Katholikus Néplap, 1855. július-december (8. évfolyam, 1-26. szám)

1855-09-19 / 12. szám

1?­ —­91 SL az evés és álomra gondolt, és eszébe jutott lelkének esteit annyira szellemesítette, hogy az a földről föl szellemisége elszégyenlette magát Tápláléka kenyér és vízből állott, és az is csak egyszer naponkint a nap lenyugvása után, sokszor 2. 3. 4. napig semmit sem evett, és több élet ál­matlanul töltött. Agya szalmából állott, néha pedig puszta pa­­dolatból. Ugyan ezt olvashatni más szentek életrajzai­ban, sőt voltak ollyanok is, kik hosszabb ideig tud­tak eledel nélkül elélni, kivévén Krisztus sz. testét. Illyen volt péld. Ilyes Miklós. Ugyan úgy élt sok szent olly tiszta és szűz életet, lemondva minden, még a legkisebb gyö­nyörről is, hogy nem annyira emberek, mint inkább puszta lelkek látszottak lenni. Sz. Szépike (Pulche­ria) császárleány, később császárné, noha igen szép volt és tanult, noha a gyönyör élvezésére a leg­szebb alkalma volt, mégis feláldozta magát az Istennek és szüzességében halt meg. Annak jeléül, hogy az ég órájául jegyezte el magát, a konstanti­nápolyi templomok egyikének egy tiszta aranyból készült és drága kövekkel kirakott asztalt ajándé­kozott, mellynek táblája bevésett fogadalmát hir­­deté e világnak. Számtalan illy példát hozhat­nánk fel. Mindezekből tehát világos, hogy mennél mér­sékeltebb valaki az evés, ivásban ; mennél inkább tartóztatja magát a testi gyönyöröktől; szóval mennél inkább uralkodik testén és lelki életet él, annál inkább megközelíti eredeti képét, az Istent. Azon hitigazság tehát, hogy az Isten lélek, mind­ezekben elég bizonyítékot talál; csupán az illy tö­kély elérésre, törekvés birhatta az embereket olly végső önmegtartózkodás és megtagadásra. Ugyan azt mondhatjuk a lelki szegénységről, a mit a szabadon választott szegénységről mondot­tunk. Mert a földi és anyagi tárgyakróli elszaka­dást, csak azon hit eszközölheti, hogy van egy tisztán lelki lény, mellyhez nincs egyéb közele­dési mód, mint a földről lemondani, és mindazt lábbal tapodni a mi a léleknek ellentáll. És hány keresztény nem győzedelmeskedett már e szempont­­ból is önmagán! Kiknek egész élete, csak egy szó­val hirdeti: lélek az Isten. Ugyan­ezt mondja ne­künk minden valódi ájtatosság és valódi ima. Mert mi az imádság? Fölemelése a léleknek az Istenhez, a lelkek legfőbbikéhez. Az Istennek szellemi természete hathatósan vonja magához a képére teremtett emberi lelket, iparkodván azt ma­gához felemelni, vele beszélni és imádkozni. És milly 100 módon nyilatkozott az imabuzgalom és imavágy a szentekben! Nincs szent,ki az imádságnak nem volt barátja? És miképen imádkoztak? Az Is­­tennek­ társalgás őket úgyszólván egészen a föld fölé emelte, és sokszor egészen kiragadta lel­küket porhüvely okból. Az úgy nevezett elragadtatá­sokban, mellyek a szentek életében gyakoriak, sok­­ emelkedten egészen sugárzott, mint péld. Cozenci sz. János. — Azon eredményekből, mellyet hitünk ezen igazsága Az Isten lélek“ eléidézett a szen­tekben, a keresztények azt tanulhatják : Az egyház joggal parancsolja a böjtöt, imát, és alamizsnát; mert ha Isten lélek, nem szabad lelkemnek a földi jókon rabként csüngni; kell testemen uralkodnom, lelkemet az Istenhez felemelnem, ha az Istenhez ha­­s­olítani akarok. — Az önkéntes szegénységet, és sírig való szüzes­séget jól számítja az — noha csak evangéliumi ta­nácsok — a tökélyhez; mert ezek tökéletesítik az embert annyira, hogy Istenhez hasonló lesz, az Is­ten pedig lélek. Milly borzasztó tehát és kárhozatos a te életed keresztény, ha olly életet élsz, mintha nem is volna lelked; mikor minden gondolatod csak evés, ivás; mikor eszed csak pénzen, jószágon és testi gyönyö­rökön csüng. A vízözön elseperte a világot, mert az emberek, mint az Úr mondja, csak testiek voltak; úgy éltek, mintha nem volt volna lelkök, mellynek hasonlóvá kellett lenni azon lélekhez, mellynek mintájára teremtetett. (Folytatása következik.) S­zomorú idők, terhes napok jártak egykor Magyarországra. E sokat szenvedett né­pet érzékenyen sujtá Isten büntető ostora. — Bű­nei voltak-e nagyok ? vagy szereté Isten e népet, hogy illy súlyosan látogatá ? ! — 1526-ik év kisasszony hava 29-ike, sz. János fővétele napja örökké gyászos emlékű nap marad a magyarok előtt; mert e napon történt a szeren­csétlen mohácsi ütközet, mellyben 23 ezer magyar hős ontotta vérét a hazáért, és esett áldozatul a győzelmes török fegyverek alatt II. Lajos király­­lyal együtt E véres napot a szenvedések és siral­mak hosszú évei követték. A fejetlen, legyőzött or­szágban török lett az ur­­ki vad népeivel szerte barangolt az ország áldott vidékein; kénye-kedve szerint ölt, pusztított, égetett mindenütt, s a­hová csak gyilkoló fegyvere elért, ott a jólét, megelége­dés s boldogság helyét, szenvedés, pusztulás és nyo­morúság foglalák el. Virágzó városok pusztultak el, népes faluk dulattak fel, mellyeknek helyét sem tudjuk már hol valának; legfelebb, ha néha a szántóvető ekéje pendül meg egy kőben, vagy egy rakás rom figyelmeztett bennünket arra, hogy e helyen egykor boldog emberek laktak.­­ A fel­dúlt városok munkás lakói pedig részint kiirtattak, szór úgy látszott, hogy a földet, és testöket már­­, részint fogságba hurczoltattak, hol miként igazá­­egészen elhagyák. Máskor az imádsága szentek test­ nó barmok a többet ígérőnek eladatván, baromi A siklósi várnagy. Történeti elbeszélés.

Next