Katholikus Néplap, 1856. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1856-12-03 / 49. szám

-■'WA/IP 427 JlJVuv de Irmával, s két éves leánykájával, a kis szőke Rózával. Halomfi élete huszonnegyedik évét töltő ; szegény, de mivelt és okos, vallásos és erényes férfiú, de különben protenszáns volt. A forradalom viharja elragadta őt; túlságos buzgósággal védte a nemzeti lobogó sírja fölött haragosan lengő véres zászlót, s túlságos gyűlölséggel üldözé mindazt, ami nem magyar volt. A törvény szeme nem akarta látni Halomfi életét, s a győzelem kezei nem kutatták az elmúlt nappokban való viseletét, és épen azért Halomfi elbizta magát. A megnémult ágyuk hangjait erővelhallani, és hallatni akarni, a nyugalmat óhajtó, vérig izzadt polgárokat álhírekkel zaklatni, a kifáradt indulatokat felingerlő beszédekkel izgatottságban tartani meg nem szűnt, azért többé a törvény sem kímélte őt, hanem szeretet nőjének, s kedves kis ártatlan leányának köréből elszakasztva,azon évi September hó elején a császári seregbe soroztaték, és egyelőre Galicziába szállttaték át. Irma, Halomfi neje húsz éves volt;a természet minden szépségét rápazarolta; ama körülmény, hogy Irma férjének akaratjára férfias rövid hajat viselt, szépségét mondhatlanul emelé, szerénysége pedig mellynél fogva kellemeit a világ elöl inkább rejteni, mint vele büszkélkedni kívánt, minden mozdulatát hajóiévá, s tündérileg hóditóvá tette. De sokkal nemesebb sokkal bájolabb vala Irma lelkében; hűség és őszinteség, szerelem és szendeség, barátság és bizalom, engedékenység és megnyugvás, szemérmesség és erényesség, alázatos szív és türelem, Isten szerelme és buzgóság, minden tettéből tisztán kisugárzó katholikus keresztényiesség, mindezen kedves tulajdonok angyalokként lengenek Irma valója körül, s őt a többi városi szép hölgy között annyira szebbé tevék, mint a menynyivel szebb a fakadó piros hajnal a holdatlan őszi éjszakánál. Irma soha nem volt hiú, soha nem bálványozá a világ múló fényeit; mindenkor vidám volt, de mióta Edét a sereghez elvitték, azóta szomorú jön, s arczának naponkint hulló rózsái tanussták, hogy Irma számot vetett a világgal. Irma szegény volt, csekély kamatozó tőkéjén kívül férje írással, s ügyvédek melletti segédkezéssel kérese mindennapi tisztességes kenyerét, hanem azért Irma szerette férjét tiszta ingadatlansággal; férjének szerelmében gazdag volt, s et legkisebb követelésekkel, hiányzó házi czikkek fölemlítésével, vagy meg nem szerezhető dolgok megkívánásával soha meg nem szomorttá. Irma bölcs volt az életben, okos volt a tettekben, vidám volt a szükségben, takarékos a bőségben, öröm volt a házban, angyal a nyomorban, illatozó tömjény s összeolvadt ima volt az Isten házában. Egy nappal előbb, mintsem elköltözött volna Halomfi, vett kedves nőjének ajándékul s emlékül egy arany emlékpénzt, mellynek egyik felén az Isten anyjának képe tündökölt, a másik felén pedig e szavak valának olvashatók: „Üdvöz légy Mária !•* A művész, kinél Ede az emlékpénzt vásárolta, még két hasonnemű emlékpénzt tön Ede elébe; az egyiken két egymás mellett csókoló szárnyas angyaltő vala, ezen felirással: ,,A hűségnek!“ A másikon egy szivet nyilazó Ámor látszék, eme körirattal: „A szerelemnek!“ Talán máskor e kettő közül egyiket választotta volna Ede , hanem most leginkább tetszik neki a harmadik, mellyen Mária képe és édes neve írva volt: ellenállhatlan vonzódás, s bánatos arczairól örömfényben sugárzó bizalom kényszerített a legdrágább és vallásos festvényü képnek megvételére. Ezen aranypénz nagyságára hasonlított a két krajczároshoz, és fölnyitható vala, miért is Irma belső üregébe a pénznek egy kis hajat tön Ede fürtjeiből; fülkéje is vala e pénznek, mellybe a fszomorgó Irma arany zsinórt húzott, és nyakára köté, a képet pedig megcsókoló rajta naponkint többször is, és nem mulasztott el mindannyiszor buzgó imát rebegni a kis családkörből távozott kedves férjért. Mikor Ede az emlékpénzt megvéve haza felé vitte volna, így gondolkozik magában: „Istenem! én elmegyek messzire, a jó ég tudja hová! elmegyek bizonytalan időre, és visszajövök, Isten tudja mikor! Itt hagyom Irmámat és kis leányomat, láthatom-e őket még egyszer, vagy soha, nem tudom; én pedig féltem Irmát, kedves nőmet, féltem igen nagyon, mint madár a fészkét, s mint félteném, ha király volnék, koronámat; féltem öt szegénységtől és csábítástól, betegségtől és nyomorúságtól; kire bízzam őt? — nincs nagy hitem az emberekben, sem bizalmam ; rád bízom tehát, kit ő olly igen nagyon tisztel, magyarok mennyei szerelme, Isten édes anyja, Mária, fogadd őt és kis leányomat szárnyaid alá, őrizd meg őket a veszélytől, és ne elengedd, hogy fakadó hitemben, s benned helyezett reményemben megcsalatkozzam!“ ekkor megcsókoló Ede az arany pénzen a szent szűz képét, elérzékenyült kebele, s még akkor is forró köny csillogott szemében, mikor a pénzt Irmának általadé. „Isten veled férjem! — igy szóla Irma búcsúzó, s őt megcsókoló férjéhez — az Isten anyja, kit nekem védelmid adál, oltalmazzon téged is minden utadban, s mivel ez által vallásosságomat megbecsülöd, és istenes érzelmeimet nem gúnyolod ki egyéb férjek példájára, azért a boldogságos szűz vigasztaljon meg téged menynyei erejével akkor is, mikor majd emberi jóakarat és szép szó meg nem vigasztalhat!“ E szavak varázserővel hatottak s búcsúzó Ede fájdalmas szivére; egyelőre azt Ilivé, hogy az elválás pillanatában összeroskadand, és ime , Irmája bő kényeit mosolylyal viszonzá, s utolsó szava ez jön: Irmám, angyalom; nem hosszú az idő, mikor jót remélünk, s nincs közöttünk távolság, ha velünk az Isten!“ Ede nincs többé a városban, nincs Irmája karjai között; de azért a jámbor nőnek megelégülve folytak napjai. Ede minden hónapban tudósná öt sorsa s holléte felöl, sőt szorgalom és rokonságok utjain Irma jóllétéről is gondolkozók; különös örömet szerzett pedig Irmának férje igen jól talált arczképe, mellyet Ede Olmücz városában készíttetett, és kedves nőjének aranyozott rámába foglalva haza küldött. Három egész évig folytonosan tudata Ede kedves nőjével katonai sorsát, és annak minden mozzanatait; de 1854-ik évi december hótól megszakadott egyszerre a szellemi lánczolat, s Irma már az 1856-ik évi tavaszig, tizenhat hónapokig, férjének semminemű tudósítását nem vette; hasztalan irt férjének az nemje-49.