Katholikus Néplap, 1855. január-május (8. évfolyam, 1-18. szám)
1855-03-28 / 13. szám
KATHOLiKUS NÉPLAP. Dicsőség magasságban az Istennek. » a földön békeség a jó akaratú embereknek. Luk. 2, 14. 13. szám. Megjelenik e lap hetenkint egyszer. Szerdán. Minden hónapban egy fél ív pótlékkal. Előfizethetni rá Pesten a Szent-István-társulat ügynökénél . czukorutcza 6-ik szám. földtzint.faszerkesztőségnél. Vidéken a pp. kir. postahivataloknál. Előfizetési díj Budapesten kihordással félévre 1 ft. pp. vidékre postán, borítékban félévre 1 ft. "20 kr. pp. Pest, mártius 28. 1855. Nagyobb csőd-hirdetés 2 ft. kisebb 1 ft. p. díjért közöltetik. Minden további hirdetésért az előbbi árnak fele fizetendő. A lap szerkesztését illető levelek egyszerűen ,,a Katholikus Néplap szerkesztőségéhez“ czimezendők. (Pesten a központi papnöveldében.) Levelek a sziráki kurátorhoz/ Bodva,febr. 28. 1855. D. a J. Kr. Édes öcsém Mihály! Nem tudom, mikor találkozhatunk, mert a hó nagy, mellyben botorkálni nem magamforma öreg embernek való, meg ólálkodó farkasokról is beszélnek; pedig úgy szeretném neked szóval elmondani, mi történt ma velem! Vedd tehát legalább levél által a történetet, hogy mielőbb részese légy az én érzéseimnek. Ma korán reggel egy subancz szolgaim toppant be hozzám, s kért, hogy hivatnám el a tisztelendő urat egy beteghez, ki az ő istálójukban fekszik. ,Igen beteg, úgymond, nevét nem tudom; két napja, hogy nagynehezen oda vánszorgott; a gazdám megengedte neki, hogy az egyik üres szegletben szalmán ott fekhessék, egy egy kis vizet én adogatok neki. Azt mondta, hogy református, de nagyon kért, hogy a pápista tiszt, urat iijam meg hozzá. Csak siessen kurátor bácsi,mert ő igen nagyon beteg, talán még élve találják. „Jól van fiam, mondám én neki, eredj haza, vigasztald ötét s mondd meg neki, hogy kívánsága nem sokára teljesedni fog.44 Erre körülnézek, kit lehetne Vámosra elküldenem, de senki sincs. Józsi fiam már az erdőre indult, szomszédom fiának pedig, ki illyes esetben máskor szívesen segített, csizmája nincs. Mit volt mit tennem, mint botot véve, köszvényes lábaimmal útnak indulnom. Nem panaszkép mondom édes öcsém! tudod, hogy a jó ügy mellett egyetmást szivesen len*) Tévedésből elkésett. Sz e r k. dítek. Hogy is panaszkodhatnam én egy kis fáradságért, ha felebarátom lelke forog kérdésben, midőn Jézus a mi lelkeinkért 33 esztendeig annyit fáradozott? Egy lélek több, mint a világnak minden java, kincse, dicsősége. Egy haldoklónak kívánsága szent még a pogány előtt is. És én legnagyobb jótevőmnek tekintem már előre azt, a ki halálos agyamhoz, melly már úgy sem lehet messze, fogja vezetni lelki atyámat. Sajnálhatnám-e tehát én fáradságomat, ha az által egy szegény léleknek testi fájdalmai között e világra békességet és nyugodalmat, a másikra pedig örök üdvösséget eszközölhetek ? Így gondolkodtam az utón, és ezen gondolatok megkettőztették lépteimet, elfelejtették velem lábam fájdalmát, s a tiszta úrral csak hamar is ott termettünk a kijelölt háznál. A szolgaim már a kapuban várt s bevezetett az istáléba, hova plébános ur csak kétrét görnyedve juthatott be (de minek is nőtt meg saját bajára illyen magasra). A beteget egy szegletben félig ülve s egy rész guba-darabbal betakarva találtuk; erősen szedte a lélegzetet, s midőn minket meglátott, feljebb akart ülni; de erőtlensége miatt visszahanyatlott. Mellette kényelmesen hevert s kérődzött egy harmadik tino. A lelki atya vigasztaló szavakat intézett hozzá, oda nyujtván neki a feszületet, hogy csókolja mag annak képét, ki érette illyen istáléban született, s iszonyú kínzások után a kereszten halt meg. Ezt miután megtette, töredezett és hörgő hangon ekkép kezdett szólani: ,Oh atyám, epedve vártam magamhoz, bocsásson meg, hogy ide fárasztottam! Én reformátusnak születtem, de egész életemben az volt óhajtásom, bárcsak a ka- Mtolika hitben halhatnék meg. Több esztendei 13*