Katholikus Néplap, 1856. január-december (9. évfolyam, 1-26. szám)

1856-01-02 / 1. szám

Pest, 1856. . tegnapi nap leáldoztával ismét egy év­e töi tűnt el polgári számításunk szerint, pe­­®v­dig visszahozhatlanul; ismét egy év­vel kevesebbek életnapjaink, mellyek az örök végzet által számunkra határoz­­vák; ismét egy évvel közelebb állunk az enyészet sírjához, mellybe lépni mind­­­nyájunknak kikerülhetetlen sorsa. Fel­teszem a jó keresztényről, hogy tegnap, mint a befejezett év utolsó napján meg­emlékezvén azon sok testi és lelki jó­téteményekről, mellyekben az Isten vé­getlen irgalma, és ingyen kegyelme által a le­folyt év napjaiban olly bő mértékben része­sült, azokért buzgón hálát adni el nem mulasz­totta, tudván, hogy valamint nincs e­gy-egy di­csőbb keresztényi erény a hálahato­ságnál, úgy nincs utálatosabb, és az eszes embert lealacsonyi­­­tóbb bűn a hálátlanságnál. — Azért méltó dicsé­­­retet érdemel azon szép , és a jó kereszténye­ket jellemző szent szokás, hogy az év utolsó esté­jén a buzgó keresztények az Úr házába egy­be­gyűlnek, a vett isteni jótéteményekért hálaimákat mondanak, hálaénekeket zengnek, szent érzelmek­kel eltelve szigorú számot vetnek magukkal egy évi tetteik felett, és így keresztényileg fejezik be az alkonyodó évet, ennek utolsó estéjén.­­­ Feltűnvén pedig az új évnek első hajnala, úgy hiszem, hogy a jó keresztény legelőször is az élet és halál Urához bocsájt hálás fohászt, ki őt az új év első napjára felvirasztotta. Ekkor a jó magzatok is üdvözlően járulnak szeretett szüleik elébe, és gyer­meki tiszta keblökből eredt ömledezések közt sza­valják el buzgó kivánataikat, mellyek a szülők szi­vét olly érzékenyen szokták meghatni, hogy a sze­­­meikben csillogó szeretetkönyeket el nem titkol­hatják. Ekkor a szerető rokonok, és jó barátok is szives kézszoritások közt üdvözlik egymást, és a beköszöntött új évre boldog napokat, s mindenne­mű szerencsét kölcsönösen kívánnak egymásnak, szeretetük s jó indulatuk nyilvános jeléül. És ki nem dicséri magasztalva ezen szép, és szereteten alapult közönséges szokást? De el ne feledjük meg­­jegyezni, hogy valamint a közmondás szerint, min­denki maga szerencséjének kovácsa , t. i. kül, vagy­is anyagi szerencséjének, úgy hasonlóan bol­dogságának is, melly a lélek és szív valódi nyu­galmán alapszik, mindenki maga a szerzője és fenntartója. És mivel belátja, hiszi és tudja a jó keresztény , hogy e földön az anyagi szerencse többnyire a véletlen szüleménye, mulékony és olly csalfa képzelt jó, melly alig ígérkezik, már meghiúsul, alig mutatja magát már elesen, és mi­dőn megelégedést látszik ajándékozni, nyugtalan­ságot támaszt, és a megelégedetlenség emésztő fér­gét eleveníti fel a kebelben, — de mivel jól tudja azt is, hogy a lélek és szív nyugalmán alapultból- KATHOLIKUS NÉPLAP. Uj év.O­ tto Januárius

Next