Katholikus Néplap, 1859. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1859-05-26 / 21. szám
PEST, 1859. (Q 21. szám. cGQI. Félév. QT) MÁJUS 26. Gyógy- és óvszerek a halálteli félelem ellen. IV.Van egy neme a bűnnek, mely mig az ember ép erővel s egészséggel bir, tréfa és kaczaj tárgya; de később, ha az öregség (még pedig idő előtt) beköszönt, a betegség erőt vesz az emberen, a hosszú álmatlan éjszakákon a halálról való gondolatok , mint megannyi kisértő alakok környezik a nyoszolyát, — a lelket szörnyű háborgás fogja el, és a halál közeledtével a hamu alatt lappangó zsarátnak pokoli lánggal lobban fel, s pedig elolthatatlanul. Tudod-e, mi által gerjed lángra a lélekben e pokoli tűz ? A fajtalanság vétke által. Ha voltál oly szerencsétlen, hogy romlott erkölcsüek társaságába elegyedtél, kétségen kivül hallottál ilyforma beszédet : „Mit a fajtalanság nem vétek, csak az ember vigye okosan a dolgát, hogy a világ előtt szégyenbe ne jöjjön.“ Ámde fogd csak egy kissé szorosan az ily gonosz tanácsadót, s kérd meg tőle: honnét, micsoda evangéliumból tudja, hogy a fajtalanság nem bűn ? Legfeljebb azt válaszolandja : „Ez s amaz mondotta, hogy mind bolond az, ki azt bűnnek tartja; én nem tartom bűnnek.“ —Egyébiránt mindegy, tartod-e bűnnek, vagy nem? Ami igaz, igaz marad, hiszed vagy nem hiszed; a bűn, bűn marad, tartod vagy nem tartod annak. A fizetés érette halálod után kijár, bármi volt hited, véleményed, képzelődésed. De hallj most szót én tőlem, s értsd meg : honnét tudom én, hogy a fajtalanság Isten előtt igen ocsmány s nagy bűn. Egy valaki egyenesen az égből szállott alá, ki bebizonyitá a nép, a papság s a birák előtt, hogy csakugyan onnan fölülről küldetett; úti levele igen jó volt, az ég és föld királya tulajdon kezével pecsételte azt meg, s aláirva volt különféle jelek- és csodákkal. Ezen valaki pedig így szólott : „Én pedig mondom nektek, a ki megkívánva néz valamely asszonyra, már házasságtörésön szivében.“ Úri vagy nem úriember, katona, iró, kalmár vagy mesterlegény, avagy ha mindjárt egész világ is kétségbe vonja e szózatot, megdönthetetlen az, s a ki ellene rohan, betöri fejét. A napkeleti zarándok, ha a Jordán nevű folyó menetét követi, haladtában elvégre egy nagy tóhoz ér, mely úgy fekszik ott, mint egy halott, feketén szennyes szikláktól környezetten. Tájékán nem terem meg a fű, s állat sem lakozik. Még hal sem lakik benne. Vize keserű; az ember inkább szomjan hal meg, hogysem abból igyék. Kigőzölgését oly veszedelmesnek állítják, hogy az eltévedt madár, ha fölötte elröpül, élettelen hull alá e holt-tengerbe. Találkoztak, kik tiszta időben kőfalakat láttak benne. És ez a hely az, hol Sodoma a hozzá hasonló városokkal állott. Isten mindenható ujja tűz- és vizzel, sziklákkal és sóval irta itt a földre, s pedig kitörölhetlen betűkkel: ,Ne paráználkodjál. De mégis terem e vidéken egy gyümölcs, melynek neve: sodomai alma. Külseje szép, piros, de ha beleharapsz, hamus férgek ömlenek ki belőle. Nem kell lángésznek lenned, hogy megértsd e gyümölcs jelentését. Isten lángbetűkkel írta lelkedbe e parancsolatát : ,Ne paráználkodjál. Avagy miért keresi a baromi ösz-