Katholikus Néplap, 1857. július-december (10. évfolyam, 26-51. szám)

1857-07-01 / 26. szám

De, nagyatyám! — mondá Ferkó, amint leérkeztek,: miért gyújtja fel az Isten a maga házát, hogy magának kárt csináljon? Hol a te hited, fiú? Nem tudod-e, mit mondott az Isten Salamonnak? „Ha — úgymond, — elfordulván elhagyjátok rendeléseimet és parancsolatimat,___ kigyomlállak és kiirtalak titeket az én földemről, melyet nektek adtam; ezt a templomot is, melyet nevemnek szenteltem fel, elvetem előlem, és közgúny tárgyul, s tanulságul adom minden népeknek, úgy hogy ezen a hires neves házon álmélkodni fog minden átmenő, mondván: miért cselekvők igy az ur... ezzel a templommal? kiknek majd azt felelek: mert elhagyták az urat, őseik Istenét... azért jövenek reájuk mindezen veszedelmek. És igy az Isten, azért gyújti fel hajlékát, hogy megmutassa nekünk, miszerint megveti imádságaikat, amint mi is megvetjük őt, káromolván az ő fenségét, mint valami aljas dolgot; hogy porba tiporja büszkeségünket a fényes templommal, kik nem irtóztunk megfertőztetni a sz. Lélelek templomát, a mi testünket, hogy megbüntesse fösvénységünket, mert nem csak sok költségbe, de sok veríték és fáradságba is kerül, míg egy templomot felépíthetünk. Intő példa az ilyen csapás másokra nézve is, sőt attól tartok, hogy ez csak előpostája a jövő évi drágaságnak, és az utána következő éhségnek, mert már korunkban nagyon megsokasodtak a Vandalok. Valóban 1770-ben drágaság, 1771-ben pedig éhség köszöntött be, mely hazánkon kívül is, főleg a cseheknél, a svájcziaknál, és a sváb földön szörnyű fokra emelkedett. Kérem, nagyatyám ! micsodák azok a Vandalok, kiket említett? Azok, édes fiam ! a Krisztus káromlói, az ő Istenségének ellenségei, egy olyan nemzet, mely Spanyolországból kivezetve, éjszaki Afrikát, Numidiát a sz. Ágoston hazáját, Genzerich királyuk alatt, rémítő kegyetlenségek és pusztítások közt foglalta el. S mindezt látnia kellő sz. Ágostonnak, a Hippói püspöknek, 430- ik évben, épen élete alkonyán, a város három hónapi ostromaltatásában, mialatt fel is adta jámbor lelkét. Vadabb népet nem is képzelhetni a Vandáloknál, mert megtudott kegyelmezni a pogány Attila, ki Isten ostorának neveztetett, a keresztény Rómának Nagy Leo pápa esedezésére, de a Vandal Genzerich, ki 455-ik évben, Eudoxia császárné felszólítására Olaszhonba betört háromszázezer fegyveres élén, hogy vérbosszút vegyen Maximuson, a császárné férje gyilkosán, mert keresztény létére 14 napig fosztogatta és raboltatta Rómát, iszonyú utálatosságok és kegyetlenségek között. Otthon is megfosztotá katholikus alattvalóit templomaiktól, püspökeiket nyomorba vzette, többeket kegyetlenül kivégeztetett, és elkeseredéssel üldözte Jézus Istenségének imádóit. Azonban az üldözés dühe még nagyobb fokra hágott utódában, Hunerich király alatt, ki kegyetlenségeiben még a vérengző Diocletiánt is meghaladta, mert az afrikai virágzó egyházat, egészen a vértanuk honává tette, csak hogy kiirthassa, minden kigondolható kínokkal, a Jézus Istenségének imádóit. Nem volt város, nem falu, hol nem valónak láthatók emberek : levágott orral, csonkított fülekkel, kiszúrt szemekkel, kezek vagy lábak nélkül, szétmarczangolt