi olly lélekjelenléttel, mintha misem történt volna. Csupán ez egy esetből elég világosan tündöklik. Gergely léleknagysága. Élete nem volt egyébb fáradság- szorongatások-, és harczoknál, még ő nyerte el a legszebb babért, t. i. az Egyház szabadságát, önmagának pedig a mennyei koronát.Nevének dicsősége folyvást sugárzik. Képek a közéletből. x. Az erdődi - család. I. Szüret felé volt az idő. Még mindig rendkívüli forrók valának a napok, minek a szőllősgazdák jó termés fejében nem kevéssé ürültek; csak napnyugtakor kezdett a forróságott enyhítő szellő lengedezni, mi vajmi kellemessé is tette az estéket; de aztán fel is használta ezeket üditésre mindenki, a ki csak tehette! A szép est szinte kiédesgette az erdődi-családot az udvarfelőli házcsarnok elébe, mellyel szemközt kis virágos kert díszelgett. A család ha nem volt is dúsgazdag, de fogyatkozást