Katholikus Néplap, 1855. július-december (8. évfolyam, 1-26. szám)
1855-07-04 / 1. szám
mással is biztatták aratóikat. Ezek pedig vigansig folytatták napi munkájokat, mert fáradságuk bel jutalmát reménylvén, aggodalom nélkül néztek a következő komor télekbe. Ugyan azért sajátságos dalaikat vígan zengedezték; ártatlan életeikkel egymást sértés nélkül mulatták; vidor enyelgéseikkel étkeiket fűszerezték, és napi munkájok végeztével dudabang mellett egypár csárdást kedvökre eljártak. És igy bevégezvén az őszi vetések aratását és fölakaritását, még csak egy kedves utó foglalatosságuk vala hátra, t. i. válogatott szép kalászokból minél pompásabb koszorút kötni, azt mezei virágokkal feléketni, szent énekek közt hazavinni, és jótartásukérti hálájok jeléül gazdaszszonyuknak bemutatni; mellynek következése jó áldomás volt, melly illyenkor, valamint más munkának is szerencsés bevégezésével soha elmaradni nem szokott. Épen illy kalászkoszorú készítésével foglalkoztak a helybeli uraság nagy kiterjedésű földjén annak számos aratói, midőn a plébános úr köztük véletlenül megjelenvén, áldá az isteni gondviselést az aratásért, és örömét nyilvánitá az aratók szép keresete fölött; de egyszersmind őket is felhivá a mennyei Atya jótéteménye iránti tartozó, s igaz szivből eredő hálaadásra, amit csak hamar teljesítettek is. Elkészítvén ugyanis a díszesen felvirágozott szép kalászkoszorút, azt egy rúdra felfűzték, és két fiatalabb arató legény vállalta tevén, az egész arató sereg körben fogta azt, és egy szívvel lélekkel hálaadó éneket zengtek a természet hatalmas Alkotójának és Urának, a szerencsésen végrehajtott bő aratásért, és szent körmenetet képezve, örömittasan ballagtak a helység felé szép kalászkoszorusokkal, szeretett lelkipásztoruk kedves társaságában. A nap ekkor alékonyodásra sietett. A láthatár legnagyobb része felhőtlen s tiszta vala. Csak keletről látszottak sűrü fekete felhők föltornyosulni, mellyek szaporán terjedvén a kék ég kárpitja alatt, könnyű volt valamelly zivatart jóslani, midőn egy a csoportból fölkiáltott: „Milly szép szivárvány van az égen’44. Mire mindnyájan figyelmesek lettek, és kezdtek majd a nép száján forgó jóslatok valóságát igazolni, majd másokat felhozva, azoknak némi hitelt adni, így néhányan mondák : csak igaz az, hogy midőn a szivárványon szélesebb a zöld szin, mint a vörös, azon évben gazdagabban gyümölcsöznek a szántóföldek, mint a szőlőhegyek. Az idén pedig közös tapasztalás volt, hogy a zöld szin terjedelmesebb volt a vörösnél, gazdagabb is az aratás, mint várható a szüret. Ezt mutatja a jelen szivárvány is. Mások ismét azt jósolgatták , hogy az élet betakarítására kedvezőtlen időjárás leend, a bekövetkező sok esőzés miatt, mert mikor aratásban szivárvány van , akkor gyakori eső szokott lenni, sok vizet szíván fel a tengerből a szivárvány. Majd mások tartós békét jövendölgettek a bővebben mutatkozó zöld színből, majd ismét mások,más meg más eseteket jósolgattak, hozzátévén mindnyájan : így hallottuk ezt apáinktól és öreg apáinktól. Béketűrő mosolylyal hallgatta ezeket a jó lelkipásztor, és jelenlenni látta az alkalmas időt, hogy az előítéletektől meglepetteket jóslataik alaptalanságáról meggyőzze, és üdvös eszmékkel töltse meg értelmüket és szívüket. Ugyan azért így szólt hozzátok atyai nyájassággal: Szerettem ! Úgy látszik, hogy ti bal fogalommal vagytok eltelve a szivárványról. Úgy látszik, hogy ti azt egy természet fölötti tüneménynek tartjátok, azért a rátok örökségül szállott jóslatokhoz egész lelketekből ragaszkodtok. Ez hiba, pedig nagy hiba. Hiszen a szivárvány egy olly légi tünemény, melynek oka a természetben van, és léte is abból ered. Ki látott valaha közilleték szivárványt egészen felhőtlen és tiszta égen ? ugy-e, hogy senki! Vagy ki látott egészen borúsan, vagy nap lemenete után ? Ugy-e ismét senki, jeléül annak , hogy szivárvány csak akkor látható, midőn a nap az égen fénylik, és a nap ellenében felhő létezik. Ekkor a fénylő nap sugarait a felhőre lövelvén , azok rajta megtörnek, és visszaverődvén képezik a szivárványt olly kiterjedésben , minőben a napsugarai a felhőkre hatnak. Innen van, hogy minél sötétebb a felhő, mellybe a nap sugarai megütődnek, annál élénkebb színekben tűnik föl a szivárvány; és mivel a szivárványt képező színek közt legélénkebbek s legerősebbek a zöld és vörös színek, ezek legföltűnőbbek is a nézők szemeiben ; és majd egyik majd másik szín foglal el nagyobb tért a szivárványban a felhők minősége , helyezése, úgy a nap sugarainak hatása szerint, így tehát a szivárvány feltűnésének természetes oka lévén,abból rendkívüli jóslatokat határozottan tenni nem lehet, annyival inkább azoknak hitelt adni nem szabad. Mit kellessék pedig a szivárványról tartani, s mi legyen a jó kereszténynek annak szemlélésekor kötelességet halljátok. Úgy tekintsétek azt, mint egy természetes tüneményt a légben; csodáljátok abban, és magasztalva dicsőítsétek a természet Alkotójának és Urának bölcseségét és hatalmát, mellyeket olly bőven feltüntet az égen úgy, mint a földön. De ne csak csodáljátok, ne is csak puszta szavakkal magasztaljátok, mint hogy a szavak igen gyakran elhangzanak az emberek ajkairól a nélkül, hogy a szív tiszta érzelmeinek lennének tolmácsai, hanem a dicsőítés, és magasztalás a szív hálás érzelmeiből származzék. Mert habár az emberek a külsőből ítélnek a belsőre, a szavakból a szív értelmére; de az Isten a szív után méri a szavakat, szent Bernárd atya mondásaként, lévén a szívnek és vesék vizsgáló Istene. — Miért kellessék pedig a szivárvány szemlélésekor a szívnek hála érzelmekkel eltelve lenni? ezt is megmondom. Mintegy ezerkilenczszáz éves volt a világ akkor, midőn egy Noé nevű, igaz és tökéletes férfiú élt a földön, ki életének mindennapjaiban az Istennel járt oda. Élt pedig azon szerencsétlen időszakban , midőn az emberek gonoszsága azon fokra emelkedett, hogy a szivnek minden gondolata csak gonoszra figyelvén, minden test megvesztegette az ő útját; úgy hogy látván a közösen eláradott gonoszságokat az Isten, megbáná, hogy embert te