tagokkal, roncsolt fejekkel, vagy másként elnyomorítva A hegyeken és erdőkön az oda menekültek és éhen haltak csontjaik fehérlettek mindenfelé, széthurczoltatva a vadállatoktól. A nép is, annyira utánozta kegyetlenségeiben királyát, hogy minden emberi képzeletet felülmúlna, amit elkövettek. De ugye megvigasztalta Jézus az ő népét annyi szenvedések között? — kérdező Ferkó. Jól mondod, fiam! Fényes csodát mivelt az Isten, az ő szegény népének vigasztalására, csak az Utikai mezőn is, hol a nehéz munkára kényszerittettek. Egyik hitvalló ugyanis, egy előkellő férfi, fél kezére béna lévén, annyira, hogy nem is mozdíthatná, másik kezével azon nehéz munkát, melyre erőszakoltatott, nem végezhette; de zsarnok szolgái, minden irgalom nélkül kényszeriték őt a lehetetlenségre. Elkeseredtek ezen a többi hitvallók, és egyszerre térdeikre omolván a mezőn, felkiáltottak sírva az Isten fiához, adná vissza épségét a szenvedő kezének, és azon perczben meggyógyult a száraz kéz, a vad Arianok előtt. — Még jelesebb az, a mi Tipásában történt, egy afrikai tengerparti városban, mely most Tifásnak neveztetik. Ide a kegyetlen Hunerich király, egy Bulimándes nevű arián püspököt küldött, hogy vonja el a katholikusokat a Jézus imádásától; de a nép szétfutott, és csaknem ürésén találta Bulimándes a várost. Ezért Hunerich felbőszülvén, parancsot adott egy hadcsapatnak, hogy a város és a környék minden lakosinak nyelve és jobb keze vágattassék f el, ha vonakodnának megtagadni a Jézus Istenségét. A nép összehajtatott a környékről, de annyi temérdek emberek közt, csak egy sem találtatott, ki áruba bocsátotta volna hitét életéért. A parancs ennélfogva irgalmatlanul végrehajtatott a sokaságon. De tetszett az Istenfiának megdicsőiteni magát, az ő rendületlen hitű szolgáiban, mert kivágattatván nyelvök gyökerestől még is oly tisztán és folyvást beszéltek, mint azelőtt, dicsőítvén Isten nagy izgalmát. Elszéledtek ők azután, mint megannyi élő csodái Jézusnak, az egész világra, hatvanan pedig közülök Konstantinápolyba mentek, Zenó császár uralkodása alatt, hol nagy tisztelettel fogadtattak, még a császári udvarban is, holott akkor a görögök harminczöt évre, elvalának szaladra a Római egyháztól. Valóban ritka hitelességű, és czáfolhatatlan történet ez, mert Victor a Vitai püspök, ki megérte a Vandal üldözéseket, egyenesen oda utasítja az olvasót: menjen. — úgymond, — Konstantinápolyba, ott fogja találni Reparatus alszerpapot a császári palotában, aki, noha nincsen nyelve, miként arról mindenki saját szemeivel meggyőződhetik, mégis oly világosan és tökéletesen beszél, mint akárki más. Gáza Aeneas pedig, egy tudós plátói bölcsész, azt mondja ama csoda felől, a lélek halhatatlanságáról, értekezésében: „Én magam láttam őket, — úgymond, — beszéltem velük, hallottam őket beszélni. Kívántam megvizsgálni, ha valljon nyelvök elvesztése után, nem valami más eszköz által hozatik-e létre, az a világos és érthető beszéd? Fölnyittattam tehát szájukat, mert füleimnek egyedül nem hittem, úgy gondolván, hogy szemeimet is használnom kellene, és most láttam, hogy valóban gyökerestől ki van vágva nyelvök. Magamon kívül levek csodálkozásomban. Megfoghatatlan az, nem csak 228 suvvav-