Katholikus Néplap, 1856. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1856-09-17 / 38. szám
-'wair 330 gyűlésen is, melly az esztergomi apácza szigetben tartatott, hol akkor Nagyasszonyunk tiszteletére templom is volt. Ezen érsek idejében épült a szomszéd dömösi prépostság. Utána Martirius lett érsek, ki az esztergomi vártemplomban a boldogságos sz. szűsz tiszteletére 1156-ban szép oltárt emeltetett, s azt akarta, hogy ez oltár előtt különösen szombaton énekes sz. mise tartassák, melly alatt necsak a gyertyák égjenek, hanem a tömjéntartóból is folyvást gomolyogjon föl az illatfüst a sz. szűz tiszteletére. Jámbor olvasó vedd eszedbe, hogy ennek ez idén épen hétszáz esztendeje. Ez oltár alá temettetett el 1158-ban. Követé őt még azon évben boldog Bánfi Lukács. A régi esztergomi érsekek legjelesebbei közé tartozik a szentéletű Bánfi érsek, III. István királynak különös lm embere. Ez időben több visszaélés adta elő magát az országban, a megürült püspökségek és apátságok jövedelmeinek hová fordításában : a jószágok bérbe adattak és elharácsoltattak. Azért a püspökök 1169. összejöttek Esztergomban, zsinatot tartottak s határozatba ment, hogy Bánfi a többiekkel menjen el a királyhoz, s adja elő az egyházi ügy siralmas voltát. A jó indulatú III. István király előtt megjelentek tehát a főpapok, s Bánfi Lukács tiszteletteljesen előadá a kérést. 111. István figyelemmel hallgatá az előadást s meg is ígérte, hogy fog segíteni a bajon. Adott szavát megtartó, Bánfi 1178-ban halt meg, s holta után sok csudával tündöklött annyira, hogy 1231-ben Robert érsek alatt a magyarországi főpapok kérnék a pápát, hogy Bénfit a szentek közé igtatná. A külföldi írók Bánfi érsekünket többnyire szentnek írják. Szívességet mutatott a keresztes hadak vitézei iránt is. §. T. A keresztes hadak vitézei Esztergomba. Sz. László király idejében egész Európában fölgerjedt azon kívánság, hogy a szent földet, hol az édes Üdvözítő született, járt, meghalt, dicsőségesen föltámadt, s hásmét mennyire fölment, a pogányok kezéből ki kell venni, mert ezek azt megfertőzteték, s az ott lakó keresztény testvéreket nyomorgaták. E kívánság 1195-ben határozattá lett Francziaországban. Kik készen voltak a sz. föld megszabaditásáért fegyvert ragadni, mellekre keresztet tűztek. Ezen kereszttől e hadak keresztes hadaknak neveztettek. Nyugatról Franczia- és Németországból napkeletnek tartván a Duna mentében jöttek a vitézek. Különösen fölemlíttetik, miszerint 1147-ben II. Géza királyunk s Feliczián érsekünk korában VII. Lajos Franczia király az esztergomi várban volt. Akkor született a királynak egy kis fia, s a franczia király lett keresztatyja a magyar királyi kisdednek. Később 1173-ban a párkányi vár alatt megérkeztek Bánfi Lukács idejében az austriai fejedelem Henrik, III. István királyunknak aia, és a szász fejedelem. De ekkor Esztergomban nagy szomorúság volt, mert épen akkor halt meg III. István király, kit aia már nem talált életben. A híres I Fridrik császár is, kit hosszú vörös szakálla miatt vörös szakálla Fridriknek neveztek, a szent földre utaztában 1190-ben III. Béla király és Job érsek korában szintén meglátogató az esztergomi várat. A császár igen híres férfiú volt, különösen öregebb korában. Megérdemlette tehát, hogy a magyarok megtiszteljék. A magyar királyné elefántcsonttal ékes széket, aranyos ágytérítőt s czifra sátor-szőnyeget adott a császárnak - III. Béla pedig. Job érsek s több magyar urak a várkapunál fogadók el őt. A szent -györgy - mezői réteken voltak fölütve a keresztes vitézek sátorai. Fridrik császár négy napig tartott vadászatot a magyar királylyal a királyi vadaskertben, Dömös felé a Duna mentében. Ez volt az utolsó keresztes had, melly Esztergom felé vette útját. Később a keresztes hadak tengeri uton, hajókon mentek a szent földre. Ennek oka nem az volt, mintha keresztény őseink a külföldi zarándokok iránt nem mutattak volna vendégszeretetet , hanem mivel száraz utón igen sok nehézséggel kell vala küzdeniük. Mire a szent földre jöttek , egészen kifáradtak, eleségük elfogyott, marháik eldöglöttek, s igen keveset árthattak az ellenségnek. Más utat vettek tehát, tudniillik a tengeri