Katholikus Néplap, 1854. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1854-08-02 / 31. szám
A maóri minister. (Folytatás.) Ezen esemény után harmad napra, úgymint Vasárnapon estve Münzerék házában több vendégek valának összegyűlve; többnyire rokonok, kik jámbor ősi szokás szerint megjelentek Sylvester estéjét megtartani, s a másnapra felderülendő boldog új évet elköszöntem. Rá 250 ból származott külömbféle állapotú művészek, férfiak és nők sietének, a szegény leány erényeit és csodáit ecsetek és vésőjükkel dicsőíteni, és a boldoggá neveztetés napján sz. Péter egyházát műveikkel díszesíteni. Különösen a virágokkal történt csoda rajza, egy még nagy művészek által is igen dicsért kép tűnt ki, mellyet a bevett szokás szerint egy küldöttség, Grezmana boldoggá neveztetésének megköszönése alkalmával, a szent atyának nyújtott át. Megjegyzésre méltók azon szavak, mellyeket a pápa különös megindulással és kenetteljesen a köldöttséghez intéze: „Ezen alázatos pásztornő diadalma, úgymond, nagy örömmel tölti el szivemet, úgy látszik, Isten e szegény gyönge gyermeket azért magasztalá föl, hogy véghetlen irgalmasságában egy tant véssen szivünkbe, mellyre századunknak legnagyobb szüksége van. Századunkban az egész világ gazdagság-, öröm-, fölmagasztalásra törekszik. Grermanában egy szegénység, szenvedések és elvonultság által megszentelt élet állíttatik elénk. Századunk eltévedt a bölcsészet és egyéb tudományok hazug rendszereibe: itt megmutattatik neki az igazi bölcsesség és a valódi tudomány, mellyet Cousin Grermann a kereszt tövénél merített, s melly által ő a legnagyobb tökélyt s dicsőséget éré el. Korunk sok veszély által nyomatik ugyan, de mégis sok vigasz teljes jeleit adja a jóra térésnek. Mindenütt, Franczia- és Németország, és más még az egyháztól elszakadt tartományokban is törekvés mutatkozik az igazság után. Vajha ezen igaz szivü kutatásnak világitó torony gyanánt szolgáljon a pibrac-i alázatos pásztorleány élete, melly nekik megmutassa az igazság, erény és boldogságra vezető utat.“ Ezek körülbelül a sz. Atya szavai. Estel hat óra után méltóságának egész pompájában jött sz. Péter egyházába, hogy földre borulva, nyilvánosan intézze könyörgését, az egykor olly kevésre becsült szűzhöz. A mennyország nyitva áll a legszegényebbnek is, és az örökkévalóságben nem vétetik tekintetbe sem születés, sem gazdagság, sem pompa , hanem béketűrés, alázatosság és szeretet. „Boldogok a szegények, mert övék mennyeknek országa.“roly is benn ült a szobában , de félre vonta magát, s nagy örömmel hallgatá a különféle érkező vendégek áldáskivonásait. Friskalács, és aranyló pohár borok mellett ültek az atyafi vendégek , s jámbor hálaszavakkal magasztalák Istennek az elmúlt évben velök éreztetett gondviselését ; a mint ismét kopogás hallatszék az ajtón, s a házigazda megelőzőn idvezlő igéjére megnyiték, s hites társától követve belépett Andóri Endre tisztességes, jámbor, ősmagyar viseletű fiatal házasember ; sülendő maga meghajtása után megállott a ház közepén , s igy köszönte el a már ott levő vendégeket: „Szerencsés jó estvét kívánok kegyelmeteknek mind közönségesen! Örvendek, hogy frissó egésségben találhatom a házi urat, és a házi asszonyt, és az egész házi népet. Adja Isten, hogy több új esztendő napját megérhessék kegyelmetek erővel és egésséggel; nem illyen sok búval bánattal, hanem több örvendetes napokkal. Adjon Isten bort, búzát, békességet, országunkban való megmaradást; ha pedig az Ur Isten valamellyünket kiszólitja ez árnyék világból, adja meg az örök boldogságot! Dicsértessék a Jézus Krisztus !“ Ez a magyar embernek régi köszöntés formája, melly eredetét veszi a Mohácsi ütközet körüli török dúlások idejéből: egyszerű ez , de igen nemes; rövid, de igen jó ; ez a magyar ősnemzet nyelvereklyéje, s a hajdani hunyadias magyarok keresztény nagyságának szívigéje ; kisír ebből a nemzeti búskomolyság, kimosolyg belőle az őszinteség; világít ebben a hit fénye, a remény sugara, s a szeretet gyöngyvirága ; ennél többet, jobbat, vagy szebbet sem kívánni, sem mondani nem lehet. Hazám kedves fiai, s leányai , bevettétek a nemzeti tánczot a legfényesebb teremekbe, és könnyű lábaitokon szellemekként lejtitek el hős Kinizsi toborzóját; a sirva vigadó magyar nóta, s a kopogós csárdás egyiránt szépen hangzik Sárközi és Bunkó hegedűjén, úgy mint a legdeliebb úri hölgy hangözönös zongoráján ; fogadjátok el tehát jámbor őseiteknek e vallásos üdvözletét is, és higyjétek el, hogy midőn ez a falusi pórfiúnak úgy, mint a városi fénylakók ifjainak ajkairól magasztos illetettséggel lepördül; egyszerű könnyűségében sokkal többet fejez ki, mint a mesterségesen kirimezett, czifra keresett szavakba burkolt, s végre mégis semmit nem jelentő idvezlő versezetek. „Mindörökké, Amen!“ felesének a házi Úr, és a vendégek Andori üdvözletének végső szavaira, és felállván hasonló áldásokat kívántak neki; majd leültetvén őt az asztalhoz, tovább fonogatták előbbi beszélgetéseik fonalát ; de Andori nem figyelt szavaikra, szemei Károlyt keresek a szobában, kit végre fel is lelvén, magához hivá, és kebléhez szoktá; majd magasztos szavakkal dicséré Károly szép tulajdonait, s boldognak mondá az atyát, kit Isten illy jóravaló gyermekkel megáldani kegyes volt. „Kedves sógor! Így beszéle Andorra többek között, eladnám minden vagyonomat, s utolsó krajczáromat rákölteném, ledolgoznám itt körmömet ujjaimról, koldulni mennék, s mégis megszerezném a szükséges dolgokat, ha tudnám , hogy Pistámból valaha illyen fiút nevelhetnék, mint sógor uram Károlykája.“ „De már az igaz mondának egyhangúan a vendégek, ritkítja párját Münzer uram Károly fia, tartsa meg az Isten, legyen belőle még derekabb ember, mint az édes atyja !“ „De édes Andori komám , vejé utána Stefáni, a rokon vendégek egyike , az én Ferim sem utolsó gyermek ám!jöszte ide Ferikém ! mire az egyik almáriomnál düleszkedő tizenegy éves fiacskáját magához intő, s szemeibe fóggó fésületlen