Katholikus Néplap, 1856. január-december (9. évfolyam, 1-26. szám)
1856-01-02 / 1. szám
Pest, 1856. . tegnapi nap leáldoztával ismét egy éve töi tűnt el polgári számításunk szerint, pe®vdig visszahozhatlanul; ismét egy évvel kevesebbek életnapjaink, mellyek az örök végzet által számunkra határozvák; ismét egy évvel közelebb állunk az enyészet sírjához, mellybe lépni mindnyájunknak kikerülhetetlen sorsa. Felteszem a jó keresztényről, hogy tegnap, mint a befejezett év utolsó napján megemlékezvén azon sok testi és lelki jótéteményekről, mellyekben az Isten végetlen irgalma, és ingyen kegyelme által a lefolyt év napjaiban olly bő mértékben részesült, azokért buzgón hálát adni el nem mulasztotta, tudván, hogy valamint nincs egy-egy dicsőbb keresztényi erény a hálahatoságnál, úgy nincs utálatosabb, és az eszes embert lealacsonyitóbb bűn a hálátlanságnál. — Azért méltó dicséretet érdemel azon szép , és a jó keresztényeket jellemző szent szokás, hogy az év utolsó estéjén a buzgó keresztények az Úr házába egybegyűlnek, a vett isteni jótéteményekért hálaimákat mondanak, hálaénekeket zengnek, szent érzelmekkel eltelve szigorú számot vetnek magukkal egy évi tetteik felett, és így keresztényileg fejezik be az alkonyodó évet, ennek utolsó estéjén. Feltűnvén pedig az új évnek első hajnala, úgy hiszem, hogy a jó keresztény legelőször is az élet és halál Urához bocsájt hálás fohászt, ki őt az új év első napjára felvirasztotta. Ekkor a jó magzatok is üdvözlően járulnak szeretett szüleik elébe, és gyermeki tiszta keblökből eredt ömledezések közt szavalják el buzgó kivánataikat, mellyek a szülők szivét olly érzékenyen szokták meghatni, hogy a szemeikben csillogó szeretetkönyeket el nem titkolhatják. Ekkor a szerető rokonok, és jó barátok is szives kézszoritások közt üdvözlik egymást, és a beköszöntött új évre boldog napokat, s mindennemű szerencsét kölcsönösen kívánnak egymásnak, szeretetük s jó indulatuk nyilvános jeléül. És ki nem dicséri magasztalva ezen szép, és szereteten alapult közönséges szokást? De el ne feledjük megjegyezni, hogy valamint a közmondás szerint, mindenki maga szerencséjének kovácsa , t. i. kül, vagyis anyagi szerencséjének, úgy hasonlóan boldogságának is, melly a lélek és szív valódi nyugalmán alapszik, mindenki maga a szerzője és fenntartója. És mivel belátja, hiszi és tudja a jó keresztény , hogy e földön az anyagi szerencse többnyire a véletlen szüleménye, mulékony és olly csalfa képzelt jó, melly alig ígérkezik, már meghiúsul, alig mutatja magát már elesen, és midőn megelégedést látszik ajándékozni, nyugtalanságot támaszt, és a megelégedetlenség emésztő férgét eleveníti fel a kebelben, — de mivel jól tudja azt is, hogy a lélek és szív nyugalmán alapultból- KATHOLIKUS NÉPLAP. Uj év.O tto Januárius